Demokráciára nevelés posztszocialista miliőben

Mostanában rengeteg beszélgetésre, konferenciára, kerekasztalra hívnak minket, múlt hét szerdán az Állampolgári ismeretek, avagy a mi sarunk? (https://www.facebook.com/events/127388350777679/) című rendezvényen vehettem részt, ahol elsősorban az volt a téma, hogy tanítható-e a demokrácia, terjeszthető-e az iskolákban a demokratikus kultúra vagy végleg beleragadtunk a rendszerváltás utáni posztszocialista miliőbe.

Mi, hahás aktivisták hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak mi látjuk az iskolarendszerben felmerülő problémákat, ráadásul mi vagyunk az egyetlen igazán civil szervezet széles e hazánkban, éppen ezért nekünk kell most kitalálni a spanyolviaszt, hogy merre tovább. Ehhez képest, ha rendesen körülnézünk rengeteg olyan civil kezdeményezést találunk, amik évek, sőt évtizedek óta egy élhetőbb iskolarendszer létrehozásán munkálkodnak.

Ezen a rendezvényen is több reformpedagógussal is találkoztunk, akik azon fáradoznak, hogy az iskolák demokratikusabbak, nyitottabbak legyenek, a diákok ne csak a poroszos, frontális oktatással találkozzanak, hanem merjenek véleményt alkotni, vitázni, együtt dolgozni és mindeközben egymást elfogadni. Nagyon pozitívan csalódtam az estében, felfedeztem, hogy valójában nagyon sokan vagyunk, akik ilyen irányba szeretnék elmozdítani az oktatást, csak azt nem értem, eddig hogy nem találtuk meg  egymást?

Az egyik ilyen szervezet a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (http://www.i-dia.org/). Fő profiljuk az önkéntesmunka népszerűsítése, a vitakultúra terjesztése (disputakörök, versenyek formájában), valamint az iskolai és a későbbi állampolgári aktivitás fejlesztése. Több népszerű programjuk is van, a Szóval?! (http://www.szoval.eu/) országos vitaversenyükön még én is részt vettem, még kósavárosi leánykoromban, amikor még nem is sejtettem, hogy egyszer oktatáspolitikai aktivista leszek.  Olyan önkéntes felhívásuk is volt, amire országszerte több tízezer diák jelentkezett. Persze most, hogy az önkéntesmunka paradox módon kötelező lesz, kicsit meglőve érzik magukat, de tovább dolgoznak, ahogy tették ezt az elmúlt években. Személy szerint nagyon fontosnak és hasznosnak tartom a vitaköröket, jó néhánynak tagja is voltam az utóbbi években. Érdekes helyzet, amikor a saját álláspontoddal szemben kell érvélned, de meggyőződéssel, racionális érveket felsorakoztatva. Az utóbbi időben nem volt ilyesmire lehetőségem, pedig biztos tanulságos lenne a közeljövőben a hallgatói szerződés vagy a kancellár rendszer mellett érvelni egy szabályozott vita keretein belül.

541256_379208175455909_824050579_n.jpg

A másik, szerintem eszméletlen fontos és tanulságos kezdeményezés a Dr. Ámbédkar Iskola (http://www.ambedkar.hu/). Nem most hallottam róla először, de nagyon inspiráló volt  végre találkozni az ott tanító pedagógusokkal. Akik éppen azzal foglalkoznak, hogy a “hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba”. Több iskolát is működtetnek az ország különböző pontjain lévő cigánytelepeken (Sajókazán, Ózdon stb.), hátrányos helyzetű diákokat oktatnak és zárkóztatnak fel az érettségiig. Nem ritka, hogy olyan gyerekek kerülnek hozzájuk 8 osztályos bizonyítvánnyal, akik még rendesen írni, olvasni sem tudnak, de a mozdulatokat tettetni tudják, hogy a tanár azt higgye, hogy jegyzetelnek. (Elég nagy szegénységi bizonyítvány ez a mai iskolarendszer számra, ha a tanárok még azt sem ellenőrzik, hogy egy nyolcadikos gyerek tud-e írni, olvasni.) Ehhez képest eljutattják őket az érettségiig, sőt akár az egyetemig is.

Annyit még érdemes tudni, hogy ez egy vallásos, buddhista iskola. A gimnázium névadója, Dr. Ámbédkar Indiában az érinthetetlenek kasztjába tartozott, mégis sikerült felemelkednie, kitörnie determináltnak tűnt társadalmi helyzetéből. Az iskolának is ez a célja, hogy diákjaik kitörjenek a szegénységből, amihez a legkézenfekvőbb mobilizációs csatorna egyértelműen az oktatás. Az iskolai hét viszont nem csak öt, hanem hét napból áll, hiszen minden hétvégén jönnek hozzájuk vendégelőadók workshop-okat tartani, a Corvinus Egyetem diákjai pedig az egyetemi felkészítőben segítenek. Május 25-én lesz egy nagy ünnepség Sajókazán, aki kedvet kapott látogasson el oda, engem nagyon megfogott a két előadó, ha lesz rá lehetőségem, mindenképp megnézem magamnak ezt az iskolát.

Kiss Virág pedagógus beszámolója is nagyon érdekes volt számomra. Egy teljesen átlagos általános iskolában tanít, de reformmódszereket alkalmaz. Mint mondja, mindig nagyon furcsán nézett rá az iskola igazgatónője, hiszen innovációs pedagógusként nála “biztos soha nincs rend az osztályban”. Lehet, hogy a gyerekek nem szoros sorokban ülve és néma csendben isszák a szavait, de én amúgy sem így képzelem el a rendet. Virágnak fontos, hogy a diákok elmondják mit éreznek az adott szituációban, legyőzzék a félelmeiket és úgy általában ne szorongjanak az iskolában, hanem jól érezzék magukat és merjenek játszva, egymást és önmagukat is elfogadva tanulni.

300651_10150316664994757_2014171306_n.jpg

Alulról szerveződő mozgalomságunk ellenére beleestünk abba hibába, hogy felülről, a kormányzattól várjuk az iskolarendszer megreformálását. Az általunk szükségesnek tartott változások nem központi döntésre fognak megszületni. A változás már elkezdődött, hála a  rebellis reformpedagógusoknak, innovációs iskoláknak és a  lázongó egyetemisták figyelemfelkeltő aktivitásának. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a kormányzat pozitív visszacsatolása, a követeléseink elfogadtatása számít sikernek. Siker minden az oktatáson elgondolkodó ember, siker minden másokkal megosztott vélemény, siker minden racionális vita, siker minden érdekérvényesítő kezdeményezés. Nem azért lesz egy iskola demokratikusabb, mert a miniszterelnök azt mondja. Minden a diákok, pedagógusok, hallgatók és egyetemi oktatók közös munkáján alapszik és nem egyik napról a másikra fog megvalósulni.

Az estéről videófelvétel is készült, a vágott verziót és a teljes hanganyagot hamarosan felrakjuk az oldalra. Addig is jó böngészést a megadott linkeken!

Tóth Fruzsina Márta

2013.04.16. 17:04 Madibainges


36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr355226476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reterro 2013.04.17. 08:33:40

Érdekes amit leírsz, csak az a baj, hogy a politikában nem tudnak a dolgok megvalósulni. Az olyan fiatalok szavazatára számító liberális pártok hamar felzabálják magukat és mi pedig egyedül maradunk. A probléma Szlovákiában is ugyanaz, pedig jobban megy ott a gazdaság a fiatalok mégis tömegesen menekülnek külföldre

www.szabadujsag.com/kozelebbrol/70-velemeny/8926-a-liberalizmus-hattyudala

zajos1 2013.04.17. 08:37:44

A liberalizmus megbukott, az embernek nem csak jogai, hanem kötelezettségei is vannak.

Moin Moin 2013.04.17. 08:53:31

Kedves TFM!

"Az általunk szükségesnek tartott változások nem központi döntésre fognak megszületni." - attól kell tartanom, hogy egy annyira a "központosításhoz" szokott társadalomban, mint a magyar, sajnos nem lehetséges belátható időn belül komoly áttörést elérni, kis, helyi, civil, alulról jövő kezdeményezésekkel. Túl kevesen vannak, túl elszigetelve egymástól és túlságosan is hiányoznak a konzekvens munkához az erőforrások. Így ez a folyamat belevész a túlnyomó többség nem ilyen mentalitásába... Az "átdemokratizálódás" folyamata akkor gyorsulhat fel, ha egy ezt értő kézzel támogató kormány felvállalja ezt és olyan "játékszabályokat" hirdet meg, amelyek nem a régi kerékvágásban tartják meg a társadalmat. Tudom, szép dolog a civil hit, de hidd el, ez a magyar társadalmi stratégiák mellet sajnos nem elegendő.

Moin Moin 2013.04.17. 08:58:29

@zajos1:

Mán bocsesz - de a liberalizmus alapja éppen az, hogy a vállalt és teljesített kötelezettségek mellé járnak a jogok is!

Csak a magadfajta, a modern világot nem értő és emiatt megzavarodott, pánikban lévő és ezért "mindenáron rendet akaró" kisemberek gondolják azt, hogy a liberalizmus egyenlő a "csak jogok, de semmi kötelesség" elvével és gyakorlatával. ...De ha jobban belegondolsz, kik is azok, akiknek ma Magyarországon csak jogaik vannak, szinte korlátozatlanul, ám a legalapvetőbb kötelességeiket sem teljesítik? Úgy van, helyes a válasz: ez a Fidesz!:-)

Fejesrob 2013.04.17. 09:45:12

"Mi Hahás aktivisták".

Miért érzi azt minden libsi, hogy ő az aki erre alkalmas? Ráadásul 2006. október 23-a után?

Egyáltalán ki a fene hívja ezeket?

Madibainges 2013.04.17. 09:49:02

@Fejesrob: Az a vicces, hogy az így kezdődő mondat pont önkritikát gyakorol. :)

Fejesrob 2013.04.17. 10:08:27

@Madibainges: Liberális-kommunista specialitás ideális állapotnak tekinteni azt, hogy mindenki az ő véleményükön legyen, miközben a liberalizmus elveivel ez ellenkezik.

Ráadásul az összes sötét libsi a kommunistákhoz hasonlóan a népművelésben éli ki magát, erős küldetéstudattal rendelkezik, aminek persze meg van az előnye, az emberek döntő többsége irtózik a liberálisoktól, így ezek max. valaki hátán kerülhetnek hatalomba.

DezInf 2013.04.17. 10:45:39

@Fejesrob:

Minek olvasgatsz ilyen blogokat,amelyek nem férnek meg a személyes meggyőződéseddel?
Kötelező? Netán hittérítő lennél?

Fejesrob 2013.04.17. 10:50:08

"ó-e a kétharmad, vagy rossz, bulldog-e vagy pitbull Viviane Reding? Zsidózó matricák és betiltott motorosok az EP magyarügyi vitájában."

Ez az étlap valahol jellemző a libsikre. Mintha ezek olyan lényeges kérdések lennének.

Azzal együtt érdekes, a franciák szemére senki nem hányja, hogy megöltek nemrég egy zsidót.

-JzK- 2013.04.17. 10:51:02

@Moin Moin:
A liberalizmus alatt elég sokféle dolgot lehet érteni. Például a 19. századi klasszikus liberalizmussal, vagy a Tisza István-féle nemzeti liberalizmussal egy jobboldali konzervatívnak sem lehet semmi baja. A nyugat típusú neoliberalizmus inkább a kapitalizmusra, vagyis gazdasági kérdésekre koncentrál.

Amikor a magyarok a liberalizmust szidják általában nem a fentieket ítélik ezzel, hanem azt az itteni kultúrmarxista kurzust, amely ideahaza magát a liberális jelzővel aposztrofálta, és kb. annyit értett meg a világból, hogy a kisebbségeket mindig sajnáltatni kell, egyoldalú áldozati státuszban feltüntetni, a többséget meg maradisággal vádolva kell permanensen baszogatni.

Amit a hazai magát liberálisnak aposztrofáló értelmiség a cigánykérdésről gondol az kb. az, hogy "tömjük tele őket segéllyel, és ne beszéljünk Olaszliszkáról".

Fejesrob 2013.04.17. 10:51:28

@DezInf: Te ki a faszom vagy? Valami ellenőr? Mi a fasz közöd van ahhoz, ki milyen blogba irkál?

Kitalálom, liberális vagy. Ugye nem tévedtem?

DezInf 2013.04.17. 11:00:10

@Fejesrob:

Kis butus vonahuszár:)))
Nem az a baj,hogy buta vagy,hanem az hogy szorgalmas:)))

Fejesrob 2013.04.17. 11:16:01

@DezInf: Csak nem megsértettelek a libsivel kismajom?

Nálad pedig egyáltalán nem baj, hogy buta vagy, az sem, hogy szorgalmas, frankón demonstrálod a magyar liberálist.

Ez a nagy szerencse, hogy az összes ilyen segg mint te ugyan nem tud, de szeret hozzászólni:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.17. 11:31:06

megnyugtató, hogy sikerült körülnézni...

Lencsés István 2013.04.17. 11:36:34

A kormányzat már jól megreformálta az iskolarendszert .

safranek 2013.04.17. 12:06:23

"...beleestünk abba hibába, hogy felülről, a kormányzattól várjuk az iskolarendszer megreformálását..."

Éppen az a baj, hogy senki nem várta. Csinálták maguktól, kérdés és konzultáció nélkül.

Fejesrob 2013.04.17. 12:07:20

"Alulról szerveződő mozgalomságunk ellenére...."

Na, na a Soros pénzeket azért nem kell szégyellni. Azt sem, hogy az önkormányzat helyiségében ingyen lehettetek és még ti lehetettek felháborodva, amiért kirugtak benneteket. Tudjátok mennyit kaptam volna én, ha számla nélkül mérem a sört?

Vajon mit tudtok, amit a többiek nem?:)

DezInf 2013.04.17. 12:14:12

@Fejesrob:

Azért örülök,hogy a lényegi megállapításomat eszedbe sem jutott megcáfolni.
A mondást sem ismered: nem az a baj,hogy hülye,hanem az hogy szorgalmas.

Szóval néha megpróbálhatnál gondolkodni,a sablonjaid elég szűkkörűek. Kreativitás,tudod,arra lenne szükséged:)))

reszeg tengeresz 2013.04.17. 12:52:16

@Fejesrob: valahol jo a dolog, mert, maguk a liberalisok jelentik a garanciat arra - az arroganciajuk - hogy soha tobbet nem ternek vissza a hatalomba.

zajos1 2013.04.17. 12:58:35

@Moin Moin: A SZDSZ után ezt még komolyan gondoltad?

zajos1 2013.04.17. 13:01:06

@zajos1: Ja és itt van neked egy igazi liberális...
mno.hu/lanchidradiokulfold/daniel-cohn-bendit-ratamadt-a-lanchid-radio-riporterere-1152502

sajókazához meg annyit, hogy a cigány embereket belépteték a Buddhistákhoz aztán csodálkoztak, hogy temetésnél is oda küldte őket a polgármester, hisz már odatartoznak...

maroz 2013.04.17. 13:11:42

@Fejesrob: Megkérdezhetem, hogy miért utálod ennyire a liberálisokat? Illetve tényleg a liberálisokat utálod? Láttál te Magyarországon az utóbbi két évtizedben liberálist? Hol? :)

reszeg tengeresz 2013.04.17. 13:19:19

@zajos1: de ezt a cohn benditet meg miert nem gazositottak el a vivien redinggel meg a tobbi fereggel egyutt?!

Foxtrotty 2013.04.17. 14:08:11

Jól látom a kép közepén Stumpf András aki ábrándos tekintettel unatkozva bámul ki az ablakon? Rajta kívül még 7 alak vehető ki, akik közül 4 előadónak látszik, a többiek szinén úságírók?

Úgy látszik ennyire telik, ez lett a HaHa világforradalmából. Unalmas szócséplés egy szakkör jellegű gyülekezetben, aránytalanul felnagyított médiaérdeklődés mellett

Ahogy a magyar ember mondja: több a füstje mint a lángja

tfm 2013.04.17. 14:35:01

@Moin Moin: Kedves Moin Moin! Lehet, hogy a társadalom nagy része még a központosításhoz van szokva, de talán azért sem változott ez meg a rendszerváltás óta, mert egyik kormánynak sem állt érdekében ilyen irányba elmozdítani a magyar közgondolkodást. Én már '94-ben születtem, ahogy én látom a generációm már egészen másként gondolkodik, mint az előttünk lévők. Csak most ástam bele magam mélyebben a civil politikába és az oktatáspolitikába, de egyre több olyan kezdeményezéssel találkozom - ahogy a cikkben is leírtam, ami szerintem pozitív irányba fogja elvinni a magyar oktatást. Ez nem egy rövid folyamat lesz 15-20 év, vagy talán még több, de szerintem a demokratikus kultúra, az érdekképviselet és a közvetlen beleszólás a közügyekbe egyre több ember igénye, ezért egyre inkább terjedni fog. Ajánlom a figyelmedbe Észtországot, ahol a köztársasági elnök épp most vitt a parlament elé 16 olyan javaslatot, amit állampolgárok dolgoztak ki és küldtek el neki. Egy ilyen aktív társadalmat szeretnék látni Magyarországon is és szerintem az első lépéseket éppen most tesszük meg ebbe az irányba :)

maroz 2013.04.17. 14:57:01

@Foxtrotty: Látod, ha elolvasod a posztot, akkor mindjárt levennéd te is, hogy az a kép egy disputaversenyen készült.

Foxtrotty 2013.04.17. 17:35:45

@maroz:
Ja akkor ezek most készülnek az Ájrópaparlamentbe? A jövő Vivianjei tanulják a Readinget papírbull

maroz 2013.04.17. 17:49:53

@Foxtrotty: Ez egy kifejezetten érdekes játék, arról szól, hogy két darab háromfős csapat vitázik egymással és a bírók azt hozzák ki győztesnek, aki ügyesebben tud érvelni a saját állítása mellett és hasonlóan ügyesen cáfolja meg az ellenfél állításait. Nagyon jó készségfejlesztő, és én örülnék neki, ha apránként nőne a disputa népszerűsége/elterjedtsége.

Moin Moin 2013.04.18. 12:31:44

@tfm:

Kedves tfm!
Mindenek előtt: megtisztelő, hogy egyedüliként az én kommentemre reagáltál…:-) Ezért hadd viszontválaszoljak én is.

Az, hogy „a társadalom nagy része még a központosításhoz van szokva”, más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy a magyar társadalmi stratégiák nem demokratikusak, a magyar mentalitás nem demokrata – így súlyos tévedés csupán a spontán, közösségi aktivitásban bízni a szükséges változásokat illetően.

Az általad hozott észt példa egy egészen más társadalmi-mentalitásbeli közegből származik. Az észt mentalitás, társadalmi stratégiák ui. igen nagy mértékben „rokonok” a skandináv, vagy akár a hanza mentalitással. (Ezen még a fél évszázados szovjet, ill. a korábbi, korántsem oly represszív orosz cári uralom sem tudott változtatni, lévén a mentalitás igen stabil képződmény – de ezt most ne nyissuk ki!)

Amíg te-ti arra vártok, hogy „15-20 év, vagy talán még több” alatt majdcsak átalakul a magyar közmentalitás, addig a régi mentalitással a fejében élő és a régi mentalitást kihasználó politikai elit(ek) „száz évre” fogják konzerválni a mai viszonyokat. Ha ezt a felső, a régihez kötő(dő), nagyon erős mechanizmust ki nem iktatjátok a játékból, akkor 15-20 év múlva kb. ugyanott fogtok tartani, ahol most – és ahol a hasonló kiskörösök a rendszerváltás óta: kerekasztal-beszélgetéseket fogtok tartani egymás között, bármiféle néven nevezhető „társadalmi áttörés” nélkül!

Az előbb a mai posztotokat jegyző „kolléganődnek” az alábbiakat írtam: „…mi az egyetlenegy dolog, ami tehető egy parlamentáris, képviseleti demokráciában! …És ha rájöttél, akkor írj nekünk!” – csak ezt üzenhetem neked is!:-)

tfm 2013.04.18. 13:01:20

@safranek: Kedves Safranek! A kormány mostani intézkedéseit nem nevezném reformnak, sokkal inkább rombolásnak. A reform még mindig várat magára, hogy végre egy normális iskolarendszer épüljön ki. A komment második részével nagyon egyetértek, hiszen éppen az érintettekkel kéne megbeszélni, hogy mi is legyen, de őket (minket), soha nem kérdeznek meg. Nemhogy a kormány, de még a saját érdekképviseleti szerveink sem. Akkor most ki képviseli az én véleményemet a tárgyalásokon?

tfm 2013.04.18. 13:07:43

@Moin Moin: Kedves Moin Moin! "Amíg te-ti arra vártok, hogy „15-20 év, vagy talán még több” alatt majdcsak átalakul a magyar közmentalitás, addig a régi mentalitással a fejében élő és a régi mentalitást kihasználó politikai elit(ek) „száz évre” fogják konzerválni a mai viszonyokat. Ha ezt a felső, a régihez kötő(dő), nagyon erős mechanizmust ki nem iktatjátok a játékból, akkor 15-20 év múlva kb. ugyanott fogtok tartani, ahol most – és ahol a hasonló kiskörösök a rendszerváltás óta: kerekasztal-beszélgetéseket fogtok tartani egymás között, bármiféle néven nevezhető „társadalmi áttörés” nélkül!"

Elgondolkodtató, amit írsz, az én meglátásomnál ez sokkal inkább pesszimistább vagy (ne adj Isten) reálisabb. Természetesen a mai magyar politikai kultúra és mentalitás nem éppen táptalaja a demokratikus "társadalmi áttörésnek", de éppen ezek a civil megmozdulások jelzik azt, hogy valami már mocorog a mélyben és néha ki is törik. Ha jól értem elitváltásról beszélsz, de ez szerintem sosem egy tervezett folyamat. Az elitek legitimizációja a társadalmi elfogadottságon alapul, azon, hogy az adott társadalom mennyire érzi magáénak az elit által képviselt értékeket. Ha már nem tudja sajátjának értékelni ezeket, akkor az elit szükségképpen meg fog bukni egy több lépcsős folyamatban és a helyére egy egészen másik kerül. (Persze ennek a kérdésnek több aspektusa is van, a mai helyzetre szerintem senki nem tud egyértelmű jóslatot mondani). Én úgy látom egyre többen nem érezzük sajátunknak ezt a politikai elitet - ami a változás egyik első lépése.

Moin Moin 2013.04.18. 14:12:39

@tfm:

„…elitváltásról beszélsz, de ez szerintem sosem egy tervezett folyamat”: Manapság egy jól szervezett társadalomban már minden „tervezett folyamat” – így a szükséges magyarországi elitváltás is.:-) A civil megmozdulások ugyan fontosak – és növelik a társadalmi bázist is – ám „per definitionem” a civil „kívülállót” jelent, márpedig a képviseleti demokráciában egy „profi elitet” csak egy másik professzionális csapat, politikai erő, szervezet képes leváltani és utána hatékonyan kormányozni. Régi igazság a stratégiában, hogy egy erős, elszánt és céljai érdekében jól szervezett sereget (Fidesz) csak egy még jobban szervezett erő képes legyőzni… És ha ilyen nincs „raktáron” (mint ahogy nincs), akkor bizony „meg kell tervezni”!

Az elit legitimációja és társadalmi elfogadottsága pedig nem csupán onnan eredhet, hogy azt az adott „állapotú” társadalom mennyire érzi magához közelinek, hanem abból is, hogy az adott elit mennyire képes megszólítani, áttematizálni és (jó értelemben vett) hittel megtölteni a legitimációhoz kellő számú embert. És még valami fontos: a régi, lejárt szavatosságú elitet akkor kell és akkor érdemes leváltani, ha van új, amelyik sokkal jobban fog teljesíteni – és bizony az olyan bonyolult szervezetek esetében, mint amilyen egy modern társadalom, ez sem lehetséges tervezés nélkül.

[…Amúgy maradjuk annál, hogy realista vagyok!:-)))]

Amúgy inkább ide írj: progresszivblog@gmail.com, vagy progresszivblog@web.de

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.18. 19:40:27

@Moin Moin: "Csak a magadfajta, a modern világot nem értő és emiatt megzavarodott, pánikban lévő és ezért "mindenáron rendet akaró" kisemberek gondolják azt, hogy a liberalizmus egyenlő a "csak jogok, de semmi kötelesség" elvével és gyakorlatával."

Nem, ezt sajnos azok gondolják, akik a liberális eszméket Magyarországon kisajátították, és szitokszóvá tették (mérhetetlen károkat okozva a negyven évnyi kommunista emberkísérlet bukása után amúgy is gyalázatos állapotban lévő magyar társadalomnak).

Ennek az álliberális, társadalomromboló szellemiségnek az örököseit látni a HaHában.

Moin Moin 2013.04.18. 20:03:22

@Attitude Adjuster:

Fidesz-bértrolloknak és futóbolondoknak nem jár választ - döntsd el, te melyik vagy!:-)))

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.04.20. 09:38:59

@Moin Moin: Bajnai-bértrolloknak viszont jár válasz: kinyalhatod az összes seggem.

Moin Moin 2013.04.23. 09:44:52

@Attitude Adjuster:

Aha, "Bajnai-bértroll"... Ugyan, olvass már bele, mi mindent írtunuk a blogunkon Bajnairól (itt találod: progressziv.blog.hu/search?searchterm=bajnai&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s ) - és azután mondd, hogy Bajnai-bértrollok vagyunk!:-)))

Ja, miután elolvastad, megértetted, elvárjuk, hogy nyilvánosan - mondjuk itt, egy kommentben - kérj az előbbi kommentedért tőlem-tőlünk elnézést! Ha nem teszed, azzal igazolod, hogy szarházi vagy!

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása