Balog Zoltán - emberi erőforrás miniszter
- a tárcáját érintő elvonások legnagyobb hányadát az oktatásra terhelte
- látszategyeztetéseket folytatott az oktatásügy érintettjeivel, a rektorokat egymásnak ugrasztotta
- folyamatosan átveri tárgyalópartnereit és a közvéleményt: az egyetemek, főiskolák nem kapták meg a pénzüket, a HÖOK-kal kötött részmegállapodást nem tartotta be, a hallgatók 6 pontja sem teljesült
- a szenátusi döntéseket önkényesen felülírva rektorokat nevez ki az intézmények élére, ezzel megsértve az egyetemi autonómiát
- törvénymódosítással legalizálta a szegregációt, felzárkóztatásnak csúfolva azt
Hoffmann Rózsa - köznevelésért felelős államtitkár
- végrehajtotta a felsőoktatás leépítésének jó részét, majd elkullogott a területről
- az eddiginél jóval inkább központosított és lebutított Nemzeti Alaptantervvel korlátozza a tanszabadságot
- Ragaszkodott hozzá, hogy kötelező legyen a hit- és erkölcstan oktatás, hogy már a gyerekek is egyoldalú ideológiai nyomás alatt nőjenek fel
- bevezetné az iskolaköpenyt is: legyen minden gyerek egyforma
- értelmetlenül centralizálta a közoktatást
- folyamatos be nem tartott ígéretekkel tartják sakkban a sztrájk lehetőségétől megfosztott pedagógusokat
Sipos Imre - köznevelésért felelős helyettes államtitkár
- tankerületi igazgatóként az oktatás állami irányítás alá vételéhez asszisztált
- frissen kinevezett helyettes államtitkárként elsőként a Magyar Pedagógus Kar létrehozásában működött közre, ami korlátozza a pedagógusok érdekérvényesítési lehetőségeit
Klinghammer István - felsőoktatásért felelős államtitkár
- elfogadtatta a HÖOK-kal a röghözkötést, holott rektorként néhány évvel korábban ő maga is ellenezte azt
- „forró fejű, éretlen tüntetőknek” nevezte a felsőoktatás jövőjéért kiálló egyetemistákat
- megalkotta teljesen értelmetlen ideológiáját a hangya- és tücsökszakokról
Maruzsa Zoltán - felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár
- Hoffmann Rózsa és Klinghammer István legképtelenebb elképzeléseinek sem mondott ellen soha
- teljesen önkényes elméletet gyártott 16 szak diszkriminációjára
Soltész Miklós - szociális és családügyért felelős államtitkár
- 10 milliót költött az adófizetők pénzéből egy érdektelen és értelmetlen állami „párválasztó” rendezvényre, miközben az oktatás válságban van