Az unortodox oktatáspolitika legújabb lépései

A Hallgatói Hálózat fontosnak tartja, hogy reagáljon a felsőoktatással kapcsolatos legújabb fejleményekre, ezek közül is a tizenhat, döntően gazdasági és jogi képzési területeken található szak diszkriminálására.

1. Tények a tizenhat szakról

A legfontosabb tény a tizenhat szakkal kapcsolatban az, hogy tavaly a diákok fele jelentkezett ezekre a szakokra, és negyede ezekre a szakokra került be. Itt nem kevesek problémájáról van szó, hanem a felvételizők nagyon jelentős részét érintő kérdésről. 

A kormány két érvet sorakoztat fel amellett, hogy miért lehet, sőt kell ezt a tizenhat szakot kiemelten kezelni: (1) ezeken a szakokon túlképzés van és (2) az ezekre a szakokra járó hallgatók úgyis magas jövedelemmel fognak rendelkezni, így számukra nem jelenthet majd gondot a költségtérítés, illetve az esetlegesen felvett diákhitel visszafizetése. Azt talán nem kell részleteznünk, hogy ez a két érv egymásnak ellentmond, hiszen hogyan rendelkezhetnének a társadalmi átlagnál jóval magasabb jövedelemmel, és lehetnének másoknál sokkal fizetőképesebbek azok a hallgatók, akik egyébként olyan szakokra jártak, ahol túlképzés van, és akik nem tudnak elhelyezkedni.

A kormányzat által felsorakoztatott két érv között feszülő ellentmondás miatt fontos, hogy tisztázzuk: nem igaz, hogy a jogi és gazdasági képzéseken túlképzés lenne, és ezek a hallgatók ne tudnának elhelyezkedni. A jelenleg számunkra elérhető legfrissebb és legrészletesebb adatok alapján, amelyeknél egyébként a kormány sem hozott nyilvánosságra frissebb vagy részletesebb adatokat, kijelenthető, hogy az ország legjobb szakjain gazdasági és jogi képzési területeken diplomát szerző hallgatók az országos átlagot elérő vagy azt meghaladó arányban találnak állást és helyezkednek el a képzettségüknek megfelelő területeken. Ezen túlmenően azt is fontos leszögezni, hogy a munkaerőpiaci változások előrejelzése rendkívül bonyolult, így senki, még a magyar kormány sem mondhatja meg teljes biztonsággal, hogy hány jogászra vagy közgazdászra lesz az országnak szüksége. Azt meg különösen nem mondhatja, hogy semennyire.

2. A felvételi rendszer változásai

Olyan egymástól teljesen eltérő területek, mint az alkalmazott közgazdaságtan és az andragógia egy kalap alá vételére a kormánynak semmilyen, nyilvánosan hozzáférhető számokkal, statisztikákkal vagy hatástanulmánnyal alátámasztott alapja nincsen. A 16 szak hátrányos megkülönböztetése ezért is indokolatlan. Ugyanakkor nem világos, hogy ezen a 16 szakon a miniszter milyen elvek alapján húzta meg előre a ponthatárokat 425 és 470 között a maximálisan elérhető 500-ból, hiszen ezek eddig mindig utólag, a jelentkezések fényében dőltek el. A többi szakon, ahol az egyetemek kapacitásszámainak függvényében kerülnek majd meghatározásra a férőhelyek, szintén bizonytalan a helyzet. A felvi.hu-n jelenleg a nem diszkriminált szakokon irányszámokat látunk, amelyek minimális és maximális értéke között akár tizenhétszeres eltérés is lehet (a Debreceni Egyetemen az általános orvosképzés kapacitásszáma minimum 15, maximum 250). Egyáltalán nem világos, hogy az egyetemeknek hogyan kéne a finanszírozási és oktatási hátteret biztosítaniuk, amikor nem tudhatják, hogy egy képzésükön 15 vagy 250 hallgató lesz-e. Az új, keretszámok nélküli felvételi rendszer káoszhoz vezet.

3. A felsőoktatás finanszírozásáról

Bár a miniszter azt állította, hogy a rendszer felülről nyitott, és a kormány biztosítja, hogy akárhány valamilyen pontszámot elért hallgató bekerüljön a felsőoktatásba (ennél konkrétabbat még mindig nem tudunk), valójában borítékolható, hogy ez a rendszer pénzügyi szempontból nem fenntartható. Ennek oka, hogy a 2013-as költségvetést az Országgyűlés már elfogadta, és a felsőoktatásra számára rendelkezésre álló (a 2011-es összegnél reálértéken 40%-kal alacsonyabb) összeget fixálta. Ennek alapján a kormánynak csak a költségvetés újbóli megváltoztatása vagy a rendelkezésre álló rendkívüli tartalékok felhasználása révén lenne lehetősége pluszforrásokat biztosítani, amely gyakorlatilag a felelőtlen költségvetési gazdálkodást kódolja a rendszerbe.  A szakmai megalapozottságot nélkülöző unortodox oktatáspolitika - csakúgy, mint az unorotodox gazdaságpolitika - bizonytalanságban tartja az érintetteket, következményeiben kiszámíthatatlan, és mint ilyen, rövid- és hosszútávon egyaránt káros az országnak.

4. Miért fontos ez nekünk?

A Hallgatói Hálózat 6 pontja a kezdetektől kimondja a köz- és felsőoktatás átfogó reformjának az érintettek bevonásával kell megtörténnie (az érintetteket, ideértve például a hallgatókat, oktatókat, egyetemi vezetőket és a szakszervezeteket, pedig az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum, az OFEF jeleníti meg) és biztosítania kell a hozzáférést a hátrányos helyzetűek számára. A kormány által éppen bevezetett rendszer ezzel szemben nem az összes érintettel való tárgyalás során született konszenzus eredménye és semmilyen mértékben nem biztosítja az egyenlő hozzáférést. Az utolsó pillanatban jelent változtatást olyanok számára, akik már évek óta készülnek egy választott pályára, és a diszkriminált szakok esetében drasztikusan csökkenti a szegényebb családból származó diákok bekerülési esélyeit.

5. 16 szak: mit javaslunk mi?

A Hallgatói Hálózat, a korábban elfogadott 6 ponttal összhangban azt követeli, hogy ameddig nem kezdődtek el a minden érintett oldal részvételével zajló, nyílt tárgyalások a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáról addig a 2011-es keretszámokat állítsák vissza minden szakon, hiszen a jelenleg felvételizők ezek alapján kezdtek el készülni a pályaválasztásra és az érettségire. Ennek hiányában, felismerve, hogy az ország kormánya a miniszterelnök egy szórakozóhelyen felmondott és a Facebookon közzétett videónyilatkozata miatt, amelyben a keretszámok eltörléséről beszélt, kommunikációs szempontok miatt már nem beszélhet a keretszámok visszaállításáról a 2011-es szintre, azt követeljük, hogy minden szakra egyforma feltételek vonatkozzanak, és a tizenhat jelenleg diszkriminált szakon ugyanolyan módon alakuljanak ki a ponthatárok, mint a többi szakon. A miniszter tehát éljen a jogával, és a miniszterelnök kinyilvánított akaratával összhangban húzza meg újra a minimum-ponthatárokat az érintett szakokon: 240 pontban.

6. További követeléseinkről

A Hallgatói Hálózat továbbra is felszólítja Magyarország Kormányát, hogy a hallgatói szerződések vélhetően európai jogba ütköző, és a diktatórikus Fehéroroszországon kívül példátlan intézményét törölje el.

A Hallgatói Hálózat szeretne az OFEF részeként többoldalú tárgyalásokat kezdeni a kormánnyal a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáról, amely hosszú időre biztosíthatja a felsőoktatás fenntarthatóságát és az esélyegyenlőséget, valamint a kiszámíthatóságot. A kormány vessen véget annak a gyakorlatnak, hogy miközben kivérezteti a már jelenleg is az OECD-országok egyik legrosszabbul támogatott felsőoktatási rendszerét, még a humán területeken belül is talál milliárdokat különböző általa fontosnak ítélt kezdeményezések megvalósítására, valamint saját propagandájára és népszerűségének megvásárlására. A kormány vessen véget annak a gyakorlatnak, hogy miközben minden egyes felsőoktatásra költött forint 13-szorosan térül meg, önfenntartó felsőoktatásról beszélve inkább futballstadionok építésére költi értékes adóforintjainkat. A Hallgatói Hálózat azt kérdezi: mi lehet fontosabb nemzetünk számára, mint a társadalmi mobilitást biztosító, az ország versenyképességét megalapozó felsőoktatás ügye?

Mi egy olyan politikáért lépünk fel a számunkra rendelkezésre álló eszközökkel, amely a legszegényebbeket nem elnyomja, hanem felemeli, és az ország tehetségei jelentette tőkét nem röghözkötéssel tartja közös hazánkban, hanem egy jól működő oktatási rendszer és ország valóságával.

Fleischer Sára, Füzessi Károly, Hava Nikita, G. Szabó Dániel, Prinz Dániel, Vida Júlia

2013.01.22. 07:00 sokkishal


12 komment

Fischer Iván: vonzó álláslehetőségek esetén itthon maradnának a legtehetségesebbek

Múlt hétvégén Fischer Iván meghívására nagyjából 30-an részt vehettünk a Midnight Music koncerten, ahol szuperül éreztük magunkat, majd kb. fél 3-ig beszélgettünk. Egy - főleg a röghöz kötésről szóló - interjút is csináltunk a nemzetközi hírű karmesterrel, amit itt olvashattok.

HaHa: A kormány szerint a közpénzen taníttatott hallgatók erkölcsi kötelessége, hogy magyarországi munkavállalással fizessék vissza az adóforintokat a közösségnek. Ön mit gondol a hallgatói szerződésről?

Fischer Iván: Ez a kérdés személyesen érint, mert évtizedek óta azon dolgozom, hogy Magyarországon tartsam a kiemelkedően tehetséges muzsikusokat. Elemi érdekünk ez, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar a világ élvonalába tartozik, és meg kell fordítanunk azt a trendet, hogy sokan a legjobbak közül külföldre szerződnek. Természetesen nem mindenki, mert ez elsősorban érzelmi döntés. Van, akit családi szálak kötnek erősebben Magyarországhoz, van, aki máshol nem tudja elképzelni az életét. Azokat, akik mindenképpen itthon maradnak, nem befolyásolja egy esetleges hallgatói szerződés, mert amúgy se mennének el. Azt kell megvizsgálnunk, hogy mi van azokkal, akikben megvan az érdeklődés és a képesség is, hogy a nemzetközi versenyben mérettessék meg magukat.

582387_571606852853077_930115189_n.jpg

2013.01.15. 22:06 chanimano


29 komment · 1 trackback

Címkék: interjú zenész művészet fischer iván

A diákság győzelme - A 2012-es kanadai diákmozgalomról

P1010163-e1336407934833.jpgMagyarországon nem igazán lehetett hallani arról, ami az észak-amerikai médiában viszont nagyot szólt: a 2012-es évben a kanadai Québec szövetségi állam diákjai hat hónapon keresztül folytattak tiltakozó akciót, mely magában foglalta a diáksztrájkot, a felvonulásokat, az utcai barikádépítést és hivatali helyiségek elfoglalását. Egy igazi, rendes sztrájkot láthattunk társadalmi összefogással, győzelemmel.

A megmozdulások közvetlen kiváltó oka a tartományi Charest-kormány arról szóló döntése volt, hogy a tartományban szedett tandíjat 2012 és 2017 között kb. a kétszeresére emeli. A québeci diákok elutasították a kormány tervét - az Észak-Amerika-szerte növekvő diákeladósodottság ekkor már erőteljesen a közbeszéd része volt. Részben azért, mert az előző év Occupy-tiltakozásai, melyek emléke még frissen élt az emberek fejében, erre az ügyre is ráirányították a figyelmet, mint a pénzügyi elnyomás egyik eszközére. (A történethez hozzátartozik, hogy Kanada más részein jóval magasabb tandíjak vannak a québeci kormány akkori, 2015-re vonatkozó terveihez képest is, Québec viszont a szövetségi költségvetési újraelosztás nettó haszonélvezője - Kanada más tartományainak lakossága ezért nem feltétlenül támogatta a diákmozgalmat.)

2013.01.11. 03:25 chanimano


20 komment · 2 trackback

Címkék: sztrájk occupy

Megalakult a Hallgatói Hálózat jogi csoportja

6347909329_f43c84712c.jpgA HaHa joghallgató tagjaiból álló csoport tanácsokat ad az akciók lebonyolításával kapcsolatban, felméri a lehetséges kockázatokat, és segít eldönteni, hogy mi számít törvényesnek. Ha demonstrációt akartok tartani, de nem tudjátok, mik az első lépések, ha korlátozni akarják jogaitokat, ha megfenyeget titeket az igazgató, vagy a dékán, esetleg a tanárok nem engedik a fórum megtartását, segítünk érveket gyűjteni. Ha szükségesnek látjátok, írhatunk az iskolának, egyetemnek, hogy tartsák tiszteletben a tanulók jogait. Súlyosabb esetben segítünk a megfelelő fórumhoz (pl. TASZ, ombudsman, bíróság) fordulni.

A kérdéseket, problémákat bizalmasan kezeljük, senkinek sem adjuk tovább, és semmit sem teszünk a hozzánk fordulók beleegyezése nélkül.

Mivel nincs közöttünk ügyvéd, ezért csak tanácsokat adhatunk, és korlátozottak a lehetőségeink is. De a legjobb tudásunk szerint járunk el, és szükség esetén segítünk ügyvédet szerezni. Ha kérésed, kérdésed van, írj a jog-haha@googlegroups.com címre.

Ha úgy érzed, a HaHa tagjaként te is tudnál segíteni ebben a munkában, várjuk a jelentkezésed a Hallgatói Hálózat országos szakmai munkacsoportjába, ezen belül a jogi mini-teambe. További részletekért írj a szervezodj@gmail.com -ra!

Gyülekezési jogi kisokosunk itt érhető el: 
http://hallgatoihalozat.blog.hu/2012/12/29/tudd_hogy_mihez_van_jogod

Tudd, hogy mihez van jogod!

2013.01.08. 21:14 chanimano


2 komment

A hallgatói szerződésről

A hallgatói követelések negyedik pontja kimondja, hogy a követeljük a hallgatói szerződés intézményének eltörlését, és a már megkötött szerződések megsemmisítését. Tapasztalataink szerint a közvélemény egy része értetlenül áll ez előtt a követelés előtt, ami részben érthető. Érthető ugyanis az elvárás, hogy az itthon, magas költséggel (vagy ahogy populista módon szokták még emlegetni: az adófizetők pénzén) képzett diplomás szakembereink ne hagyják el az országot rögtön azután, hogy kifordulnak az egyetem főbejáratán friss tintától fénylő oklevéllel a kezükben. A kormány egyik legnagyobb bűne, hogy elültette az itthonról szinte szökni igyekvő, gonosz, pénz- és karrieréhes, de amúgy tanulni lusta, szabad- és munkaidejében pedig romkocsmák félhomályában ücsörgő egyetemista képét a köztudatban, így próbálva szembefordítani egy egész társadalmat a saját leendő értelmiségével. A hallgatói szerződés ezt a bizalmatlanságot szentesíti, és azelőtt próbál büntetni, mielőtt a bűntettre magára sor került volna. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen bizalmatlanságból fakadó meghasonlás mennyire káros a társadalom egészére nézve.

hallgatoiszerzodesegeetes_hivgstillerakos.jpgDecember 21-én hallgatói szerződések égtek a Moszkva téren
(fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

2013.01.06. 20:38 sokkishal


9 komment · 1 trackback

Címkék: röghöz kötés hallgatói szerződés

Tudd, hogy mihez van jogod!

Az utóbbi hetekben nagyon sok tévhit keringett arról, mit szabad és mit nem szabad csinálnia a diákoknak, amikor saját jövőjükért akarnak kiállni. Egyes iskolaigazgatók ezzel visszaélve tiltották meg a tiltakozást, még rosszabb arcok egyenesen listázni kezdték a diákok véleményét, hogy azt átadják a kormánynak.

A Hallgatói Hálózat ezért összeszedte mi az, amit tudni kell, ha a felsőoktatás szétrombolása (vagy bármi más) miatt tiltakozni szeretnél a barátaiddal. Lehet-e politizálni osztályfőnöki órán, ülősztrájkolhatsz-e az egyetem kapujában, meddig spontán egy tüntetés.

A dokumentumra kattintva nagyban is el tudod olvasni, a fájl letölthető, szabadon terjeszthető, bármilyen blogba vagy oldalba beágyazható, sőt arra biztatunk mindenkit, hogy tudjátok meg mi a jogotok!

Ha pedig továbbra is visszaélésekkel találkoznátok, írjatok a jog-haha@googlegroups.com címre!

2012.12.29. 19:21 sokkishal


5 komment · 1 trackback

Címkék: szakmai sejtek halozat

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása