A HaHa szervezeti szinten eddig nem vett részt a Budapest Pride-on, de az idei meneten több aktivistánk is részt vett, mind menetkísérőként, mind szervezőként. Ennek kapcsán három blogbejegyzés született, először önkéntes szemszögből Révész Péter írását olvashattátok.
A most következő posztnak volt egy 1.0-ás verziója még tavaly, ami akkor technikai okok miatt (elbénáztuk) nem került fel a blogra. Fogl Márton írása a kordonon belülről és túlról.
„Deák tér, 12:16. Még ezt az utolsó sört megisszuk, aztán ideje felvenni a tüntető ruhát. Menetelünk egyet bajtársiasság-napon, aztán rendet teszünk a buzik közt. Lerúgom a papucsot, nyúlok a Nemzeti Zokniért, elkezdem felhúzni a lábamra. Hihetetlen, hogy jobbra az a két libsi ennyit röhög a zoknimon, pedig címer is van rajta – ilyen hazafias dolgot még soha nem is láthattak. A Nemzeti Zokni megvan. Most jön a tüntető nadrág. Géza takarj, amíg felveszem. Jó fekete, ettől félnek a buzik. De hogy most levegyem-e a rövidnadrágom? Megint néznek, folyton néznek azok a szaros libernyákok. Zavarban vagyok, inkább ráveszem a rövidre a tüntető nadrágot. Melegem lesz, de én kemény vagyok. Most Géza is szól, menjünk inkább a többiekhez, mert ezek csak röhögnek a nemzeti érzéseinken.”
A megmondóscikk divat lett, én is írok hát egyet. De nincsenek illúzióim; amíg ez a szöveg nem szélsőjobbos portálon jelenik meg, úgysem tudna meggyőzni egy szélsőjobbost se semmiről. Úgyhogy nem is nekik írtam.
Szóval, emlékszem, olvastam valami blogon, hogy „antifasizmus sucks”. Ja, persze, újszerűsködő értelmiségi leszámolgat a régi fogalmakkal... Azt mondják, fasizmus nincs is Mussolini óta, tehát az egész antifasizmus kamu. Hallottam már ilyen érvelést. Hol is?... Megvan. "Az Árpád-sávos zászlót lehet lóbálni, mert köze sincs a nyilasokhoz: akárki megmondhatja, kevesebb rajta a sáv." Történetiesítéssel oly könnyű eltagadni a kortárs jelentéseket; a történelem a legtökéletesebb eszköz illúziókeltésre. Miért mondom ezt? Mert íme, ez a valami újfasizmus igenis létezik.
„Irány a kordon, jussunk dobálós távolságba. Minden le van zárva. A rendőrök szemtelen fejjel fordítják vissza a hazamenni akarókat, nemlehetmajdcsakdélután. Jó lesz ez, én örülök. Mert ugyan mi még a gárdával együtt is csak ötvenen vagyunk itt, de az ide szorult járókelőktől többnek tűnünk! És kifejezetten boldog vagyok, hogy az összes tisztes magyar érti, hogy a kordon a buzik miatt van. Valaki itt azt mondja, miattunk, tisztes magyarok miatt. Nem, a kordon a buzik miatt van. Mert mi csak kicsit bántanánk őket, de igazából mi is tudjuk, hogy pár rendőr egy perc alatt szétzavarhatna minket.”
Akik a Pride körül császkáltak, üvöltve kívánva Auschwitzba a buzikat, máskülönben nem keverendőek a skinheadekkel sem. Mutatja ezt: pl. aki a Füge Udvar bejáratában ül, karján tetovált újfasiszta kereszttel turkál a táskámban, ő közben nem csak a nőknek szól be, mert nők, nem csak a színes srácok után bólint a másik őrnek, hogy „még egy buzi!”; veréssel fenyegeti ő a skinheadet is, mert vörös-feketét lát rajta.
Ez egy paradigmatikus esete annak, hogy a blogger-sajtós értelmiségi kitartóan nem érti a saját miliőjén kívüli jelenségeket. A skinheadek és az ú.n. boneheadek köztegy fásult fodrász szemével nézve valóban felléphet bizonyos morfológiai hasonlóság – de csak azok számára, akik nem tudják olvasni a horogkeresztek, nyilaskeresztek, white-pride-pólók szimbolikáját. Ilyet csak bonehead-en látni.
Viszont a Pride-menetben volt egy nagy antifasiszta molinó, a környék valószínűleg minden skinheadje a mögött sétált. Kár, hogy ezt a cikkíró értelmiség – „a nemzeti érzés álcája mögé bújva felebarátját bántalmazó szkinhed” – paranoid homogenizálással honorálja...
„Valahol balhé volt, de arról megint lemaradtam. A kordonoknál. Mindegy, azt mondják, elindultak. ... Igen, most már látom is őket. MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK! ... Jó, elmentek, egy utca szaladás a következő kordonhoz. Büszke vagyok magunkra, mert nagyon szervezetten együtt mozgunk. Kordonról kordonra, a legrövidebb úton. Mintha még a rendőrök is úgy állnának, hogy minél gyorsabban mehessünk. Így megy ez. MOCSKOS BUZIK. Remélem hallják is.”
És mi a helyzet az érpataki eszelőssel? Persze, hogy nem jöhet a legjobb szivárványos buliba. Hogyne lenne a liberális is kirekesztő azzal, aki bántja. Másrészt, a fehérerős se kímélné a liberálist, hiába hogy ő is magyar, fehér, stb. „Minden ember egyenlő”, „felsőbbrendű faj tagja”, ezek csak absztrakciók; csak akkor gondol velük valaki, ha haverokkal beszél, távol a valós élet kihívásaitól. Szóval persze, hogy érpataki eszelősökre nem vagyunk kíváncsiak. Ha máskor is így viselkednének, a sztereotipikus jobbik-keresztény bajuszkonzervatív nagymagyar családok sem engednék őket a közelükbe. De most már a lényegre kéne térnem, hiába hogy még annyi hülye részletről szívesen írnék. Mint mondjuk a szatíra esete a kontextus negligálásával, a Buzilobbi Internesönel recepciójában... Áh, a lényegre.
„Hjaj, kifulladtam az anyázástól – most lemaradtam! A többiek valahova elszaladtak. Engem meg most körülvesz egy rakás buzi. Ezek táncolnak! A kordonon innen! Hát nem félnek tőlem?! Integetnek egymásnak a benti buzikkal! Örök hálám rendőrség, hogy nem engeditek őket is buzulni a többiekhez.
Na szaladás a többiek után. Üres utca, üres utca... Sok lezárt üres utca, ahol csak birkákkal találkozom, akik haza akarnak menni. Amerre megyek, mindenki a buzikról beszél, mindenki háborog miattuk. Úgy látszik kezdik érteni: a buzik elveszik az ő munkájuk is. Vagy a zsidók. Kérdezem a rendőrt, merre vagyunk, és megmutatja az utat. Megyek tovább, valami csajt hallok magyarázni: én 'ezeket' a köcsögöket verném meg. Kikre gondol...?”
Kép forrása: hvg.hu
Nem hiszek a gonoszban. Gonosznak bélyegezni valakit csak alibi a gondolatnak, menedék az értelmezés kényszerétől. Ha az újfasisztákról van szó, a kérdés így most ez: van-e akinek kevés egy Nemzeti Zoknis narratíva, ha a világukról van szó? Mert ha nincs? Ha nem akarjuk megismerni, hogy valójában mi az, ami ezeknek az embereknek ökölbe szorítja, ütésre lendíti a kezét, mi az, ami elől csak az uniform tömegben menetelve érzik biztonságban magukat; akkor csak az antifasizmus nyers ereje marad ellenük. Az pedig egyszer már kevés volt a bajban, mert a fasiszta embergép éppen a nyers erőt nézve teljesít jobban másnál.
Na nem mintha egy magyargárdás máris ilyen embergép lenne. Csak épp van valami a világban, ami miatt azzá akar válni. Anómiás helyzet, privilégiumféltés, 4.6 millióan szegénységben, 1.5 millióan mélyszegénységben, a háztartások jövedelme évi átlag 2%-ot csökken... Indokolt, ha dühös valaki. Nem meglepő az sem, hogy a tehetetlen dühtől hajtva van, aki ártatlanoknak támad: illúzió a tehetetlenség érzése ellen.
Meg kéne ezt érteni – komolyan kéne végre venni a társadalomtudósokat – és teoretikusan máris kezelhetőbbé lenne a tarthatatlan helyzet.
Ha ez megvan, kedves olvasó, már nincs is más dolgunk, mint megfosztani politikusainkat a cselekvés privilégiumától, és magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Mert az enyhén szólva is aggasztó, hogy közülük még a hiperdemokraták és szuperszocialisták is nagyjából csak a gyűlölet becsatornázásának szándékáig jutottak a négyéves királyságért való versenyben. Ha csak politikusokra, rendőrökre bízzuk, még nagyon-nagyon sokáig nem lesz kordonok nélkül Budapest Pride.
„Következő kordonnál valaki azt kiabálja, hol vannak a gárdisták, jobbikosok, minek van itt lezárva minden, nincsenek is sehányan. Szólok neki: hallod?! hallod?! De nem hallja. Végre a Hősök tere mellett ismerős arcokat látok. Géza, ti meg honnan szereztetek riksát, mióta vagytok itt? Mi, hogy a rendőrökre döntöttétek a kordont? Jólvan, adj nekem is egy sört, látom belétek kár még egy. Nem, idén nincs kedvem még itt a pozsonyi csatához is. Inkább most már kapjunk el pár hazamenő buzit. Tavaly is engedték.”
Fogl Márton
A cikk a szerző véleménye nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.