Mostanában rengeteg beszélgetésre, konferenciára, kerekasztalra hívnak minket, múlt hét szerdán az Állampolgári ismeretek, avagy a mi sarunk? (https://www.facebook.com/events/127388350777679/) című rendezvényen vehettem részt, ahol elsősorban az volt a téma, hogy tanítható-e a demokrácia, terjeszthető-e az iskolákban a demokratikus kultúra vagy végleg beleragadtunk a rendszerváltás utáni posztszocialista miliőbe.
Mi, hahás aktivisták hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak mi látjuk az iskolarendszerben felmerülő problémákat, ráadásul mi vagyunk az egyetlen igazán civil szervezet széles e hazánkban, éppen ezért nekünk kell most kitalálni a spanyolviaszt, hogy merre tovább. Ehhez képest, ha rendesen körülnézünk rengeteg olyan civil kezdeményezést találunk, amik évek, sőt évtizedek óta egy élhetőbb iskolarendszer létrehozásán munkálkodnak.
Ezen a rendezvényen is több reformpedagógussal is találkoztunk, akik azon fáradoznak, hogy az iskolák demokratikusabbak, nyitottabbak legyenek, a diákok ne csak a poroszos, frontális oktatással találkozzanak, hanem merjenek véleményt alkotni, vitázni, együtt dolgozni és mindeközben egymást elfogadni. Nagyon pozitívan csalódtam az estében, felfedeztem, hogy valójában nagyon sokan vagyunk, akik ilyen irányba szeretnék elmozdítani az oktatást, csak azt nem értem, eddig hogy nem találtuk meg egymást?
Az egyik ilyen szervezet a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (http://www.i-dia.org/). Fő profiljuk az önkéntesmunka népszerűsítése, a vitakultúra terjesztése (disputakörök, versenyek formájában), valamint az iskolai és a későbbi állampolgári aktivitás fejlesztése. Több népszerű programjuk is van, a Szóval?! (http://www.szoval.eu/) országos vitaversenyükön még én is részt vettem, még kósavárosi leánykoromban, amikor még nem is sejtettem, hogy egyszer oktatáspolitikai aktivista leszek. Olyan önkéntes felhívásuk is volt, amire országszerte több tízezer diák jelentkezett. Persze most, hogy az önkéntesmunka paradox módon kötelező lesz, kicsit meglőve érzik magukat, de tovább dolgoznak, ahogy tették ezt az elmúlt években. Személy szerint nagyon fontosnak és hasznosnak tartom a vitaköröket, jó néhánynak tagja is voltam az utóbbi években. Érdekes helyzet, amikor a saját álláspontoddal szemben kell érvélned, de meggyőződéssel, racionális érveket felsorakoztatva. Az utóbbi időben nem volt ilyesmire lehetőségem, pedig biztos tanulságos lenne a közeljövőben a hallgatói szerződés vagy a kancellár rendszer mellett érvelni egy szabályozott vita keretein belül.
A másik, szerintem eszméletlen fontos és tanulságos kezdeményezés a Dr. Ámbédkar Iskola (http://www.ambedkar.hu/). Nem most hallottam róla először, de nagyon inspiráló volt végre találkozni az ott tanító pedagógusokkal. Akik éppen azzal foglalkoznak, hogy a “hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba”. Több iskolát is működtetnek az ország különböző pontjain lévő cigánytelepeken (Sajókazán, Ózdon stb.), hátrányos helyzetű diákokat oktatnak és zárkóztatnak fel az érettségiig. Nem ritka, hogy olyan gyerekek kerülnek hozzájuk 8 osztályos bizonyítvánnyal, akik még rendesen írni, olvasni sem tudnak, de a mozdulatokat tettetni tudják, hogy a tanár azt higgye, hogy jegyzetelnek. (Elég nagy szegénységi bizonyítvány ez a mai iskolarendszer számra, ha a tanárok még azt sem ellenőrzik, hogy egy nyolcadikos gyerek tud-e írni, olvasni.) Ehhez képest eljutattják őket az érettségiig, sőt akár az egyetemig is.
Annyit még érdemes tudni, hogy ez egy vallásos, buddhista iskola. A gimnázium névadója, Dr. Ámbédkar Indiában az érinthetetlenek kasztjába tartozott, mégis sikerült felemelkednie, kitörnie determináltnak tűnt társadalmi helyzetéből. Az iskolának is ez a célja, hogy diákjaik kitörjenek a szegénységből, amihez a legkézenfekvőbb mobilizációs csatorna egyértelműen az oktatás. Az iskolai hét viszont nem csak öt, hanem hét napból áll, hiszen minden hétvégén jönnek hozzájuk vendégelőadók workshop-okat tartani, a Corvinus Egyetem diákjai pedig az egyetemi felkészítőben segítenek. Május 25-én lesz egy nagy ünnepség Sajókazán, aki kedvet kapott látogasson el oda, engem nagyon megfogott a két előadó, ha lesz rá lehetőségem, mindenképp megnézem magamnak ezt az iskolát.
Kiss Virág pedagógus beszámolója is nagyon érdekes volt számomra. Egy teljesen átlagos általános iskolában tanít, de reformmódszereket alkalmaz. Mint mondja, mindig nagyon furcsán nézett rá az iskola igazgatónője, hiszen innovációs pedagógusként nála “biztos soha nincs rend az osztályban”. Lehet, hogy a gyerekek nem szoros sorokban ülve és néma csendben isszák a szavait, de én amúgy sem így képzelem el a rendet. Virágnak fontos, hogy a diákok elmondják mit éreznek az adott szituációban, legyőzzék a félelmeiket és úgy általában ne szorongjanak az iskolában, hanem jól érezzék magukat és merjenek játszva, egymást és önmagukat is elfogadva tanulni.
Alulról szerveződő mozgalomságunk ellenére beleestünk abba hibába, hogy felülről, a kormányzattól várjuk az iskolarendszer megreformálását. Az általunk szükségesnek tartott változások nem központi döntésre fognak megszületni. A változás már elkezdődött, hála a rebellis reformpedagógusoknak, innovációs iskoláknak és a lázongó egyetemisták figyelemfelkeltő aktivitásának. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a kormányzat pozitív visszacsatolása, a követeléseink elfogadtatása számít sikernek. Siker minden az oktatáson elgondolkodó ember, siker minden másokkal megosztott vélemény, siker minden racionális vita, siker minden érdekérvényesítő kezdeményezés. Nem azért lesz egy iskola demokratikusabb, mert a miniszterelnök azt mondja. Minden a diákok, pedagógusok, hallgatók és egyetemi oktatók közös munkáján alapszik és nem egyik napról a másikra fog megvalósulni.
Az estéről videófelvétel is készült, a vágott verziót és a teljes hanganyagot hamarosan felrakjuk az oldalra. Addig is jó böngészést a megadott linkeken!
Tóth Fruzsina Márta
