ELTE Szabadegyetem - KÉPES ÖSSZEFOGLALÓ

Videók, hanganyagok:

(Folyamatosan bővül)

 

Február 3. vasárnap:

A BLOKÁD

Helyszín: Sirály (Bp. Király u. 50.)

A programsorozat nyitóeseményeként a Blokád című filmet néztük meg a Sirályban. Az Igor Bezinović által rendezett mű egyedülálló módon, belülről mutatta meg az 1971 óta legnagyobb tömegeket megmozgató, leghosszabb és politikailag legjelentősebb horvát diákellenállást. A 2009 áprilisában, a zágrábi egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karáról indult tiltakozás 34 napos egyetemfoglalássá vált, és további húsz tanszékre terjedt át az ország különböző pontjain. A megmozdulások nyomán a hallgatóság aktív, önálló politikai tényezővé nőtték ki magukat. A vetítés után Tamara Bubleval, a zágrábi, és Saša Vejzagić-csal a pulai egyetemfoglalás résztvevőjével beszélgettünk a magyar, illetve a horvát történések közötti hasonlóságokról, az aktuális politikai helyzetről, hogy mi mindent éltünk meg hasonlóan a két különböző országban. Tamarával az előadás után egyeztettünk a térségben lévő országok diákszervezetei közötti együttműködés lehetőségeiről, és megállapodtunk, hogy lehetőség szerint részt veszünk majd a májusban megrendezésre kerülő 5. Subversive Fesztiválon, valamint a 2. Balkán Fórumon is Zágrábban.

Fotók: Józsa Mihály

DSCF1014.JPG

2013.02.05. 10:48 chanimano


Szólj hozzá!

Hallgatói kötelességek februárban

Február elseje, kerek egy hete van hátra a kormánynak az ultimátum teljesítésére. Ha nem teljesítik a 6 pont követeléseit, akkor a Hallgatói Hálózat további akciókat folytat. Ennek kapcsán végiggondoltam, hogy én személy szerint miért is veszek ebben részt, miért tartom jogosnak az egészet.

Különböző akciók és az egész tevékenység kapcsán kaptam olyan visszajelzéseket, hogy ahelyett, hogy az utcán randalíroznék, foglalkozzak a tanulással, az a dolgom, a hazámért kell dolgoznom, nem lázongani. Ebből két dologgal tökéletesen egyetértek. Hallgató vagyok, diák, az a kötelességem, hogy tanuljak, vizsgázzak, okosodjak, fejlesszem a képességeimet, bővítsem a tudásomat, amennyire csak lehetőségem van rá. A tudás, amit elsajátítok, önmagam és a hazám, közösségem gazdagítására kell, hogy fordítsam, legyen az kulturális vagy anyagi érték. Ezt én is kötelességemnek érzem, és ezen vagyok, ezt csinálom, mióta 7 évesen elkezdtem az általános iskolát. Ehhez mindig is megkaptam bizonyos kereteket, lehetőségeket. De most valami megváltozott.

2013.02.03. 11:33 sokkishal


5 komment

Címkék: hallgató?

ELTE Szabadegyetem (február 3-6.)

Február 3. Nyitó est - A blokád
Február 4. ELTE PPK
Február 5. ELTE BTK
Február 6. LÉK, ELTE ÁJK

Sans titre 12.jpgFacebook-esemény

Minden nap előadások, beszélgetések, (szerep)játékok, vitaklub, filmvetítés, színház, esténként közös levezetés! ;)

A programok listája folyamatosan bővül!

 

Február 3. vasárnap:

A BLOKÁD

Helyszín: Sirály (Bp. Király u. 50. - Befogadóképesség: 200 fő)

A programsorozat nyitóeseményeként a Blokád című filmet fogjuk levetíteni február 3-án, vasárnap este 18:00-tól a Sirályban (Bp. Király u. 50.). Az Igor Bezinović által rendezett mű egyedülálló módon, belülről mutatja meg az 1971 óta legnagyobb tömegeket megmozgató, leghosszabb és politikailag legjelentősebb horvát diákellenállást. A 2009 áprilisában, a zágrábi egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karáról indult tiltakozás 34 napos egyetemfoglalássá vált, és további húsz tanszékre terjedt át az ország különböző pontjain. A megmozdulások nyomán a hallgatóság aktív, önálló politikai tényezővé nőtték ki magukat. A vetítés után Tamara Bubleval, a zágrábi, és Saša Vejzagić-csal a pulai egyetemfoglalás résztvevőjével fogunk beszélgetni.

blokada.png

Február 4. hétfő:

Sans titre 5.jpg

ELTE PPK

Helyszín: Bp. VII., Kazinczy u. 23–27., ELTE PPK Aula (Befogadóképesség: 200 fő)

15:00 Hallgatói Hálózat ELTE PPK bemutatkozása
15:30 Krekó Péter előadása: Reform, tüntetés, kommunikáció! 
16:30 Kérdések az előadással kapcsolatban, és szünet
17:00 Mérő László előadása (absztrakt hamarosan)
18:00 Kérdések az előadással kapcsolatban, és szünet

15:00 - 18:00 Hallgatói Hálózat Infópont

Az eseményt az ELTE PPK HÖK támogatja. 

Február 5. kedd

ELTE BTK
Facebook-esemény

Helyszín: Sirály (Bp. Király u. 50.)

A Szabadegyetemet nem szabad megtartani az egyetemen, ezért egy befogadó kulturális térbe, a Sirályba várunk mindenkit holnap déltől. Találkozhatsz tudósokkal, aktivistákkal, hallgatókkal, valamint a minisztréium képviselői is tiszteletüket teszik, akiket elhalmozhatunk a kérdéseinkkel.

12:00-
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) képviseletében Doncsev Andrást és Halász Jánost kérdezzük arról, hogy mi is a helyzet most a felsőoktatásban.

14:00-15:15
Misetics Bálint: Az erőszakmentes ellenállás és az önként vállalt szenvedés politikája
A polgári engedetlenség történetének és filozófiájának rövid áttekintése után arról lesz szó, hogy mi a szerepe a militanciának, a konfrontációnak és az önként vállalt szenvedésnek az erőszakmentes ellenállásban – elsősorban az indiai gandhiánus mozgalom és a fekete polgárjogi mozgalom inspiráló példáin keresztül. Ezt követően pedig az elhangzottak fényében beszélgetnénk a magyarországi politikai helyzetről.

15:30 - 16:45
Tamás Gáspár Miklós:
Teljes ingyenesség, korlátlan hozzáférés

17:00-
Szalai Erzsébet: Az újkapitalizmus és a fiatalok

Február 6. szerda

LÉK (ELTE TáTK, TTK, IK) 

Sans titre 11_1.jpg

Helyszín: ELTE TáTK (Bp. Pázmány Péter sétány 1/A)

14:30-tól folyamatos LÉK-infopont a Gömbaulában (Lágymányosi Campus, Északi épület), a helyszínekről itt tájékoztatunk mindenkit!

15:00 Kerekasztal

A 15:00-kor kezdődő kerekasztal-beszélgetésünkön a hallgatók bevonásával fogunk aktuálpolitikai kérdéseket körbejárni különböző nézőpontokból, két szakértő segítségével:

Éber Márk Áron:
A felsőoktatás jelenlegi átalakítását a forráskivonás kényszere indította el. Célja ezen túl az ellenséges értelmiség újratermelési bázisának megtörése, a ,,nemzeti"(-nek mondott) "középosztály" megerősítése.
Előadásomban a forráskivonás okait keresem. A cél annak kimutatása, hogy a jelenlegi kormány, miközben politikáját radikális antiliberalizmus jellemzi, a felsőoktatás 'önfinanszírozóvá' tételével radikális piacosítási (neoliberális) átalakításba kezdett.

Gagyi Ágnes:
Mi a jelenlegi forráskivonások tágabb történeti kontextusa? Azokról a gyakran emlegetett alapkérdésekről lesz szó, hogy mit jelentett gazdaságilag a rendszerváltás, és hogyan viszonyul a magyar posztszocialista gazdaság története a szimbolikus bal-jobb töréshez a politikában.

15:00 - Disputa:
A disputa angolszász eredetű vitajáték, számos válfaja létezik, szabályai variálhatóak. Lényege a moderált, igényes, retorikai és logikai eszközökben tudatos vita. Ez alkalommal egy nagyobb témakör, az iskolai szocializáció köré épül a program, több, ehhez kapcsolódó tételmondatot fognak kapni a helyben alakuló csoportok, melyeknek ezeket állítani ill. tagadni kell. (Pl: „Az iskolai egyenruha hasznos.”) A „meccsek” alatt alaposan körül lehet járni ezeket a résztémákat, s rajtuk a fő, nagy témát is, így inkluzív módon adja át a szakmai igényű diskurzus és a társadalomtudományok témáinak légkörét.

17:00 - Cigánylabirintus (interaktív "útvesztő") - Dr. Szabó Mónika, szociálpszichológus szervezésében
Egy fiatal cigányfiú bőrébe bújhatunk, és a részvevőktől függ, hogy alakul az élete. „...Intézetben nevelkedtél Vas megyében. Egy augusztusi reggelen gördül be veled a vonat a Keletibe. Összespórolt vagyonkád a zsebedben. 18 éves vagy, és erre a pillanatra vártál egész életedben. A döntés innentől a te kezedben van. Játsszál és vigyázz: Biztos hogy nem úszod meg szárazon! Érezni fogsz, félni, reménykedni, elbukni és talán talpraállni.” (Orsós László Jakab ajánlása, Kardos P. és Nyári G. könyvéhez.) A szerepjáték mellett, a rendelkezésre álló idő függvényében a műhely második felében szó kerül az egyéni és társadalmi felelősségéről is: mi a szerepünk az emberi jogok és méltóság tiszteletben tartásának, a toleranciának az alakításában? Mit kezdjünk a saját és mások előítéleteivel? Van-e remény az igazi változásra és változtatásra? Labirintus vagy útvesztő? Attól függ, megtalálod-e a kijáratot.

ELTE ÁJK

15:00 - Verebics János (docens): Új lehetőség a büntető eljárásban: az internetes tartalmak blokkolása
Mi a végleges és ideiglenes eltávolítás, mint intézkedés és hogyan hajtják végre? Milyen jogértelmezési zavarok miatt válhat a tartalom-blokkolásból komoly cenzúra-eszköz?

16:00Sans titre 6.jpgKirs Eszter (docens): Mire int a dél-szláv válság története?
A dél-szláv válság és a háborús bűnösök felelősségre vonásának vizsgálatára invitálja az előadó a hallgatóságot, különös hangsúlyt fektetve a politikai kontextusra. Hogyan válik egy békés ország népirtás helyszínévé? Milyen politikai tényezők motiválják a nemzetközi közösséget egy nemzetközi büntetőbíróság felállítására, és mekkora a haszna ennek az intézkedésnek?

17:00 - Hegyi SzabolcsGyülekezési jogi 1x1
Rövid bevezetés a magyar gyülekezési törvény és a joggyakorlat szabályaiba, a békés gyülekezés szabadságának gyakorlásával járó jogok és kötelezettségek rendszerébe.

2013.01.31. 20:34 chanimano


3 komment

Címkék: szabadegyetem

Botrány: ezer szálon kötődik a Fideszhez a Hallgatói Hálózat

Szerkesztőségünknek némi utánajárással sikerült kiderítenie, hogy a hangzatos ,,civil” és ,,független” szavak mögé bújó Hallgatói Hálózat, amely papíron elhatárolódik minden párttól, valójában tagjain keresztül szorosan kötődik a Fidesz és más, úgynevezett konzervatív és jobboldali politikai szervezetek holdudvarához.

G. Szabó Dániel, az  ELTE-ÁJK hallgatója nem titkolja, hogy Martonyi János külügyminiszter volt irodájában, később pedig a kormány párizsi nagykövetének jelenlegi irodájában gyakornokoskodott. Azt is büszkén vállalja, hogy együtt síelt, sőt, táncolt is Orbán Ráhellel, Orbán Viktor miniszterelnök lányával. A kétszer is a Fideszre szavazó ifjú cserkész közösen dolgozott az EMMI jogelődjével, a NEFMI-vel egy ENSZ ifjúsági programon.

orban-haha.jpg

kép: Medvegy Gábor


Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat ismert arca annak ellenére tartja magát függetlennek, hogy 2010-ben a belgrádi követségen a polgári kormány Külügyminisztériumának alkalmazottjaként dolgozott. Az ifjú Ákos-rajongó hölgy 2011-ben a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaként tudósított a jobboldali kormány EU elnökségéről a hivatalos honlapon.

De a Hallgatói Hálózat aktivistái nem csak a jobboldali, konzervatív holdudvarhoz kötődnek, hanem személyesen a polgári oldal vezető politikusaihoz is. Taibouni Chanez, a cívis város szülötte, Kósa Lajos különböző beruházásainak lelkes rajongójaként nőtt fel. A Fidesz ügyvezető igazgatója, a város polgármestere rendszeresen mondott beszédeket az akkoriban gyakran Heti Választ is olvasó egyetemista lány iskolájának évnyitóin. Ezek után már azon sem lepődhetünk meg, hogy Turai Eszter Korrina apja Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel, az oktatási bizottság elnökével, az első Orbán-kormány oktatási miniszterével, míg Szilágyi Áron András apja Áder János jelenlegi köztársasági elnökkel, az Országgyűlés volt elnökével együtt volt katona. Az erdélyi származású Birtalan Gyula Gergő apja viszont Kövér Lászlóval, az Országgyűlés jelenlegi elnökével, Németh Zsolttal - a Johannita Lovagrend tagjával - és Tőkés Lászlóval ápolt baráti kapcsolatot a romániai rendszerváltás idején.

2013.01.28. 17:18 sokkishal


292 komment

Címkék: pártok

"Menjetek a p***ába!" - a politikai elit idomítási próbálkozásai

A kezdetektől fogva hangoztatjuk, hogy nem specifikusan az Orbán-kormány ellen vagyunk, nem ezért jöttünk létre, és akkor sem fogunk feloszlani, ha nem ők lesznek hatalmon - beleszólási követeléseink a mindenkori kormánynak szólnak, így mindenkor hallatni fogjuk a hangunkat. Ezt persze nehéz felfogni a mostani politikai elitnek, és mindazoknak, akik a berögzült és értelmét vesztett jobboldal-baloldal felosztásban tudnak csak gondolkodni, és nem ismerik el a civil politizálás létjogosultságát. Idegesítően sokan kacsintgatnak felénk, hogy inkább toljuk az ő szekerüket, mert azzal jobban járunk, gáz, hogy mennyien próbálnak a mi nevünkben beszélni, és homlokunkat csapkodjuk az ilyen idézőjel-halmozásokon. Szeretnénk végre tisztán és érthetően elmagyarázni a pártoknak, pártkezdeményeknek és az őket körülvevő betokosodott holdudvarnak: mi nem olyanok vagyunk mint ti, mi valami újat szeretnénk bevinni, és nem a ti játékszabályaitok szerint játszani, úgyhogy szálljatok le rólunk és...

BRIAN_felirattal.jpg

2013.01.26. 12:16 Madibainges


380 komment · 4 trackback

Címkék: pártok hallgatók

A 16 szak számokban

A miniszter tegnap irreálisan magas ponthatárokat húzott meg a 16 diszkriminált szakon. Utánanéztünk a 2011-es pontszámoknak és a bekerülési arányoknak, mivel a miniszter elhangzott ígérete szerint a szakmai érvek nélkül diszkriminált 16 szakon a pontszámok előzetes meghúzásakor a hallgatók követelésével összhangban a 2011-es helyzetet és keretszámokat kellett volna, hogy alapul vegyék. Később a HÖOK-kal kötött megállapodás értelmében a kormány csupán annyit vállalt, hogy "törekedni fog" az érintett szakokon, hogy az első helyen jelentkezők 10-20%-a részesülhessen ösztöndíjban.

Mondani sem kell, mint az már megszokott, hatástanulmányról, statisztikáról szó sem esett, és az elv, mely alapján ezek a szakok meg vannak különböztetve, továbbra is homályos, miközben egy tudatos, egyenlőtlenségeket gerjesztő társadalompolitikát sejtet.

Bár a kiszivárgott tervezethez képest a HÖOK változtatásokat tudott elérni a megállapodás szövegében, de a finanszírozás és a 16 szak kérdésében továbbra sincsenek kézzelfogható garanciák. Erre még a megállapodás aláírása előtt felhívtuk a figyelmet, majd az Oktatói Hálózat is közleményt adott ki, melyben pontról-pontra megvizsgálják, miért elhibázott a megállapodás.

A 16 szak 2011-es pontszámai és jelentkezési statisztikái alapján az alábbi következtetéseket vontuk le.

2013.01.22. 13:00 sokkishal


204 komment · 1 trackback

Címkék: szakmai

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása