Hazudnak rendületlenül...

Május 31-én, pénteken aktivistáink úgy döntöttek, hogy elég volt az alkalmatlan és impotens minisztériumi vezetőkből, ha nem tudjuk őket jobb belátásra bírni, akkor ennyi volt. Itt az ideje, hogy kirúgjuk őket és megalapítsuk az új minisztériumot.

Mintegy húsz aktivistánk volt az épületben, amikor Forgó Melinda, Klingammer István kabinetfőnöke és Gilly Gyula, politikai tanácsadó felajánlották, hogy szerda reggel Hoffmann Rózsa államtitkár asszony és Klinghammer István államtitkár fogadni fog minket egyeztetésre. A megbeszéltek értelmében a "tárgyalást" végig felvehettük volna...

A megállapodást írásban is rögzítettük:

383531_642516382428790_1800422661_n.jpg

A megbeszélteknek megfelelően levélváltásba kezdtünk a minisztériummal, melynek során hamar kiderült, hogy megint át lett itt verve mindenki, nem lesz ma se Hoffmann, se Klinghammer, se kamera, se sajtó... 

Biztos, ami biztos alapon reggel elnéztünk az EMMI-be, kérdésünkre azt válaszolták, hogy az államtitkárok házon kívül tartózkodnak, ezért nem tudnak minket fogadni. 10-kor tartottunk egy sajtótájékoztatót, majd mi is elmentünk tanulni a holnapi vizsgáinkra. 

Szóval úgy igazából szarnak a fejünkre és az egész magyar oktatásügyre. Eszük ágában sincs beszélni az érintettekkel, meghallgatni a véleményeket, válaszolni a jogos kérdésekre. Ha Magyarország tényleg jobban teljesít, akkor hova tűnnek az ösztöndíjak? Miért kell kirúgni a legjobb tanárokat? A pedagógus életpályamodell, amit három éve ígérgetnek számukra tényleg csak annyit jelent, hogy többet kell majd dolgozniuk, több gyerekkel egy osztályban és a juttatásaik is csökkenni fognak? Ha tényleg olyan fontosnak tartják a műszaki- és a természettudományi képzéseket, akkor miért csökken 20%-kal a BME támogatása? 

Tücsök vagy hangyaszaknak tartják a pedagógusképzést? Tisztában vannak-e azzal, milyen összefüggésben van a pedagógusok képzése, kiválasztása és az közoktatási rendszer hatékonysága? 

Még rengeteg kérdésünk lett volna, amikre szerettünk volna válaszokat kapni, végre érdemben beszélni az oktatásügyről. El szerettük volna érni azt is, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal tárgyalásai nyilvánosak legyenek, hogy legalább azt megtudjuk, hogy ott mi zajlik "egyeztetés" címén.

Ezúton szeretnénk a minisztérium vezetőit emlékeztetni, hogy, mint államtitkárok nekik az lenne a KÖTELESSÉGÜK, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyekbe bevonták az érintetteket, meghallgatják a véleményüket, válaszolnak a kérdéseikre. De eszük ágában sincs kérdezni, válaszolni, helyesen dönteni, mérlegelni és számolni a döntések következményeivel. Nem csak a HÖOK-ot vagy minket kellene meghallgatni, hiszen mi is csak a diákság egy kis szelete vagyunk. Az lenne a feladatuk, hogy utánajárjanak a problémáknak, véleményeknek és végül összerántsák ezt az oktatási káoszt.

Ehelyett látszattárgyalások alatt a problémák átnevezése zajlik. Közben a középiskolások inkább külföldre jelentkeznek, az egyetemek vergődnek, a pedagógusok sztrájkolnának, de nem hagyják őket. Párválasztóra viszont simán van 10 millió forint. 

Az államtitkárok felmondóleveleit továbbra is szeretettel várjuk, bármikor szívesen ellenjegyezzük és gyorspostával küldjük Viktornak is, biztos, ami biztos. 

emmi.jpgAz EMMI előtt, kezünkben a pénteki megállapodással (fotó: Átlátszó Oktatás)

 A teljes levélváltást itt olvashatjátok:

"Kedves Forgó Melinda!

A megállapodásnak megfelelően a Hallgatói Hálózat aktivistái szerdán fél kilenckor meg fognak jelenni az Emberi Erőforrások Minisztériumában, hogy Hoffmann Rózsa és Klinghammer István államtitkárokkal tárgyaljanak.
A Hallgatói Hálózatot Tóth Fruzsina Márta, Kiss Soma Ábrahám, Gyetvai Viktor és Fernengel Ágnes képviseli, a beszélgetést Csillag Ádám rendező dokumentálja.

Terveznek-e az államtitkárságok közös sajtótájékoztatót összehívni a megbeszélés utánra? Amennyiben nem, a Hallgatói Hálózat saját sajtótájékoztatót hirdet meg a tárgyalás kapcsán.

Üdvözlettel:
Fernengel Ágnes
a Hallgatói Hálózat aktivistája"

 

"Kedves Fernengel Ágnes!

Ezúton tájékoztatom, hogy a holnapi egyeztetésen Dr. Fullajtár Gergely és Dr. Gilly Gyula (akivel már pénteken találkoztak) fogja Önöket fogadni, hogy megismerjék és megértsék az Önök problémáit.

A beszélgetés problémafeltáró célú és nem sajtó nyilvános.

Üdvözlettel:

Forgó Melinda
kabinetfőnök

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság"


"Kedves Forgó Melinda!

Az Ön által is aláírt megegyezés értelmében holnap reggel a Hallgatói Hálózat aktivistáival Klinghammer István és Hoffmann Rózsa államtitkárokkal tárgyal. A megállapodást hárman írták alá az államtitkárságokról, kérem, hogy tartsák magukat az abban leírtakhoz. Mi is ezt tesszük.

Üdvözlettel:
Fernengel Ágnes
a Hallgatói Hálózat aktivistája"

 

Tóth Fruzsina Márta

2013.06.05. 11:58 tfm


29 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr565345182

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazudnak rendületlenül... 2013.06.06. 16:52:01

Levélváltásba kezdtünk a minisztériummal, melynek során hamar kiderült, hogy megint át lett itt verve mindenki, nem lesz ma se Hoffmann, se Klinghammer, se kamera, se sajtó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kistigris1 2013.06.05. 14:36:47

Tetves fideszes maffia-rablóbanda. A legszebb az egészben a kommunista KDNP-s államtitkár

idiotabarom 2013.06.05. 18:43:47

Forgó Melinda? az ex HÖK elnök?
azt hiszem ez magáért beszél :)

Nanemaaaar 2013.06.05. 19:10:13

Legalább annyi eszetek lehetett volna, hogy a hivatkozott megállapodás illusztrációjaként olyan képet tesztek be ahol látszik az aláírás is mert így inkább nevetséges mintsem hiteles. (Mellesleg a 2-os kisfiam is szebben ír.)
Amúgy pedig "Téges ki választott meg? Én nem szavaztam rád"

Erzsébet Pásztor 2013.06.06. 07:23:29

Kedves Nanemaaar!
Volt annyi eszük: az aláíró neve THAISZ Miklós.
A civil szervezeteket nem választják, hanem azok szerveződnek. Van amikor egyes csoportok érdekeinek képviseletére. Erre különösen szükség van akkor, amikor az érdekképviselet céljára létrehozott, törvénybe foglalt garanciákkal rendelkező szervezetek valamilyen okból nem látják el a feladatukat.
Hálózatok, egyesületek létrehozása alapvető jog. A civil szervezeteken alapszik minden társadalmi együttműködés. Szóval hátrébb az agarakkal!

Erzsébet Pásztor 2013.06.06. 07:24:04

@Nanemaaaar: Kedves Nanemaaar!
Volt annyi eszük: az aláíró neve THAISZ Miklós.
A civil szervezeteket nem választják, hanem azok szerveződnek. Van amikor egyes csoportok érdekeinek képviseletére. Erre különösen szükség van akkor, amikor az érdekképviselet céljára létrehozott, törvénybe foglalt garanciákkal rendelkező szervezetek valamilyen okból nem látják el a feladatukat.
Hálózatok, egyesületek létrehozása alapvető jog. A civil szervezeteken alapszik minden társadalmi együttműködés. Szóval hátrébb az agarakkal!

tomtyi 2013.06.06. 07:58:16

@Erzsébet Pásztor:
És van olyan, hogy nem minden jött-ment ad-hoc ötletét valósítják meg azonnal. Mert a demokrácia még az Nevetségesek által elképzelt formában sem úgy működik, hogy valaki reggel böffent egyet, és onnantól úgy lesz.
Ráadásul ha már "sok ember támogatására"
( www.nepszava.hu/articles/article.php?id=651151&referer_id=toplist
"Sok ember támogatja őket, akik megérdemlik, hogy meghallgassák őket - tette hozzá Fernengel Ágnes HaHa-aktivista...)
hivatkoznak, akkor ezt valahogy konkretizálni kellene. Mert lehet, csak a sarki kocsmába járnak, ahol van három asztal, így 40 ember már soknak tekinthető. Egy itt közfelkiáltással megszavazott "alacsonyabb adót a sörre!" javaslat a helyi mintavétel alapján többségnek és soknak számít, mégis talán elenyészőnek tekinthető a 10 milliós lakossághoz, vagy a 8 millió nagykorúhoz képest. És lehet, sok ember egyetért(ene) velük, de ez akkor is kit érdekel? Ez még akkor is csak magánvélemény. Egy ilyesfajta szerveződésű "civil" szervezet a saját (aka a tagok) érdekeinek képviseletére jogosult. Akárhogy verik is magukat a földhöz.

Erzsébet Pásztor 2013.06.06. 08:08:11

@tomtyi: Nem ad hoc ötletekről van szó, hanem pl. a Hat pontról, ami mellett igencsak sokan tüntettek decemberben, s amiről a kormány azóta is szabotálja az érdemi, nyilvános egyeztetést. Hol vannak a szakértők, a hiteles szakmai anyagok, hol van a felsőoktatás átalakítására koncepció?
Egyébként pedig a kormány politikájával a közvélemény kutatások szerint a többség elégedetlen, tehát változatlanul hátrébb az agarakkal! (Nem lesz időm reagálni egy darabig.)

Nanemaaaar 2013.06.06. 08:56:25

Kedves Erzsébet!

1. A megállapodás szövege (a fotó szerint) korántsem a leírtakat tükrözi. (nyilvánosság kérdése, Klinghammer részvétele...)
2. "Erre különösen szükség van akkor, amikor az érdekképviselet céljára létrehozott, törvénybe foglalt garanciákkal rendelkező szervezetek valamilyen okból nem látják el a feladatukat."
Konkrétan melyik szervezetre gondol? Ez azt jelentené, hogy a civil szervezetek működésére vonatkozó szabályokat és jogszabályok többet nem veendők figyelembe?
3. Az internet korában a bázisdemokrácia és a képviseleti demokrácia ellentmondásai kezelhetőbbek, de ez nem jelenti azt, hogy egy ponton túl ne kellene egy önszerveződés döntéseit a jogszabályokban meghatározott módon meghozni főleg ha az adott szervezet képviselőket küld tárgyalni vagy megállapodásokat ír alá. Persze egy E-voting rendszer sokat segítene ezen, de ilyet még nyomokban se látok sehol. A két forma között legfeljebb az utópisztikus elképzelésekben van átjárás.

felcsutisuttyo 2013.06.06. 13:01:40

Remélem hamarosan rájöttök..., hogy demokratikus úton nem lehet elintézni semmit,a Diktatúrikus intézkedések és saját törvényeikkel szemben. Ezzel a Bűnbada kormányal s alattvaló minisztériumával és fizetett bérenceivel csak durván lehet beszélni. ODA KELL CSAPNI ÉS BEVEZETNI A "LÁZ_ADÓT" !!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.06. 13:14:00

@Nanemaaaar: Ha más nincs marad az aljadék karaktergyilkosság, igaz? Elegáns vagy, mint a kedvenceid.

Netuddki. 2013.06.06. 13:33:13

Haggyátok mán üket! Elmentek homokzsákot pakolni. Ahhoz legalább értenek...

Netuddki. 2013.06.06. 13:35:51

@Nanemaaaar: Azt hittem az orbán az összes trollját kivezényelte a gátakra...

Atörökk 2013.06.06. 13:45:28

Inkább tanuljatok, lusta trógerek.

Nanemaaaar 2013.06.06. 13:45:50

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik:
Mégis miről beszélsz? Szó nincs arról, hogy bárki kedvencem lenne a jelenlegi oktatáspolitikából, sőt éppen ellenkezőleg!
De ezzel a hozzáállással és hőzőngős "ki ha én nem" stílussal, a pökhendi és zavaros kinyilatkozatásokkal viszont ne csodálkozzon senki, hogy nem nagyon állnak szóba vele. A kiabáláson kívül semmi érdemlegeset nem láttam ettől a társaságtól sem, az állítólagos szakmai anyagokban nyoma nincs sem a szakmaiságnak, sem pedig az átgondoltságnak.

@kovi1970 és felcsutisuttyo
Érv persze sehol, csak a szokásos gyalázkodás.

Tyreo 2013.06.06. 14:00:05

Azért azt be kell látni, hogy a HAHA volt az a szervezet ami elég sok embert utcára tudott vinni télen. Akkor bőven elég ember volt ahhoz, hogy komolyan lehessen, keljen őket venni. Normális helyen ez így működne. Azóta is le vannak szarva, ami nem túlságosan elegáns.

Kacsura 2013.06.06. 14:17:37

Gyerekek! Ha jönnek a választások, el kell menni szavazni, és meg kell próbálni okosan dönteni. Ennyi. Ez máshogy már nem fog menni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.06. 14:19:13

Nagyon komoly az az összegyűrt papír a kisiskolás kézírással :)

Kivlov 2013.06.06. 14:34:56

"Hazudnak rendületlenül..."

Persze. "...reggel, éjjel, meg este..."
:D

2013.06.06. 15:34:41

Szégyellem mag az egész megvezetett, rezsicsökkentéssel megvásárolt kádárista népem nevében hogy alig pár tökös gyerek van ebben az országban...

2013.06.06. 15:35:13

@Távmunka blog: Van olyan alapos, mint a fidesz törvényhozó tevékenysége...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.06. 17:25:17

@_zulu_: Még éjszaka is dolgozik a törvényhozás, nem örülsz? Vagy csak lehet, hogy munkaidőben semmi érdemlegeset nem csinálnak? :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.06. 17:26:35

@gróf Szopatzky-Weretzky: Ezt hogy kell értelmezni? A kormányban és a kormánypárt parlamenti frakciójában a nembalésok vannak?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.06. 17:26:49

KICSIT NAGY AZ ARCOTOK hahások

"szarnak a fejünkre és az egész magyar oktatásügyre"

hát, kedves HAHA, korántsem ti jelentitek a magyar oktatásügyet
(épp ezért szarnak rátok, nagyon helyesen)

szétesés.kovásza 2013.06.06. 18:48:36

Kisgyerekek! Nem gondolnám, hogy a nagy arcotok szimpatikussá tesz benneteket mások előtt! Azt sem gondolnám, hogy a pedagógus életpályamodellről majd ti mondjátok meg a tutit, amikor a feneketeken még ott a tojáshéj. A bázisdemokráciátok röhejbe fulladt, a kézrázogatáson kívül, no, meg az agresszív performance-eiteken túl senki nem emlékszik rátok. Egyáltalán: milyen tömegbázis áll mögöttetek? Nézzetek a hátatok mögé,mert lehet, hogy senki nem jön utánatok, és csak 20-an vagytok... Bajnaiék meg a Sörös Alapítvány "emlőiről" pedig le kellene szállni, mert naggggyon hamis a politikamentességet hajtogató szöveg.
És még egy: vajon miért van, hogy csak pár lusta bölcsész vergődik a Ha-Hában, és sehol egy műszakis vagy corvinusos? (Vidéki egyetemekről nem is beszélve...)

Ember szól 2013.06.10. 20:22:05

Az én fenekemen nincs tojáshéj, de az életpálya-modell egy trágya. Egyértelmű hitegetés, áltatás, altatás. Többször halasztották el, mint bármely űrrepülő indítását. Politikai szemellenzővel nehéz észrevenni.

semmiextra 2013.06.12. 16:35:28

Szép volt fiúk... És a médiában még ők a jó arcok... Csak így tovább...

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása