„Nekem mi a magyarság? Az , hogy ebbe az országba születtem bele, ennek a kultúráját ismerem, itt élek, magyarul beszélek és büszke vagyok mind a nyelvre mind a magyar eredményekre.”
Mint köztudott, mi, a Hallgatói Hálózat Soros és Bajnai által fizetett aktivistái véres verejtékünket áldozzuk azért, hogy végre elhúzhassunk ebből a kurva országból, valamint kultúránkat és nemzetünket kiszolgáltassuk az izraeli karvalytőkének, hogy végre eltüntessük a népek térképéről ezt a nyamvadt embertömeget, ami körülvesz minket.
Azonban vagyunk egy páran, akik ezt nem hisszük el magunkról a Magyar Nemzetnek. Feltűnt nekünk, hogy sokak nem látják, hogyan lehetünk egyszerre magyarok és HaHások, és arra jutottunk, hogy eddig gyakorlatilag nem volt szó arról, hogyan kötődünk ehhez a néphez, ehhez a kultúrához. Úgyhogy most az 1956-os forradalom évfordulóján úgy gondoltuk, néhányan összeszedjük a gondolatainkat, és megfogalmazzuk, mit jelent számunkra magyarnak lenni. Mától naponta egy-két posztban írunk erről. És ne feledjétek: nem véletlen hogy még itt vagyunk, nem pedig valahol Nyugat-Európában süttetjük a hasunkat (például az Északi-tenger valamelyik festői kikötővárosának kellemes, vasbeton fövenyén).
Hatodik rész.
Korábbi részek: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész, Ötödik rész.Mostanra nagyjából körvonalazódott bennem, hogy nekem mi a magyarság: az , hogy ebbe az országba születtem bele, ennek a kultúráját ismerem, itt élek, magyarul beszélek és büszke vagyok mind a nyelvre mind a magyar “eredményekre”, beszéljünk akár sportról, irodalomról, képzőművészetről, zenéről vagy tudományról. Jobban ismerem a magyarok történelmét, kulturáját, mint más népekéit, talán csak ezért, de mégis kedvesebb a számomra.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy a magyarok jobbak lennének, mint a többi nemzetek; semmilyen szinten nem szeretem a felsőbbrendűséget. Én embereket, személyiségeket ismerek meg, és az alapján barátkozom.
Habár szeretek magyarnak lenni, elismerem, hogy nem mindig könnyű ebben az országban élni...de én semmiképpen nem szeretnék emigrálni sehova; szeretném e kis orszgág problémáit megoldani. Tudom, hogy nemcsak rajtam, múlik, de igazából rajtam is; ezért próbálok aktív lenni, és tenni ezért a helyért.
Az én magyarságérzésemet talán legjobban Radnóti “Nem tudhatom…” című verse adja át. Egy-két számomra fontosabb részlet belőle:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. (...)
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Zeke Angéla
