Jó ideje nem kenyerem a pártpolitizálás, és nem is szívesen megyek bele ilyen témába, azonban az elmúlt időszak jobboldali támadásai kapcsán valamilyen szinten muszáj ezt megtennem, pusztán a múltam tényei miatt. Egyet azért mindenképpen szeretnék leszögezni már az elején: jelenleg semmilyen politikai párttal nem szimpatizálok - azonban nem volt ez mindig így.
Kezdjük is az elején. Talán volnék olyan kedves bemutatkozni, nemde bár? Fajcsi Edina vagyok, 24 éves, BME-n tanuló mesterhallgató, egykor a kaposvári Fidelitas tagja, 2002-től Fidesz-szimpatizáns, 2006-ban és 2010-ben Fideszre szavazó állampolgár és a Hallgatói Hálózat aktivistája. Nocsak! Mennyi ellentmondásnak tűnő dolog egy mondatban! Hiszen a média is megmondta, hogy a Hallgatói Hálózat bajnaista, Soros által pénzelt, baloldali-liberális kötődésű szervezet. Bullshit.
Az embert meghatározza, hogy milyen környezetben nevelkedik. Tanul egy értékrendet, tapasztal egy családi formát, kialakul az ön- és a világról alkotott képe. Így voltam ezzel én is, a családommal a jelenlegi kormánypárt első megválasztása alatt csupa jó dolog történt, hosszú évek után végre tudtunk előrelépni – és itt olyan alapvetőnek tűnő dolgokra gondolok, mint első saját otthon megvétele, hogy végre tudtuk valamire azt mondani: a miénk - így értelemszerűen a jobboldalhoz húzott minden, és ezt a leváltásuk után következő 8 év még jobban megerősítette bennem. Így hát gimnazista éveim végén még a Fidelitasba is beléptem. Viseltem Változás 2006-os karkötőt, és mindenhol hangoztattam, hogy szerintem a Fidesz mennyivel jobban csinálna mindent, mint az akkori kormánypárt. Persze nem voltak illúzióim, meg voltam győződve arról, hogy minden politikus csal, hazudik, és lop; azonban úgy véltem, van olyan párt, amelynek tagjai ezt kevésbé teszik, hogy az önös érdekeik mellett legalább az ország népének jólétére is gondolnak, és ezeknek megfelelően cselekednek. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mekkorát tévedtem.
Az alapján szimpatizálok egy párttal/csoporttal, hogy mennyire érzem a saját gondolkodásmódomat, elképzeléseimet képviselve általa. Ez azzal a következménnyel jár, hogy mindaddig élvezi a bizalmamat, ameddig az én és - véleményem szerint - az ország jövőjének érdekeit képviseli. Nem egy párthoz vagyok lojális, hanem saját magamhoz! Éppen ezért, miután 2010-ben a 2/3-os többséget megszerezte a Fidesz, a kezdeti örömöt elég hamar elkezdte felváltani a kételkedés, a bizonytalanság, végül pedig a teljes ellenszenv. Nem csak, mint felsőoktatásban tanuló, és ezáltal az ahhoz fűződő átalakításokban érintett hallgató megyek ki az utcára, ha kell; hanem mint felelős állampolgár minden olyan ügyben is vállalom az ellenvéleményemet a kormány intézkedéseivel szemben, mint például az alkotmány 4. módosítása volt. Ettől még nem lettem baloldali, az elmúlt évek alatt épp eleget csalódtam a nem jobboldali pártok nagy részében is. Olyan ember vagyok, aki a jelenlegi kormánypártot szavazatával és bizalmával segítette oda, ahol most van, de nem felejtett el gondolkodni, nem felejtette el az alapvető álláspontját és értékrendjét, és ha azokkal szembemenő intézkedéseket tapasztal, annak hangot ad és cselekedni is hajlandó – a polgári engedetlenség eszközeivel élve. Ilyen módon határozottan kijelenthetem, hogy akkor is tüntetnék és szerveződnék, ha más párt lenne kormányon és ugyanilyen intézkedéseket akarna bevezetni.
Nem elfogadható az, ha egy párt a korábbi határozott álláspontjával teljes mértékben szembemegy. Nem elfogadható az, ha egy párt a belé fektetett bizalmat saját hatalmának megerősítésére használja fel az állampolgárok jogainak csorbításával. Nem elfogadható az, ha a pártok a civil ellenvéleményeket saját politikai csatározásaikhoz használják fel. Nem elfogadható az, ha észérvekkel való meggyőzés helyett rágalmakkal vagdalkozik, hogy elhallgattassa a vele egyet nem értőket. A legundorítóbb, és persze legegyszerűbb dolog az ellenkező oldalon levő politikai pártokba sorolni mindenkit, aki nemtetszését fejezi ki. Én azt tanultam, hogy érvekkel próbáljam meggyőzni a másikat. Higgadtan, megfontoltan, úgy elfogadtatni a másikkal az álláspontomat, hogy közben igyekszem megérteni az övét is, meghallgatom és átgondolom az ő érveit is. Az, aki erre nem hajlandó, az nem vitapartner. Nem hajlandó sem meghallgatni, sem megérteni, és ami a legfontosabb: egy kicsit is átgondolni azt, amit a másik mondd, amikkel érvel.
Az oktatás kapcsán, még ha jó szándékúan feltételezem is, hogy a bevezetni kívánt reformmal a kormány a felsőoktatás javát igyekszik szolgálni, akkor is kötelességem arról tájékoztatni, ha - mint a mindennapjaimat a felsőoktatásban élő hallgató – úgy gondolom, hogy ezekkel az intézkedésekkel nem a kitűzött célt fogja elérni. A hallgatói szerződéssel sem azért nem értek egyet, mert úgy gondolom, nekem alanyi jogon jár, hogy az adófizetők pénzén tanulva kimehessek külföldre és ott kamatoztassam az itthon megszerzett tudást. Én lennék a legboldogabb, ha meghálálhatnám a belém fektetett bizalmat azzal, hogy itthon dolgozhatok. Ideköt a családom, itt vannak a barátaim. De kérdem én, ha nincs itthon lehetőségem dolgozni, mégis mit tehetek? Kimegyek külföldre dolgozni, majd szépen visszafizetem a pénzt – ha becsületes vagyok, vagy ha az állam be tudja rajtam hajtani -, azzal mennyit nyer az ország? Mennyivel nyerne többet, ha munkahelyet biztosítva, diplomás emberként fizetném az adót itthon 40 évig? A legnagyobb probléma a hallgatói szerződéssel – vagy most már lassan nyilatkozattá avanzsált megkötéssel -, hogy tüneti problémát igyekszik kezelni, nem pedig a kiváltó okokat megszüntetni. Negatív hatása pedig már most is egyértelműen érzékelhető: tehetséges fiataljaink jelentős része az érettségi után külföldre megy tanulni. Ha ott tanul, ott szerez barátokat, ott talál szerelmet, logikusan végiggondolva is kisebb eséllyel jön vissza Magyarországra, mintha a felnőtté válást itthon élné meg.
Racionális ember vagyok, műszaki területen tanulok, ezáltal legfőképpen logikai alapon lehet engem meggyőzni, adatokkal, tényekkel. A jelenlegi intézkedésekkel kapcsolatban nem találtam olyan érvet, amely az én véleményem szerint mellettük szólna. Így hát továbbra is harcolok ellenük, és megkérek arra mindenkit, hogy – hozzám, és sokunkhoz hasonlóan – foglalkozzon az őt és a társadalom egészét érintő kérdésekkel, legyen véleménye, amit érvek alapján és saját értékrendjének megfelelően formál meg, merje azt vállalni, merjen neki hangot adni.
Fajcsi Edina
