Fedélzetre!

Új rovattal jelentkezik a HaHa blog!
Ha érdekel az oktatásügy, az aktivizmus, vagy csak nincs ötleted, mivel töltsd az estét, kövesd nyomon a haha hetente jelentkező programajánlóját az aktuális fórumokról, konferenciákról, előadásokról, vitaestekről, megmozdulásokról, és különböző HaHás programokról. Hiszen tudjátok, mindannyian matrózok vagyunk a magyar felsőoktatás léket kapott flottájának zászlóshajóján! :)

Május 17. péntek

Kávézz, beszélgess, fórumozz! Ha most indultok, még éppen odaértek: a Ludwig lépcsőjén az Összefogás a kortárs művészetért nevű, civilekből és szakmabeliekből álló csoport ma is mindenkit szeretettel vár a múzeumban, aki fontosnak tartja a kulturális intézményekkel kapcsolatos döntések átláthatóságát, a szakmai alapon meghozott kultúrpolitikai dötéseket, az érintettekkel való egyeztetést, valamint autonóm művészeti intézmények létét. 18:00-tól a jelenlévők fórumot tartanak, melyen a foglalás fenntarthatóságáról fognak vitázni. 20:30-tól 22:30-ig a Kékszeműek - barnaszeműek című filmet nézhetitek meg, melyet beszélgetés követ Gosztonyi Gézával. A múzeum főbejárata a rendkívüli helyzetre való tekintettel éjjel-nappal nyitva áll!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/459440257470757/?ref=3
A Hallgatói Hálózat szolidaritási nyilatkozatát itt olvashatod: http://on.fb.me/17F2n0y

Május 18. szombat 

Néhány HaHásnak korábban már volt szerencséje találkozni Fischer Iván karmesterrel (az akkor készült interjút itt olvashatjátok), most számodra is itt a lehetőség, hogy a hangodat add a változáshoz! A kulturális, oktatásügyi, egészségügyi és szociális területen munkálkodó civil szervezeteket tömörítő Humán Platform (melynek a HaHa is tagja) szervezésében most azért énekelhetsz, zenélhetsz Fischer Iván bátyjával, Fischer Ádám karmesterrel közösen, hogy ezzel is tiltakozz a művészeti életben, illetve az oktatásban elindított diszkrimináció ellen, mely, ha nem teszünk semmit ellene, újabb generációk sorát fogják tartós kilátástalanságban tartani. Ha az oktatás és a művészetek szerinted sem lehetnek egy szűk csoport érdekkörének foglyai, neked is ott a helyed 15.00-kor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épülete előtt.

Ha az akció sikeréhez a hangoddal is hozzájárulnál, csatlakozz a 12:30-kor kezdődő próbához is! (Helyszín: Krétakör Bázis, Budapest, IX. kerület, Gönczy Pál utca 2. (a Fővám téri Vásárcsarnok és a Lónyay utca között.)

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/542157629164248/?ref=22

Május 23. csütörtök

Izgalmas dologra akadtunk az egyetemi hírlevélben:
A Felsőoktatás-menedzsment Műhely következő találkozóján az érdeklődők az egyetemi hallgatói önkormányzatok menedzselésével és szervezési kérdéseivel, a vezetők feladataival ismerkedhetnek meg. A résztvevők:
-Kőmíves Péter Miklósa Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Felügyelő Bizottságának elnöke
-Horváth Dávida Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke és
-Kalina Gergely, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Ajánljuk minden ELTE-s polgárnak, reméljük, az esemény a kritikai észrevételeknek, konstruktív vitának is teret ad. :)

A beszélgetés 15:00-től 16:30-ig tart, helyszín az ELTE PPK "Kazy" épülete! (1075 Budapest, Kazinczy utca 23–27. 314.)

Május 25. szombat

A Független Előadó-művészeti Szövetség – felismerve, hogy a hazai szakmai szervezetek programjában nem jelennek meg az ifjúsági csoportok szempontjai – Ifjúsági Szekció megalapítását kezdeményezi és vitafórumot rendez, 11 órai kezdettel a MU Színházban (Budapest, Kőrösy József utca 17.). Napirendi-pont javaslatokat küldhettek a fesz2012@gmail.com címre, vagy a facebookon keresztül is! (https://www.facebook.com/fuggetlen.szovetseg)

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/591615767516338

Május 26. vasárnap

Közös ország, közös iskola!

Tiltakozzunk együtt a szegregáció törvénybe iktatása ellen, és kezdeményezzünk széleskörű társadalmi összefogást a valódi integrációért! 2013. május 26-án, vasárnap délután 3 órától, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium március 29-én jogszabálytervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek, ami az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvényt is módosítaná. A módosítás elfogadásával a Fidesz a “társadalmi felzárkózás” leple alatt legalizálná az iskolai szegregációt, és utat nyitna a hátrányos megkülönböztetés további terjedésének. 
Könyvtárnyi hazai és nemzetközi irodalom bizonyítja azonban, hogy a "társadalmi felzárkózás" legfontosabb eszköze éppen a felkészült, korszerű pedagógiai módszerekkel végrehajtott integráció volna. 

A szegregáció nem játék! A tüntetéshez a Hallgatói Hálózat is csatlakozik.

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/251892954952878/

2013.05.17. 17:50 chanimano


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr95304841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OGMáraiSándor 2013.05.19. 00:58:26

Az alábbi linket mindenkinek ajánlom, létfontosságú infokat tartalmaz:

www.youtube.com/watch?v=rBRXHyGapIk

Márai Sándor

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása