Hogy is van az a baloldal?

fajcsi.jpgJó ideje nem kenyerem a pártpolitizálás, és nem is szívesen megyek bele ilyen témába, azonban az elmúlt időszak jobboldali támadásai kapcsán valamilyen szinten muszáj ezt megtennem, pusztán a múltam tényei miatt. Egyet azért mindenképpen szeretnék leszögezni már az elején: jelenleg semmilyen politikai párttal nem szimpatizálok - azonban nem volt ez mindig így.

Kezdjük is az elején. Talán volnék olyan kedves bemutatkozni, nemde bár? Fajcsi Edina vagyok, 24 éves, BME-n tanuló mesterhallgató, egykor a kaposvári Fidelitas tagja, 2002-től Fidesz-szimpatizáns, 2006-ban és 2010-ben Fideszre szavazó állampolgár és a Hallgatói Hálózat aktivistája. Nocsak! Mennyi ellentmondásnak tűnő dolog egy mondatban! Hiszen a média is megmondta, hogy a Hallgatói Hálózat bajnaista, Soros által pénzelt, baloldali-liberális kötődésű szervezet. Bullshit.

Az embert meghatározza, hogy milyen környezetben nevelkedik. Tanul egy értékrendet, tapasztal egy családi formát, kialakul az ön- és a világról alkotott képe. Így voltam ezzel én is, a családommal a jelenlegi kormánypárt első megválasztása alatt csupa jó dolog történt, hosszú évek után végre tudtunk előrelépni – és itt olyan alapvetőnek tűnő dolgokra gondolok, mint első saját otthon megvétele, hogy végre tudtuk valamire azt mondani: a miénk - így értelemszerűen a jobboldalhoz húzott minden, és ezt a leváltásuk után következő 8 év még jobban megerősítette bennem. Így hát gimnazista éveim végén még a Fidelitasba is beléptem. Viseltem Változás 2006-os karkötőt, és mindenhol hangoztattam, hogy szerintem a Fidesz mennyivel jobban csinálna mindent, mint az akkori  kormánypárt. Persze nem voltak illúzióim, meg voltam győződve arról, hogy minden politikus csal, hazudik, és lop; azonban úgy véltem, van olyan párt, amelynek tagjai ezt kevésbé teszik, hogy az önös érdekeik mellett legalább az ország népének jólétére is gondolnak, és ezeknek megfelelően cselekednek. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mekkorát tévedtem.

Az alapján szimpatizálok egy párttal/csoporttal, hogy mennyire érzem a saját gondolkodásmódomat, elképzeléseimet képviselve általa. Ez azzal a következménnyel jár, hogy mindaddig élvezi a bizalmamat, ameddig az én és - véleményem szerint - az ország jövőjének érdekeit képviseli. Nem egy párthoz vagyok lojális, hanem saját magamhoz! Éppen ezért, miután 2010-ben a 2/3-os többséget megszerezte a Fidesz, a kezdeti örömöt elég hamar elkezdte felváltani a kételkedés, a bizonytalanság, végül pedig a teljes ellenszenv. Nem csak, mint felsőoktatásban tanuló, és ezáltal az ahhoz fűződő átalakításokban érintett hallgató megyek ki az utcára, ha kell; hanem mint felelős állampolgár minden olyan ügyben is vállalom az ellenvéleményemet a kormány intézkedéseivel szemben, mint például az alkotmány 4. módosítása volt. Ettől még nem lettem baloldali, az elmúlt évek alatt épp eleget csalódtam a nem jobboldali pártok nagy részében is. Olyan ember vagyok, aki a jelenlegi kormánypártot szavazatával és bizalmával segítette oda, ahol most van, de nem felejtett el gondolkodni, nem felejtette el az alapvető álláspontját és értékrendjét, és ha azokkal szembemenő intézkedéseket tapasztal, annak hangot ad és cselekedni is hajlandó – a polgári engedetlenség eszközeivel élve. Ilyen módon határozottan kijelenthetem, hogy akkor is tüntetnék és szerveződnék, ha más párt lenne kormányon és ugyanilyen intézkedéseket akarna bevezetni.

Nem elfogadható az, ha egy párt a korábbi határozott álláspontjával teljes mértékben szembemegy. Nem elfogadható az, ha egy párt a belé fektetett bizalmat saját hatalmának megerősítésére használja fel az állampolgárok jogainak csorbításával. Nem elfogadható az, ha a pártok a civil ellenvéleményeket saját politikai csatározásaikhoz használják fel. Nem elfogadható az, ha észérvekkel való meggyőzés helyett rágalmakkal vagdalkozik, hogy elhallgattassa a vele egyet nem értőket. A legundorítóbb, és persze legegyszerűbb dolog az ellenkező oldalon levő politikai pártokba sorolni mindenkit, aki nemtetszését fejezi ki. Én azt tanultam, hogy érvekkel próbáljam meggyőzni a másikat. Higgadtan, megfontoltan, úgy elfogadtatni a másikkal az álláspontomat, hogy közben igyekszem megérteni az övét is, meghallgatom és átgondolom az ő érveit is. Az, aki erre nem hajlandó, az nem vitapartner. Nem hajlandó sem meghallgatni, sem megérteni, és ami a legfontosabb: egy kicsit is átgondolni azt, amit a másik mondd, amikkel érvel.

Az oktatás kapcsán, még ha jó szándékúan feltételezem is, hogy a bevezetni kívánt reformmal a kormány a felsőoktatás javát igyekszik szolgálni, akkor is kötelességem arról tájékoztatni, ha - mint a mindennapjaimat a felsőoktatásban élő hallgató – úgy gondolom, hogy ezekkel az intézkedésekkel nem a kitűzött célt fogja elérni. A hallgatói szerződéssel sem azért nem értek egyet, mert úgy gondolom, nekem alanyi jogon jár, hogy az adófizetők pénzén tanulva kimehessek külföldre és ott kamatoztassam az itthon megszerzett tudást. Én lennék a legboldogabb, ha meghálálhatnám a belém fektetett bizalmat azzal, hogy itthon dolgozhatok. Ideköt a családom, itt vannak a barátaim. De kérdem én, ha nincs itthon lehetőségem dolgozni, mégis mit tehetek? Kimegyek külföldre dolgozni, majd szépen visszafizetem a pénzt – ha becsületes vagyok, vagy ha az állam be tudja rajtam hajtani -, azzal mennyit nyer az ország? Mennyivel nyerne többet, ha munkahelyet biztosítva, diplomás emberként fizetném az adót itthon 40 évig? A legnagyobb probléma a hallgatói szerződéssel – vagy most már lassan nyilatkozattá avanzsált megkötéssel -, hogy tüneti problémát igyekszik kezelni, nem pedig a kiváltó okokat megszüntetni. Negatív hatása pedig már most is egyértelműen érzékelhető: tehetséges fiataljaink jelentős része az érettségi után külföldre megy tanulni. Ha ott tanul, ott szerez barátokat, ott talál szerelmet, logikusan végiggondolva is kisebb eséllyel jön vissza Magyarországra, mintha a felnőtté válást itthon élné meg.

Racionális ember vagyok, műszaki területen tanulok, ezáltal legfőképpen logikai alapon lehet engem meggyőzni, adatokkal, tényekkel. A jelenlegi intézkedésekkel kapcsolatban nem találtam olyan érvet, amely az én véleményem szerint mellettük szólna. Így hát továbbra is harcolok ellenük, és megkérek arra mindenkit, hogy – hozzám, és sokunkhoz hasonlóan  foglalkozzon az őt és a társadalom egészét érintő kérdésekkel, legyen véleménye, amit érvek alapján és saját értékrendjének megfelelően formál meg, merje azt vállalni, merjen neki hangot adni.

Fajcsi Edina

 

2013.04.17. 17:01 Madibainges


89 komment

Címkék: pártok hallgatói szerződés hallgató?

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr375223062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.04.17. 23:21:41

Szerintem viszont teljesen logikus, még ha nem is passzol az álmodozáshoz. Tessék: hajnalvilag.blogspot.hu/2013/03/evertekelo.html

Merem vállalni ;-) - de vajon érdemes?

Kopó 2013.04.17. 23:22:25

Muszáj a bullshit szót használni? Olyan ronda szó és tuti van szebb megfelelője. Nekem már akkor sem tetszett, amikor egyik hahás háromszor emlegette a "kormányzati bullshitet" az Education. Vagy csak nekem vannak ilyen ízlésbeli kifogásaim?

Veridicus76 2013.04.18. 01:50:18

Kedves Edina, szomorúan kell konstatáljam, hogy Téged alaposan megvezettek.

A kormány első felsőoktatásireform-tervezete részben tartalmi, részben kommunikációs szempontból elcseszett volt. A HÖOK rámozdult - nagyon helyesen -, és tárgyalásra kényszerítette a kormányt.

A HÖOK legitim brigád. De mi is ez a HAHA, ami mindenféle devianciák vélelmezett jogairól tart "szabadegyetemet" az ELTÉ-n? Hogy is keveredik a felsőoktatás dolgaihoz a homokosok dolga, meg a hajléktalanok kérdése? (Amiben ráadásul masszívan megy a hazudozás, aminek a célja az, hogy továbbra is szabadon lehessen összeszarni az utcákat, mert persze a többség érdekei és jogai rohadtul nem érdekli a magadfajta naiv foradalmárocskákat.)
Téynleg nem tudsz róla, hogy George Sorosék tréningezik a HAH-csapat egynémely főemberét?
Én elhiszem, hogy Te tényleg naiv vagy, és azt hiszed, ez az izgatott nyüzsgés valamiféle történelmi akció, de sajnos az a helyzet, hogy a Ti teljességgel illegitim HAHA-csapatotok naivjai a hasznos idióta szerepét töltik be. A tudatos destrukció pedig hazaárulás, mert a gyarmati helytartó réteg visszatérését akarja segíteni. Persze lehet ezt nem tudni, a tudatlansághoz mindenkinek joga van, az épeszű többségnek viszont joga van az önvédelemhez.
A felsőoktatás radikális reformja szükséges.
A kormány ezügyben alapvetően mellényúlt (nem ez az egyetlen terület egyébként.)
A tiltakozás jogos, jó, hogy sikerült tárgyalásra szorítani a kormányt.
A HAHA nem a felsőoktatásról szól, hanem arról, hogy tudatos árulókat és megvezetett idiótákat saját hazájuk (nem a kormány!) ellen fordítsanak.
Te döntöd el, hová állsz.

Veridicus76 2013.04.18. 01:51:59

És hogy világos legyen: igen, a HAHA-t áttételesen George Soros nyomatja.
Elhiszem, hogy Te erről nem tudsz.
De ebben nem a valóság a hibás.
Érdemes jobban tájékozódni.

Kopó 2013.04.18. 04:18:46

@Veridicus76: Úgy van, Veri elvtárs, aki nincs veletek, az ellenetek! Ne hagyjátok az impirilista neokol burzsuj bandát, hogy betegye a lábát szeretett hazánkba!
(p.s.: tudod, ki tanult még Soros pénzén? Segítek: az, aki ellen most tüntetnek azok, akik állítólag Soros pénzén vannak kiképezve. Ezt hogy? Akkor jó volt Soros, amikor Viktort istápolta?)

2013.04.18. 08:20:21

@Veridicus76: Google: "Orbán Soros".

Második találat: www.parlament.hu/kepviselo/elet/o320.htm

Jó, lehet, hogy a Google a gonosz pénzvilág szekértolója - de az adat forrása a magyar parlament honlapja...

Tényleg érdemes jobban tájékozódni? :-D

Veridicus76 2013.04.18. 12:00:19

Nem tudom, ki az a "veletek", én nem vagyok semmilyen párttal, a Fidesszel főleg nem, mint írtam, a tiltakozás teljesen jogos.
De ettől még ez a HAHA nevű brigád idegen politikai érdekek szekértolója, akkor is, ha a tagjai közül sokan ezt nyilván nem veszik észre. Szerencsétlen hajótöröttek azt hiszik, hogy most ők valami nagy tettet visznek véghez, miközben megvezetik őket.
Viágosan kell látni, hogy a HAHA az ELTE SZDSZ-múmiáihoz kötődik. Aki nem látja, hogy ez nem oktatásügy, hanem a legdurvább magyarellenes pártpolitika, az egyszerűen hülye.

Moin Moin 2013.04.18. 12:08:52

Kedves Edina, többek között ezt írod és ezzel indokolod „jobboldalhoz húzó” mivoltodat:

„…a családommal a jelenlegi kormánypárt első megválasztása alatt csupa jó dolog történt, hosszú évek után végre tudtunk előrelépni – és itt olyan alapvetőnek tűnő dolgokra gondolok, mint első saját otthon megvétele, hogy végre tudtuk valamire azt mondani: a miénk - így értelemszerűen a jobboldalhoz húzott minden, és ezt a leváltásuk után következő 8 év még jobban megerősítette bennem.”

…De hát aki csak akkor tudott előrelépni az életben-egzisztenciálisan, amikor a kormány „adott (osztogatott) neki” [t. i. amikor az beindított egy választási költségvetés részeként egy fedezetlen kedvezményes lakáshitel-programot] és ezért hálás az osztogató pártbak, az tipikusan baloldali szemléletmódot képvisel! A jobboldal ui. épp azokat tömöríti (normális társadalmakban), akik saját erejükből jutottak viszonylag magasra, legalább a stabil középosztályos létbe.

Látod: ez mutatja, milyen dezorientált a magyar gondolkodásmód! És aztán persze meglepődtél, amikor az 1998-2002 között „középosztályt létrehozó” Fidesz 2010-től azt tette, amit… (Megj.: a középosztály magától szokott létrejönni, nem „állami támogatással”!)

Azt írod magadról: „legfőképpen logikai alapon lehet engem meggyőzni, adatokkal, tényekkel” – hát akkor gondold azt végig, hogy ha nem szeretnéd sem a mai, megutált és célszerűtlen Fideszt, sem pedig a szintén megutált és célszerűtlen „létező ellenzéket” (meg persze, gondolom-remélem, a Jobbikot se…), akkor mi az egyetlenegy dolog, ami tehető egy parlamentáris, képviseleti demokráciában! …És ha rájöttél, akkor írj nekünk!:-)))

Moin Moin 2013.04.18. 12:11:03

@Kopó:

Ugyan már: Veridictus76 nem fideszes - jobbikos!_-))) (Zsidózik - "sorosozik", SZDSZ-ezik -, "magarellenességet" emleget + a köztudottan a Jobbik "keltetőjének" számító HÖK-öt magasztalja...)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 12:46:03

Kedves Edina!

Én az Ön által leírtakhoz hasonlóan a Fidesszel szemben kritikus, velük sok tekintetben elégedettlen 2010-es Fidesz-szavazó vagyok.

Az Önök szervezetének fellépését eleinte még némi szimpátiával is néztem, fiatalok, tüntetnek azért, amiben hisznek, még ha nem is értek vele egyet ( a hallgatói szerződés bevezetését kifejezetten támogatom), maga ennek a lehetősége olyasmi, amit annak idején, a kommunista diktatúra alatt oly sokan akartunk, reméltünk.

Ezt a szimpátiát azonban maradéktalanul elvesztették, amikor kiderült, hogy már a decemberi tüntetéseik előtt is politikai együttműködésről tárgyaltak az utódpárt újrahasznosított janicsáraival, az Együtt 2014-gyel.

Elvesztették akkor, amikor nyíltan törvénysértő, láthatóan kizárólag a jól filmezhető rendőri fellépést kiprovokálni óhajtó akciókba kezdtek - egy olyan országban, ahol a törvényes és demokratikus lehetőségük is megvan a véleménynyilvánításra, tiltakozásra.

Én még a diktatúrában születtem, értem és érzem a különbséget. Az Önök "Demokráciát!" követelő ordibálása az igazi "bullshit". Az pedig nyilvánvalóan és látványosan követi az utódpárt és mindenféle csatolmányai hamis narratíváját a jogállam felszámolásáról. A helyzet az, hogy nem a kormány, hanem éppen Önök, és az Önök "tárgyalópartnerei" léptek le az alkotmány és a demokrácia útjára. Ebben pedig egyáltalán nem szándékozom támogatni Önöket.

Ami a hallgatói szerződést illeti, az Ön gondolatmenete bizony végeredményben éppen az explicit állítása ellentéte: Ön bizony úgy gondolja, "alanyi jogon jár, hogy az adófizetők pénzén tanulva kimehessek külföldre és ott kamatoztassam az itthon megszerzett tudást" és ezt az alanyi jogot akkor lenne hajlandó feladni, ha "az ország", Önnek itthon biztosítana olyan jövedelmet, hogy ne gondolkodjon külföldi munkavállalásban. "Az ország", "az állam" ezt azonban csak hitelből, vagy mások adóbevételeiből tehetné meg. Erre azonban - nem kis részben az Önök "tárgyalópartnereinek" köszönhetően - a magyar államnak nincs reális lehetősége. Ön bizony éppúgy, mint az "első otthon megvételének lehetőségét", az oktatása, végső soron a későbbi magasabb jövedelme költségeit is az államtól várja. az állam azonban nem egy mesebeli Mikulás. Abból tud "osztani", amit a - hazai - adófizetőktől beszed, vagy abból, amit erre a jövedelemre hitelként felvesz.

Ez az én véleményem, "amit érvek alapján és saját értékrendemnek megfelelően formáltam meg, merem vállalni, merek neki hangot adni.". Erőszakmentesen, a törvényeket betartva és tiszteletben tartva választótársaim demokratikus, többségi döntését. Amíg Önök nem így tesznek, addig - hogy is mondta? - nem vitapartnerek.

Mérnork 2013.04.18. 12:52:50

@Moin Moin:
Az a kedvezményes lakáshitel teljesen jó volt, kb. 100× jobb mint a helyette a szocik által bevezetett devizahitelezés. Ugyanis a fiatal házasoknak külön otthon kéne, saját, mivel Mo. sajátos viszonyai miatt értelmes lakásbérlést el lehet felejteni.
'90-'98-ig a szadeszra adtam a voksomat, alapvetően ugyanis szabadelvű embernek tartottam/tartom magam.
De sajnos észre kellett vennem, hogy mint családos, saját erőből a versenyszférában viszonylag normális fizetést elérő ember a szoci-szadi csapat szemében csak mint fejőstehén jövök számításba.
A jelenlegi ballib ellenzék nyilatkozataiból világosan látszik, hogy ez továbbra is így van. Ha ők váltják a fideszt akkor jöhet a legálisan "jól keresők" (értsd 200k bruttó felett) szarrá adóztatása (persze aki megoldja minimálbér+okosba annak adómentesség jár) valamint gyerekek utáni adókedvezménynek annyi.
Úgyhogy kb. leszarom az alkotmány 4. módosítását (tőlem akár 526-szor is módosítgathatják a éppen ez a vágyásuk) és inkább maradjanak ők, mint hogy a kemény munkával megkeresett fizum 50%-át lenyúlják, mint 2002-2010 között, mert az olyan nagyon igazságos szerintük.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 13:00:58

@Veridicus76:

"Viágosan kell látni, hogy a HAHA az ELTE SZDSZ-múmiáihoz kötődik."

A HaHa a szétválogathatatlanul összegabalyodott MSZP-SZDSZ hatalmi tömbhöz kötődik, az ő kísérletük elöregedő törzsbázisuk frissítésére. Miután a különféle diákképviseletek a szélsőjobb befolyása alá kerültek, nem csoda, ha gyakorlolnak is némi vonzerőt a pártpolitikai küzdelem mélymocskával szemben gyanútlan fiatalokra. Ez természetes reakció, minden szélsőség megszüli a maga ellenszélsőségét.

De az Edinához hasonló naív aktivisták hite semmivel nem racionálisabb, logikusabb vagy tényszerűbb, mint amazoké. Ahogy a rendszerváltás lobogó fülű fiataljai, úgy ők is rájönnek majd, hogy a lapokat nem nyilvánosan osztják le, és a "pártfüggetlen, civil mozgalmak" címkéje alatt legfeljebb pőre hatalmi harcok naív statisztái lehetnek.

Mérnork 2013.04.18. 13:04:49

@Veridictus76
"Mennyivel nyerne többet, ha munkahelyet biztosítva, diplomás emberként fizetném az adót itthon 40 évig?"
El kell keserítselek, de munkahelyet teremteni nem a politika dolga - direktben. Műszaki végzettséggel szerintem nem túl nagy gond elhelyezkedni Mo.-n sem valamelyik multinál. Nyilván a fizetés szerényebb mint külföldön, de ez sokkal inkább az előző kormányok hibája, akik gazdasági konjunktúra idején se erőlködtek a hazai fizetések felfelé mozdításán, mondjuk a minimálbér rendszeres és fokozatos emelésével. Most hirtelen egy szarrá adósított országban, gazdasági válság kellős közepén nyilván sokkal kisebb erre a lehetőség.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.18. 13:14:34

Na igen, ez eléggé racionális hozzáállás, de elég ritka manapság az ilyesmi.

regress 2013.04.18. 13:16:07

@Veridicus76: szerintem te vagy egyszerűen hülye

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 13:16:38

"El kell keserítselek, de munkahelyet teremteni nem a politika dolga"

Munkaerőt képezni külföldi munkahelyekre pedig végképp nem. Az még rendben lenne, hogy a diákok tüntetnek a felsőoktatási forráskivonások, leépítések ellen, de lássunk tisztán, a hallgatói szerződés az oktatás ingyenességéről szól - amennyiben a diák hajlandó meghatározott ideig viselni ennek az országnak a közterheit is. Amiből az oktatást egyébként finanszírozná az állam.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.04.18. 13:17:19

@Kopó:

" aki nincs veletek, az ellenetek!"

Nem ezt írta, csak te képtelen vagy kimászni a bináris logikádból vagy fizetnek érte, hogy ideokádd a baromságaidat.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.04.18. 13:19:38

@Kedves Loránd x: És akkor mi van? Már nem is kritizálhatja? Milyen ostoba logikád van neked?

2013.04.18. 13:22:44

@Veridicus76:
"Viágosan kell látni, hogy a HAHA az ELTE SZDSZ-múmiáihoz kötődik. Aki nem látja, hogy ez nem oktatásügy, hanem a legdurvább magyarellenes pártpolitika, az egyszerűen hülye."

A magyarellenesezés magyarellenes, te hazaáruló ősmúmia.

Imádom az ilyen észlényeket, akik láttak valahol valami írást és ezután osztják az észt miszerint "gugli és művelődj."

2013.04.18. 13:25:09

@Mérnork:
"Nyilván a fizetés szerényebb mint külföldön, de ez sokkal inkább az előző kormányok hibája, akik gazdasági konjunktúra idején se erőlködtek a hazai fizetések felfelé mozdításán, mondjuk a minimálbér rendszeres és fokozatos emelésével."

Éééértem. Szóval "elmúltnyócév" megint. Jó dolog is az, ha van kire mutogatni. :o)

Ennek ellenére némethonban vagy épp máshol még akkor is kb 4x annyit kapna az ember, akármilyen magas is lenne a minimálbér.

Csak még több fizikai munkás és szakmunkás még annyira se lenne bejelentve mint most. (Részmunkaidőnek tessék utánanézni. Hány ember is van papíron alkalmazva most 4 és 6 órában?) Nem csak felsőoktatásból (és minimálbér emelésből) áll a világ.

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.18. 13:25:27

@Moin Moin:

Igen, a 'Mi az, lelkesen felmondja a Fidesz által terjesztett baromságokat, de még az átlagfideszesnél is butább?' kérdésre viszonylag könnyű válaszolni. :)

tfm 2013.04.18. 13:36:54

@Attitude Adjuster:
Kedves Attitude Adjuster!

Hahás aktivistaként igazán örülök, hogy eleinte támogatta a megmozdulásainkat, ugyanakkor elszomorít, hogy a média hamis információinak köszönhetően eltávolodott az ügyünktől. Mi SOHA NEM TÁRGYALTUNK EGYIK BALOLDALI PÁRTTAL SEM. SEMMI KÖZÜNK AZ SZDSZ-HEZ, MSZP-HEZ VAGY ÉPP AZ EGYÜTT 2014-HEZ. Bocsánat a sok nagybetűért, csupán nyomatékosítani próbálom a mondanivalómat. Mi a civil politizálásban hiszünk. Szerintünk szükség van a civil kontrollra ahhoz, hogy egy demokrácia megfelelően működjön. A mai magyar mentalitás a "civil" szót kutyasétáltaltó egyletekkel azonosítja, pedig a civileknek, állampolgároknak éppúgy helye van a közpolitikában, mint a politikusoknak. Nem akarunk politikusok lenni, egy pártnak sem gyűjtünk szavazókat. A pártok csupán politikai hatalom megszerzésére törekednek nem pedig egyes ügyekért küzdenek, éppen ezért határolódunk el tőlük teljes mértékben. Mi ügyekért küzdünk. Küzdünk egy élhetőbb, egyenlőségen alapuló oktatási rendszerért és a demokratikus kultúra terjesztéséért. Nem vagyunk oktatáspolitikusok, pártkatonák, profi nyilatkozók. Csak egy - szerencsére egyre nagyobb - csapat jóhiszemű hallgató és középiskolás, akik tenni akarnak valamit. Nincs szükségünk irányításra, közösen dolgozunk és döntünk, mindenkit meghallgatunk, minden ötlet kidolgozásában és megvalósításában segítünk egymásnak. Miért olyan nehéz elhinni, hogy tizen- huszonéves diákok képesek erre saját maguktól, általuk meghatározott célokért?

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.18. 13:42:44

@tfm:

Onnan, hogy egy igaz párthű rajongónak megmondták, hogy valaki gyurcsányista, bajnaista, elempés, emeszpés, kommunista és liberális (egyszerre értelemszerűen), nincs igazán sok értelme vitatkozni, a túlmagyarázás meg magyarázkodásnak tűnik -- a beszámítható célközönséggel kellene foglalkozni...

tfm 2013.04.18. 13:45:12

@Attitude Adjuster: A hallgatói szerződésről pedig csak annyit, hogy nem a céllal van a probléma. A cél elvileg ugye az, hogy a fiatal diplomások itthon maradjanak, vállaljanak munkát, alapítsanak családod, építsék a kultúrát. Ezzel a céllal, mi is teljesen egyetértünk, de látni kell, hogy a hallgatói szerződés erre nem alkalmas. A elvándorlás csak egy tünet, amit egy nagyon ostoba eszközzel próbáltak kezelni. A kiváltó okokat sokfelé kereshetjük elég megnézni, hogy milyen alacsony a fiatal munkavállalók foglalkoztatottsága itthon, illetve hogy milyen alacsonyak a közalkalmazotti bérek - lásd orvosok. Itt nem egy felületi kezelésre lenne szükség. Attól még, hogy valaki aláírja a szerződést, végzés után simán kimehet külföldre dolgozni, max 10 év múlva kell visszajönnie. Szerződés helyett a fiatal munkavállalókat támogató programokat kellene indítani, a gazdasági lehetőségekhez mérten növelni az általános életszínvonalat és igen, emelni kellene a közalkalmazotti béreket olyan fontos szakmáknál mint pl. az orvosok. Ezek az intézkedések ösztönöznének és vonzóbbá tennék az itthon maradást. A hallgatói szerződés eredménye abban is meglátszik, hogy soha ilyen kevesen nem jelentkeztek még magyar felsőoktatásba, tehát nem, hogy megakadályozta, hanem előre hozta a migrációt, 18 éves korra. Ha tényleg az a kormány célja, hogy itthon tartsa a fiatal értelmiséget, akkor rossz eszközt választott. Ha viszont épp az ellenkezője? Nos, akkor tökéleteset.

Mérnork 2013.04.18. 13:45:44

@Crystah Mastah:
"némethonban vagy épp máshol még akkor is kb 4x annyit kapna az ember"
És vajon miért? Ott is amikor lehetőség volt rá, szépen folyamatosan harcolták ki az egyre magasabb béreket. Nyilván nem gazdasági világválság kellős közepén, most ott is azon vannak, hogy ne csökkenjen.

Makkasz 2013.04.18. 13:51:23

Kedves Edina!

A röghöz kötés túlmutat a gazdasági racionalitáson is (nincs munkahely hogy maradhatna).

Több millió éves emberi tulajdonság a boldogulás, megélhetés, jobb életlehetőség keresése. Ezt adminisztratív úton korlátozni folyamatos frusztrációt szül.

De nézzük az Ön által elfogadott "adófizetők pénzén"-t. Az Ön szülei adófizetők. Ők mire költenék a pénzüket ha kisebb adó lenne? Az Ön oktatására, vagy stadion alapítványba tennék?

Tandíj, önálló, EU szinten verenyképes intézményekkel, kezdeti állami befektetéssel egyetemek fejlesztésére, állami ösztöndíj és hitelrendszerrel, fizetpőképes kereslettel (alacsony adó), életképes valami, a hallgatók pénzükkel tartják fenn az intézményeket.

Sajnos a moi kommunizmus, mindent államtól várás nem kedvez normális értékrend kialakításának. Ezt az "adózók pénzéből" pedig tessék visszautasítani. Gyermekeink felnevelésükre fordított pénzzel nem válnak sem a szülők sem az állam tulajdonává, szabad, boldogulásukat kereső fiatalok, akik felé az elvárásunk az hogy kiteljesedjenek, boldoguljanak, idővel saját lábukra álljanak.

Fidesz kommunikáció jóvoltából a fiatalok idősek pénzkifizető gépeivé váltak az alábbi elvárásokkal:
- dolgozz (nincs munkahely, nincs beruházás, így nem is lesz),
- fizess adót, járulékot,
- tartsd el a társadalom többi 75%-át,
- gyűjtsd magadnak nyugdíjra mert nem adunk,
- alapíts családot, szülj gyerekeket (házasságban),
- alapíts egzisztenciát,
- fizesd vissza az általad eltartott idősek által felhalmozott adósságot,
- Érezd magad megtisztelve.

A röghöz kötés valamennyi szülő és fiatal meggyalázása.

Gazdaságilag miről van szó? A diplomás munkanélküliség kisebb mint az általános. A diplomások több adót fizetnek. A diploma megszerzése érdekében a fiatal és a szülők kockáztatnak és áldozatot vállalnak (ma is a tanulmányi költségek 50-90%-át ők állják.

Ezért is hazug a fidesz kommunikáció.

Az egész hallgatói önkormányzatiságban az a fura, hogy pl. a családnak nagyobb anyagi veszteséget okozó 27%-os áfa ellen nem lépett fel senki, az alkotményozgatás, visszamenőleges jogalkotás ellen nem lépett fel senki, tehát nem akarják megváltani a világot. Persze, nem is várnám el, de a hatalmon lévő ökrök 89-ben mégis megtették. Semmi sem fekete vagy fehér.

Végül botorság az adminisztratív úton kikényszerített maradás, pl. a 20 éves nyílvántartás arról, hogy ki, mikor hol dolgozott szürreális, kafkai.

Ha valaha lesz másik kormány, ezt a rakat hülyeséget kidobja az ablakon. Magyar állam eu-ban egyetlen tandíjpert nem fog megnyerni.

Kár volt felszítani az ellenszenvet a diákok ellen, akik ugyanúgy mint 200, 100, 20 éve, egyszerűen a boldogulást kereső fiatalok. Nem pénzkifizető gépek, nem tartoznak pénzzel senkinek.

Pénze, érdeke, lelkiismerete csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Mitzimackó 2013.04.18. 13:59:28

@Veridicus76: Te Ökör-kör tag! Azért, mert valaki nem a kormány által jóváhagyott szervezetben politizál, már félrevezetett megalkuvó?

Mitzimackó 2013.04.18. 14:03:50

@Attitude Adjuster:"A HaHa a szétválogathatatlanul összegabalyodott MSZP-SZDSZ hatalmi tömbhöz kötődik,"

a fideszkdnp meg a kriptobolsevista mszmp-hez. a kormány tele van volt mszmp-tagokkal, párttitkárokkal, kollaboránsokkal. mért hinném el, hogy nem lopnak-csalnak-rabolnak és vissza akarják állítani a 89 előtti helyzetet, de most az ő vezetésükkel?

Mérnork 2013.04.18. 14:05:28

@Makkasz:
Mondjuk ez a 20 évre módosítás gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs röghözkötés. Csak ezt égő lett volna telibe kimondani. Tipikus esete a betarthatatlan törvénynek, + azt hogy 20 év múlva mi lesz, azt most a jóisten meg nem mondja.

Makkasz 2013.04.18. 14:17:47

@Mérnork: Nem teljesen.

Megalázták fiatalokat, szüleiket.
Nem akarom hogy most tizenéves gyermekeim valaha Moon tanuljanak.
Fiatalok már külföldön akarnak egyetemre járni, még inkább le akarnak lépni az atyáskodó állam kényszeríteni akarása miatt.Ez csak a pszichológia.

Az oktatásból a pénzkivonás megtörtént (lesz stadion!). A nyilvántartásra majd hivatalt hoznak létre, megy rá az adófizetők pénze.

A diákoknak alá kell írni a megalázó nyilatkozatot, mintha bűnösök lennének, és elismernék hogy tartoznak (ráadásul előre, sem képzést, sem versenyképes tudást, sem papírt sem állást nem kaptak még, tehát necces, egyoldalú kötelezettségvállalás).

Igen, miután fidesz felhergelte gyermektelen, diploma nélküli idióták ezreit a diákok ellen, arcvesztés nélkül eddig tudott visszalépni. De ez is felesleges, szomorú, beteg. Minden diktátor álma, hogy az önálló gondolkodásra képes, nehezen befolyásolható emberek száma alacsony legyen. Ez viktátoré is.

Mindenesetre szép volt diákok!

I-brahi 2013.04.18. 14:28:42

Vridicus: Aki még azt sem tudja, hogy a HaHának nincsenek vezetői, annak az állításai finoman szólva hiteltelenek.

ertelmetlensegi 2013.04.18. 14:37:46

Kedves Fajcsi Edina!

"2002-től Fidesz-szimpatizáns..."
Tipikus hibája a fiatal Fidesz-KDNP-szimpatizánsoknak, mert Orbán hazazavarta a szovjet katonákat 1989, majd emlékezet kihagyás. Az emlékezet újra bekapcsol 1994-ben és a posztkommenyista Horn-Kuncze kormány ellenében folyamatosan erősödik a népszerűsége a Fidesznek...
Mi is volt 1990-1994 között? Székházbotrány. Mind a hat parlamenti párt kapot MSZMP pártházakból. A Fidesz-MDF kapott egy hatalmas ingatlant, amibe talán csak az MDF költözött be.

(A rohamosan változó politikai viszonyok között az anti kommenyista SZDSZ-ből, hogy az MDF ellenzéke legyen barátkozott az MSZP-vel.
Erre a résre az szintén ellenzéki Fidesz ott termett. Antall személyesen örvendezett Orbánnak és a Fidesznek. Ezt az irányváltást jó páran átülésekkel kinyilvánították Fideszből a SZDSZ-be, és viszont.)

Antall-kormány ennek megfelelően alakította, hogy először a Fidesz a Lendvay utcában kapott már létszámának pártingatlant. Az MDF megkapta a bem téri ingatlant.
És most jön a lopási történet: valamiért a közös ingatlant értékesítette a Fidesz potom 1 milliárdért! 1994-ben azt állította a Fidesz az összeget befizette az államkaszának állította.

Persze ezek után könnyű az iskolákban a Fidesznek népszerűséget növelni. Emlékezetes volt amikor 2002-ben a Millenárison több ezer 18 év alatti fiatal csápolt és sírt a választás elbukása miatt.
Fidesz már 1994 előtt már nem volt hazugság mentes párt.

Makkasz 2013.04.18. 15:05:36

@Mérnork: Egyébként jó lenne látni a nyilatkozatot. Kedves Edina, ha lesz tervezet tegyék közzé.

Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz benne jogszablyi hivatkozás tanuló kötelezettségeire vonatkozóan, tehát diák aláírással sorsát leteszi a megbízható, elszámoltatható, kiszámítható jelen és jövőbeli kormányok kezébe.

Makkasz 2013.04.18. 15:13:23

@ertelmetlensegi: Nagyon sok ember, cimkézés alapján, teljesen alaptalanul fideszt jobboldali és polgári értékek mellett elkötelezett pártnak tartja, és saját értékrendje alapján szimpatizál vele.
A valóság, hogy populista-kommunista párt despota elnökkel, tehetségtelen vezetőkkel (kiválasztási szempont a lojalitás a vezérhez) vallási beütéssel, korrupció, oligarchák általi motiválással, nem zavarja meg őket.

2llkedő 2013.04.18. 16:20:48

@Makkasz:
Márai Sándor:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

is 2013.04.18. 16:30:12

@Veridicus76: "Aki nem látja, hogy ez nem oktatásügy, hanem a legdurvább magyarellenes pártpolitika, az egyszerűen hülye."

Azért csak bátran fejtsd ki. Van-e benne háttérhatalom? Aztán mit csinálnak a sötét hátsó szobákban ezek a magyarellenesek? Kikkel beszélgetnek ott a nagy sötétben? Kitől kapnak ezért pénzt? Szerinted mi az, hogy magyarellenes? Mondanál egy definíciót a magyarellenesre?

is 2013.04.18. 16:34:28

@ertelmetlensegi: aztán a hosszú bájtok éjszakája (több milliárd), aztán a megfigyelési ügy, aztán sok minden. Edina akkor vidéki kispolgár volt, mostanra meg budapesti egyetemista lett. kinyílt a szeme. és igen, ez volt a FIDESZ már 1993-ban is, amikor Fodor Gáborékat kiutálták. de vidéken ki látja ezt? senki.

Doram 2013.04.18. 16:40:11

@Attitude Adjuster:
A HAHA a decemberi tüntetések előtt meghívást kapott (sok másik oktatáspolitikai szervezettel együtt) egy tárgyalásra az E2014-et, a tárgyalásról pedig felálltunk és elmentünk, NEM-et mondtunk nekik. Mi alakítani akarjuk a pártok programját, ezért tárgyalunk velük (a Fidesszel is akarunk tárgyalni), azt viszont soha nem fogjuk hagyni, hogy ők alakítsanak minket.
Az eszközeink valóban újszerűek, de elegünk lett az eddigi civil eszközökből amik láthatóan semmit sem érnek, mint pl. hogy minden évszakban elmenjünk egy köztérre végighallgassunk pár beszédet és hazamenjünk... Mi ennél többet csinálunk és úgy tűnik, hogy ezzel többre is megyünk.

jolaca 2013.04.18. 16:40:24

Kedves Edina!

Jól esik egy őszinte írást olvasni egy elveihez hű, értelmes fiataltól - aki, és ez sajnos ritkaság számba megy már, helyesírásában is igényesen mutatkozik be.
A hozzászólások egy részéből kisütő alpári gyűlölködéssel ne foglalkozz; a beírók vagy saját értelmük szintjén érnek csak annyit, vagy csak annyit érnek, amennyit ezért a szolgálatukért kapnak. Lelkük rajta. Mostanság újfent fényes szelek fújnak, és összehordják a szemetet...

Te csak maradj hű magadhoz; az mindig egy mérce. Lehet, hogy nem leszel mindig annyira szemrevaló, mint azok, akik ruhatárukból minden alkalomhoz az illő köpönyeget tudják kirángatni. Akik még mindig ráripakodnak álmukban a csuhásokra, hogy reggel kimosdva a kereszténység mentoraiként tündököljenek. Miközben joggal bíznak a félázsiai szerzetként tisztelt híveik kollektív emlékezetének kóros állapotában.

Legyetek Ti mások, versenyezzetek nevetekkel - haha! - és ne stílusotokkal a nemzet szemébe röhögőkkel.

Makkasz 2013.04.18. 17:07:30

@félázsiai 2llkedő:
Úgy látszik, a világ nem változik.
Azért én maradok meggyőződéses kapitalista.

Pénze, érdeke, lelkiismerete csak az egyénnek van, az álamnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik.

valaki senki 2013.04.18. 17:26:11

Kedves Edina! Hitelesek vagytok. A nyálazással nem kell foglalkozni! A politika sikeresen osztotta meg az embereket, akár még családokon belül is. Most már nem csak az úgy nevezett bal/jobb- bár ebben egyetértek az egyik kommenttel, a Fidesz egyáltalán nem hagyományos konzervatív párt- de a korosztályok mentén is megindult a szalámizás. Egyszerű, sokezer éves recept: oszd meg, és uralkodj. A baj csak az, hogy mi meg ezt hagyjuk! Hiszen minden párt elmehetne a jó fenébe, ha egy erős polgárság, civilek kontrollálnák a döntéseiket, a lenyúlásokat, nem is beszélve az intézményesített korrupció/ tolvajlásról! Éppen ezért, nem érdeke a jelenlegi parlamentben ülő pártokegyikének sem, a civilek megerősödése! Más kérdés, hogy ilyen szintű centralizálása a hatalomnak, a rendszerváltás óta valóban nem történt. Az elefáncsonttoronyból, azonban a valódi problémáink nem látszanak.

Kopó 2013.04.18. 17:39:27

@Holotattoo Elie: Az tipikus szélsőjobboldali gondolkodás, hogy aki nem ért velük egyet, az magyargyűlölő/magyarellenes. És ez a bináris logika, nem az enyém. Vagy egyébként nem is tudom, hogy illethetném a másikat leárulózó "érvelést", de az biztos, hogy igen aljadék módszer. Sorosozni meg paranoid hülyeség. (Ez sem szép érv, de legalább nem személyeskedem.)

Sir Galahad 2013.04.18. 17:41:26

Már elnézést, de a poszt logikája eleve hamis. Az alapvetésben a hölgy azt igyekszik bizonyítani, hogy a HAHA nem Bajnai segédszervezete és nem balliberális, satöbbi. Ezt azzal akarja igazolni, hogy ő maga valaha Fidesz-szimpatizáns volt... szerintem ez semmit nem bizonyít, csak annyit, hogy az emberek idővel változnak. Tessék megnézni mondjuk Orbánt, ő valaha liberális volt. Igazolja ez azt, hogy most nem konzervatív?

fermion 2013.04.18. 17:44:35

"Orbán hazazavarta a szovjet katonákat 1989..."
Ez most komoly?:D
gondolom nagyon megijedhettek az oroszok.....:D
Értelmes ,felnőtt ember tudja ,hogy mikor és hol dőlt el a szovjetek kivonulása:
az amerikai-szovjet csúcstalálkozón ,Izlandon.
1956 miért úgy történt ahogy?Miért nem jöttek az amcsik?
Komolyan azt hiszi bárki is ebben az országban ,hogy a mindenkori magyar vezetés beleszólhatott annak idején bármibe is.....Horn is játszotta a nagy kerítésszaggatót holott rég el volt döntve ,hogy a szovjetek feladják az egész keleti birodalmuk....
1984-ben már Antall készült a vezetésre...(Antall özvegye mondta ezt!)
Egy színjáték volt az 1989-es "hatalom átvétel"!Az elvtársak elrendezték ,hogy ki melyik pártban legyen.Biztos véletlen ,hogy minden párt tele van a régi kommunistákkal vagy azok gyerekeivel......biztos véletlen.:D
Gondolom a jobboldali fidesz aki teliszájjal kommunistázik nem meri az ügynökök névsorát bemutatni....
Kedves nagyon okos magyar értelmiség és egyéb nagyon okos magyarok....hülyére vesznek benneteket 23 éve!
Ja ,hogy tudjátok csak gyávák vagytok.....és ezért az a megoldás ,hogy a gyerekeket oktatjátok ki demokráciából!Nem tudom kik a nevetségesebbek azok akik előadják a színjátékot vagy ti kedves értelmiségiek akik megpróbáljátok a végsőkig színlelni ,hogy számít valamit is a szavatok!
Nézzetek magatokba és tegyetek meg mindent egy élhető hazáért és akkor majd a gyerekek tisztelni fognak benneteket és nem fognak "lázadozni"!
Ezek a gyerekek érzik ,hogy itt nagy az igazságtalanság és mivel ti "öregek" nem csináltok semmit ...próbálkoznak ők..jól teszik..de nektek illene csöndbe maradni!!!!!!
Naívak és becsapják őket?lehet, hogy igen.....na de titeket nagy okos felnőtteket 23 éve becsapnak...szóval nektek nincs jogotok ebben se megszólni a gyerekeket!
A gyerekek érzik ,hogy az igazságtalanság alapja mi....ti nem ,mert ti nagy okosok lenyeltek mindent ,lesztek inkább szolgák és az állam számára nem vagytok többek mint egy adószám!!!!!
Ez az ország nem a politikusoké hanem azoké akik kiválaszották őket az országunk vezetésére......Az országunk nem az államé hanem a miénk!Mi tartjuk el az államot ás annak vezetőit!
Nem mi vagyunk értük hanem ők vannak értünk......és ezaz amit a gyerekek éreznek ,hogy alatvalóvá akarnak tenni minket ás megfordult az ok-okozati viszony!
Állítsuk vissza a helyes ok-okozatot és kezdjük újra felépíteni a demokratikus hazánkat!
Világhírű akadémikusaink vannak akiket azért tartunk ,hogy tervezzenek egy élhető országot nekünk és a gyerekeinknek!
A jogászok bizonyították ,hogy nem tudnak országot vezetni.....jöjjenek most a valódi értelmiségiek,a műszakiak,a szakemberek .....ennél rosszabbúl nem csinálhatják mint ezek 23 évig!
Vessünk véget a sötét butaság korának!
Válasszunk ,értelmes ,igazi magyar embereket akikre felnézhetünk a kvalitásaik miatt mi is és a gyerekeink is!Várjuk az akadémikusaink jelentkezését ,mert a haza és a nemzet már tőlük várhatja csak a megoldást.
Remélem 2014. választásokon elkezdhetjük az élhető Magyarországot építeni és a múltból ránk tukmáltak önszántukból félreállnak a haza érdekében!
Mi magyarok vagyunk jobbak minden nemzetnél ezért nekünk új fajta demokrácia kell ,mert a nyugati és a keleti demokráciák is igazságtalanok!
Szabaduljunk meg a 23 év mocskától és tiszteljük egymást!
Ne legyenek pártok ,legyenek egyéni képviselőink akik ha képtelenek ellátni a rájuk bízott feladatokat akkor keresünk helyettük jobbakat!
A javadalmazásukat a munkáltatójuk állapítsa meg ,mi választópolgárok !!!!!
E-kormányzás a lehető legnagyonbb mértékben ,hisz csodálatos képességű informatikusaink vannak akikre rá lehet bízni ezt a nemes feladatot.
Azokat a valódi közalkalmazottakat akik valódi és becsületes munkát végeznek (rendvédelem,katasztrófa védelem,eü dolgozók és tanárok),nekik kell európai szintű béreket adni!!!!!!!
Nem kellenek polgármesterek.....lesz 19 megyemester akivel ha az állampolgárok nem elégedettek akkor leválthatják és kereshetnek jobbat.
Igazi közösséget kell felépítenünk hisz olyan kevesen vagyunk....szeressük egymást és ne köpködjük mások aljas tervei miatt!
Az egyházakat majd eltartják a híveik!
Arra kell költeni az adófizetők pénzét amivel a lehető leghamarabb kijutunk ebből a gödörből!
Ha majd jól állunk lesz pénz sportra ,művészetekre.....addig keressenek mecénásokat!
Az adózó állampolgár az adója nagyobbik részéről dönthet ,hogy mire is akarja adni.....lesznek kategóriák amik közöl választhat majd.
A legnagyobb és egyben a legnezebb feladat a műszaki értelmiségre fog hárulni ,hisz a tehetségükre bízzuk az országunk sorsát....sok itt a tehetséges ember ,bízzunk bennük!
K+F AZ EGYETLEN KITÖRÉSI PONTUNK!!!!
UI:
"KÖSZÖNJÜK JOGÁSZOK,SZÉP MUNKA VOLT DE ELÉG VOLT BELŐLETEK!!!!!"
HÁLÁTLAN LENNÉK VELÜK?NEM HISZEM!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 17:44:52

@Mérnork: "Az a kedvezményes lakáshitel teljesen jó volt, kb. 100× jobb mint a helyette a szocik által bevezetett devizahitelezés."

1. Utánanéztél már, hogy mennyibe került az államnak a kedvezményes lakáshitel és még most is mennyit kell rá fizetni? Nagyjából annyiba kerül évente, mint a teljes felsőoktatás fenntartása.
2. Nem a szocik, hanem a bankok vezették be a devizahitelt. A szocik hibája az volt, hogy nem szabályozták a banki szférát, csak bevezették a bankadót meg a kamatadót.

slimacsek 2013.04.18. 18:00:44

@Sir Galahad:
Orbán sose volt liberális, csak meglovagolta a kor szellemét.

slimacsek 2013.04.18. 18:39:23

Mindig is a maga szekerét tolta. Aki a Liberális Internacionáléból egyszer csak átül a Néppártba, az nem túl hiteles szerintem.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 18:44:40

@tfm: Többek között azért is nehéz elhinni, mert a tárgyalások tényét az Önök szervezetének nevében nyilatkozók is elismerték, és senki az Önök nevében nyilatkozva soha nem cáfolta. Ahogy egyébként azt sem, hogy az aktivistáikat Soros egykori otporosai készítették fel a törvénysértő akciókra. Innentől kezdve pedig az Önök szervezetének "civil" és "pártfüggetlen" mivolta nagyjából annyira hiteles, mint az Éhségmeneté, vagy éppen a Békemeneté.

Ezért nem lehet elhinni.

percenként százhuszat verő gumibot 2013.04.18. 18:50:30

@tfm:
"SEMMI KÖZÜNK AZ SZDSZ-HEZ, MSZP-HEZ VAGY ÉPP AZ EGYÜTT 2014-HEZ. "

Éppolyan pártfüggetlen és ideológiamentes szerveződés vagytok, mint a tanítómestereitek: Heller Ágnes, Radnóti Sándor, György Péter és a többi Lukács György farvizén evező kiválóság

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 18:51:20

@Távmunkás:

"1. Utánanéztél már, hogy mennyibe került az államnak a kedvezményes lakáshitel és még most is mennyit kell rá fizetni? Nagyjából annyiba kerül évente, mint a teljes felsőoktatás fenntartása."

Mármint a szocialista kormány alatt. Amely az eurocsatlakozás céldátumát a kádári, hitelből történő osztogás "Jóléti Rendszerváltás" címkéjű restaurációjával kilőtte a Tejút túloldalára. Maga a modell az eurozónához való csatlakozás akkor még reális ütemezéséhez igazodott, és a kamatterhekből fakadó költségeit az euróhoz való folytatódó konvergencia, majd az áttérés eliminálta volna. Ezen minimális közgazdasági ismeretekkel nemigen van mit vitatkozni, a lakástámogatási rendszert a szocialista kormányzat "kúrta el".

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 19:03:45

@tfm:

"Szerződés helyett a fiatal munkavállalókat támogató programokat kellene indítani, a gazdasági lehetőségekhez mérten növelni az általános életszínvonalat és igen, emelni kellene a közalkalmazotti béreket olyan fontos szakmáknál mint pl. az orvosok."

Köszönöm, de nem. Én már éltem szocializmusban és láttam megbukni. Ha Önök a szocializmusért óhajtanak "harcolni", akkor bizony nemhogy a közönyösök közt, de egyenesen a barikád másik oldalán fognak találni.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 19:12:58

@Doram: "Az eszközeink valóban újszerűek"

Nincsen bennük semmi újszerű. Egyszerűen törvénytelenek. Ezek pedig nem egy diktatúra törvényei, hanem egy képviseleti demokráciájé. És amikor Önök mást állítanak, akkor egyszerűen hazudnak. Ez pedig minden további politikai üzenetüket hitelteleníti, azokat is, amelyeken netán még el is lehetne gondolkodni.

Önök nem a demokráciáért harcolnak, Önök a saját, kisebbségben lévő nézeteikért harcolnak, méghozzá antidemokratikus, nem-jogállami eszközökkel. Belehergelték magukat egy hamis, forradalmi narratívába. Ez azonban egy demokráciában nem progresszív, hanem regresszív.

Tegyék, mert tehetik, és hogy tehetik, éppen a saját narratívájukat cáfolja. Azt azonban ne feledjék el, hogy a polgári engedetlenség per definitionem a jogkövetkezmények vállalását is jelentik. Úgyhogy ne számítsanak arra, hogy áldozatoknak tekintjük Önöket akkor, ha ezek a jogkövetkezmények be is állnak.

tfm 2013.04.18. 19:25:58

@Attitude Adjuster: Bocsánat, de mi köze az általam felvázolt lépéseknek a szocializmushoz? A fiatal pályekezdők eszméletlen magas munkanélküliségét talán nem kellene kezelni? Európai Uniós célkitűzés is egyébként ennek a csökkentése, amit Magyarország is vállalt.

von Putri 2013.04.18. 19:28:17

Újabban, amint egyre inkább nyilvánvalóvá válik hogy a libsi eszmék egyszerűen eladhatatlanok Magyarországon, sorra jelennek meg az ehhez hasonló áljobboldali posztok

Kiábrándult jobboldali fantomszavazó türelmesen elmagyarázza a szájtátiknak, hogy ő mindigis jobboldaliak volt, éppen ezért támogatja az MSZP-t, az E14-et, a Hahát, vagy akárkit aki fényévekre van a jobboldaliságtól. Mint a reklámokban Emese (most éppen Edina) az ötleteivel

Hátha beveszi valaki, hogy egy belvárosi, a Sirályban szocializálódott, az anarcho-liberrált Attac Magyarországtól kezdve az LMV-ig minden gyanús szervezettel kapcsolatokat ápoló rohamcsapat támogatható alternatíva lehet egy polgár számára

von Putri 2013.04.18. 19:36:09

@valaki senki:
"minden párt elmehetne a jó fenébe"

Sőt minden politikus is elmehet a fenébe, egyedül én is meg tudom oldani az ország gondjait. Ahhoz kérem a teljhatalmat, hogy kőkeményen sújthassak le valahányszor felüti a fejét az önkényuralom bármilyen próbálkozása

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 19:44:17

@tfm: "Bocsánat, de mi köze az általam felvázolt lépéseknek a szocializmushoz?"

Fiatalember, ha erről sincs fogalma, előbb tanuljon, aztán politizáljon!

jolaca 2013.04.18. 20:24:46

@Attitude Adjuster:
Egy "pozitívuma" van a hozzászólásaidnak: megpróbálod főideológusod stílusát másolni. Az >Önök hazudnak, Uraim (Hölgyeim)!< már nem egyéb, mint az illető arroganciájába bemosódott közhely. A kormányzatilag állandósított szabadságharc sodrában pedig elég nevetséges serdülőkorúak ellenvéleményét forradalmi narratívának kikiáltani (bár beismerem, jól hangzik).
Utolsó szösszeneted pedig (Fiatalember, ha erről sincs fogalma, előbb tanuljon, aztán politizáljon!) érvelési képességeidnek volt kegyelemdöfés...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 20:52:27

@jolaca:

Nézem, nézem a hozzászólásodat, de nulla érdemi tartalma van. Nézem, nézem a blogodat, és megértem. Te egy Török-Zsolt-parodista vagy.

jolaca 2013.04.18. 21:08:18

@Attitude Adjuster:
Ha már én OV-klónná magasztosítottalak, igazán nem szép Tőled a törökzsoltozás!
De tényleg, na!...

I-brahi 2013.04.18. 22:18:27

@von Putri: El is olvastad a posztot vagy csak irkálsz összevissza? A hölgy névvel és arccal vállaltan írta, elég jól beazonosítható ez alapján, hogy tényleg aktív Fidelitasos volt, és kivette a részét a 2010-es kampányból.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 22:21:55

@Attitude Adjuster: Attól nem lett volna automatikusan kisebb a lakáshitelek kamata, hogy bevezetjük az eurót, ez minimális közgazdasági ismeretekkel is belátható.

jolaca 2013.04.19. 11:19:41

@von Putri:
Picikét pontosabban a nyelvi műveltség fitogtatásakor!...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.19. 11:24:09

@Távmunka blog:

Szerencsére az én közgazdasági ismereteim nem minimálisak, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy az állítása nem igaz.

A lakástámogatási rendszer forintalapú volt, és a kamattámogatás olyan referenciahozamokhoz volt kötve, amelyek csökkenésével csökkent (és tovább csökkent volna) a támogatás mértéke is. Alakástámogatási rendszer nemcsak, hogy fenntartható volt, de 2003-ban kezdődő szétveréséig még az államháztartási hatása is pozitív volt. A Medgyessy-kormány azonban már nem gazdálkodott, hanem garázdálkodott. A felzárkózó pályáról visszacsúsztunk a leszakadásba, a maastrichti követelményektől gyorsuló ütemben távolodni kezdtünk. Szabadjára engedték a devizahitelezést, és államháztartási szinten is nekirongyolt az ország az adósságspirálnak.

Én a Fideszre szavaztam. Fekete Györgyöt, Szőcs Gézát rossz és ízetlen viccnek tartom. Semjén Zsolton nem tudom, nevessek, vagy sírjak. Kerényi Imrétől intenzíven kiráz a hideg.

De felelős és sikeres gazdaságpolitikát ebben az országban a háború óta csak a két Orbán-kormány csinált.

Én '89-ben jártam utoljára politikai rendezvényen. De amikor megláttam Veres Jánost az ellenzéki egyeztetések tárgyalójaként, felgerjedt bennem az elhatározás, hogy elmenjek (az általam egyébként közönséges idiotizmusnak tartott) Békemenet következő felvonulására.

Én Magyarországon élek, dolgozom, adózok, nevelem a fiamat. Nem akarok máshol lenni bevándorló. Ehhez pedig peremfeltétel, hogy még véletlenül se kerülhessen újra a szocialisták kezébe a gazdaságpolitika. Úgyhogy nemigen fognak meghatni a melegjogokkal.

jolaca 2013.04.19. 12:11:41

@Attitude Adjuster:

"De felelős és sikeres gazdaságpolitikát ebben az országban a háború óta csak a két Orbán-kormány csinált."

Istenem, mennyire igaz! De miért is nem nevezzük hivatalos nevén Tündérmesének? Úgy még jobban pontosítva van a jelenség lényege (az összetett szó utótagja, ugyebár), ráadásul támadhatatlanul. Feltehetően erre gondol kiterjedt közgazdasági ismereteinek bázisán a hozzászóló is - nem is beszélve a szakma elismert képviselőinek egyhangú véleményéről.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 12:20:55

@Attitude Adjuster: A lakástámogatás állami költségei:
2000: 50 milliárd
2001: 73 milliárd
2002: 94 milliárd
2003: 148 milliárd
Itt módosították jelentősen a konstrukciót, nem fix, hanem változó mértékűvé téve a kamattámogatást.

Medgyessy kormányzásán látszott, hogy semmit sem tud a valóságról, csak az adatokat hamisító kommunista pénzügyminisztériumot ismeri, hasonlóan Matolcsyhoz, sikerült is szépen tönkretennie amit Bokros és Orbánék helyrehoztak...

A lakástámogatási rendszernek mi köze Fekete Györgyhöz és a melegjogokhoz?

von Putri 2013.04.19. 14:01:02

@jolaca:
Jogos az észrevétel, inadekvát a következtetés. Annyit még én is tudok hogy a donna feminin, ha jól ütöm la a klaviatúrát

Duro.Anna 2013.04.19. 15:58:34

1. Azok akik a HaHát hírbe hozzák a pártokkal nekik van valami bizonyítékuk erre?

Egy felvétel, nyilatkozat vagy számlakivonat ami azt bizonyítja, hogy ők Gyurcsány, Bajnai és Soros emberei.

2. Akik itt nagyon pártolják a hallgatói szerződést!
Egy külföldi vállalatnál vagyok jelenleg gyakornok! Itt a szakmunkások és technikusok java román! A vezető mérnökök meg németek, olaszok! Ez a cég itthon működik, itthon termel és ide adózik. Nincs tudomásom róla, hogy a Magyar Állam bármiféle térítést is fizetett volna a Román, Olasz és Német államnak mert kitaníttatta nekünk azokat a szakembereket akik most itt dolgoznak és ide adóznak! Sőt arról sincs tudomásom, hogy a magyar állam az az osztrák tulaj (aki alig harminc- és állami finanszírozásban tanult odahaza, mert Ausztriában minden uniós polgár ingyen tanulhat) után bármit is fizetett volna Ausztriának csak mert kitaníttatta ezt az embert aki aztán ide hozta a tőkéjét amit befektetett és most ide adózik!

Nem hiszem, hogy a magyar szakemberek annyival többet tudnának és a külföldiek annyival kevesebbet, hogy mi követelhetjük a sajátunk utáni pénzt míg mások után aki ide jönnek dolgozni befektetni egy fillért nem fizetünk anya országuknak.

Ami a politikát illet, sajnos ha célt akarunk elérni kénytelenek vagyunk politizálni és más szervezetekkel összefogni, mert a Parlamentbe 2014-ben is csak pártok fognak bekerülni és ők fogják a döntéseket hozni.

Sajnos a HaHa megmozdulásain jó ha 2-3 ezer ember részt vett, ami sajnos édes kevés bármire is. Az viszont tény, hogy sok más civil szerveződés akikkel kritikus tömeget lehetne alkotni pártokhoz kapcsolódnak akik csak a szavazatokat próbálják így megszerezni. Valahol a kettő között kellene a megoldást megtalálni. de ez a pangás ami most van nem jó!

Akik meg itt a Kádár rendszerrel meg a demokráciával jönnek és azért bírálnak minket mert az utcára merünk vonulni meg kérdezném, hogy mi a véleményük a 2006-os eseményekről? ja mert akkor volt öszödi beszéd- hazudtak nekünk.
Bocsi, de 2008-ban a jelenlegi kormánypárt által szervezett népszavazáson leszavaztuk a tandíjat!
Hazudtak nekünk?
Mit csináljunk?

2013.04.19. 23:58:50

@Duro.Anna: 2006 nem a Fideszről szólt!

2013.04.20. 00:01:44

@Mitzimackó: Ne zavarjon, de az MSZP-SZDSZ és klónpártjai is a "kriptobolsevik mszmp-ből" születtek! Amit leírtál ugyanúgy igaz rájuk, sőt az MSZP bevallottan az mszmp jogutódja, ezt még ők sem tagadják! Oszt jónapot!

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.20. 09:32:17

@jolaca:

Azt nem egészen étem, hogy amikor szinte szóról szóra a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai trió narratíváját adjátok elő, miért kéritek ki magatoknak, hogy ti vagytok az utódpárt új ifjúsági szervezete, a modern KISZ?

Megismétlem a tényállítást, és érdeklődve várom az érdemi ellenérveket, mert az üres és bugyuta szarkazmussal legfeljebb a komcsaasztal mellett tündökölhetsz a mindentudó szerepében:

"De felelős és sikeres gazdaságpolitikát ebben az országban a háború óta csak a két Orbán-kormány csinált."

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.20. 09:37:17

@Duro.Anna: " és azért bírálnak minket mert az utcára merünk vonulni "

Ne hazudj, senki nem azért bírál benneteket, mert utcára vonultok, hanem azért, mert tudatosan jogot sértetek. Tökéletesen nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az erre válaszként jogszerűen intézkedő rendőröket, biztonsági őröket az utódpárti lakájsajtó aztán a "diktatúra" erőszakos, elnyomó "terrorjának" mutathassa be.

Hiába a kétségbeesett magyarázkodás, minden értelmes ember látja, hogy pártharcok statisztériája vagytok, nem több.

jolaca 2013.04.20. 10:54:11

@Attitude Adjuster:

Utóbbi két hozzászólásodból annyira kikiabál a politikai csőlátás, hogy nem érdemes tovább polemizálni.
Átlagon felülművelt embernek tűnsz: én éppen az ilyeneket nem értem, hogyan ragadhattak az orbáni szélkakas-politizálás hálójába.
Ez nem sértés; ha akarod, megkövetlek. De csakugyan nem értem.

Gunboat-Diplomat 2013.04.20. 22:25:06

@jolaca: "Utóbbi két hozzászólásodból annyira kikiabál a politikai csőlátás"

Helyesen: utóbbi két hozzászólásom annyira ellentétes az agyadba mosott politikai propagandával, hogy nem tudsz mást kezdeni vele, csak tartalmi bírálat nélkül csőlátásnak bélyegezni. Látod, hogy egyszerű ostobabirkázással nem félresöpörhető, és teljes mértékben elhiszem neked azt is, hogy őszintén mondod, nem érted, hogyan térhet el ilyen mértékben a helyzetértékelésem a tiédtől.

De akkor elmondom. Nem azt nézem, amit Orbán (meg a többi) mond, hanem azt, amit csinál. Igen, jól tájékozott vagyok, és igen, az átlagosnál műveltebb. Családi örökség, nem érdem. De ennél fogva a nagy pókert hideg, analitikus elmével szemlélem.

És amit Orbán csinál, azt nagy részt helyeslem (éppen leginkább az oktatáspolitikája kivételével, de hát az ugye egy 3-4 évtizedes rémálom). Az elmúlt 23 évben, vagyis a szabad választások óta ebben az országban két említésre méltó reálpolitikus működött, Horn és Orbán. A többi pitiáner bohóc.
Bár azt elismerem, hogy származásom révén Hornt ha elismeréssel is, de szimpátiával sosem tudtam szemlélni, ebben a csárdában csak ez a két dudás bukkant fel eddig.

És a mostani dudás éppenséggel figyelemreméltóan jól játszik. A "tündérmesék" és a diktatúráról, ámokfutásról, egyéb badarságokról szóló ellenmesék nem a politikai játszma részei, csupán kampánytechnikai fogások. Amikor a HaHa vezetése lelkesen fújja az ellenmeséket, ebben a kampányharcban sorol be egy (bár többnek hazudott) zászló mögé. Ezzel egyidejűleg pedig a politikai játszmában való részvételének lehetőségét, érdekérvényesítő-képességét és mindezzel együtt közéleti súlyát leírja nullára. Statiszták, akiket olyanok instruálnak, akik maguk is harmadrangú bohócok.

Ami viszont a politikai játszmát illeti, Horn (és Orbán első kormánya) óta most van először az, hogy a magyar miniszterelnök játszik. Ismétlem, sikeresen és jól.

Az utcán, de még a Fidesz-székház udvarán gajdolva, vagy a facebookon (netán ezen a blogon) vitatkozva - sem dől el az égvilágon semmi. A választásokon is alig valami. Egyedül az, ki léphet pályára a magyar mezben. És egyelőre a láthatáron sem bukkant fel eddig senki, akire érdemes lenne ráhúzni az Orbánról 'letépendő' mezt.

jolaca 2013.04.21. 00:01:48

@Gunboat-Diplomat:

Látom, elővetted második énedet (vajh' hány van még?), és leírtál egy lényeges dolgot: "a magyar miniszterelnök játszik. Ismétlem, sikeresen és jól."

Játéka egyértelműen hazardírozás (ő - jobbkezével - unortodoxiaként ismeri be). Ötletelések a gazdaságban, reformok helyett lenyúlások végtelen sora, karcsú kormányzás helyett vízfejjé dagasztott adminisztráció, söralátét helyett minden eddiginél több adónem, őszinteség helyett elmúltnyolcévezés; utóbbi a ciklus utolsó évének elején a kormányzási impotencia mentegetésének röhejessé vált kísérlete. De hát ezt Te is tudod.
Hogy mást mondasz, legyen a Te bajod. Legfelül is ezt teszik, "sikeresen és jól". Nincs vitánk, lenyűgöző játékosok. Amíg van képük a nemzetközi porondon is odasúgni, hogy ne a kommunikációt figyeljék, hanem a fű alatti machinációkat, és ezt el is tudják adni - sikeres bűvészet! Ám FELÉNK ez a játék gyalázat, mert a mi garasainkat játszák el. Persze, sikeresen; soroljam a számlatulajdonosokat? - persze nem teszem, a visszamenőlegesen átírható, beterjesztéskor már Közlönyben kiadható, gyurmaszilárd gránitba vésett jogrendszer nem kifejezetten az igazam védelmét szolgálná.

A többi, amit leírtál, nem lényeges. A napi propagandából már az iskolásnak is visszaköszön. Aki nem a Békemenetben ordít (hej, régi szép, Vezért-dicsőítő tízezres tömegmutatványok az Aranykor Romániájában! - mennyire visszaköszönő tájkép számomra!), az a Rend ellen izgat. Persze csak most, elmúltnyócévben forradalmár volt; mi több, maga a nemzet, mely nem lehet kisebbségben... De elég is a közhelyekből.

Összegezném: nekem egy nevem és egyetlen személyiségem van, akkor is, ha ez sokak szemében szegénységi bizonyítvány. Nem vagyok hahás, bár jó nézni a tiszta arcokat (és most hagyjuk Bajnait, nem kell annyira félni tőle - sajnos). Soha nem voltam párttag, sem támogató. Végigéltem viszont Ceausescut, így a paranoid megalománia, a kiépülő személyi kultusz, a keményedő diktatúra jeleit érzékenyen detektálom. Sokkal jobban, mint Ti, kedves ős-anyaországi társaim, hacsak nem vagytok a matuzsálemi kor határán; gondolok a felnőtt fejjel megélt Rákosi-érára. Ne oktass ki hát, tanult barátom, hogyan kell saját véleményt formálni - meg hát szerencsémre túl öreg vagyok dagályos populista szólamok befogadásához.

Nem fog menni. Másnak, más oldalról sem sikerült. Engem már nem lehet - nem is érdemes - karámba hajtani.

2013.04.21. 06:36:09

@jolaca: Azért a "sokkal jobban"-ra felkaptam a fejem. Nem vagyok matuzsálemi korú, és Magyarországon élek, mégis észlelem a jeleket, csak sajnos szükségszerűnek látom a folyamatot. Szeretném, ha elolvasnád az első kommentben hivatkozott "évértékelőmet" ( hajnalvilag.blogspot.hu/2013/03/evertekelo.html ).
Érdekelne a véleményed (akár magánban is, ha itt off-topic lenne, és elnézést kérek az ismétlésért).

jolaca 2013.04.21. 12:12:08

@Kedves Loránd x:

Köszönöm a bizalmadat(?), elolvastam.
Korképed kórkép; ezzel nincs is semmi baj, más nem is lehetne. Jobbkezesként a bal egyujjas írás (vállműtét jobb oldalon, hetekre hereállapot) nem elég sodró ahhoz, hogy érdemi észrevételeket tegyek. Itt csak annyit: az elemzéssel legnagyobbrészt egyetértek. A rész-következtetésekkel csak részben, a megoldás hiányát fájlalom, de csak mosolyognék, ha más lett volna a zárszó.
Amit fenntartok: a mindenhatóság paranoid birtoklása a legnagyobb veszély, a csőcselék helyzetbe hozása (mint minden eddigi forradalomban) a másik. A kettő egymásra találása pedig nem egy elfogadható jövőkép.

mendson 2013.04.21. 14:53:00

@Távmunka blog: Sőt.A bankok azért tudták bevezetni , mert az első fideszkormány 2001-ben meghozta a "2001. évi XCIII. törvény"-t amely a devizakorlátozások megszüntetéséről szó.Jelesül a belföldi magánszemélyek, belföldön történő devizamüveleteít is szabaddá tette.

mendson 2013.04.21. 15:01:24

@Attitude Adjuster: Milyen tervezett eurózónás csatlakozásról beszélsz. Amikor Orbán beindította a "minden gazdag embernek legyen ócsó és sok lakása" cimű akármit, nos akkor éppen az uniós csatlakozás különböző pontjaíról tárgyalt és zárt le. Csak mellékesen ami ellen most hadakozik azt ő irta alá , mint betartartndó irányelveket. Szóval 2004-ig semmiféle eurózónás csatlakozásról szó se lehetett , tervezni vele meg tökéletesen felesleges lett volna , mert még van az ERM-II az "előszoba".

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2013.04.21. 20:15:21

@jolaca: a kérdőjel helyes - ez nem bizalom, hanem a stílus és tartalom iránti tisztelet; továbbá egy "kihívás" ("sokkal jobban, mint ti") elfogadása :-)

Én pedig az alábbi állításokat tartom fenn:
1. A teljes káosznál, amely felé véleményem szerint tartunk, még egy diktatúra is jobb, mert a szervezett működés fenntartása nélkül civilizációnk fenntartó képessége a töredékére esik vissza. Az durva dolog, ráadásul nincs vége. Akkor már inkább egy újkori istenkirályság, minden káros mellékhatásával együtt.
2. Létezik alternatíva, de ahhoz gyökeres, személyes változásra van szükség. Egészen pontosan: egy új motivációs struktúrára, VALÓS alapokon nyugvó, felelősséggel vállalható közös jövőképre - nem ábrándozásra meg jelszavakra. Szerintem létezik ilyen, de már eddig is irgalmatlan mennyiségű karaktert gépeltem róla, ha érdekel, böngéssz bátran a blogomon. A HaHa számára viszont ez láthatóan nem pálya, egyre furábbnak tűnik itt ez a párbeszéd. Magánban küldök email címet, ha van kedved folytatni, érdekelne a "részben elfogadott" következtetésekkel kapcsolatos kritikád, kérdéseid (amikor már sodróképes leszel :-) )

Köszönöm a választ.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.22. 14:57:10

@jolaca:

1) Ez a kettő, és ez a kettő is összefügg: mindkettő Iain Banks szereplője.

2) "Játéka egyértelműen hazardírozás". Hogyne. A politika póker, nem lego.

3) "Ötletelések" stb. Bizony. Első kormányzása idején Orbán az "il capitano di bello tempo" szerepében fürödhetett. Hornék levezényelték a tarvágást, kedvező külső környezetben, rendbetett belső alapokról folytathatták a kormányzást - jól. Most nem csendes a tenger, ötletelés megy, unorthodoxia, próbélkozások, jók, rosszak, közepesek. Nem csak itthon, világszerte. Egyáltalán nem látom az alapját azoknak a kritikáknak, amelyek szerint összeségükben ezek kudarcosak lennének.

"elmúltnyolcévezés"

Ez komolytalan. Az a bizonyos "elmúltnyolcév" egy olyan minden képzeletet felülmúló, ostoba, balfasz, kudarcos katasztrófa volt, hogy enmhogy most, de még húsz éve múlva is teljes joggal mutogat rá vissza bármiféle kormány. Európában olyan böszmeséget még ország nem csinált. Ez nem egy unalmas mantra, hanem a kőkemény valóság.

" Amíg van képük a nemzetközi porondon is odasúgni, hogy ne a kommunikációt figyeljék, hanem a fű alatti machinációkat, és ezt el is tudják adni - sikeres bűvészet! Ám FELÉNK ez a játék gyalázat, mert a mi garasainkat játszák el."

Gyalázat, nem gyalázat, a politika így működik. Amikor nálunk a nagy felhördülés ment, hogy a miniszterelnök (Gyurcsány) hazudott, Európa nevetve vonogatta a vállát: ti csak most jöttök rá, hogy a politikusok hazudnak? Tökletesen igazuk is volt. Lehet ezen háborogni, de meddő. Ez bizony így van minden demokráciában és diktatúrában is, a különbség, hogy előbbiekben az sem elhanyagolható tényező, hogy a "zemberek" elhiszik-e.

"A többi, amit leírtál, nem lényeges."

De bizony, épp a többi a lényeges. A HaHa egyszerűen kiírta magát a politikai játszmából, és besorolt a kampányjátszmába. Súlytalanná vált, amikor így tett, és legfőképp elvesztette a kapcsolatot meghirdetett céljával: az oktatáspolitikára nulla befolyása van/lesz.

Arra igazán nincs mit mondani, hogy a jelenlegi magyar politikai berendezkedést Ceaucescu Romániájával hozod egy lapra. Annyira abszurd.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.22. 15:10:11

@mendson:

"Milyen tervezett eurózónás csatlakozásról beszélsz. Amikor Orbán beindította a "minden gazdag embernek legyen ócsó és sok lakása" cimű akármit, nos akkor éppen az uniós csatlakozás különböző pontjaíról tárgyalt és zárt le. (...) Szóval 2004-ig semmiféle eurózónás csatlakozásról szó se lehetett , tervezni vele meg tökéletesen felesleges lett volna , mert még van az ERM-II az "előszoba"."

A lakástámogatási rendszer bevezetésekor, de még a kormányváltás előtt is teljes konszenzus volt szakértők, piaci szereplők, sőt a különböző politikai erők között is az eurocsatlakozás céldátumáról. A Medgyessy kormány azt hivatalosan is 2008-ra tűzte ki (2003-ban, tehát már a kétszer száznapos osztogatósdi után). Aztán kiderült, hogy a szocialista kormányok nemhogy közelednének a maastrichti kritériumokhoz, de távolodnak tőlük, így aztán egyre halaszgatták, míg végül a második Gyurcsány-kormány mindenféle céldátumot feladott. Tiszteljük meg egymást azzal, hogy nem írjuk át a múltat a mondókánkhoz, vagyunk elég sokan, akik még emlékszünk rá.

jolaca 2013.04.23. 09:32:22

@Attitude Adjuster:
Csak az utolsó bekezdésedre reagálnék.
Tudod, mi az abszurd? - hogy ÉN éltem végig azt a korszakot, és TE, aki maximum a kádári tévéből kaptál hébe-hóba cenzúrázott képet róla, Te osztod ebben is az észt.
Ezzel a mindenben megmondóemberi fellépéssel tudjátok ellenszenvessé/nevetségessé tenni a retorikátokat.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.23. 23:41:49

@jolaca: Nehezen lehetne nevetségesebb retorikát elképzelni annál, mint a Ceaucescu-rezsim és jelenlegi magyar politikai berendezkedés között bármiféle egyenlőséget vonj. Abszurdabbat is.

Ehhez bőven elég volt azt kívülről, ezt belülről látni. Amit itt előadsz, az minden elképzelést felülmúló idiotizmus.

Kezdenek kétségeim ébredni, hogy abban a rendszerben te vajon melyik oldalon is állhattál. Mert bizony itt is volt nyolcszázezer párttag, meg még egyszer annyi besúgó.

jolaca 2013.04.24. 09:10:37

@Attitude Adjuster:

Szekus voltam. Hogy örülj.
Te független gondolkodó vagy. Örülök.

Még annyit, én írom le jól: Ceausescu. A Te nagy rálátásod tökéletesítése végett...

Katica2 2014.12.21. 14:10:21

Most jutott el hozzám ez az írás. Rendkívül érdekesnek tartom. Ma is tanulságos. Kiváló példa arra, hogy valóban van létjogosultsága a választói cenzus intézményének. Én is pont ilyen tudatlan voltam, amikor ennyi idős voltam. Sok sikert Edina!

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása