Múlt hétvégén Fischer Iván meghívására nagyjából 30-an részt vehettünk a Midnight Music koncerten, ahol szuperül éreztük magunkat, majd kb. fél 3-ig beszélgettünk. Egy - főleg a röghöz kötésről szóló - interjút is csináltunk a nemzetközi hírű karmesterrel, amit itt olvashattok.
HaHa: A kormány szerint a közpénzen taníttatott hallgatók erkölcsi kötelessége, hogy magyarországi munkavállalással fizessék vissza az adóforintokat a közösségnek. Ön mit gondol a hallgatói szerződésről?
Fischer Iván: Ez a kérdés személyesen érint, mert évtizedek óta azon dolgozom, hogy Magyarországon tartsam a kiemelkedően tehetséges muzsikusokat. Elemi érdekünk ez, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar a világ élvonalába tartozik, és meg kell fordítanunk azt a trendet, hogy sokan a legjobbak közül külföldre szerződnek. Természetesen nem mindenki, mert ez elsősorban érzelmi döntés. Van, akit családi szálak kötnek erősebben Magyarországhoz, van, aki máshol nem tudja elképzelni az életét. Azokat, akik mindenképpen itthon maradnak, nem befolyásolja egy esetleges hallgatói szerződés, mert amúgy se mennének el. Azt kell megvizsgálnunk, hogy mi van azokkal, akikben megvan az érdeklődés és a képesség is, hogy a nemzetközi versenyben mérettessék meg magukat.
Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy évtizedek óta áradnak magyar tehetségek azokba az országokba, ahol vonzóbb állást kínálnak nekik. Mivel ismert művészekről van szó és a zenekarok honlapjaikon és kiadványaikban nyilvánosságra hozzák tagjaik nevét, nem követek el indiszkréciót, ha név szerint megnevezek közülük néhányat.
A világ legjobb zenekarának tartott Berlini Filharmónikusoknál mindkét első trombitás magyar: Velenczei Tamás és Tarkövi Gábor. Az első hegedűsök egyik oszlopos tagja Almási Zoltán, az újonnan kinevezett brácsa szólamvezető a fiatal Szűcs Máté. Büszkék vagyunk rájuk, hogy eljutottak a szakma csúcsára. Ez csak egyetlen példa, de a felsorolást a német, holland, svájci, osztrák zenekarok magyar tagjairól oldalakon keresztül folytathatnám. Több, mint száz külföldi zenekart vezényeltem, szinte mindenhol találkozom magyar muzsikusokkal.
Hozzá kell tennem, hogy nem csak magyarokkal. Egy tipikus német zenekarban számos külföldi dolgozik, japánok, kínaiak, amerikaiak, franciák, csehek, svédek keverednek a németekkel. A zene nemzetközi szakma, és a próbajátékokon csak azt figyelik, hogy ki hogyan hegedül, kürtöl, oboázik. Hatalmas a verseny, egy szabad helyre több százan jelentkeznek, és mindegyik zenekar a legjobb hangszereseket szeretné szerződtetni. A kiválasztásnál a jelentkezők állampolgársága, származása nem tartozik a szempontok közé.
Ha megvizsgáljuk, hogy ezek a fiatalok hol végezték tanulmányaikat, azt látjuk, hogy ebben a döntésben a tanárnak van döntő szerepe. A kimagasló képességű hangszeres diák mindig el szeretne jutni ahhoz a szaktekintélyhez, akitől legtöbbet tanulhat. Zenész-körökben mindenki ismeri azokat a legendás tanárokat, akik mágnesként vonzzák a tehetségeket. Az utóbbi húsz évben a fiatal karmesterek Finnországba, Panula professzorhoz zarándokolnak el, az oboások Genfbe és Párizsba, mert Bourge professzor mindkét helyen tanít. Európa fiatal trombitásai tudják, hogy Friedrich professzorhoz Karlsruhe-ba kell menni, mert az a szakma csúcsa. Ha nem sikerül bekerülni ezekre a főiskolákra, legalább néhány rövidebb kurzusra elzarándokol hozzájuk minden ambiciózus diák. Sokan saját országaikban kezdik felsőfokú tanulmányaikat, amelyet később egy híres professzornál, máshol folytatnak. Korábban akadt néhány magyar szaktekintély is a világ legkeresettebb tanárai között: Starker Jánost Bloomintonban, Végh Sándort Salzburgban vették körül a világ minden sarkából odasereglett lelkes fiatal híveik.
A tehetséges fiatal muzsikus tehát már tanulmányai alatt a nemzetközi környezettel ismerkedik. Nyaranta gyakran részt vesz ifjúsági zenekarok produkcióiban, elsősorban Ausztriában, Németországban és Angliában. Itt nemzetközi kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, a fiatalok információkhoz jutnak, megvitatják, hol folytathatnák pályájukat. A tanulás és a munka közötti átmeneti fázisban sokan jelentkeznek zenekari akadémiákra. A leghíresebbet Karajan alapította, hogy frissen végzett fiatalok a Berlini Filharmonikusok zenészeinek irányítása mellett zenekari tapasztalatokat szerezzenek. Ma is ez a legígéretesebb ugródeszka az állásszerzéshez.
Ebben a folyamatban nem játszanak szerepet erkölcsi kötelezettség-érzések, már csak azért sem, mert a külföldi főiskolákon ez fel sem merül. Hogy saját példámat említsem, én tanulmányaimat Ausztriában végeztem, mert Bécsben és Salzburgban tanított Hans Swarowsky és Nikolaus Harnoncourt, két csodálatos mester, akiktől rengeteget tanultam. Az osztrák adófizetők támogatták az én tanulmányaimat, amelyet most elsősorban Magyarországon kamatoztatok, de soha, semmilyen fórumon nem vetette fel senki, hogy nekem erkölcsi kötelességem lenne ezt a tartozást Ausztriának lerónom.
Hozzám hasonlóan, tapasztalataim szerint másoknál se merül fel erkölcsi kérdésként a tanulmányok munkahelyválasztással törtenő visszafizetése. Kölcsönt Amerikában szokás felvenni tanulmányokhoz, de ott ugyanakkor sokféle ösztöndíj lehetőség is a diákok rendelkezésére áll. Ha mégsem sikerül ösztöndíjat szerezni, a kölcsönt vissza kell fizetni függetlenül attól, hol dolgozik az amerikai fiatal később. Európában a tanulás többnyire ingyenes. Az a fiatal francia hegedűs, aki francia egyetemen végzett, és most egy német zenekar állását pályázza meg, semmiféle ellentmondást nem érez ebben. A munkahely választásánál csakis két szempont érvényesül: Hol sikerül vonzó, jó álláshoz jutni, és hol szeretne valaki élni.
Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy évtizedek óta azon dolgozom, hogy itthon tartsam a legtehetségesebbeket, számomra egyértelmű, hogy ezt a célt nem lehet erkölcsi nyomásgyakorlással elérni. Nem is lenne hasznos.
Ugyanis jobban zenél az a zenész, aki a fent leírt lehetőségeket kihasználva megfordult a nagyvilágban. Soha nem beszélnék le egy fiatal zenészt arról, hogy elzarándokoljon a legjobb tanárhoz, hogy külföldi akadémiákon tanuljon tovább, vagy hogy néhány éves első állása külföldi zenekarokhoz juttassa be, ahol nemzetközi tapasztalatokat szerezhet. Kifejezetten az a jó, ha a hozzánk jelentkező muzsikus sokat látott, sokat tapasztalt, ha megismerkedett más kultúrákkal, hagyományokkal.
Ha bármilyen ösztönzéssel, vagy kényszerrel a tanulmányok és a munkahely országát összekapcsoljuk, éppen attól a szabadságtól fosztjuk meg a fiatalt, hogy kiválaszthassa a neki legmegfelelőbb tanárt, iskolát és munkahelyet. Ha ebben a szabadságában akadályozzuk, csökkentjük a fiatal muzsikus versenyképességét, és végeredményként saját színvonalunknak ártunk.
Máshol kell keresnünk a megoldást, más módszerekkel kell elérnünk, hogy a tehetségesek hazajöjjenek.
HaHa: Hogyan érintheti ön szerint ez a rendelkezés a fiatal, pályakezdő zenészeket?
Fischer Iván: Képzeljünk el egy fiatal hangszerest, aki 18 éves korában úgy tervezi a jövőjét, hogy itthon kezdhesse tanulmányait, de később eljuthasson a legizgalmasabb külföldi tanárokhoz is, bekerülhessen a nemzetközi forgatagba, mesterkurzusokra, ifjúsági zenekarokba. Ha itthon elé tesznek egy aláírandó szerződést, más országok egyetemein viszont nem, erős lesz a kísértés, hogy már 18 éves korában külföldön kezdjen tanulni. Nem lesz nehéz dolga első évesként valahova bekerülni, mert a tehetségeseket ilyen-olyan ösztöndíjakkal örömmel felveszik más európai egyetemekre, ami után szabadon dönthetnek a folytatásról. Tehát a legjobbak közül sokat azonnal elveszítünk, ők már külföldön fogják építeni karrierjüket.
Ha valaki mégis aláírja a szerződést, hátrányba kerül a nemzetközi versenyben, mert anyagi okok miatt nem dönthet szabadon a folytatásról, a tanulás és munka közötti átmenet igen fontos éveiről. Mivel munkát kell vállalnia itthon, lemaradhat fontos lehetőségekről, zenekari akadémiákról, versenyekről, kurzusokról, külföldi állásokról. Különösen fájdalmas lehet ez akkor, ha itthon nem talál képességeihez méltó állást, és kénytelen sokkal alacsonyabb színvonalú helyen azonnal munkát vállalni.
(Fotó: Murdo Macleod)
HaHa: Milyen más módon lehetne elérni, hogy a tehetséges fiatalok ne vándoroljanak el Magyarországról?
Fischer Iván: Egyetlen módszer van erre: a döntés teljes szabadságát biztosítva olyan munkalehetőséget kell kínálnunk, ami vonzóbb, mint a külföldi ajánlat. A Budapesti Fesztiválzenekarnál évtizedek óta dolgozunk ezen: hogy érdemesebb legyen hozzánk jönni, mint egy német vagy osztrák zenekarhoz. Sok tényező van, nem csak pénzről van szó. Sokat számít a jó csapatszellem, a kellemes munkakörülmények, a közös sikerek, a büszkeség, hogy sikerül magyar zenekarként bekerülni a világ élvonalába. Ezen kívül segítjük, támogatjuk az egyéni ambíciókat, lehetővé tesszük, hogy muzsikusaink érdeklődési területeiken aktívak maradjanak. Arra is vigyázunk, hogy kellőképpen honoráljuk a munkájukat, hogy úgy érezzék, meg vannak becsülve.
Rendkívül büszke vagyok arra, hogy többen feladtak külföldi állásokat, és hazajöttek hozzánk. Ezek azonban kivételes történetek, azt nehéz ellensúlyoznunk, hogy a jóval nagyobb támogatással rendelkező külföldi vezető zenekarok sokkal magasabb fizetést és hosszútávú biztonságot kínálnak.
Ha az egész ország zenei helyzetét vizsgáljuk meg, csak kis segítség kellene ahhoz, hogy a külföldre áramlás tendenciája megforduljon. Csodálatos zeneiskoláink, pedagógusaink vannak, a gyerekek zenei tanítása bár sok sebből vérzik, de még mindig világszínvonalú. Ezt kell megvédeni, megerősíteni, mert a gyerekek szüleikkel élnek, még itthon vannak, itt járnak iskolába, zeneiskolába. Utána, 18 éves kortól a szabad választást kell biztosítani. Lehessen itthon is tanulni, külföldön is. Mozogjon a fiatal, lásson világot, kóstoljon bele az életbe máshol is, tanuljon meg jól nyelveket, ismerkedjen más szokásokkal, kultúrákkal. Az se árt, ha néhány évig máshol dolgozik. Ha Magyarországon vonzó munkalehetőségeket lát, előbb-utóbb hazajön, mert a nagy többség itthon szeretne boldogulni, családot alapítani.
Ehhez meg kell erősíteni a zenei intézmények támogatását. El kell érni, hogy újra rang és dicsőség legyen operaházainkban, zenekarainkban, kórusainkban dolgozni, szakiskoláinkon, főiskoláinkon tanítani. Ehhez a versenyképes fizetés is hozzátartozik. El kell érni, hogy a legjobbak itt keressenek állást, és csak azok menjenek külföldre, akiknek nem sikerült itthon elhelyezkedniük.
Ez a szükséges támogatás-növekedés kamatostul megtérülne, mert (hála csodálatos, bár veszélyeztetett zeneiskolai rendszerünknek) Magyarország még mindig ontja a nagy tehetségeket, és minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy itt működjön a világ egyik legizgalmasabb zenei élete. Rengeteget jelentene ez az ország hírnevének, a turizmusnak, a hazai életminőségnek, nemzetközi kapcsolatainknak.
Mindössze annyit kellene elérnünk, hogy a legtehetségesebb magyar muzsikusok úgy érezzék, itthon vannak a legvonzóbb álláslehetőségek. Hazajönnének, csapatostul, minden kényszer nélkül.
