A Hallgatói Hálózat egy pártfüggetlen civil szervezet, ami a fiatalok önszerveződésére alapulva hierarchia nélkül képviseli az oktatásban résztvevők érdekeit. Tagjaink között ugyanúgy vannak liberális és konzervatív, mint vallásos és ateista, úgy nevezett jobb és baloldali diákok, ahogy az ország sem egyféle emberekből áll. Ebből következően természetes, ha pár tagunk - jelen esetben Barabás Richárd, Georg Bey és Mészáros Ákos - másképp képzeli el az általa fontosnak vélt ügyek képviseletét, mint a szervezet többi tagja. Ricsi, Georg és Ákos most úgy döntöttek, hogy kilépnek a szervezetből, mert összeegyeztethetetlennek tartották azzal, hogy a későbbiekben 1-1 politikai szervezetben vállalnak akár nagy figyelmet kiváltó tevékenységet.
A HaHa tiszteletben tartja döntésüket, viszont innentől kezdve nem fog tudni azonosulni a közéletben kifejtett tevékenységükkel. A pártok sajtótermékei majd nyilván azt reagálnak erre, amit megírt számukra a különböző színezetű direktíva, mi viszont megyünk tovább, programokat szervezünk, építkezünk és határozottan, pártérdekektől függetlenül, civilen állunk ki a fiatalok ügyéért.
Viszlát srácok és kösz a halakat!
További bejegyzések a témában:
Még mindig menjetek a picsába! - a civilségről és a pártok közti árkokról
Hogy is van az a baloldal? - Edina, aki a Fidelitasból jött és Hahás lett
Szerintem a HaHa - részvételi demokrácia és/vagy ellenzékiség