Új felsőoktatási rendszer: bizonytalanság és diktatúra

A tegnapi Orbán-videó, majd Giró-Szász András és Balog Zoltán mai sajtótájékoztatója után biztosra vehetjük, hogy a kormány csak ártani tud a felsőoktatásnak. Nem hisszük el, hogy van koncepciója, hiszen múlt héten még az előzőt védte. 

A diákok nem csak a drasztikusan csökkentett keretszámok ellen, hanem a döntéshozatal átláthatatlansága, az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen tiltakoznak.

A keretszámok eltörlése – bármit jelentsen is ez, nem oldja meg a rendszer problémáit. A diákok Magyarországhoz kötése pedig továbbra is elfogadhatatlan, alapvető jogokat sértő feltétel. 

Ilyen horderejű döntéseket csak diktatúrában szokás egyik napról a másikra meghozni. 

Követeljük, hogy a kormány idén térjen vissza a 2011-es rendszerhez, és csak a következő tanévben, a hallgatók által elfogadott 6 pont alapján, valós és nyílt konzultációt követően fogjon hozzá az átalakításokhoz. 

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba. 

A Hallgatói Hálózat továbbra is támogat minden akciót, amely kiáll a diákok érdekeiért, és külön üdvözli, hogy az ország sorsáért aggódó egyetemisták mellett gimnazisták is felemelték a szavukat. Hétfőn mi is ott leszünk a Humán Platform Szalay utcai tüntetésén (https://www.facebook.com/events/298066966971684/?fref=ts), a Pécsett és Győrben szervezett megmozdulásokon, szerdán pedig a gimnazisták demonstrációján az MTA előtt.

 Kérjük terjesszétek a hallgatók Orbán Viktornak címzett válaszvideóját:

 

2012.12.16. 15:30 sokkishal


1 komment

Címkék: videó közlemény keretszámok középiskolások felsőoktatási törvény

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr844970935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huKKK 2012.12.19. 17:25:23

Walamiért úgy érzem, kéne egy hetedik pont is, amiben rövidre kéne zárni azt a sunnyogó, kamuegyüttműködésről szóló min.elnöki piárcicáskodást, aminek a nyelvezete önmagának tisztogatására irányul, szemérmetlenül, nagy nyilvánosság előtt.
Sem a kormány, sem a min. elnök úr nem macska, és nem is volna jó, ha elmacskásodna.

Tisztelet a hahának.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása