Szerkesztőségünknek némi utánajárással sikerült kiderítenie, hogy a hangzatos ,,civil” és ,,független” szavak mögé bújó Hallgatói Hálózat, amely papíron elhatárolódik minden párttól, valójában tagjain keresztül szorosan kötődik a Fidesz és más, úgynevezett konzervatív és jobboldali politikai szervezetek holdudvarához.
G. Szabó Dániel, az ELTE-ÁJK hallgatója nem titkolja, hogy Martonyi János külügyminiszter volt irodájában, később pedig a kormány párizsi nagykövetének jelenlegi irodájában gyakornokoskodott. Azt is büszkén vállalja, hogy együtt síelt, sőt, táncolt is Orbán Ráhellel, Orbán Viktor miniszterelnök lányával. A kétszer is a Fideszre szavazó ifjú cserkész közösen dolgozott az EMMI jogelődjével, a NEFMI-vel egy ENSZ ifjúsági programon.
kép: Medvegy Gábor
Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat ismert arca annak ellenére tartja magát függetlennek, hogy 2010-ben a belgrádi követségen a polgári kormány Külügyminisztériumának alkalmazottjaként dolgozott. Az ifjú Ákos-rajongó hölgy 2011-ben a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaként tudósított a jobboldali kormány EU elnökségéről a hivatalos honlapon.
De a Hallgatói Hálózat aktivistái nem csak a jobboldali, konzervatív holdudvarhoz kötődnek, hanem személyesen a polgári oldal vezető politikusaihoz is. Taibouni Chanez, a cívis város szülötte, Kósa Lajos különböző beruházásainak lelkes rajongójaként nőtt fel. A Fidesz ügyvezető igazgatója, a város polgármestere rendszeresen mondott beszédeket az akkoriban gyakran Heti Választ is olvasó egyetemista lány iskolájának évnyitóin. Ezek után már azon sem lepődhetünk meg, hogy Turai Eszter Korrina apja Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel, az oktatási bizottság elnökével, az első Orbán-kormány oktatási miniszterével, míg Szilágyi Áron András apja Áder János jelenlegi köztársasági elnökkel, az Országgyűlés volt elnökével együtt volt katona. Az erdélyi származású Birtalan Gyula Gergő apja viszont Kövér Lászlóval, az Országgyűlés jelenlegi elnökével, Németh Zsolttal - a Johannita Lovagrend tagjával - és Tőkés Lászlóval ápolt baráti kapcsolatot a romániai rendszerváltás idején.
A HaHások persze a kormányzati munkát sem vetik meg: Prinz Dániel például a jelenlegi EXIMBANK és MEHIB vezérigazgató, volt helyettes államtitkár Nátrán Roland és a jelenleg az EMMI költségvetési helyettes államtitkáraként tevékenykedő, akkoriban az NGM helyettes államtitkáraként dolgozó Bathó Ferenc beosztottjaként gyakornokoskodott Matolcsy György Nemzetgazdasági Minisztériumában 2010 nyarán, a szavazófülkékben lezajlott forradalom hajnalán, amikor hazánk az IMF hazazavarásával elkezdte szabadságharcát. Az sem lehet véletlen, hogy a gazdasági miniszter pénzügykutatóbeli kollegájának fiát, Türei Dénest is a diákszervezet soraiban találjuk.
A HaHások persze már neveltetésüknél fogva a konzervatív oldal indoktrinációja alatt állnak. Tóth Fruzsina Márta annak a debreceni gimnáziumnak a falai között tanult, amelynek Kósa Lajos is tanulója volt korábban, történelem tanára pedig képviselő volt. Hasonlóan Tóth történetéhez, Erős Bence testnevelés tanára is Fideszes képviselő, akárcsak Prinz Dániel általános iskolai tanítójának fia, akinek ráadásul férje már az első Orbán kormány alatt is a környezetvédelmi minisztérium kabinetfőnöke volt. Utóbbi aktivista történelemtanárának férje, Lenkovics Barnabás, a polgári oldalhoz köthető alkotmánybíró. G. Szabó Dániel pedig abba a gimnáziumba járt hat teljes éven keresztül, ahol Tarlós István főpolgármester fia tanított.
Barabás Richárd színész, szintén a magyarországi reformátusok központjának szülötte. Nem véletlenül a szavazatával is a Fideszt támogató fiatalemberre esett a választás, hogy a március 15-i hivatalos városi ünnepség alkalmával a főtéren elszavalja a Nemzeti Dalt.
A felvidéki kötődésű Kremmer Sarolta, aki templomban ministrált korábban, élete egyik meghatározó élményeként írja le, amikor a Mária Valéria híd megnyitásán Orbán Viktor miniszterelnök megsimogatta a fejét. A jobboldali miniszterelnökhöz több Hallgatói Hálózatos álfüggetlen aktivista is hasonló módon viszonyul. Palotai Nándor a miniszterelnök futballtudásáért rajong, és máig őrzi azt a lufit, amelyet Orbán Viktor fújt neki egy kampányrendezvényen. Egy másik ifjú ,,független aktivista’’ hölgy, Balta Fruzsina nagyanyja már a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban egyengette az ifjú Orbán Viktor politikai karrierjét. Az egész család büszke rá, hogy a tizenéves Orbán KISZ-szel szembeni lázadását kihasználva, iskolai párttitkárként elindította őt a Fidesz megalapítása felé vezető úton.
Leplezhetetlen keresztény-jobboldali kötődéseivel, s a Fideszbe, illetve annak szellemi holdudvarába való beágyazottságával a Hallgatói Hálózat inkább tűnik a kormánypártok által hátulról mozgatott bábnak, mintsem pártfüggetlen, szakpolitikai érdekképviseletnek. Azonban azt csak találgathatjuk, miféle hátsó szándék, politikai taktikázás húzódik meg a botrányoktól hangos tevékenységű diákszervezet futtatása mögött.
(Itt a savanyú verzió, ha valakinek nem jött volna le az irónia...)
Az utolsó 100 komment: