Az unortodox oktatáspolitika legújabb lépései

A Hallgatói Hálózat fontosnak tartja, hogy reagáljon a felsőoktatással kapcsolatos legújabb fejleményekre, ezek közül is a tizenhat, döntően gazdasági és jogi képzési területeken található szak diszkriminálására.

1. Tények a tizenhat szakról

A legfontosabb tény a tizenhat szakkal kapcsolatban az, hogy tavaly a diákok fele jelentkezett ezekre a szakokra, és negyede ezekre a szakokra került be. Itt nem kevesek problémájáról van szó, hanem a felvételizők nagyon jelentős részét érintő kérdésről. 

A kormány két érvet sorakoztat fel amellett, hogy miért lehet, sőt kell ezt a tizenhat szakot kiemelten kezelni: (1) ezeken a szakokon túlképzés van és (2) az ezekre a szakokra járó hallgatók úgyis magas jövedelemmel fognak rendelkezni, így számukra nem jelenthet majd gondot a költségtérítés, illetve az esetlegesen felvett diákhitel visszafizetése. Azt talán nem kell részleteznünk, hogy ez a két érv egymásnak ellentmond, hiszen hogyan rendelkezhetnének a társadalmi átlagnál jóval magasabb jövedelemmel, és lehetnének másoknál sokkal fizetőképesebbek azok a hallgatók, akik egyébként olyan szakokra jártak, ahol túlképzés van, és akik nem tudnak elhelyezkedni.

A kormányzat által felsorakoztatott két érv között feszülő ellentmondás miatt fontos, hogy tisztázzuk: nem igaz, hogy a jogi és gazdasági képzéseken túlképzés lenne, és ezek a hallgatók ne tudnának elhelyezkedni. A jelenleg számunkra elérhető legfrissebb és legrészletesebb adatok alapján, amelyeknél egyébként a kormány sem hozott nyilvánosságra frissebb vagy részletesebb adatokat, kijelenthető, hogy az ország legjobb szakjain gazdasági és jogi képzési területeken diplomát szerző hallgatók az országos átlagot elérő vagy azt meghaladó arányban találnak állást és helyezkednek el a képzettségüknek megfelelő területeken. Ezen túlmenően azt is fontos leszögezni, hogy a munkaerőpiaci változások előrejelzése rendkívül bonyolult, így senki, még a magyar kormány sem mondhatja meg teljes biztonsággal, hogy hány jogászra vagy közgazdászra lesz az országnak szüksége. Azt meg különösen nem mondhatja, hogy semennyire.

2. A felvételi rendszer változásai

Olyan egymástól teljesen eltérő területek, mint az alkalmazott közgazdaságtan és az andragógia egy kalap alá vételére a kormánynak semmilyen, nyilvánosan hozzáférhető számokkal, statisztikákkal vagy hatástanulmánnyal alátámasztott alapja nincsen. A 16 szak hátrányos megkülönböztetése ezért is indokolatlan. Ugyanakkor nem világos, hogy ezen a 16 szakon a miniszter milyen elvek alapján húzta meg előre a ponthatárokat 425 és 470 között a maximálisan elérhető 500-ból, hiszen ezek eddig mindig utólag, a jelentkezések fényében dőltek el. A többi szakon, ahol az egyetemek kapacitásszámainak függvényében kerülnek majd meghatározásra a férőhelyek, szintén bizonytalan a helyzet. A felvi.hu-n jelenleg a nem diszkriminált szakokon irányszámokat látunk, amelyek minimális és maximális értéke között akár tizenhétszeres eltérés is lehet (a Debreceni Egyetemen az általános orvosképzés kapacitásszáma minimum 15, maximum 250). Egyáltalán nem világos, hogy az egyetemeknek hogyan kéne a finanszírozási és oktatási hátteret biztosítaniuk, amikor nem tudhatják, hogy egy képzésükön 15 vagy 250 hallgató lesz-e. Az új, keretszámok nélküli felvételi rendszer káoszhoz vezet.

3. A felsőoktatás finanszírozásáról

Bár a miniszter azt állította, hogy a rendszer felülről nyitott, és a kormány biztosítja, hogy akárhány valamilyen pontszámot elért hallgató bekerüljön a felsőoktatásba (ennél konkrétabbat még mindig nem tudunk), valójában borítékolható, hogy ez a rendszer pénzügyi szempontból nem fenntartható. Ennek oka, hogy a 2013-as költségvetést az Országgyűlés már elfogadta, és a felsőoktatásra számára rendelkezésre álló (a 2011-es összegnél reálértéken 40%-kal alacsonyabb) összeget fixálta. Ennek alapján a kormánynak csak a költségvetés újbóli megváltoztatása vagy a rendelkezésre álló rendkívüli tartalékok felhasználása révén lenne lehetősége pluszforrásokat biztosítani, amely gyakorlatilag a felelőtlen költségvetési gazdálkodást kódolja a rendszerbe.  A szakmai megalapozottságot nélkülöző unortodox oktatáspolitika - csakúgy, mint az unorotodox gazdaságpolitika - bizonytalanságban tartja az érintetteket, következményeiben kiszámíthatatlan, és mint ilyen, rövid- és hosszútávon egyaránt káros az országnak.

4. Miért fontos ez nekünk?

A Hallgatói Hálózat 6 pontja a kezdetektől kimondja a köz- és felsőoktatás átfogó reformjának az érintettek bevonásával kell megtörténnie (az érintetteket, ideértve például a hallgatókat, oktatókat, egyetemi vezetőket és a szakszervezeteket, pedig az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum, az OFEF jeleníti meg) és biztosítania kell a hozzáférést a hátrányos helyzetűek számára. A kormány által éppen bevezetett rendszer ezzel szemben nem az összes érintettel való tárgyalás során született konszenzus eredménye és semmilyen mértékben nem biztosítja az egyenlő hozzáférést. Az utolsó pillanatban jelent változtatást olyanok számára, akik már évek óta készülnek egy választott pályára, és a diszkriminált szakok esetében drasztikusan csökkenti a szegényebb családból származó diákok bekerülési esélyeit.

5. 16 szak: mit javaslunk mi?

A Hallgatói Hálózat, a korábban elfogadott 6 ponttal összhangban azt követeli, hogy ameddig nem kezdődtek el a minden érintett oldal részvételével zajló, nyílt tárgyalások a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáról addig a 2011-es keretszámokat állítsák vissza minden szakon, hiszen a jelenleg felvételizők ezek alapján kezdtek el készülni a pályaválasztásra és az érettségire. Ennek hiányában, felismerve, hogy az ország kormánya a miniszterelnök egy szórakozóhelyen felmondott és a Facebookon közzétett videónyilatkozata miatt, amelyben a keretszámok eltörléséről beszélt, kommunikációs szempontok miatt már nem beszélhet a keretszámok visszaállításáról a 2011-es szintre, azt követeljük, hogy minden szakra egyforma feltételek vonatkozzanak, és a tizenhat jelenleg diszkriminált szakon ugyanolyan módon alakuljanak ki a ponthatárok, mint a többi szakon. A miniszter tehát éljen a jogával, és a miniszterelnök kinyilvánított akaratával összhangban húzza meg újra a minimum-ponthatárokat az érintett szakokon: 240 pontban.

6. További követeléseinkről

A Hallgatói Hálózat továbbra is felszólítja Magyarország Kormányát, hogy a hallgatói szerződések vélhetően európai jogba ütköző, és a diktatórikus Fehéroroszországon kívül példátlan intézményét törölje el.

A Hallgatói Hálózat szeretne az OFEF részeként többoldalú tárgyalásokat kezdeni a kormánnyal a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáról, amely hosszú időre biztosíthatja a felsőoktatás fenntarthatóságát és az esélyegyenlőséget, valamint a kiszámíthatóságot. A kormány vessen véget annak a gyakorlatnak, hogy miközben kivérezteti a már jelenleg is az OECD-országok egyik legrosszabbul támogatott felsőoktatási rendszerét, még a humán területeken belül is talál milliárdokat különböző általa fontosnak ítélt kezdeményezések megvalósítására, valamint saját propagandájára és népszerűségének megvásárlására. A kormány vessen véget annak a gyakorlatnak, hogy miközben minden egyes felsőoktatásra költött forint 13-szorosan térül meg, önfenntartó felsőoktatásról beszélve inkább futballstadionok építésére költi értékes adóforintjainkat. A Hallgatói Hálózat azt kérdezi: mi lehet fontosabb nemzetünk számára, mint a társadalmi mobilitást biztosító, az ország versenyképességét megalapozó felsőoktatás ügye?

Mi egy olyan politikáért lépünk fel a számunkra rendelkezésre álló eszközökkel, amely a legszegényebbeket nem elnyomja, hanem felemeli, és az ország tehetségei jelentette tőkét nem röghözkötéssel tartja közös hazánkban, hanem egy jól működő oktatási rendszer és ország valóságával.

Fleischer Sára, Füzessi Károly, Hava Nikita, G. Szabó Dániel, Prinz Dániel, Vida Júlia

2013.01.22. 07:00 sokkishal


12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr645033643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éva Kovács 2013.01.22. 09:24:16

OK, nade, akkor most mit fogtok csinálni, úgy konkrétan a közeljövőben?

Sigitom 2013.01.22. 14:05:32

Ez igen! Erett, nyugodt, kovetkezetes, realista - jobb kezekben lenne az orszag kormanyzasa Fleischer Sára, Füzessi Károly, Hava Nikita, G. Szabó Dániel, Prinz Dániel, Vida Júlia es a Hallgatoi Halozat kezeben, mint a jelenlegi kezekben!

Csak igy tovabb fiatalok!

Foxtrotty 2013.01.22. 16:01:24

" A miniszter tehát éljen a jogával, és ... húzza meg újra a minimum-ponthatárokat az érintett szakokon: 240 pontban."

És a vizsgaeredményről is lehessen majd alkudni!
Ha nem jó a kérdés, vagy a diák úgy érzi nem volt formában akkor javítsanak az eredményen legalább 20%-ot!

Kö-ve-tel-jük!

Foxtrotty 2013.01.22. 16:08:56

"az ország tehetségei jelentette tőkét nem röghözkötéssel tartja közös hazánkban, hanem egy jól működő oktatási rendszer és ország valóságával"

Ne haggyuk hogy az ország tehetségeinek rögvalóságából a kormány tőkét kovácsojjon!

csakhalkanszólok 2013.01.22. 20:00:40

@Foxtrotty: Miért vagy ilyen kegyetlen? Alkudni vizsgán???? Az alkuban két egyenlő fél vesz részt!!!!
Nem! A vizsga alapértéke 5-ös. Ez már akkor megilleti a diákot ha megjelenik a vizsgán!

Gyerekek! Követeltetek, megkaptátok. Ez sem tetszik, újra követeltek. Nem lehetne hogy a jogok hangoztatása előtt egy kis kötelesség is legyen? Mondjuk egy kis tanulás.

Ma egy érettségi előtt álló tanítványom megkérdeztem, hogyan definiálná a zárt görbét. Nem tudta. Megkérdeztem mit szeretne iskola után csinálni. Tudta. Továbbtanul. Erre csak fel tudtam hívni a figyelmét, hogy ez ellentmondás. A tovább szó azt jelenti, hogy elkezdett valamit, és ezt tovább csinálja....

A mai érettségi elvárási színvonala siralmas. Ennek teljesítése is csak úgy biztosítható, ha 20% a minimum szint.

Tanítottam pár évet felsőfokon. Ne kérdezd, siralmas.

Fehér Folt 2013.01.22. 20:29:14

@csakhalkanszólok: lónak a faszán tanítottál te, nem felsőfokon. Bérkommentelő vagy, esetleg egy mezei troll.

abdelkader 2013.01.22. 21:49:50

@csakhalkanszólok: Tökéletesen hasonlítasz egy Agricola&Vidéki nicknév FideSS kommiszárra.
Az a droid a lovardába tanította a citromszedegetést.
Nem ingyen.

Oktogon8 2013.01.23. 09:54:21

Az OECD-s link hibás, az ami a
" az OECD-országok egyik legrosszabbul támogatott felsőoktatási rendszerét" szöveg mögött van.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2013.01.23. 14:00:03

nézem az indexes videót balogzoltánnal, aki legitimáció kérdésben nyilatkozik;
pont ő, akinek a pártja 0.7%-os támogatottsággal bír...

l ember 2013.01.23. 23:25:01

@csakhalkanszólok:

kérdéseim:

miben látod az általad tapasztalt alacsony színvonal okát?

milyen követelést kaptak meg a gyerekek?

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása