A hallgatói követelések negyedik pontja kimondja, hogy a követeljük a hallgatói szerződés intézményének eltörlését, és a már megkötött szerződések megsemmisítését. Tapasztalataink szerint a közvélemény egy része értetlenül áll ez előtt a követelés előtt, ami részben érthető. Érthető ugyanis az elvárás, hogy az itthon, magas költséggel (vagy ahogy populista módon szokták még emlegetni: az adófizetők pénzén) képzett diplomás szakembereink ne hagyják el az országot rögtön azután, hogy kifordulnak az egyetem főbejáratán friss tintától fénylő oklevéllel a kezükben. A kormány egyik legnagyobb bűne, hogy elültette az itthonról szinte szökni igyekvő, gonosz, pénz- és karrieréhes, de amúgy tanulni lusta, szabad- és munkaidejében pedig romkocsmák félhomályában ücsörgő egyetemista képét a köztudatban, így próbálva szembefordítani egy egész társadalmat a saját leendő értelmiségével. A hallgatói szerződés ezt a bizalmatlanságot szentesíti, és azelőtt próbál büntetni, mielőtt a bűntettre magára sor került volna. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen bizalmatlanságból fakadó meghasonlás mennyire káros a társadalom egészére nézve.

December 21-én hallgatói szerződések égtek a Moszkva téren
(fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

Mert létező probléma ugyan az elvándorlás, ám annak valódi okairól a kormány mélyen hallgat, sőt, kifejezetten igyekszik elkerülni a róla szóló beszédet. A fiatalok azért mennek el, mert nincs munkájuk. Mennek, mert hiába a befektetett idő, energia és pénz (igen-igen, ne feledjük: attól még, hogy valaki államilag támogatott szakon van, nagyon sok pénzt kell magába invesztálnia, mire kezébe veheti a hőn áhított papirost!), képtelenek olyan munkát találni, ami képességeiknek és érdemeiknek megfelelő kihívás elé állítja őket, majd ezen kihívások legyűrését megfelelő módon (értékelné?) díjazná is! Jól látható, hogy jelenlegi nehéz munkaerő-piaci helyzetet kihasználva a kormány a saját felelősségét a diákokra akarja kenni. Mert jogos elvárás az, hogy a hallgató megfelelő időegység alatt végezze el az egyetemet, ám ugyanilyen jogos elvárás, hogy a kormány teremtsen munkahelyeket, vagy legalábbis törekedjen rá, hogy intézkedései és gazdasági tevékenysége nyomán azok létrejöjjenek. A hallgató dolga a tanulás, a kormányé meg a munkaerő-piac.

Ezért elfogadhatatlan egy olyan egyoldalú szerződés, amiben csak az egyik fél vállal kötelezettséget. Azzal, hogy az állam arra kényszeríti az egyetemistákat, hogy itthon maradjanak, ám ehhez nem biztosítja a megfelelő munkahelyeket, gyakorlatilag vagy munkanélküliségre, vagy pedig a képzettségének nem megfelelő munkára kényszeríti a saját diplomásait.

Ez – kiegészülve azzal, hogy akkor is fizetni kell, ha valaki valamilyen okból kifolyólag nem képes befejezni az egyetemet – a mai magyar családok egy jelentős részének túl nagy kockázatvállalás. Felmerül a jogos kérdés: Miért vállalnák ezeket a nehézségeket, amikor szerte az Európai Unióban ennél lényegesen jobb feltételekkel kezdhetik meg a tanulmányaikat a fiatalok? Ebből viszont az következik, hogy a hallgatói szerződés nagyban felelőssé tehető azért a szörnyű nemzetromboló folyamatért, amit a tehetséges fiataljaink elpazarlása jelent. Történetesen azelőtt elveszítjük majd a tehetségeinket, mielőtt egyáltalán képezni kezdenénk őket.

A nemzet-stratégiánál felmerül a határon túli magyarok képzésének a kérdése. Őket arra szeretnénk buzdítani, hogy az itthon megszerzett tudást kamatoztassák saját otthonukban, ezzel erősítve a helyi magyar közösségeket, majd elvárjuk, hogy azért mégis fizessék ki a képzésüket?!

Emellett a kormány kommunikációja sem nélkülözi az önellentmondásokat. Játsszanak bárhogyan a szavakkal, ültessék el a közvéleményben, hogy van keretszám, vagy nincs keretszám, a felsőoktatásra fordított normatív támogatások csökkentése, valamint a legkedveltebb szakok felének önköltségessé tétele azt mutatja, hogy szándékos munka folyik az állami pénzen képzett diplomások számának leépítése tekintetében. Nagyon rossz hozzáállásra vall, hogy a diplomások ügyében a kereslet ösztönzése helyett a kínálatot kívánják megvágni. Ám ha – álláspontjuk szerint – a létszámstopp megoldja a végzett hallgatók elhelyezkedésének kérdését azzal, hogy felértékeli az egyént, akkor miért szükséges az erőszakos, egyoldalú röghözkötés? Talán mégsem bíznak annyira az eljárás eredményességében? Vagy másról van szó?

Arról is túl kevés szót ejtenek, hogy a 21. század elején minden a mobilitás felé törekszik. A szabad mozgás, a szabad munkaerő, a szabad tőkeáramlás mind-mind az Európai Unió legfontosabb és leginkább védett attribútumai. Mondjon bármit a kormány, Magyarország lakói a 2003-as népszavazáson 83,76%-os támogatással döntöttek a belépés mellett. Ez még arányosítva is lényegesen több ember, mint a kormányzó pártok úgynevezett kétharmados támogatása.

Éppen ezért végtelenül felháborító, hogy olyan politikusok, akik a "rendszerváltó generáció"-hoz tartoznak, akik rengeteget küzdöttek azért, hogy a gyűlölt Vasfüggöny leomoljon, most egy "szellemi Vasfüggöny"-nyel, erővel és nem együttműködéssel, kényszerítéssel és nem ösztönzéssel kívánják maradásra bírni a jövő generációit!

Barabás Richárd