Hogy is van az a baloldal?

fajcsi.jpgJó ideje nem kenyerem a pártpolitizálás, és nem is szívesen megyek bele ilyen témába, azonban az elmúlt időszak jobboldali támadásai kapcsán valamilyen szinten muszáj ezt megtennem, pusztán a múltam tényei miatt. Egyet azért mindenképpen szeretnék leszögezni már az elején: jelenleg semmilyen politikai párttal nem szimpatizálok - azonban nem volt ez mindig így.

Kezdjük is az elején. Talán volnék olyan kedves bemutatkozni, nemde bár? Fajcsi Edina vagyok, 24 éves, BME-n tanuló mesterhallgató, egykor a kaposvári Fidelitas tagja, 2002-től Fidesz-szimpatizáns, 2006-ban és 2010-ben Fideszre szavazó állampolgár és a Hallgatói Hálózat aktivistája. Nocsak! Mennyi ellentmondásnak tűnő dolog egy mondatban! Hiszen a média is megmondta, hogy a Hallgatói Hálózat bajnaista, Soros által pénzelt, baloldali-liberális kötődésű szervezet. Bullshit.

2013.04.17. 17:01 Madibainges


89 komment

Címkék: pártok hallgatói szerződés hallgató?

Demokráciára nevelés posztszocialista miliőben

Mostanában rengeteg beszélgetésre, konferenciára, kerekasztalra hívnak minket, múlt hét szerdán az Állampolgári ismeretek, avagy a mi sarunk? (https://www.facebook.com/events/127388350777679/) című rendezvényen vehettem részt, ahol elsősorban az volt a téma, hogy tanítható-e a demokrácia, terjeszthető-e az iskolákban a demokratikus kultúra vagy végleg beleragadtunk a rendszerváltás utáni posztszocialista miliőbe.

Mi, hahás aktivisták hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak mi látjuk az iskolarendszerben felmerülő problémákat, ráadásul mi vagyunk az egyetlen igazán civil szervezet széles e hazánkban, éppen ezért nekünk kell most kitalálni a spanyolviaszt, hogy merre tovább. Ehhez képest, ha rendesen körülnézünk rengeteg olyan civil kezdeményezést találunk, amik évek, sőt évtizedek óta egy élhetőbb iskolarendszer létrehozásán munkálkodnak.

2013.04.16. 17:04 Madibainges


36 komment

Oktatás és áltudomány

Mire jó az oktatás? Sok szó esik keretszámokról, forráskivonásról, a hallgatók 6 pontjáról, de néha úgy tűnik, erre az egyszerű kérdésre is válaszolni kell. Egy modern társadalom legfontosabb értéke a társadalmi tőke, ami elsősorban a felhalmozott tudást jelenti.

pappmarcihoz.jpg

De mi baj lehet abból, ha nem fektetünk pénzt az oktatásba? - tehetjük fel a kérdést. Á, semmi különös, csak néhányan hamis tudásra, babonákra építenek és bedőlnek az átveréseknek. Ez történhetett Széles Gáborral, az egyik leggazdagabb magyarral és lelkes híveivel is. Széles Magyarország jövőjét 150 kg-os "energia cellákra" (sic!) alapozva képzeli el.

2013.04.15. 17:03 Madibainges


37 komment

Címkék: széles tudás érték

HaHa on the 4th Constitutional Amendment of Hungary

The representative of Hallgatói Hálózat (G. Szabó Dániel) talks about how the 4th constitutional amendment effects students in Hungary.

The two topics are the student contract and the chancellor system. According to the student contract, graduated students must work in Hungary for a certain periode of time to "give back" something for the cost of their studies. This provision is most probably against EU law.
The chancellors, appointed by the government to the universities, have huge powers to decide on the expenditures of the universities, and therefore intervene into the freedom of research and teaching. This violates the autonomy of the universities. For a more detailed analysis on this Amendment, please hear the audio!

The Amendment has passed and is effective since this record was made, however the questions raised are still problematic and unsolved.

The Roundtable Discussion where this speech was recorded was an event organized by Central European University, Budapest on 13 March 2013. The record was made by Mindenki Joga Human Rights Radio Show. More info: lmv.hu/node/7773.

2013.04.10. 17:09 GSzD


1 komment

Címkék: eu élő autonómia esemenyek egyetemfoglalás röghöz kötés hallgatói szerződés CEU 4. Alaptörvény-módosítás G. Szabó Dániel

Student Occupation of ELTE, Budapest, Balogh Kata Interview

Interview with Balogh Kata. 26 Feb 2013 in Budapest, Hungary at Eötvös Lóránd University, or Eötvös Loránd Tudományegyetem. Kata explains some of the students demands, the strategy of occupation, the media response and the imperative of direct action. Images of the occupation and actions are by Fogl Photo. The students decided to occupy a main lecture hall, and to organize direct actions in response to the government's moves to significantly reduce scholarships, and require those who receive scholarships to stay in the country.

2013.04.10. 15:27 GSzD


Szólj hozzá!

Címkék: videó elte egyetemfoglalás

How HaHa works?

The video was originally presented at an event organized by the initiaitve Danes je Nov dan (Slovenian for Today is a new day) on 25 March 2013. Danesjenovdan.si is a newly born platform to collect and discuss ideas and questions effecting numerous people. When a certain problem reaches enough attention, the founders of Danes je Nov dan organize a real-life event to discuss it. The event on which this video was presented was about Student Unions is Slovenia, and about their possible alternative working methods, such as the structure used by Hallgatói Hálózat.

 

We also have a 40-minute version: https://www.youtube.com/watch?v=rExRYvwt0CU&feature=g-user-u

2013.04.02. 16:27 Prinz Dániel


Szólj hozzá!

Címkék: videó international halozat

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása