Kőbe vésnék a hallgatói szerződést. Megéri?

Dr. Mátyás Ference cikke eredetileg az ars boni jogi folyóiratban jelent meg.

A Fidesz és KDNP frakció aláírásával 2013. február 8-án benyújtott Alaptörvény-módosítás az Alapörvényben rögzítené, hogy a részben vagy egészben államilag finanszírozott felsőfokú képzésben részt vevők hallgatói szerződése meghatározott idejű hazai munkavállaláshoz kösse az állami ösztöndíj elnyerését.

Az Alkotmánybíróság 2012. július 4-ei, 32/2012. (VII. 4.) AB határozatában formai okokra hivatkozva megsemmisítette a hallgatói szerződéseket szabályozó 2/2012. (I. 20.) Korm. rendeletet, mivel ezek a szabályok csak törvényi szinten lennének szabályozhatók. Úgy tűnik, a módosítással elveszik a lehetősége egy jövőbeli, tartalmi szempontú felülvizsgálatnak, hiszen aminek a lehetőségét maga az Alaptörvény teremti meg, annak léte fogalmilag nem lehet alaptörvény-ellenes.

A tervezet 7. cikke az Alaptörvény művelődési jogot szabályozó XI. cikkét egészíti ki a hallgatói szerződés alaptörvényi alapjával:

„(3) Törvény a felsőfokú oktatásban való részesülés anyagi támogatását meghatározott időtartamú olyan foglalkoztatásban való részvételhez, illetve vállalkozási tevékenység gyakorlásához kötheti, amelyet a magyar jog szabályoz .”

A tervezet eloszlatja a hallgatói szerződés jövőjét övező bizonytalanságot, és drasztikusan egyértelművé teszi a hallgatói követelésekkel szembeni kormányzati álláspontot.

Az Alaptörvénybe ágyazás egyidejűleg az alkotmányosság biztosítását is jelenti? Sértheti az Alaptörvény az Európai Unió jogát?

Az alapvető jogok biztosának az Alkotmánybíróság határozata alapjául szolgáló indítványa részletesen foglakozik a hallgatói szerződés alkotmányossági kérdéseivel. Kiemeli, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének második mondata alapján alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Ha a korlátozás bármelyik kritériumnak nem felel meg, alkotmányosan nem állja meg a helyét. Álláspontja szerint a hallgatói szerződések esetében nem azonosítható be olyan alapvető jog vagy alkotmányos érték, amely a felsőoktatáshoz való hozzáférés, illetve a munka és a foglalkozás szabad megválasztására vonatkozó jog korlátozását kellőképpen indokolná. Sem az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdése (képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához), sem az Alaptörvény O) cikke (mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni) nem alapozza meg a korlátozást. Ezek alapvetően olyan társadalmi célok, amelyekre törekednie kell mindenkinek, de nem lehetnek alapjogok ilyen mértékű korlátozásának megalapozói, csak olyan eszközök vehetőek igénybe, amelyek nem járnak alapjogok sérelmével.

Az államnak nem kell biztosítania a mindenki számára ingyenes felsőoktatást – hiszen a költségvetés teherbíró képessége értelemszerűen behatárolja, hogy milyen mértékű anyagi támogatást tud nyújtani a felsőoktatás területén –, ezért előírhatja, hogy a felsőoktatásban résztvevő járuljon hozzá az egyetemi oktatás költségeihez, és akár tandíjat is bevezethet. [79/1995. (XII. 21.) AB határozat] Ugyanakkor figyelemmel kell lennie arra, hogy nem lehetetlenítheti el a megfelelő képességű személyek oktatásban való részvételét, köteles olyan rendszert fenntartani, amely biztosítja az azonos képességű egyének számára az esélyegyenlőséget. [28/2005. (VII. 14.) AB határozat]

Az államhoz hasonlóan az egyes családoknak is mélyen a költségvetésükbe kell nézniük, amikor úgy döntenek, a gyermekük valamely felsőoktatási intézményben folytatja tovább tanulmányait. A hallgatói szerződés megkötését csak azok tudják elkerülni, és a tandíjat saját forrásaikból fedezni, akik kedvező anyagi helyzettel rendelkeznek. A nehéz társadalmi helyzetű hallgatók számára a hallgatói szerződés az egyedüli járható út. Ezek a hallgatók a jövőre nézve olyan egyoldalú kötelezettséget vállalnak, amely tartalmazza az oklevél határidőn belüli megszerzését és meghatározott időtartamú hazai munkaviszony létesítését, illetve vállalkozási tevékenység végzését, mindezt úgy, hogy semmi nem biztosítja, hogy találnak végzettségüknek megfelelő munkát Magyarországon. A kimenetel teljesen bizonytalan, valódi választási lehetőség pedig nincsen. Ez súlyosan korlátozza az említett alapjogokat. Azzal az érveléssel nem kívánok részletesen foglalkozni, miszerint aki úgy dönt, hogy nem kíván hallgatói szerződést kötni, tanulmányait – egyéb források hiányában – hallgatói hitelből is finanszírozhatja. A „vegyél fel hitelt” koncepció alkotmányossági diskurzusban egyszerűen értelmezhetetlen, szakmailag komolytalan érv.

Ezen a ponton szükségesnek érzem egy nagyon súlyos csúsztatás okozta értelemzavar eloszlatását. Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró a határozathoz fűzött különvéleményében tagadja a hallgatói szerződések „röghöz kötésként” történő értékelését. Nézete szerint ez a - ma is létező - „tanulmányi szerződés” egy sajátos állami változata. A szabályozás tartalma szerint a főszabály az önköltséges képzés lett, s azok esetében, akik valamilyen a magyar társadalom és gazdaság szempontjából pozitív hozadékot jelentő - plusz kötelezettséget vállalnak, kivételként az állam részben vagy egészben átvállalja a tanulmányok költségét. A tanulmányi szerződés nem sérti sem a felsőoktatáshoz való hozzáférés, sem a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának jogát, hiszen a munkáltató köt szerződést a munkavállalóval, vagyis mindez a szabadon megválasztott munka világában játszódik, önkéntes vállalásként, míg a hallgatói szerződés pont annak kizárásra törekszik.

A hallgatói szerződés súlyosan és aránytalanul sértené a felsőoktatáshoz való hozzáférés, illetve a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának Alaptörvényben biztosított jogát (XI. és XII. cikk) ezért léte komoly alkotmányossági aggályokat vetne fel. Ezt az ellentétet látszólag feloldaná a hallgatói szerződések Alaptörvényben rögzítése, azonban az Alaptörvény ilyen minőségű szétfeszítése nem szerencsés, komoly presztízsvesztést idézne elő a belső logikai önellentmondás-mentesség direkt, aktuálpolitikai megszüntetése.

Az alkotmányellenesség Alaptörvénybe iktatással történő kezelésén túl további komoly probléma az Európai Unió jogrendjével való összhang kérdése is. Az Európai Unióról szóló Szerződés és az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 45. cikk (1) és (2) bekezdése alapján az unión belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását, amely magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 15. cikke külön is biztosítja a foglalkozás megválasztásának szabadságát és a munkavállalás jogát. Ez az Európai Unió kardinális tétele, a munkavállalók szabad mozgása egyike az Unió négy szabadságának. A beadványban az alapvető jogok biztosa külön fel is hívta a figyelmet néhány, az Európai Bíróság által ítéletre, amelyek bár a konkrét ügyben nem alkalmazhatóak, mégis irányadóak, hogy milyen szigorúan értelmezi a Bíróság a szabadságok védelmét. Valószínűsíthető, hogy az akár tíz évig is terjedhető, kötelezettségként vállalt röghöz kötés esetében a Bíróság megállapítaná a munkavállalók szabad mozgásának és a foglalkozás szabad megválasztásának sérelmét egy előzetes döntéshozatali eljárás során. Ha a hallgatói szerződést szabályozó törvény ellentétbe kerülne az uniós joggal, akkor az megalapozza az Alaptörvény és az uniós jog ellentét is, vagyis ténylegesen maga az Alaptörvény sértené a négy szabadság egyikét. Komoly jogalkotói meggondolatlanság lenne ekkora kockázatnak kitenni az Alaptörvényt, hiszen a kiszámítható és egyértelmű európai elvek legmagasabb szinten történő direkt megsértése megkérdőjelezheti az európai értékrend messzemenő tiszteletben tartását, és az Alaptörvény ezeket az érteket tartalmazó rendelkezéseit puszta deklarációkká degradálhatja. Ez pedig még közvetetten sem lehet cél.

2013.02.10. 09:00 Prinz Dániel


230 komment · 1 trackback

Címkék: jog röghöz kötés

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr505071894

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dax 2013.02.11. 08:18:20

Kell a hallgatói szerződés, az állam nem azért fizeti a tanulmányainkat, hogy a németek vagy az angolok vagy akárkik járjanak jól az itt kiképzett emberanyagból. Eleve marhaság ellene lázadozni, mert ha valaki kint vállal munkát a többletjövedelméből úgy is lenne pénze vissza fizetni. Az összes többi Hoffmanék által behozott változtatás kreténség, de ezzel aki kicsit is objektíven tud gondolkozni, egyet tud érteni.

Netuddki. 2013.02.11. 08:30:04

"hiszen aminek a lehetőségét maga az Alaptörvény teremti meg, annak léte fogalmilag nem lehet alaptörvény-ellenes."

Lárifári! Mivel az orbán kotmányt is a zemberek csinálják akik hibázhatnak, semmi sem garantálja, hogy hülyeség kerül bele. Ők maguk mondták. Ahol fát vágnak ott hullik a forgács is...

DezInf 2013.02.11. 08:30:08

@Dax:

Nem kell a hallgatói szerződés,egy normális államban nincs rá szükség. Egy normális országban az itt születettek itt is szeretnének boldogulni.
Arra van szükség,hogy egy élhető országot teremtsünk.
Most úgy néz ki, a középiskola elvégzése után jobb rögtön emigrálni. Új megélhetést teremteni,tanulni és boldogulni egy normális országban.
Ami most itt van az nemnormális.
Ezen kellene változtatni,vagy a másik lehetőség az emigráció.
Ezzel már sokan éltek és fognak is élni.

Netuddki. 2013.02.11. 08:34:20

@Dax: "Kell a hallgatói szerződés, az állam nem azért fizeti a tanulmányainkat, hogy a németek vagy az angolok vagy akárkik járjanak jól az itt kiképzett emberanyagból."

Tipikus orbáni bullshitbonbon.
Kisfácán! Aztán ha fizet az a hallgató a tanulmányaiért pár milkát és úgy húz el innen, akkor ki jár jól B+? Még mindig nem vágjátok, hogy az oktatás nemzetstratégiai jelentőségű. Annyira nem, hogy a vajdátok éppen az utolsó szeget veri a magyar (nemcsak felső)oktatás koporsójába. Ugyanazt csináljátok mint az I. orbán alatt a TSZ-ekkel...

Netuddki. 2013.02.11. 08:36:24

@DezInf: "Ezen kellene változtatni,vagy a másik lehetőség az emigráció."

Oszt' kinek kék' változtatni? A megélhetési "politikus"-nak gúnyolt réteg biztos nem fog itt semmin változtatni...

dagiiron 2013.02.11. 08:37:07

@kovi1970: Igazad van, viszont akkor egy orvos kap 6 millát az államtól a külföldi boldogulását megalapozni, akkor egy villanyszerelő is kapjon 6 millát, amit arra költ, amire akar, csak a társadalmi igazságosság jegyében.

dagiiron 2013.02.11. 08:38:03

@DezInf: Normális országban, pl. Ausztrália, Anglia van tandíj, s nincs hallgatói szerződés. Tőlem mehet ez a verzió.

Netuddki. 2013.02.11. 08:44:30

A "hallgatói szerződésekkel" kapcsolatban meg ezek után én már azt tenném, hogy nem tárgyalnák tovább ezzel a bandával ezzel kapcsolatban.
Tennék egy nyilatkozatot, hogy mivel sok leendő diáknak ez az egyetlen esélye bekerülni a felsőoktatásba, mindenki írja csak szépen alá. Tudva azt, hogy egy hitszegő kormánynak tett ígéret is annyit ér mint az aki aláírat egy ilyen szégyentelen papírfecnit. Aztán 2014-ben ha egy nem fideszes kormány lesz, akkor úgyis első dolga lesz eltörölni ezeket a "szerződéseket". Oszt' ha nem akkor ellenőrizzék csak mennyire lesznek betartva és pereljenek ha tudnak. Ugyanis hiába köt ki ilyet a magyar kormány, ha nem tud munkát biztosítani akkor szerintem nincs az a bíróság amelyik helybenhagyna ezzel kapcsolatban bármiféle büntetést.
Semmi más ez a hülye papír, mint a fiatalok becsületességét kijátszva elérni minél kevesebben tanuljanak tovább. Vegyétek fel a kesztyűt és vegyétek semmibe ezt a hitszegő fideszes bandát!

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 08:46:35

@Dax:
Pont az az, hogy a hangsúly az emberanyagon van, egyáltalán nem a felsőoktatásra költött ma már kevesebb mint a GDP 1%-a a lényeg, 18 éves koráig egy gyerek sokkal többe kerül az államnak, mint 18 és 23 körül, ez alól talán egyedül az orvos képzés kivétel, de a tehetségekben rejlő potenciális értékteremtés még több nagyságrenddel nagyobb. Namármost ebből következik, hogy ha egy röghöz kötéssel már egyetem előtt zavarjuk el a tehetségeket, akkor minimálisan veszítünk kevesebbet, ellenben így biztosan elmennek és még kisebb eséllyel jönnek haza, mint ha a felsőoktatásban itthon vesznek részt.

DezInf 2013.02.11. 08:47:07

@dagiiron:

A többi ország? Ahol nincs tandíj?
Esetleg az osztrákok?
Gondolom érted,csak lec@rod:)))))

NIL7 2013.02.11. 08:49:00

Ott bukik az egész, hogy a szerződéstől még nem éri meg Magyarországon dolgozni, élni. Az fog történni, hogy a tanuló aláírja a szerződést, majd elhúz. Néhány év múlva nyilvánvalóvá válik, hogy nem teljesíti a szerződést, ekkor szaladhat a magyar állam a külföldön élő és esetleg már ottani állampolgár után, hogy fizessen. Tegyük fel, hogy szó nélkül fizet, ami bőven megéri az ottani magasabb fizetéséből. Korábban kiszámoltuk, hogy egy UK-ban dolgozó orvos 2-3 év alatt visszafizetheti a magyar tandíját úgy, hogy az ottani léte is biztosítva van ... ami után a teljes jövedelme újra az övé.

A magyarországi munkát egytlen dolog
garantálja, ha szerződés ide vagy oda, de önmagában is megéri itt dolgozni, élni. Egyébbként a világ egyik legjobb üzlete itt tanulni államköltségen, majd évek múlva "nyugati" jövedelemből kifizetni azt ... az akkori euro/forint árfolyamon váltva.

Sir Galahad 2013.02.11. 08:49:33

Szerintem a hallgatói szerződés nem ördögtől való. Más államok, sőt külföldi és hazai magáncégek is megkövetelnek bizonyos náluk ledolgozott időt a képzési költségek átvállalásáért cserébe. De rendben, el tudom fogadni, ha ez nem tetszik - feltéve, ha van alternatív javaslat. A hallgatói szerződés ugye annak kiküszöbölésére szolgál, hogy a magyar állam más országoknak képezzen ingyen diplomásokat. Ha van más, ennél nem költségesebb és megvalósítható elképzelés ennek megakadályozására, a HaHa álljon elő vele, vitassuk meg, s ha jó, nem bánom, legyen helyette az. Ilyennel azonban tudtommal még nem álltak elő.

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 08:51:11

@kovi1970:
Azért bizonyos esetben elég komoly kockázatot jelenthet. Pl. felveszik az embert az orvosi egyetemre, nyilván ott is van szórás, a harmadáról közben kiderül, hogy mégsem alkalmas erre a szakra, de olyan is van aki jár 6 évig és még van és még van 2 évnyi lemaradása, de lelép, mert nincs pénze kifizetni a 8. évet. Na ezt a 2 csoportot, hacsak nem gazdagok a szülők, anyagi csődbe viszi a hallgatói szerződés, mert felét vissza kell fizetniük a félévente 1,2 milliónak. Ja, és ha nyer 2014-ben a Fidesz, ez már realitás lesz, mert már a 2012-esekre vonatkozik.

Netuddki. 2013.02.11. 08:51:42

@dagiiron: Jaj bammeg! Látom a fideszes demagógia jó sok agyat megfertőzött. Mennyibe kerül, meg ki jár jól? Idáig tudtok gondolkodni. Bárki aki innen elhúz és nem itt fog adózni az hatalmas veszteség az államnak. Ezt kéne már megérteni!
Amit anno rám költött az állam már legalább 10-szeresen visszafizettem adóban, ha nem még többet. Pedig egyetem után én is el akartam innen húzni pedig akkor még messze nem volt ennyire szar a helyzet. Egy hajszálon múlott. Ha nem ilyen szar mutyi légkör lenne, normális adók és normális fizetések lennének akkor senki nem akarna innen elmenni. A hallgatói szerződések is azt mutatják mennyire szar a helyzet, a hallgatói szerződések a fidesz kormány csődjét jelentik...

DezInf 2013.02.11. 08:52:16

@Zabaalint:

Egyetértek.
Az állam az adófizetők pénzéből (f)osztogat.
Pontosan azokat akarják eltávolítani(elzavarni) az országból,akik a mostani aktív népesség nyugdíjának jelentős részét fizetnék be az akkori költségvetésbe.
A fityisz a saját nyugdíját akarja csökkenteni ?
Arrogáns,szijjfutsal,kocsismáté,gulyáskijafene?
Vagy úgy gondolják úgy megtömik a zsebüket közgépesítéssel,hogy nekik már nem lesz szükségük nyugdíjra?

Netuddki. 2013.02.11. 08:53:25

@Zabaalint: Úgy kell intézni ne "nyerjen"!
Már a szó is elég érdekes. Ha a fidesz "nyer" akkor Magyarország veszít. Engem biztos...

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 08:54:01

@NIL7:
És akkor vessük csak össze, kimegy Angliába, visszafizet pár milliót, mi ez ahhoz képest, amennyi adót itthon fizetne, ha itthon dolgozna, de csak ahhoz képest is, amennyibe az államnak összesen 18 éves koráig került, óvóda, iskola, családi pótlék, kedvezmények, stb. De így legalább jóval több fogja közülük azt mondani, hogy lófaszt, ilyen országba soha nem jön vissza, illetve ha már egyetemre is lelép, akkor nagyobb eséllyel marad a célországban, mint akik később mennek dolgozni külföldre, ha adott illető nagyobb eséllyel marad ott, az azt jelenti nagy átlagban, hogy többen is maradnak.

Netuddki. 2013.02.11. 08:55:54

@DezInf: "Vagy úgy gondolják úgy megtömik a zsebüket közgépesítéssel,hogy nekik már nem lesz szükségük nyugdíjra?"

Per pillanat mindenkinek a célja ez kellene, hogy legyen. Sajnos az, hogy lesz nyugdíjad 20-30 év múlva egyáltalán nem biztos. De kívánom ezeknek a férgeknek, hogy ne tudják elkölteni...

Netuddki. 2013.02.11. 08:57:17

@Zabaalint: Pontosan! Ezért mondom, hogy bullshit amit a fideszdroidok hajtogatnak, gumicsont...

Netuddki. 2013.02.11. 09:00:32

@NIL7: Ezért kellene a "hallgatói szerződés" helyett megbecsülni a diplomásokat, hogy e miatt maradjanak itthon dolgozni, kutatni. Még akkor is ha nem éppen jók Magyarországon a fizetések. Ezt képtelen ez a bugris banda megérteni...

DezInf 2013.02.11. 09:02:09

Csak halkan súgom,hogy meg ne hallják orbányék. A szakmunkásnak is az a legjobb megoldás,ha a szakiskola elvégzése után rögtön külföldre megy.
Relatíve sokkal magasabb bért és különböző támogatást kaphat kint, főleg hogy ott is szakmunkáshiány van.
A szakmunkás külföldön megfelelő és támogatott átképzést kaphat, míg itthon max. munkanélküli segélyt,vagy közmunkát.
Amíg az oktatás problémáját a fidesz így kezeli,nincs más reális alternatíva mint az emigráció. Erre büszke lehet orbán,de sajnos jelenleg így néz ki.

Netuddki. 2013.02.11. 09:05:51

Kedves fiatalok! Értsétek már meg, hogy úgy kell ehhez a bugris bandához közeledni, hogy ezek mind foxi-maxin szerezték a diplomájukat, életükben még 1 napot nem dolgoztak, mégis átlagon felüli az életszínvonaluk. Nem érthetik a problémáitokat, problémáinkat...

Fekete Mamba 2013.02.11. 09:06:15

Valaki még abba avasson már be, hogy miként fogja majd a magyar állam betartatni a szerződést.
Mondjuk húsz év múlva észleli, hogy Dr. K. János orvos az egyetem elvégzése után semennyit se dolgozott itthon. Írnak egy levelet minden országba, hogy mi vagyunk a magyarok és keressük Dr. K. Jánost, és ha nálatok lenne, akkor küldjétek hozzá a végrehajtót?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.11. 09:07:42

@Dax: Magán a hallgatói szerződésen lehet vitatkozni, azonban én egyáltalán nem látom indokoltnak, hogy ez az alaptörvény része legyen. Ráadásul elég cinikus hozzáállás, hogy elvileg a kormány még tárgyal a diákokkal, és közben benyújtanak egy ilyen módosító javaslatot.

Netuddki. 2013.02.11. 09:21:41

@Fekete Mamba: Előbb írtam, hogy ennek gyakorlatilag az a célja, hogy minél kevesebben tanuljanak tovább.
Erre egyféle módon lehet reagálni, aláírni aztán ha úgy adódik itt nincs munka akkor elhúzni. Aztán járjanak utána.
Persze ha nagyon akarná az állam simán utána tudna járni ki dolgozik külföldön miközben itt van a tartozása. De úgyse fog...

Netuddki. 2013.02.11. 09:23:58

@stoic79: Az ismert tények tükrében, "ez" a kormány szerinted meg akar állapodni a hallgatókkal? Bármiben is? Úgy gondolták megvoltak a tüntetések, a diákok hazamentek, oszt' jó nagyot...

Netuddki. 2013.02.11. 09:26:58

@stoic79: Írják csak be a kotmányukba! Legalább nem kell majd külön eltörölni amikor az orbán kotmány meg lesz semmisítve...

NIL7 2013.02.11. 09:42:48

@Fekete Mamba: "miként fogja majd a magyar állam betartatni a szerződést."

- Éppen ezért nem értem mi a HH baja ezzel a tervezettel. Én személy szerint rohannék aláírni egy olyan szerződést amit a másik fél nem tud érvényesíteni, vagy ha tud, azzal még mindig vastagon jól járok. Az is jó muri, ha valamit belegyömöszölnek a tákolmányba, aztán amikor évek múlva rájönnek mekkora balfékség, akkor nem tudják kiszedni belőle 2/3 híján. Nem is kellesz kabaréba járnunk röhögni.

safranek 2013.02.11. 09:44:27

Nem csak a felsőoktatás kerül pénzbe, hanem más képzések is. Fizessenek akkor azok is, akik szakképesítéssel vagy akár anélkül mennek ki. Sőt sok minden mást is a közös kasszából fizetnek. Azt is fizesse vissza!!!!! Pl: ha valaki többet használt fel az OEP-nél, mint amit befizetett, mert volt egy betegsége. Az meg kapja meg a különbözetet, aki meg kevesebbet? Szóval akkor meg legyen egy végelszámolás!

Na, ezért hülyeség a hallgatói szerződés

safranek 2013.02.11. 09:46:54

Egyébként ez az egész Alaptörvényesdi a Fidesz legundorítóbb mocska. Ideszarnak az asztalra, úgy, hogy később azt senki se tudja majd letakarítani!

shushu2 2013.02.11. 10:16:22

Eslő bírósági tárgyaláson el fog bukni a hallgatói szerződés, de legrosszabb esetben is Strasbourgban. Szóval én simán aláírnám, tudván, hogy úgy sem lesz semmi belőle bár nem tetszik az, hogy "te kis taknyos 18 éves nehogy már jó legyen neked a következő 10-20 év nem lesz elég bajod a lakással, családdal, még ezzel is szopatni fogunk", nem csodálom, hogy el akar húzni az "öregek otthonából" a fiatal.

Saga 2013.02.11. 10:16:35

@Dax:

Vajon miért van az, hogy ahol minél több a szabály, ott a legnagyobb a rendetlenség?

Vajon miért nincs óvodás és általános iskolás röghöz kötés?

Vajon miért nincs általános röghöz kötés? Esetleg vasfüggöny?

Jobbágyfelszabadítás megvan? Az értelmetlen lett volna?

Vajon miről ismerszik meg a szabadság? Tán nem arról, hogy nincsenek értelmetlen korlátozások benne?

Tán nem fordítva ülünk a lovon? Nem egy jó országot kéne építeni, ahonnan nem mennek el az emberek?

Vajon nem az oktatásnak kellene a legfontosabbnak lennie egy országban? A fontosságot nem a hozzáférés biztosításával is jelezzük?

Vajon az általunk legirigyeltebb országokban miért nincs röghöz kötés?

bahahaha 2013.02.11. 10:47:15

@Sir Galahad: Az alternativ javaslat az lenne, hogy ne uldozzuk el a fiatalokat. Pl. ne baszakodjunk veluk allandoan hulyesegekkel (hallgatoi szerzodes, pl.), teremtsunk valami stabilitasfelet, ahol nem otpercenkent irjak at teljsen a szabalyokat (a felveteli koruli bohozat), ahol a fiatalok meg az aktivak is fontosak, nem csak fejostehenek, legyenek minimalisan kompetens allami szervek, ilyesmik.

A masik megoldas termeszetesen az, hogy ujra lovunk mindenkire, aki tulzottan megkozeliti a hatart - a berlini falat sem viccbol huztak fel, hanem azert, mert ha tovabbra is az addigi utemben szoktek volna at a nemetek Ny-Berlinbe, akkor Honecker egy szep reggel arra ebredt volna, hogy egyedul van az egesz NDK-ban.

2013.02.11. 10:48:32

Én az ismeretségi körömben minden tőlem fiatalabbat arra buzdítok, hogy lépjen le innen, amilyen hamar csak teheti, és amíg csak teheti. Ez egy romlott diktatúra, emigrálni kell, akár úgy, hogy mindent hátra hagysz, később már nem biztos, hogy megteheted. Lásd az ötvenes éveket!
Azt hittem nem lehet rosszabb, de a jelek szerint tévedtem. Ez már nagyon durva ami itt megy.
Idősebb korosztály is lép, közel egymilliónál tart a fidesz-koszak alatt emigráltak száma.
Persze a szar igenis finom, egymilliárd légy nem tévedhet!

dagiiron 2013.02.11. 10:48:53

@DezInf: Hány osztrák egyetemista hagyja ott az országot a diploma után? Mikor is érjük utol az osztrákokat a GDP területén? Mondj 2 számot.

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 10:52:53

@NIL7:
Én meg azt mondom, hogy rühellem az ilyesmit, mivel a gumitörvények a legalkalmasabbak a célzott szívatásra, mivel 95%-al ugyan nem lehet betartatni, de adott esetben akit éppen más miatt akarnak megszívatni, azon számon tudják kérni.

BigPi 2013.02.11. 10:55:33

@Zabaalint: Persze, hogy van. Az utófinanszírozott tandíj.

Ennek értelmében megszűnne az ingyenes oktatás. Mindenki egyenlő feltételekkel indulna, mert mindenkinek fizetni kellene.

Az állam létre hozna egy alapot ahova pályázatokat lehetne benyújtani, hogy a tandíj egy részét kiegyenlítse. Továbbá lehetővé kel tenni, hogy a cégek a számukra fontos dolgozóik után befizethesenek. Plusz a dolgozok a visszafizetett tandíj egy részét leírhassák az adójukból.

dagiiron 2013.02.11. 10:55:54

@SamSem: Én is azt mondom minden fiatalnak, hogy menjen, ugyanis ebben az országban csak az ingyenélők számítanak, a tényleges adót fizetők csak a zsé miatt kellenek, hogy eltartsák a többieket..

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 11:04:12

@SamSem:
"Idősebb korosztály is lép, közel egymilliónál tart a fidesz-koszak alatt emigráltak száma."

Ez hülyeség, a legpesszimistább becslések alapján is a Gyurcsány-Bajnai-2.Orbán korszak együtt olyan fél milliót hozott össze.

kifordított nagyanyó 2013.02.11. 11:05:06

@DezInf: Hülye vagy bazdmeg?!:))
Ilyeneket ne írj,mert kitalálják,hogy a középiskola is fizetős legyen!:))

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.02.11. 11:10:41

@Sir Galahad: a cégek biztos álláshelyet kínálnak neked, megfelelő fizetéssel, ha átvállalják a tandíjadat. milyen állást garantál az állam a mostani hallgatóknak? mindet elhelyezi a közszféra berkeiben?

konrada 2013.02.11. 11:17:21

Sokan nem tudják itt, hogy Európában itt az egyik legnagyobb bérolló a felső fokú végzettségűek, és szakma nélküliek között.
Innentől kezdve: vagy még tovább nyítja az ország az ollót - egészen addig, míg versenyképes nem lesz egy kezdő fizetés a német, angol, svéd fizetésekkel - és ezzel akkora bérfeszültséget teremt, aminek a robbanása elkerülhetetlen, vagy más módot teremt arra, hogy a működéshez szükséges szakember legyen.

Tiszta gazdaságossági számítással kiszámolható, hogy egészen addig, míg nem lehet a magyar bérszinvonalat általánosságban felnyomni a nyugati bérekhez, addig az elszívást, illetve az elszívás miatt a kivándorlókra feleslegesen elköltött nemzeti jövedelmet legegyszerűbb szerződéses alapon megoldani, hasonlóan, mint az üzleti világban, ahol mindenki tudomásul veszi, hogy ha egy cég kifizeti az oktatást, akkor annak a költségét vagy le kell dolgozni,vagy ki kell fizetni.

...s mielőtt erre jönne az a válasz, a cégnél biztos a fizetés, azt azért biztosra vehetjük, hogy az kevesebb, mintha ugyanazon munkakörben svédeknél, németeknél, angoloknál helyezkedne el.

Azaz hivatkozhatna ez esetben is a szabad munkavállalásra, meg arra, hogy talál jobbat, de ahogyan ezt visszadobná akármilyen bíróság, úgy hasonló eséllyel lehet próbálkozni az állami ösztöndíjjal is...

konrada 2013.02.11. 11:25:38

@Zabaalint:
Ráadásul nem csak ők, hanem a legutóbbi kiértékelt népszámlálás óta, ami 2001?-es volt.

S a legtöbb kivándorló abból van, hogy az EU-ban már nem kell munkavállalói engedély, így az itthon mesterségesen alacsonyan tartott bér miatt a nyugati minimálbérért elhelyezkedve is a magyar diplomás átlagbér felett kereshet már egy kávéföző szakember is, ha meg ráadásul a végzettségét is használni tudja, úgy 3-5x többet kerehet annál.

Pussy Riot (törölt) 2013.02.11. 11:29:22

Gizike és a Gőzeke tipikus esete.
Mondjátok, hogy ez nem a HAHA hivatalos véleménye.
Lécci!

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 11:30:00

@konrada:
De pont az a probléma, hogy egy ilyen szerződés senkinél sem képes megakadályozni, ha ki akar menni, sőt éppen ellenkezőleg, erősíti a folyamatot, mivel aki már egyetemre is külföldre megy, az nagyobb eséllyel megy ki, ehhez képest pedig elenyésző összeg, amibe a felsőoktatás kerül, hiszen nem a feleslegesen kifizetett oktatás a kár, hanem a tehetséges emberek (beleértve az átlagos emberek tehetségét is, nem csak zsenikről beszélek) elveszítése.

sjános 2013.02.11. 11:30:47

Hááát ez mekkora baromság!De még nem kaptunk elég sallert az Eu-tól...sorban állunk újra és újra.. Ok...fizessen mindenki...nehogy már okosodjanak az emberek...hisz erre megy a játék..a buta, irányítható emberekre! Akkor szeretném kérni a mostani kormánytagokat...és minden rendű, rangú diplomást, szíveskedjen a kasszához fáradni.....hisz Ők "ingyenélő, mások pénzén tanuló senkiháziak"... Sajna én fizettem a tanulmányaimat..:)..így max sajnálkozom..:) Jut eszembe...a külföldi ösztöndíjak összegeit is szeretném látni...hisz az is más pénze! Kamatos kamattal mindent ám!20-30 évekkel ez egész rendes összeg..:) Éééés aki nem dolgozott igazolhatóan min. 4 évet a szakmájában (ugye "kedves miniszterelnök úr") az, mert ez divat itt...98%-os külön büntető adóval fizessen minden évért! Hisz most minden garas számít ennek a szegény, imperialisták által támadott országnak!

DezInf 2013.02.11. 11:32:43

@kifordított nagyanyó:

Már a bölcsi és az ovi is az.
Nem sok lehetőség maradt a sarcra:D

DezInf 2013.02.11. 11:34:20

@dagiiron:

A felkelő nap háza,The Wall:)

élhetetlen 2013.02.11. 11:41:19

@Sir Galahad: Most csak a "cégek is megkövetelnek bizonyos náluk ledolgozott időt a képzési költségek átvállalásáért cserébe" félmondathoz: 40 éve nekem is volt tanulmányi szerződésem. Ez kétoldalú megállapodás volt, nekem le kellett dolgozni az időt, a CÉG VISZONT, AHOGY VÉGEZTEM FELVETT TISZTESSÉGES KEZŐMÉRMÖKI FIZETÉSSEL. Az állam most ezt nem ígéri, és ez óriási különbség.

élhetetlen 2013.02.11. 11:46:12

@bella _ciao: Bocs, nem láttam, hogy ezt már megírtad, egyébként hallgattam volna. Üdv.

sjános 2013.02.11. 11:48:08

@élhetetlen: Pontosan! Az országnak, az államnak egyetlen egy dolga kéne, hogy legyen ebben a kérdésben (azon túl hogy biztosít egy normálisan működő oktatási rendszert), hogy olyan fizetéseket és olyan mennyiségű és minőségű munkahelyeket hoz létre, hogy a végzősök eltudjanak helyezkedni! És itthon maradjanak! papírok és törvények nélkül! Maguktól! Jól felfogott, önző érdekükből!

Megfigyelo 2013.02.11. 12:03:24

A kormány téved, ha azt hiszi, hogy a röghözkötéssel megállíthatja azt az általános exodust, amit idétlen politikája okoz.

Rive 2013.02.11. 12:10:35

Egyre alacsonyabbra tolódik a nyugati államok/iskolák tehetségmenedzsmentjének kezdete.

Ha a fideszisták ezt a vonalat komolyan akarják gondolni, akkor tessenek a középiskolákat is fizetőssé tenni, mer' már onnan is kezdenek tiplizni a tehetségesebb fiatalok, és van hova menniük.

Egyébbiránt meg a fideszisták fossanak szögesdrótot.

pástétom 2013.02.11. 12:14:10

@Dax: EU-s ország vagyunk. Az EU pedig a tőpke, a munkaerő és az árúk szabad áramlásáról szól. Ez pedig természetesen vonatkozik a frissdiplomás munkaerőre is. Tetszik érteni?!

Tücsök1 2013.02.11. 12:21:29

@sjános: Amíg megpróbáltam cizellált véleményemet fogalmazni, megelőzött.Magasról tennék rá,hogy ki a miniszterelnök és melyik párt kormányoz, ha azt látnám, hogy minden igyekezetükkel azon vannak,hogy élhető országot teremtsenek ennek a néhány millió magyarnak.Milyen álságos, amikor zokognak, hogy fogy a magyar,közben minden cselekedetükkel löknek egyet rajtunk a szakadék felé.

Hari Seldon 2 2013.02.11. 12:24:07

@Dax:
"vagy akárkik járjanak jól az itt kiképzett emberanyagból"

WTF?!? Mi az hogy "emberanyag"?
Ez olyan mint a háborúban a golyófogó? Az is "emberanyag" volt.

Sanz 2013.02.11. 12:24:46

Nincs mit ezen vitatkozni: amíg az EU-s/nemzetközi jog a magyar jog fölött áll, addig ez bizony jogellenes, és bárki, akit a jövőben köteleznének fizetésre, megtagadhatja a fizetést, megtámadhatja bíróságon a vele szembeni követelést, és szinte 100% bizonyossággal mondható, hogy nyerni is fog.
Egy állam - még ha a nezeti érdeke úgy is kívánja - nem mehet szembe az európai joggal.
Pontosabban szembe mehet, de akkor lépjen ki a vonatkozó szerződésekből, szervezetekből (EU), szigetelje el magát, és kezdjen önellátó gazdálkodásba Európa közepén. Gondolom, ez a Fidesz terve, más logikus magyarázat egyszerűen nincs az ilyesfajta elmebeteg jogalkotásra...

shushu2 2013.02.11. 12:26:55

Régen szögesdrótokkal, aknákkal, katonákkal állták útját annak aki ki akart vándorolni, azért mert itthon nem tudott boldogulni, manapság szerződésekkel próbálják ezt elérni, a módszer változott, a cél nem.

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 12:33:52

Amikor én jártam egyetemre (jópár éve már) akkor is volt pár szerződéses az évfolyamban, akik állami intézményi például honvédségi ösztöndíjjal kerültek be

A vége felé legtöbbjük szívesen szabadult volna már, addig viszont elfogadták az ösztöndíjat és persze azt, hogy egyáltalán bekerülhettek az egyetemre

Nem irigyeltem de nem is sajnáltam őket, mert az életben mindennek ára van, aki elfogadja amit kapott, annak viszonosan adnia kell valamit. Ezt csak azért írom, mert mintha a mostani diákok (egy része) számára nem volna magától értetődő

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 12:41:03

@shushu2:
Bárki bárhova mehet, ez a liberális demokrácia alapelve

Az állam csupán egyik szereplője a liberális demokráciának. Jogosult kötni megállapodást az egyes polgárokkal, éppen úgy mint bármelyik más piaci szereplő. Se több se kevesebb joggal nem rendelkezik.

Ha egy cég köthet hallgatói szerződést, melynek alapján finanszírozza a tanulányokat, és elvárja utána a munkavégzést, akkor az állam miért ne tehetné ugyanezt?

Legalábbis az én liberális felfogásom szerint

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 12:47:09

@Sanz:
Ezzel meg az a probléma, hogy olyan államok az "európai jog" befolyásos alakítói, akik az agyelszívásban érdekeltek. Képezzék ki magas szinten nagy számban a diplomásokat a szegényebb, nagy oktatási hagyományokkal rendelkező kelet-európai államok, aztán ne szóljanak bele ha elszipkázzák őket

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 12:50:07

Kedves Haha !

El kell mondjam hogy a Hallgatói szerződés létével messze menőkig egyetértek.
És nem gondolom komolynak azon szervezeteket melyek ezt alapból elutasítják.

Hisz nem gondolhatjátok ti sem komolyan, hogy azért fizetjük az adóforintjainkból az ingyenes képzéseiteket, hogy ti külföldön termeljetek GDP-t.

Tegyetek javaslatokat arra, hogyan kerülje el a fizetést az, aki önhibáján kívül nem talál munkát az országban.
De ne akarjátok a külföldre menekülők válláról a felelősséget levenni.

Aki külföldre megy, fizesse vissza a képzése minden adóforintját !

És nagyon tévedtek, ha azt hiszitek nem ez a többségi adófizetők véleménye.
Szinte mindenki (90%) akivel beszéltem legyen jobbos, balos, azt gondolja helyes, hogy küzdötök a tandíj ellen, és a pénzelvonások ellen.
Én is.

De hogy a külföldre menekülő diákok érdekében kiálljatok, az nagyon nem fair velünk, gyermekeinket nevelő és munkánkat itthon végző, adófizetőkkel szemben !!!

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 12:50:50

@sjános:
" az államnak egyetlen egy dolga kéne, hogy legyen ebben a kérdésben , ... hogy olyan fizetéseket és olyan mennyiségű és minőségű munkahelyeket hoz létre, "

Vissza a szocializmust, na azt inkább ne!

Én akkoriban végeztem még, munkahely névleg volt ugyan, de ne jöjjön vissza az a világ soha többet

Sir Galahad 2013.02.11. 12:59:39

@dabadab: Már bocs, de ez nem alternatív javaslat, hiszen pont az alapproblémát (hogy a szegény magyar állam a gazdag Nyugatnak ingyen képez diplomásokat) nem oldja meg. Ha úgy történne, ahogy írod, attól még simán kimegy mindenki, mert ott magasabbak a bérek. Szóval van alternatív javaslat?

safranek 2013.02.11. 13:05:18

@Trompf: Ez a közteherviselés. Van olyan, aki meg egy súlyosabb betegség, vagy egy baleset miatt sokkal többet vesz ki a közösből, mint az aki egészséges volt. Olyan is van, aki egész életében utazgat az országban és a befizetéseinél többet koptatja a közös úthálózatot. Esetleg ezek után még szakmunkásként vagy bárhogy távozik!

Ha meg tandíj lenne, (ez a szerződéses dolog, meg burkoltan az) akkor meg az lenne a baj, hogy a szegények nem juthatnak be a felsőoktatásba.

Ez most egy TÜNET és azt kezelik, nem a BETEGSÉGet!

konrada 2013.02.11. 13:09:22

@Zabaalint:
Nézd, aki annyira kalandvágyó és önálló, hogy 18 évesen is bevállalja, azt nem fogja az visszatartani, hogy 3-5 év múlva kitanultan, sokkal jobb piaci pozicióból kimenjen.

...mert azért nem kell elhinni azt az urban-legend-et, hogy kint az egyetemek csak arra várnak, hogy kelet-európai tizenéveseket ingyen okítsák, szállásolják, etessék, és még annyi zsebpénzt is adnak, hogy hétvégeken haza is mehessen.

...szóval: ha valakiben ott a kalandvágy, az nem fog azért maradni, mert most már van olyan diplomája, amivel kint jó pénzt is kereshet.

...egyébként meg: ha már mindenképpen ki akar menni, nem tarja itt se a diploma, sem a szerződés, mert egy felsőképzettségű már tud annyira számolni, hogy lássa, ennyiből egy nyugati fizetős képzés a rezsivel együtt nem jön ki.
Így még mindig megéri a befektetés.

...de persze nem annyira, mint amikor azt mások fizetik ki helyette!;))

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.11. 13:12:08

Sztem legyen nepszavazas a hallgatoi szerzodesrol!
Csak nehogy HAHA pofara essen mint vajaskenyer.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.02.11. 13:17:19

-no comment-

igazi 50-es évek tempó:

Pécsi professzorok: a HaHa politikai erők játékszere

Külföldről támogatott politikai erők játékszerének nevezte a Hallgatói Hálózatot a Professzorok Batthyány Köre (PBK) pécsi csoportjának elnöke hétfői közleményében

hvg.hu/itthon/20130211_Pecsi_professzorok_a_HaHa_politikai_erok

bahahaha 2013.02.11. 13:19:27

@Sir Galahad: A konkret tapasztalat cafolja azt, hogy pusztan azert kivandorolna mindenki, mert mashol magasabb a ber. A diplomasok mar legalabb egy evtizede gond nelkul lelephettek nyugatra, ennek ellenere megsem tettek ilyet. Sot, nekem erosen ugy tunik, hogy akik most elmennek, azok is szivesen maradnanak (vagy visszajonnenek), ha latnanak valami perspektivat es pont ez a perspektivatlansag az, ami nagyon pusztito.
A hallgatoi szerzodes meg nem old meg semmit, csak sulyosbitja a problemat.

Sir Galahad 2013.02.11. 13:22:27

@bella _ciao: Na ez a másik probléma. Miért követelnek férőhelyeket olyan képzésekre, amelynek a végén nem talál az illető állást?

bahahaha 2013.02.11. 13:25:57

@Sir Galahad: Magyarorszagon diplomas munkanelkuliseg szinte nincs is, szoval emiatt kar aggodni. Amugy az meg szinten NDK-s otlet volt, hogy allamilag dontottek a palyavalasztasi kerdesekben.

Sir Galahad 2013.02.11. 13:26:07

@dabadab: Ez nem igaz. Nekem rengeteg ismerősöm van kint, majdnem mind a magasabb fizetés miatt ment ki (egy van, aki azért ment Kanadába, mert egy kanadai lányba szeretett bele az egyetem alatt). És nem igaz, hogy mehettek volna egy évtizede. 2010 körül nyílt meg a nyugati munkaerő-piac nagy része.

Sir Galahad 2013.02.11. 13:27:05

@dabadab: Na látod... akkor visszajutottunk az alapkérdéshez.

bahahaha 2013.02.11. 13:33:28

@Sir Galahad: Siman mehettek volna, diplomas munkavallalokent a munkavallalasi procedure leginkabb csak jelkepes volt, a megkotesek leginkabb a kepzetlen munkaero hirtelen bearamlast fekeztek volna, illetve az EK, mint a legnepszerubb celpont, semmilyen megkotest nem alkalmazott.

Tücsök1 2013.02.11. 13:35:48

@tábormegsemmisítő: Szerintem valamit félreértettél.Az államnak igenis elsőrendű feladata, hogy olyan környezetet teremtsen jó jogszabályok alkotásával és azok betartásának ellenőrzésével,hogy valóban otthon érezhessük magunkat egy élhető országban.most korántsem ez a helyzet.

xylon 2013.02.11. 13:37:47

@Sir Galahad: allamokrol dobhatnal egy listat mert ezzel a miniszter is ados maradt, a cegek pedig munkat es fizetest adnak az elvart idoszakig vagy ha kirugnak akkor szabadon mehetsz barhova.

Szemelyes pelda szerintem nem mervado mert nagyon csaloka lehet az ismerettsegi korod alapjan. De alljon itt egy kis statisztika a linkedinrol: BME osszes regisztralt 13000, ebbol Magyarorszagon dolgozik 10000. Valoszinuleg ez erosen tulbecsli a kivandoroltak szamat mivel akik kulfoldon vannak nagyobb valoszinuseggel regisztralnak, valamint a mernokok amugy is nagyobb valoszinuseggel koltoznek kulfoldre. Szoval kimondhatjuk hogy a kivandorolt diplomasok kevesebben vannak mint 20% valoszinuleg sokkal kevesebben.

bkkzol 2013.02.11. 13:59:20

pont az egyetemisták a leg bolsiv gondolkodásúak?! ingyen minden? Nézzenek már körül a külföldi egyetemeken ( nem észak-korea) hogy hol tanulhatnának térítés mentesen?Talan a svájci, német egyetemeken van feltétel nélküli ingyenes oktatás?
Nem biztos , hogy a lakosság nagyrésze az egyetemistákkal van.

cukorrépa 2013.02.11. 13:59:28

a felsőoktatás fenntartása elég sokba kerül (könyvtárak, oktató, kutatások, épületek finanszírozása), és azt a pénzt valakinek ki kell nyögnie. csak ezt sokan hajlamosak elfelejteni.

egy szegényebb országban (mint Magyarország) logikus, hogy azok is hozzájáruljanak a felsőoktatási költségekhez, akik aztán egész életükben profitálnak a képzésből, a diplomából - ezek természetesen a hallgatók. a kérdés az, hogy mennyivel járuljanak hozzá, és mennyivel járuljon hozzá az állam, vagyis a többi adófizető.

ha nagyon gazdag ország lennénk (pl. Norvégia, ahol dől az olajpénz), akkor az lenne logikus, hogy azt mondjuk, hogy a felsőoktatási képzés költségeit állja az állam. csak hát nem vagyunk ilyen gazdag ország.

a probléma szerintem nem a kormány elleni kiakadással van, mert a jelenlegi egy mélyen demagóg és ostoba kormány. hanem azzal, hogy ahhoz Magyarország túlságosan szegény, hogy megengedhesse magának, hogy olyan valakiket képezzen ki a felsőoktatásban, akik jelentős mértékű tandíjat nem fizetnek, de azonnal elhúznak az országból munkát, amint megvan a diplomájuk (vagyis utólag sem adják vissza a felsőoktatásban rájuk költött pénzt).

nem az a baj, hogy el akar menni valaki a diplomájával, hanem az, hogy nem akar jelentős mértékű tandíjat fizetni SEM. (persze ne felejtsük ki az államot, aminek olyan kormánya kellene legyen, akik úgy alakítják a költségvetést, hogy a felsőoktatásra ne csak 0,5% GDP mértékű ráfordítás jusson, hanem kb. kétszer annyi).

Sir Galahad 2013.02.11. 14:03:12

@xylon: Ez mennyiben cáfolja, amit írtam, hogy a diplomások a magasabb fizetésért mennek ki?

xylon 2013.02.11. 14:13:41

@Sir Galahad: Amiota ez a tema felvetodott a diplomasok kulfoldrevandorlasat ugy kezelitek mintha teljesen altalanos lenne, mikozben kb 10% de maximum 20%rol van szo, ez kevesebb mint az elvonasok az utobbi evekben.

@cukorrépa: Egy gond van a tandijjal, ez az oktatas semmilyen penzt nem er meg a sajat 18-23 kozotti eveid befektetesen kivul. A diplomasok pedig a legnagyobb adofizetok, tobbszorosen behozzak a kepzesuk arat. Ezekkozul azok a kivetelek akik rogton lepnek diplomaszerzes utan, de ezek szerintem rendkivul kevesen vannak, inkabb par ev tapasztalattal lepnek az emberek.

Egyetlen kivetel van: az orvosok. De ez meg 100%ban az allam hibaja.

DezInf 2013.02.11. 14:13:50

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:

Az orbáni professzorok talpnyalók köre?
Kiszolgálták azok Rákosit és Kádárt is :)))))

cukorrépa 2013.02.11. 14:14:34

@DezInf:

"Nem kell a hallgatói szerződés,egy normális államban nincs rá szükség. Egy normális országban az itt születettek itt is szeretnének boldogulni. Arra van szükség,hogy egy élhető országot teremtsünk."

szép, szép, de ez egy hosszú távú terv, és ha most nincsen valami kitalálva arra, hogy miképp lehet finanszírozni a magyar felsőoktatást (meg a szakképzést) addig, amíg "élhető ország" nem leszünk, akkor nem fog változni semmi, Magyarország megmarad közepesen jó helynek (vö. Németország jobb, Burma rosszabb).

az egy rossz érv, hogy HA itt egy élhető állam lenne, akkor maradnának a fiatalok, és hogy tessenek élhető államot csinálni

(fontos kérdés: a kik is tessenek az élhetőbb államon dolgozni? mi, mindannyian, akik itt élünk, nem? azok is, akik most elhúznának! mert az csak egy önző megfutamodás a felelősség és teherviselés elől, ha azt mondom: "én elhúzok, mert németbe' jobb a fizu, de ti, akik maradtok, csináljatok egy élhetőbb országot.")

a helyzet az, hogy ha az értelmes és munkaképes diplomások anélkül mennek el Nyugatra, hogy támogatnák a felsőoktatás fennmaradását, akkor Magyarország soha nem lesz élhető állam, hanem egyre sz*rabb hely lesz. lehet és kell is hőzöngeni a jelenlegi ostoba felsőoktatási szabályozás ellen, de a felelősséget és a terheket is vállalni kell, ha TÉNYLEG egy élhetőbb Magyarországot szeretne valaki.

persze opció az is, ha valaki nem akar élhetőbb Magyarországot és köszöni, nem akar se terhet, se felelősséget (pl. tandíjat, hallgatói szerződésben rögzített visszafizetést stb.). ez esetben viszont NE akarjon Magyarországon olcsó vagy ingyenes diplomát. mert egy társadalmilag szolidáris országban olyan nincs, hogy csak a jót kérem (diploma), de terhet, felelősséget nem akarok.

a nagyobb felsőoktatási támogatás felé kellene szorítani a kormányt, és hogy költsön kevesebbet a Viktorka (rém)álmaira, mint a stadionok, a szemfényvesztő ostobaságokra (13. havi nyugdíj), ja meg a Simicskának (vö. 300 milliárd). lopjon kevesebbet a Fidesz, aztán majd meglátják, több jut a felsőoktatásra meg az élhető ország építésére!

Sir Galahad 2013.02.11. 14:17:01

@xylon: Ezt nem értem. Ha igaz, amit írtál, hogy a diplomások 80-90 százaléka amúgy is itthon marad, mi végett a hiszti a tanulmányi szerződés ellen?

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 14:17:29

Megkérdezhetem a blog szerzőjétől, aki mint tudjuk az USA-ban végezte a tanulmányait, hogy ott mennyi volt a tandíja, és ki fizette?

Ahogy tudom egy jogi diploma az USA-ban horribilis összegbe kerül a mi fogalmaink szerint, és nem lehet kibújni a költségek alól, azt valakinek le kell pengetnie.

Megkérdezhetem továbbá, hogy szervezett-e tiltakozást az USA-ban a hallgatói kötelezettségek (röviden: tandíj) ellen, és ha nem, akkor ezt ott miért nem tartotta szükségesnek?

Rive 2013.02.11. 14:17:40

@cukorrépa: ..."ahhoz Magyarország túlságosan szegény, hogy megengedhesse magának..."

Tapasztalatok szerint éppenséggel egy ország szegénységéből kifejezett kiút a felsőoktatás 'felszabaditása' mindenki számára, feltételek nélkül.

Ahol elkezdik szociális alapon szűkiteni a felsőoktatás elérhetőségét, ott előre betáblázzák a hanyatlást.

sjános 2013.02.11. 14:20:26

@tábormegsemmisítő: Azt gondolom, itt valami félreértés van..:) Eszem ágában nincs visszasírni a szocializmust! Pont azzal van bajom, hogy 22 év után elkezdtük újra építeni! Az állam akarja megmondani a tutit! Hogy hol mikor mit tanulhatok, mit olvashatok, mit gondolhatok?? Ha az állam munkahelyeket teremt, támogat ösztöndíjjal karokat, képzéseket, hogy "irányítsa", a szerinte szükséges munkaerő piaci folyamatokat, az minden de nem szocializmus még! De ne keretszámokkal, ne röghöz kötéssel, ne törvényi úton érje el! Teremtsen olyan körülményeket, hogy legyenek befektetések, új vállalkozások, új cégek, a régiek is bővítsenek, hogy felszívják a végzősöket, hogy legyen hol elhelyezkedni! Most hová mehet egy végzős gépészmérnök?? Egy építész? Egy villamosmérnök?? Soroljam még?? A kb 20 stratégiai céghez? Amelyikhez nyúl az állam tönkremegy... A Közgéphez?? A BKV-hoz?? Hová menjenek dolgozni??? és itt most értékteremtő munkáról beszélek, nem közszolgálati aktatologatásról! A végzettséghez és később a tapasztalathoz méltó fizetésről már ne is beszéljünk... Semmi bajom nem lenne ha a cégek tartanák itthon a fiatalokat! Előszerződéssel, tanulmányi előfinanszírozással... De nincs ilyen Cég ma itthon..vagy nagyon kevés!

DezInf 2013.02.11. 14:24:15

@cukorrépa:

Baccus,stadionokra, focira van pénz,közgépre,felcsut sc-re,lőrinc féle dolgokra van pénz.
Lopni tudnak,ez a lényeg!
Az egész hallgatói szerződés csak maszlag,a dolgok lényege a pénzkivonás az oktatásból.
Minél kevesebben jelentkeznek,annál több pénzt tudnak ellopni!
Mit nem lehet ezen érteni? :)))
Miért verik szét a közoktatást?
Miért van a KLIK ?
Így lehet egyszerűen iskolákat megszüntetni,összevonni,pedagógusokat elbocsátani.
Ez is megtakarított pénz,amit le lehet nyúlni.
A fideszcsordának eszébe sem jut maradandót alkotni. Nem érdekli őket az ország jövője. Csak az érdekli őket,amit forintosítva le lehet nyúlni.
Hol lesznek ők kb 15 év múlva,amikor a hallgatói szerződések ügye élesedni fog a lejárat miatt?
Remélem akkor is valamelyik börtönben fognak rohadni,egy kőbánya közelében:D

Rive 2013.02.11. 14:27:54

@Együtt 2014 különítmény: AZ USA (illetve kisebb mértékben az angol) tanulmányi hitelek helyzete pillanatnyilag az egyik legkockázatosabb tényezőnek számitanak a világgazdaság szempontjából.

Amit ott csináltak, illetve ami annak az eredménye lett az éppenséggel azt bizonyitja, hogy a tanulmányi költségek nem kezelhetők piaci alapon.

cukorrépa 2013.02.11. 14:27:54

@xylon:
"azok a kivetelek akik rogton lepnek diplomaszerzes utan, de ezek szerintem rendkivul kevesen vannak, inkabb par ev tapasztalattal lepnek az emberek."

kivéve a keresett szakmákban a Nyugaton is jól eladható szakmákban (mérnök, orvos). és itt nem a tényleges százalék a kérdés, hanem az elv: ha itthon szerzel diplomát ÉS nem itthon fizetsz utána adót, akkor járulj hozzá jelentős vagy teljes mértékben a képzés költségeihez. ebben az elvben szerintem semmi disznóság nincsen. aki el akar menni, menjen, de ne az állam (= a többi adófizető) pénzén szerzett diplomával.

"Egyetlen kivetel van: az orvosok. De ez meg 100%ban az allam hibaja."

az világos, hogy az orvosok elvándorlása nagyon nagy részben az állam, vagyis a balfék kormányaink hibája (nem az adófizetők osztják szét rosszul a pénzt, hanem a harácsoló politikusaink), de azt nem lehet hagyni, hogy orvosok nélkül maradjon egy ország.

egyébként azzal egyik magyar kormány sem tud mit csinálni, hogy Nyugat-Európa egyes részein magasabb az életszínvonal, mint itt, ergo az orvosok fizetésére is több jut. ha az orvosok miből kaphatnának itt nyugati színvonalú fizetést? és ha nem kapnak, akkor elmehetnek? és mi van a többi szakmával? ők nem érdemlik meg a magasabb fizetést? az itt forgó pénz kisebb mennyisége miatt lehetetlen, hogy mindenki annyit keressen Magyarországon, mint nyugaton.

egyszerűen bele kellene törődni, hogy vannak Mo-nál gazdagabb régiók (szerintem ez sokaknak nehezen megy - a politikusok ezért lopnak, a fiatal diplomások egy része meg ezért vándorol ki).

és persze itt kellene maradni és építeni az "élhetőbb országot", vagy elmenni egy gazdagabb helyre, és onnan segíteni az élhetőbb ország építését idehaza. nem olyan bonyolult, de némi lemondással jár.

DezInf 2013.02.11. 14:28:43

@Együtt 2014 különítmény:

Orbány angliai tanulmányait ki finanszírozta?
Megkérdezhetnéd,hisz biztos közel áll hozzád:))))

konrada 2013.02.11. 14:32:36

@Rive:
Hát nem tudom, honnan van olyan tapasztalat, ahol egy nyitott, társuniós gazdaságban azzal tudtak kitörni, hogy az állampolgárainak olyan ingyen iskoloztatást adtak, mellyel a hazai fizetés sokszorosáért tudtak elhelyezkedni határátkelési procedura nélkül félnapi autótútnyira.

...de abban nincs vita, hogy nem a felsőoktatás elérhetőségét kell szűkíteni.

Csak az agyelszívásnak azt a változatát, amelyben a költség itt, a haszon meg ott.

cukorrépa 2013.02.11. 14:34:35

@Rive:

"Ahol elkezdik szociális alapon szűkiteni a felsőoktatás elérhetőségét, ott előre betáblázzák a hanyatlást."

ez igaz, de ebből nem következik az, hogy Magyarország nem viszonylag szegény ország (egy tengődő afrikai államhoz képest egyébként gazdagok vagyunk és tök jól élünk).

a fontos kérdés az, miért nem akar vagy tud a jelenlegi kormány tisztességes támogatást adni a felsőoktatásnak? miért 13. havi nyugdíjra akarják költeni? meg Simicskára, azaz pártfinanszírozásra? és ha lopnak, miért nem buktatja le őket valaki? nem lehet őket lebuktatni, már ott tartunk? vagy annyit loptak az előző kormányok is, hogy más nagy rendszerváltó pártok embereinek sem érdeke, hogy kiboruljon a bili?

ez az egész felsőoktatási rombolás csak a Fidesz mérhetetlen ostobaságát, arroganciáját és mohóságát mutatja: iszonyúan rövidlátók az ország állapotát tekintve; a saját közvetlen érdekeiken kívül nem érdekli őket senkié; és valószínűleg a pártkasszát hizlalják suttyomban.

cukorrépa 2013.02.11. 14:36:26

@cukorrépa:

"ha az orvosok miből kaphatnának itt nyugati színvonalú fizetést?"

=

"na de az orvosok miből kaphatnának itt nyugati színvonalú fizetést?"

konrada 2013.02.11. 14:36:49

@DezInf:
...hát nem az angol állam az ottani adófizetők pénzéből!;))

cukorrépa 2013.02.11. 14:37:41

@DezInf:

számos dologban egyetértünk..

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 14:41:10

@Rive:
"AZ USA (illetve kisebb mértékben az angol) tanulmányi hitelek helyzete ... azt bizonyitja, hogy a tanulmányi költségek nem kezelhetők piaci alapon."

Tervez a HaHa az USA-ban, illetve Angliában is megmozdulásokat ennek az igénynek az alátámasztására?

cukorrépa 2013.02.11. 14:41:59

@konrada:

"...de abban nincs vita, hogy nem a felsőoktatás elérhetőségét kell szűkíteni.
Csak az agyelszívásnak azt a változatát, amelyben a költség itt, a haszon meg ott."

ez a lényeg az ún. "röghöz kötés" vonatkozásában. a Mo-n maradók érdekében megfogalmazható szándék az, hogy ne magyar adófizetői pénzen termelődjenek az egyébként is sokkal gazdagabb Svédország, Dánia, Anglia orvosai.

ha egy ilyen rossz bizniszt hosszú távon folytatunk, azzal kicsináljuk ezt az országot. persze, ez elsősorban azoknak fáj, akik itt akarnak maradni.

DezInf 2013.02.11. 14:43:45

@konrada:

A fidesztolvajok már megszerezték az ingyenes diplomáikat. A gyerekeik külföldi taníttatására is félrerakták a szükséges (lopott)pénzmagot.
Nehogy már az adófizetőktől el nem lopott pénzekből képezzék a fidesztolvajok ellenségeit:)))
Ez az egyik oka a ragaszkodásuknak a hallgatói szerződéshez.
Az ő gyerekeik úgysem fognak ide járni egyetemre. Mert megtehetik! Mert lézerjani is megmondta....

DezInf 2013.02.11. 14:45:40

@Együtt 2014 különítmény:

Tervezed azt,hogy esetleg kimész tüntetni a hallgatói szerződés kötelezővé tételéért?
Fidesznyik,mi az igazi nicked?
Miért nem azon osztod az észt? :)))))

maxwell murder 2013.02.11. 14:46:43

fizessétek vissza a pénzt, aztán takarodjatok az országból!

xylon 2013.02.11. 14:46:45

@cukorrépa: addig amig az orvosok fizetesi helyzete nincs megoldva addig semmi nem fogja oket itt tartani. Ha lesz is roghozkotes akkor is le fognak lepni csak max kifizetik a tanulmanyaikat. A magyar egeszsegugy attol meg nem fog mukodni hosszu tavon.

Ezzel a tandij/roghozkotes komboval az a baj hogy tisztan politikai alapon a felszinen akarja megoldani a problemat az orge/fiatal ellentet elezesevel. Ha megnezed a koltsegvetes szamait siman lathatod hogy Magyarorszag a tobbszoroset is kolthetne a felsooktatasra csak akkor nem maradna az evi rendszeres nyugdijemelesre ami tobb szavazatot hoz. Es ennyi.

Rive 2013.02.11. 14:46:52

@Együtt 2014 különítmény: nem, ott a bankrendszer tervez némi földindulást ennek alátámasztására.

sjános 2013.02.11. 14:48:17

@Együtt 2014 különítmény: Csak egy rövid kérdés :) Mi köze van a tandíjnak a röghöz kötéshez??? Ezzel az erővel arról is beszélhetnénk, miért nem 3Ft20fillér a kolbász...

xylon 2013.02.11. 14:50:23

@Rive: Az usa oktatasi hitezesi rendszere a subprime kategoriaju jelzaloghitelezesre utalo jeleket mutat. Raadasul kb hasonlo nagysagrendu. Ne felejtsuk el hogy a diakok, foleg azok akiknek nincs melojuk nem szamitanak tul jo adosnak es nincs semmi szemelyes vagyonuk. Nincs vesztenivalojuk. Oltari nagy balhe lesz.

Egyebkent az USA legnagyobb gazdasagi novekedeset pont a haborubol visszatero es ingyen tanulo generacio produkalta.

maxwell murder 2013.02.11. 14:52:10

@DezInf: ezek vágyálmok, haver. milyen normális ország? milyen normális fizetés? a Nyugathoz képest mi mindig is szarok leszünk. próbáld már meg felemelni a fizetést jogszabályokkal! a multik úgy kitakarodnak innen, mint a szar! az állami cégek sem fogják felemelni a fizetéseket, mert akkor meg az állam megy csődbe. ezt kéne már felfogni a sok idiótának. dolgozni kell, keményen és nem a nyugatiak seggét kell nyalni és az ő országukat építeni. ezek ide rabolni jönnek + még az "agyakat" is elszívják. de szídjátok nyugodtan az országot!

Rive 2013.02.11. 14:52:29

@xylon: Ja-ja.

Csak én nem ilyen szépen mondtam :-)

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 14:58:08

@sjános:
Amiket írsz, azok csak ábrándok. Ilyen sosem volt és nem hiszem hogy lenne belátható időn (kb. 10 év) belül

Tiszta elveken nyugvó megoldás csak kettő létezik:

1. tandíjat fizet mindenki, aztán mehet ahová akar

2. fizet az állam, utána viszont megmondja a tutit (nagyjából erről szólt a kommunizmus időszaka)

A hallgatói szerződés a kettő között keres valamiféle átmeneti megoldást, ennek megfelelően eklektikus és szuboptimális. Számomra viszont teljesen elfogadhatatlan a hazai álliberális "szakértők" gyakorlata, ami abból áll, hogy jogom van bármihez, azt csinálok amit a kedvem tartja, de közben tartson el az állam, mert ez a kötelessége

Hogy honnan lehet ez olyan ismerős? Például a nagyrészben volt SZDSZ-esekből álló Oktatói Hálózat megnyilatkozásaiból. Legyen egyetemi autonómia, amibe az állam miközben nem szólhat bele, de mindent fizessen

Nekem mint konzervatív liberálisnak szégyen megélni hogy ezek a paraziták nevezik magukat liberálisnak

sjános 2013.02.11. 14:59:31

@Együtt 2014 különítmény: Csak hogy tisztázzuk..:) 1. Tandíjas vagyok...tehát én magam fizetem a tanulmányaim...akkor bizony állam bácsi...coki! Kinyalhatja!
2. Állami finanszírozású vagyok...tehát az állam állja a cehhet....na ekkor akar röghöz kötni...megpróbálhatja...de szintén nyazsgem ha elhagyom az országot! Ellenőrizhetetlen, szinte behajthatatlan!
Tehááát...kezdjük elölről..:) Mi a bajod a szerző amerikai tanulmányaival?? És hogy jön ez ide??? Vagy tévedek és már nem is "Mongóliában élünk", hanem egyenesen az USA-ban??

HomicideWatch (törölt) 2013.02.11. 15:00:44

Nem vagytok röghöz kötve, ha vállalod a képzés költségének megtérítését, akkor mehetsz.

Itt Angliéban a barátnőm eleve több mint 3 milliót csenget évente diákhitelből, de nem csak ő, hanem mindenki. Még sem hívják röghözkötésnek. Pontosabban egyes szakokon pl. az egészségügyben köthetsz szerződést az állammal, hogy kifizetni neked, de akkor vállalja, hogy x évig az NHS-nek dolgozol. Milyen meglepő? Itt is diktatóra van?

TE sem leszel röghöz kötve, ha kifizeted a tandíjadat. Ha diploma után nem akarsz Mo-on maradni, akkor eleve jobb ha ott szerzel diplomát ahol dolgozni akarsz! Hajrá!!

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 15:06:07

@sjános:
"Mi köze van a tandíjnak a röghöz kötéshez??? "

Olyan hogy "röghöz kötés" csak szlogenként létezik. Nincs megakadályozva a migráció, de ha valaki nem dolgozik idehaza a tanulmányi idejének megfelelően a végzés utáni 20 évben, akkor utólag meg kell térítenie a tandíjat, vagy annak egy részét

Ez most tényleg új információ neked, vagy csak tetteted a fogalmatlant?

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 15:09:44

@sjános:
"Mi a bajod a szerző amerikai tanulmányaival?? És hogy jön ez ide??? "

Úgy, hogy teljesen hiteltelen aki olyan követelésekkel lép fel idehaza, amikkel nem lépett fel amikor Amerikában tanult. Ott vígan kipengette a horribilis tandíjat (vagy más fizette helyette, erre még várom a választ) idehaza viszont olyan mozgolódást szervez, ami ennek a megtagadására irányul

Röviden, egyszerűen: kettős mérce

DerWish 2013.02.11. 15:10:09

Az egész megközelítés elhibázott.

Íme egy radikális átalakítás, ami akár működhetne is és senki köpni nyelni nem tudna: bármelyik politikai oldal vagy akár a tanulók & szülők.

1) Töröld el az ÖSSZES támogatott helyet. (Nincs ingyen ebéd.)
2) Direkt havi Tandíj és Diákhitel -> adósságot halmozna fel a Hallgató.
3) Diákhitel törlesztő értékében adójóváírás a diáknak, HA végzettséget szerzett.

Mit is érnék el ezzel?
- Ha MO-n dolgozik előbb felhalmozza a hitelt, majd visszafizeti... DE az adójából vissza is kapja. Nem ruházható át a családra vagy szülőre a visszatérítés, hanem direktben csak a végzett és MOn dolgozó volt-Hallgató vehetné csak igénybe.
Azaz NEM KERÜLNE a diáknak SEMMIBE.

Az Állam (adófizetők) befektettek a Hallgató tanulmányaiba és tudásszerzésébe, így amikor azt itthon kamatoztatja (dolgozik & adót fizet) ezzel törleszt, s finanszírozza jó adófizetőként a következő generáció tanulmányait.

- Ha elmegy MO-ról, tegye nyugodtan. Törlesztenie kell, de mivel az adójóváírás MO SZJA specifikus, így nem kap adójóváírást.
Ergo: ténylegesen kifizeti az oktatását.

Nem EU jogellenes, nem korlátozzuk a Hallgatót szabad választásában.

S ezt még lehet bonyolítani olyasmikkel pl:
- csak az alapképzés plusz 2 félév, amire az adójóváírást igénybe lehet venni... ha vki 20 félévig akar egy 10 féléves szakra járni... tegye, de fizessen.
- oktatási intézmények önállóan dönthetik el mennyit is ér náluk egy félév.

Kíváncsi vagyok meg jelenik -e majd ez ebben a blogban.

sjános 2013.02.11. 15:11:32

@tábormegsemmisítő: Az SZDSZ esetében egyet értünk! (én lennék a liberáliskonzervatív vegyes..ha lenne..:...de valami ilyesmi) Tisztában vagyok vele hogy ábránd amit jónak gondolok én..:) de legalább valami hasonlóra törekedést látnék! És igenis! Ne rövidtávú, szavazat optimalizáló intézkedések legyenek, hanem előre mutatóak, vállalhatóak, európaiak! és ha már az ez évi költségvetés számít csak a világon! Semmi más! Akkor talán el kéne felejteni a mindennemű cirkuszi mutatványokat, populista térrendezéseket, stadion építést, évi 8-10 milliárdos köztéri kampányokat és hosszan sorolhatnám a pazarlást! Én nem akarok visszatérni még oktatásban sem, a ilyen elhibázott, kereszténymázzalleöntöttkonzevatívnak blöfföltállamáltalirányítottgondolkodástorzítóújraszocializmustépítő rendszerbe!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.11. 15:12:13

Nagyon cinikus leszek:

A Tízparancsolatot is kőbe vésték.

Tegye fel a kezét csak az, aki még soha sem paráználkodott vagy soha sem kívánta meg felebarátja feleségét.

Na ugye.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 15:14:27

@Rive:
"ott a bankrendszer tervez némi földindulást ennek alátámasztására.
"

Ez most nekem túl enigmatikusan hangzik

sjános 2013.02.11. 15:15:04

@Együtt 2014 különítmény: Te ingyen végeztél??? Igen? Fizess! Mert különben ez a kettős mérce! Neked lehetett "ingyen"??? Ha meg fizettél érte....akkor TE vagy a családod megtehette...ez meg bizony szerencse kérdése! Vagy ok....vegyen fel Hitelt?? Ez a kormány nem az eladósodottság ellen küzd??? Mesélj! Figyelek..:)

Saga 2013.02.11. 15:19:14

@tábormegsemmisítő: A cég bért és munkát is ad. És az állam?

Egészségügyben miért nem kötik ki, hogy a szívátültetett nem hagyhatja el az országot, ha utána munkaképesként dolgozik tovább?

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 15:23:22

@sjános:
A liberalizmus eredetileg konzervatív volt, csak lenyúlták maguknak a nevet a mozgalmárok, akiknek szerintem semmi köze a liberalizmushoz. De ez hosszú, majd valahol másutt

A közkiadások helyenként tényleg nagyon pazarlók, ennek az oka hogy arra megy pénz, amire az EU hajlandó fizetni, a 20-30%-os önrészt meg már röhögve kifizeti az állam. "Ennyit még a hülyének is megér" a jelszó

Megoldás lehene ha az egyetemi képzés is valami egységes európai rendszeren belül működne, ami nagyon jó lenne a diákoknak is. Közös alapból fizetnék az uniós államok a költségeket, szabadabban lehetne mozogni az egyetemek között meg hasonlók. De ez csak az én ötletem, talán majd egyszer megvalósul

Saga 2013.02.11. 15:23:32

@tábormegsemmisítő: Agyelszívás ott van, ahol gazdasági növekedés van, ahol magas a GDP. Ahol van lehetőség HOVA elszívni az agyat. Ha szárnyalna a magyar növekedés, akkor nem lenne ekkora elvándorlás sem. Nem ezen kéne dolgozni?

Attól, hogy korlátozunk valamit, csak arra buzdítunk, hogy szabályt szegjünk, ha természetellenesnek érezzük a korlátozás.

Ez lesz itt is. Bele lehet vezetni. Csak aztán ne csodálkozzanak, ha 10 év múlva senkin, de senkin nem lehet majd számon kérni.

Vagy lesz egy Diploma ÁVH?

sjános 2013.02.11. 15:25:57

@Együtt 2014 különítmény: Kiegészítés..:) Ok...aláírja... És?? Ha végez hol kezd dolgozni?? Hány évig fizeti vissza a kezdő mérnöki fizetéséből?? Már ha lesz munkája...mert nem lesz...vagy alig valakinek. Közmunkás fizetésből meg elég nehézkes...hogy is mondjam...hosszadalmas! Eljut végre a megfelelő fejekbe hogy nem azért mennek el a fiatalok mert szebb ott az ég....vagy mert zöldebb a fű! Azért megy el, mert ott kap munkát és megfelelő bért! Van létbiztonsága ha van munkája és van jövő képe! Na ezen dolgozna ez a kormány végre! Beruházások fejlesztések, GDP növekedés, új munkahelyek (igaziak, nem számbűvészkedéssel)...éééés közelítés az EU bér átlaghoz! Akkor maradna! Magától!

DezInf 2013.02.11. 15:27:57

Azért kicsit megmosolyogtató. Hol lesz a fidesz akkor amikor aktuálissá válik a tandíj visszafizetése,vagy itthoni ledolgozása?
A következő kormány első lépése lesz a hallgatói szerződés eltörlése(visszamenőlegesen).
Politikailag nagyot fog szólni és éppúgy nem fog kerülni neki semmibe,mint ahogy a fidesz sem nyer vele most semmit.
A fidesz most lenyúlható pénzeket nyerne vele,de a választásokon ez vissza fog ütni a szavazatokban.

Viszont egyértelművé teszi,hogy a fidesznek nincs elképzelése sem arról,hogy hosszútávon milyen úton szeretne felzárkózni európához.
Minden arra utal,nincs hosszútávú stratégiája a fidesznek .
Magyarán úgy gondolják marad nekünk a gyarmati státusz,abban tudnak jól lavírozni.

Saga 2013.02.11. 15:29:13

@Trompf: És fair az adóforintokat papokra költeni 100 milliárdért és közmédiára 100 milliárdért, stadionokra 100 milliárdokért?

És az fair, hogy valaki itt járt bölcsödébe, óvodába és külföldön dolgozik? Skandallum?

Vagy akinek volt szervátültetése és kiment külföldre dolgozni, attól kérjük vissza a szervét?

Vagy aki 3 havi munkanélküli segély után kimegy dolgozni, az fizesse vissza a munkanélküli segélyt?

Aki a magyar nyugdíja mellett külföldön dolgozik, az ne kaphasson nyugdíjat?

Merthogy a röghözkötés ezekkel teljesen analóg.

DezInf 2013.02.11. 15:32:02

@tábormegsemmisítő:

A 20-30% az nekünk 15%. Az is nagyon sok,ezért nem sikerül a keretösszeget lehívnunk értelmes célokra. Az önkormányzatok eladósodásának ez is az egyik oka. Hitelt vettek fel az önrészre,aztán parkosítottak, térköveztek belőle:(

Az ötleted viszont egész jó,szerintem is hosszútávon ilyesmi lenne a nyerő.

Saga 2013.02.11. 15:32:55

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Mint ahogy a halálbüntetést is visszahoznák és eltörölnének minden adót.

Demagógia a köbön.

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 15:37:36

@DerWish:
Úgy tűnik fején találtad a szöget!
Legalábbis nekem valami ilyesmi tűnik korrekt megoldásnak. Mindenki tanulhat (persze csak ha képes megütni a kívánt mércét), de csakis a saját kontójára.
Semmi ideológia, semmi kényszerítés vagy korlátozás (bár alapjában ez szerintem a mostani rendszerben sincs benne), viszont teljes körű egyéni felelősségvállalás a tanulmányok megkezdésekor

Saga 2013.02.11. 15:38:50

@bkkzol: És fizetős ott az egészségügy is...de ott más jövedelmi színvonal! Más a szocializáció.

Ilyen radikális váltáshoz fel kell készíteni a társadalmat. Sok évig kell spórolni, hogy valaki kifizethesse a tandíjat. Itt azonnal bevezetik.

Emiatt nem pattogsz?

Stadionépítés, közmédia, Közgép, földosztás megvan? Van pénz egy jobb országra, csak nem arra költik.

A tandíj Magyarországon csak a társadalmi olló kinyílásához vezet és szembefordítja a polgárokat.

Saga 2013.02.11. 15:43:00

@Együtt 2014 különítmény: Szintén demagógia szakos? Más GDP, más szocializáció. Mi köze van ennek a mostani magyar helyzethez. És az USA miért etalon? Ki mondta, hogy ott jobb a helyzet?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 15:44:04

@Saga:
Azt hiszed vicces vagy jobb estben biztos azt, hogy ironikus voltál.

Csak tudod, ha sok ember mászkál ezzel a mentalitással, mint te akkor nekem már nem lesz nyugdíjam, és igen a gyerekem gyerekének fizetős lesz a bölcsöde és az óvoda.

Merthogy követelni azt tudod, hogy tanulhass ingyen, de mellette azért tüntetsz, hogy egyből leléphess külföldre.

Az én nyugdíjamat, az unokám óvodáját meg oldjuk meg, mi itt maradtak, ahogy tudjuk, mert 6x100milliót is elbaszott már valaki valamikor.

MEDVE1978 2013.02.11. 15:46:38

Ez egy igazi magyar ügy. Magyar a kormány, aki félrevezeti a diákokat úgy, ahogy tudja és magyarok a diákok is, nomeg érdekvédelmi szervezeteik, akik nem akarnak tudomást venni az idő múlásáról, válságról vagy hasonló ínyencségekről.

A kormány egyértelmű bűne az, hogy koncepciótlanul alakítgatja a rendszert, lényegében egyedül spórolási célokkal. A hallgatói érdekvédelmi rendszer főbűne az, hogy nem vesz tudomást arról a jogos társadalmi elvárásról, hogy a közpénzen taníttatott diákok a társadalom érdekében használják fel tudásukat és ne rohanjanak rögtön el külföldre.

Még az is lehet, hogy van jó megoldása a problémának, de az nyilvánvalóan nem fog előjönni, mert politikailag alkalmazhatatlan. Ez a tandíjrendszer, szociális és tudásbeli ösztönzőket használva.

Mielőtt valaki elkezd ezzel cseszegetni:

A felsőoktatásban tandíjat fizettem. Első diplomámnál azért, mert kötelező volt (Bokros Lala tette azzá), második diplomámnál azért, mert költségtérítéses volt. Utóbbinál már teljes munkaidőben dolgoztam és tanulmányi szerződésem volt, előbbinél ösztöndíjat kaptam.
Feleségemnek volt szerencséje olyan egyetemre járni, ahol megmondták világosan, hogy aki rosszul tanul az költségtérítéses lesz, de aki kiváló, az átkerülhet a tandíjmentes részbe. Jól tanult, így fizetnie sem kellett az első félév után.

Saga 2013.02.11. 15:47:00

@Együtt 2014 különítmény: Magyar állampolgár a magyar viszonyokért aggódik. Nehéz felfogni mi? Hogy Őket nem külföldről mozgatják. Nehezebb őket gyűlölni, hogy magyarok, ugye?

Saga 2013.02.11. 15:49:34

@maxwell murder: Fizesd ki kérlek a születésed költségét, a bölcsődei, óvodai, általános iskolai taníttatásod költségét, a életed során az egészségügyi ráfordításaidat, az úthasználatot és húzz innét.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 15:50:24

@Saga:
Kaptak pénzt, vagy nem külföldről ?

És nekem egy magyar állampolgár se hazudja, aki adót fizet se hazudja, hogy közös érdek, a diákok lelépése külföldre !

Felejtsétek el a röghöz kötést, mert sok embert fordul ellenetek okkal !

Mondom és javaslom ezt úgy, hogy a tandíj és a forráselvonás tekintetében 100%-ig mellettetetk vagyok.

De biztosak lehettek benne, hogy tüntetni is fogok ellenetek, ha megteremtitek magatoknak a külföldre menekülés lehetőségét, miután az adófizetők kitaníttattak titeket !

MEDVE1978 2013.02.11. 15:54:16

@Saga:
"Ilyen radikális váltáshoz fel kell készíteni a társadalmat. Sok évig kell spórolni, hogy valaki kifizethesse a tandíjat. Itt azonnal bevezetik."

Egy váltás akkor radikális, ha bekövetkezik. Ha a kormány itt arról határozna, hogy majd 2016-tól lesz hallgatói szerződés, az ugyanarra a sorsra jutna, mint a pedagógusi életpálya. Utóbbit a költségvetés helyzete miatt halogatják, előbbit pedig az érdekcsoportok lobbija halogatná a végtelenségig. Az ilyen döntéseket sokkszerűen kell meghozni, különben túl nagy a társadalmi ellenállás.

"A tandíj Magyarországon csak a társadalmi olló kinyílásához vezet és szembefordítja a polgárokat." A tandíj legalább még átlátható megoldás lenne. A csóró gyerek eddig se nagyon ment a felsőoktatásba tanulni, mivel a tandíj mellett még megélhetési és lakhatási költségek is vannak, amit valakinek fizetni kell.

A tandíj vagy valami megoldás elmaradása viszont a társadalmat tönkreteszi, mert a fiatalok kivándorolnak, nem marad itt senki, csak 4 millió nyugdíjas, meg 4 millió rosszul képzett segédmunkás.

xylon 2013.02.11. 15:58:15

@MEDVE1978: "A tandíj vagy valami megoldás elmaradása viszont a társadalmat tönkreteszi, mert a fiatalok kivándorolnak, nem marad itt senki, csak 4 millió nyugdíjas, meg 4 millió rosszul képzett segédmunkás. "

Na ezt most nem ertem. Ha kevesebb lesz a diplomas akkor hogy oldodnak meg a fenti problemak.

Saga 2013.02.11. 16:01:28

@Trompf: Sarkos summázás, de akkor hasonlóan riposztolok: tetszettek volna nem demagóg kormányokat megszavazni az elmúlt 20 évben. Akkor lehetne egy olyan országban élni, ahol van remény.

Dzurinda rendbe tette Szlovákiát. Ott nincsenek ilyen viták és most már lehagytak mindenben minket.

Aggódsz a nyugdíjad miatt? Tapsoltál a manyup lenyúláshoz?

A túléléséhez a szabadság a kulcs. A gazdasági függetlenséghez a még több kapitalizmus. Csak egy "szocialista" országban, ahol a demagógok versenye zajlik, ne várjon senki Dzurindai fordulatot.

Ha már eleve meggyomrozod a fiatalt, de visszavárod, akkor mibe reménykedsz?

MEDVE1978 2013.02.11. 16:03:05

@xylon: a kevesebb diplomás nem a világvége, hogy ha jó diplomákat kapnak meg. Illetve még azt is valószínűnek tartom, hogy a tandíj bevezetésével nem csökkenne drasztikusan a diplomát szerzők száma. Hogy miért? Mert a rendszer 70-80%-ban már így is költségtérítést fizetnek. A nem első diplomások is költségtérítést fizetnek. Az államilag finanszírozott hallgatók egy része is dolgozik vagy valahonnan van pénze az egyéb (lakhatási, megélhetési) költségek kifizetésére. Szerintem legfeljebb 10-15%-al csökkenne a felsőoktatásban képzettek száma. Viszont a rendszer előrelátható és fenntartható lenne.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 16:07:46

@Saga:
"Nehezebb őket gyűlölni, hogy magyarok, ugye?"

Prinz Dániel egyik korábbi írásából:
"Lehet, hogy a rendezett és logikus érvelés (ld. ,,cizelált”) nem arra szolgál, hogy eltakarja a liberális mételyt, amelyet a magamhoz hasonló ballibsi fiatalok az anyatejjel szívnak magukba, hanem annak a tünete, hogy lehet, hogy nekünk van igazunk? "

Érdemes még elolvasni az "Oktatás és gárdulás" című, hamisítatlan Kun Béla Jugend szellemű írását is arról, hogy "az iskola nem látja el az állampolgári nevelés szerepét."

A központi megállapítás ebből: "szerintem ugyanis a rasszizmus az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi problémánk. "

Ezek után nem kell túl sokat törni az embernek a fejét, hova tegye a politikai palettán a HaHát

MEDVE1978 2013.02.11. 16:09:29

@Saga: Az igazi döntési pont az, hogy jelenleg mit lehet tenni, illetve mit tehet az országot irányító kormány.
Az olyan felvetésekre, hogy "miért nincs kánaán, magas fizetések, télapó nyáron is, miért választott a nép gonosz és demagóg kormányokat stb." nincs reális válasz, illetve inkább olyan akció, amely ezeket normális időtávban megoldaná, vagy visszacsinálná.

Helyzet viszont van: állami pénzen szakképzett fiatalok több mint fele külföldre akar menni dolgozni. Ezt a helyzetet kell megoldani, azonnali megoldással, nem pedig vágyálmokkal (majd itthon marad dolgozni, ha többszöröse lesz a fizetése stb.).

Fair ez így? Nem. Az élet szar, nem mindig habostorta, sőt.

konrada 2013.02.11. 16:09:50

@xylon:
Attól még, hogy a kivándorlók visszatérítéséből több pénz jutna az oktatásra, nem következik, hogy kevesebb lesz az itthon maradt diplomás.

DezInf 2013.02.11. 16:16:52

@Együtt 2014 különítmény:

A te fidesz szemüveged nem engedi azt látni,hogy vannak politikától mentes civil szervezetek. Neked a civil szervezet a CÖF.
Ez megzavarja azt a kis buta,gondolkodásra képtelen fityiszpolitikusi agyadat:))))

HomicideWatch (törölt) 2013.02.11. 16:17:57

Az mszp és Bajnai a többkulcsos adóval akarja megbecsülni a diplomésaokat? Vissza 40% adókulcsot, bruttó 4.000.000-tól. Ez lenne a fene nagy megbecsülés?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 16:18:03

@Saga:
Tegyük fel hogy létezik olyan opció, hogy se Fidesz se MSZP nincs kormányon.
Persze nincs ilyen, de tegyük fel.

Ekkor se pontosan értem, hogy egy szűkös helyzetre, konkrét megszorításra hogy válaszolhatja gondolkodó lény, azt miszerint hagy menjen külföldre az ingyen tanuló diák, hisz az óvoda is ingyen van.

Miközben éppenhogy nem lesz ingyen. Az óvoda se. És semmi. Mert nincs rá keret.
Elfogyott.
Most állt elő az a helyzet, hogy nem telik arra, hogy külföldre menekülő diákok tucatjait képezzük ingyen. Nem telik rá hogy ők külföldön termeljék a GDP-t.

Nem tegnap, nem holnap hanem most.
Holnap nekem nem lesz nyugdíjam, az unokám meg fizet az óvodáért nyugi bele.

De te majd akkor is megindoklod, hogy miért jó ha külföldre mehetsz az ingyen tanulás után.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 16:19:41

@DezInf:
Egyenlőre csak az biztos, hogy van aki függetlennek mondja magát.
Egy esetleges MSZP kormány alatt, kiderülhet hogy mennyire is függetlenek ezek tőlük.

DezInf 2013.02.11. 16:24:53

@Trompf:

"Első látásra bármennyire is visszafogottnak tűnik a Deák téren debütált, hófehér széldzsekis Magyar Tavasz Mozgalom, a látszat senkit ne tévesszen meg: ezt a Jobbik hívta életre a Hallgatói Hálózat megtorpedózására. A mozgalom megalakulását január 26-án jelentette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke."

Gondolod ők függetlenek?
Ők biztos,mert Vona azt mondja:))))

A HaHa az gyanús,mert senki sem áll ki nyíltan mellettük,tehát csakis a balliberálisjudeobolsevikkommunisták élcsapata lehet:)

A végén még kiderül,hogy a fidelitas utódszervezete:D
Majd hoznak róla egy2/3-os törvényt.

Saga 2013.02.11. 16:25:04

@Együtt 2014 különítmény: Tehát szegényeket be kell sorolni, fel kell címkézni, és amit mondanak annak már így nincs is súlya, hiszen a tudjuk kik közé tartoznak és a tudjuk kiknek a véleménye nem számít, mert a tudjuk kik elveszik a gyereked elől a tízórait és csak bábok, mert a tudjuk kiknek még a DNS-e is tudjuk kik-es.

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 16:27:15

@konrada:
Ez nem csak kalandvágy kérdése. Vannak ellenpéldák is, akik kint tanultak és itt dolgoznak (az én családomban is), róluk akkor mi a véleményed kalandvágy területén.

Én arról beszélek, hogy aki odaszokik egy másik országba az egyetem alatt, sőt ha mondjuk becsajozik/bepasizik ezen idő alatt, akkor nehezebben fog később hazajönni, mint az, akinek már itt van a saját élete.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 16:27:59

@DezInf:
A HaHa leginkább azért gyanús, mert pl teljesen elégedettek, mitöbb együttműködőek azzal a HÖOK-kal, mely a diákok hivatalos érdekképviselete, és mely megalkudott a kormánnyal.

Holott elsőnek talán a saját házuk táján kéne rendet tenni, de ezt nem is tervezik.
Beérik a balhézással, és tüntetésekkel, úgy hogy nem is akarnak tárgyalási pozíciót szerezni azon HÖOK-on belül, akiknek van mandátumuk a kormánnyal tárgyalni.

nincs1itt 2013.02.11. 16:32:06

Olvasgatok, de nem minden hozzászólást volt időm elolvasni. Csak annyit jegyeznék meg: Miért csodálkozik bárki azon, hogy ez a kormány(de bármelyik elődjét sorolhatnánk), gondolkodás nélkül szegi meg az ígéreteit. Rövidtávú gazdasági és/vagy politikai érdekei mindenkor előrébb valók az ország és a lakosság érdekeinél!?
A jelenlegi helyzetben, azt tudom tanácsolni a hallgatóknak, a jövőben felsőoktatásba készülőknek, hogy tegyenek hasonló módon, mint a kormány cselekszik velük!
Tehát, fogadják el a szerződést, de eszük ágában se legyen betartani, mivel ez nem "szerződés", ami a felek közös akaratából és azzal mindenben egyező módon jött létre, hanem az "elit" diktátuma. A "röghöz kötésért" cserébe nem kapnak semmit a végzettek, még ígéretet sem!

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 16:33:32

@DezInf:
"vannak politikától mentes civil szervezetek. "

Olyanok mint az Oktatói hálózat? Benne az összes politikából kiutált ballibbant volt SZDSZ-essel? Meg az általuk felturbózott Hallgatói Hálózat?

DezInf 2013.02.11. 16:35:14

@Együtt 2014 különítmény:

CÖF ?

Ugye most meg sem lepődsz a kérdéstől? :))))))

nincs1itt 2013.02.11. 16:36:36

@konrada: Megbocsáss, de otthon maradni, az inkább kalandos!! Sehol nincs kerítésből a kolbász, nem is tejfölös a fenék, de ahol legalább LEHETŐSÉGE van, ott kell életet kezdenie a fiataloknak.
Keserű tény, de tény, otthon a következő 2030 évben SEMMI nem fog jobbra fordulni, megváltozni érdemben. Ezt a dilettáns, önjelölt, hatalom-éhes, arrogáns, öntelt mindenkori "politikai elitnek" sikerült "elérnie" az elmúlt évtizedekben!

vénszivar 2013.02.11. 16:37:19

HA, finoman fogalmazok, akkor csőbe lesztek húzva... HA csak egy kicsit erősebben, akkor meg lesztek sz.patva!!!
És van még tovább.:)

nincs1itt 2013.02.11. 16:37:44

@nincs_itt: "következő 2030 évben" helyesen 20-30

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 16:39:41

@MEDVE1978:
Te is baromi rossz irányból közelíted meg a kérdést. A fiatalok nem attól fognak nem elvándorolni, ha röghöz kötős szerződést íratnak alá velük, mert azt röhögve kifizetik egy angliai bérből. Márpedig a felsőoktatásra költött kevesebb mint a GDP 1%-a nudli ahhoz képest, amit a tehetségek elvándorlásával veszítünk, de még a 18 éves korukig az állam által rájuk költött pénzhez képest is az.

A fiatalok akkor nem fognak elvándorolni, ha van lehetőségük itthon is a boldogulásra, természetesen a boldogulás nem áll meg abban, hogy meg tudnak élni, egy bizonyos intellektus felett ez például a szakmai önmegvalósítást is tartalmazza. Ezeken kellene inkább elgondolkodni, mint hogy a vasfüggönyt idéző mentalitással próbáljuk bezárni a kapukat, nem, ez nem fog menni.

Zabaalint (törölt) 2013.02.11. 16:41:53

@Saga:
"Dzurinda rendbe tette Szlovákiát. Ott nincsenek ilyen viták és most már lehagytak mindenben minket."

Dehogy nincsenek. Dzurindáékat leváltották a szlovákok, az őket leváltók pedig visszatértek a demagógia útjára, ami nálunk is megy. 95-2001 között nálunk sem a demagógia volt középpontban, de a 2002-es választások idején már mindkét nagy párt azzal kampányolt.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 16:44:28

@Saga:
Látom megzavarodtál, nem kicsit, nagyon!

Lapozz tovább az "Ifjú ballibsi kézikönyve mások kioktatáshoz" brosúrában és megtalálod a következő kész szövegpanelt

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 16:46:51

@Zabaalint:
Tudtommal most konkrétan a röghözkötés ellen tiltakoznak. Azaz igenis ingyen akarnak konkrétan kimenni, erről szól a röghözkötés, illetve ennek a megakadályozásáról.

Beszélhetünk baromságokat hogy konkrét társadalompolitikai, és oktatáspolitikai reformokat akarnak, de akkor alsó hangon is 20 évig kell tüntetniük legalább, és jobb esetben.

Az ős kaján 2013.02.11. 16:53:32

Legyen egy új tantárgy: a tüntetés. Ha ezt gyakorolják és nem a tanulást.

Saga 2013.02.11. 16:57:21

@Trompf: Az erőszak akkor sem lehet megoldás. Az erőszak lehet közvetetten fizikai, mint a röghöz kötés és gazdasági is, amennyiben olyan korlátot teremt, amit nem tudsz megugrani.

Az új korlátokat nehezen szokja meg az ego. Olyan mint a béka. Hala belefő a tálba OK, de ha beledobják a forró vízbe ki akar ugrani.

A jelenlegi gazdasági helyzetben olyan kiút, ami egészséges önbizalmú, szabadság szerető és gondolkodni képes és akaró társadalmat eredményezne, úgy érhető el, hogy minden tekintetben az aktivitást pártolja ezen belül is a független vállalkozást. Munkahely teremtést csak a magánszektor tud végrehajtani. Az állam csak adóból tart fenn munkahelyet.

Verseny kell és szabadság.

Programpont-szerűen:
1. Alacsony vállalati adók, hogy a kockázatvállalási kedv nőjön, beruházások induljanak.
2. Verseny erősítése.
3. SZJA progresszív legyen. EU átlagos legyen.
4. Oktatás kiemelkedő támogatása minden szinten, minőségi követelményekkel.
5. Egészségügy piacosítása, az állam kivonulása.

Hogy honnan lenne forrás:
6. Nincs egyháztámogatás.
7. Nincs közmédia felpumpálás.
8. Látványsport támogatásának állami leépítése.
9. Nyilvánosság minden szinten, hogy a közbeszerzési versenyen keresztül az állam ne legyen korrumpálható.

Azonnali megoldás nincs, mint ahogy a háború után sem volt.

Amit 20 év alatt elrontott a társadalom, annak 40 év kell, hogy normalizálódjon.

Tessék olyanra szavazni, akinél a 2+2 legalább közelít a 4-hez.

Anno a költségvetési hitelességi intézet beárazta a választási programokat és 1-5-ig skálán az MDF kapta a legjobb jegyet 3-ast, (ahol Bokros volt a plakát arc). És ki nyert? És ki volt a második?

Nagyon sarkítva a következőt látom:

- Hát nagyon szar. El kéne menni, mert csak a politikailag korrekteknek van lehetősége, és mindegyik csak a szart dagasztja, belehazudva a pofámba.
- Igazad van fiam. De azért legyen diplomád és legalább mehetsz külföldre, ahol nem a Veres János díja Matolcsy a szent jobb.

Erre jön a tandíj, meg a röghöz kötés. Elvész a remény. És ahol elvész a remény, ott már minden mindegy. Na ezért nem fogják a hallgatók lenyelni a békát. Még ha a vége a tandíj is, meg a röghöz kötés, a rabszolga nem felejt.

DezInf 2013.02.11. 17:06:38

@Együtt 2014 különítmény:

Az a legnagyobb bajotok,hogy rákosiviktor elvtárs azt mondta,aki nincs velünk az ellenünk. Aki ellenünk az meg önálló gondolkodásra képtelen,a zimperialistajudeobolsevikliberálkommunista sötét ellenség szekértolója.
Nem érted,mert ezt nem írták le a lendvai uccai sillabuszba :))))
Ugyi?

Saga 2013.02.11. 17:10:45

@Trompf: Ha lepkegyűjtőkkel kell tárgyalnod. Akkor is követelnéd, hogy legyen egy választott lepkegyűjtő szervezet, és te csak és kizárólag velük vagy hajlandó tárgyalni mondjuk a kék pillangó begyűjtés szabályairól, pedig van egy másik csoport, akik szintén lepkegyűjtők, de más a véleményük a kék pillangó begyűjtés szabályairól, DE egyéb kérdésekben, amiben a választottak járnak el, őket nem érdekli, tehát nem is indulnak választott pozíciókért?

Ez az oszd meg és uralkodj. A HAHA egy civil szervezet, aminek vannak céljai. Az legitimálja, hogy sokan egyetértenek vele és ezt bizonyította is. A kormányzatnak, mint a nép által választott parlament felkentjeinek kötelességük tárgyalóasztalhoz ülni mindenkivel akiről döntést hoz.

Ha polgármester le akarja dózeroltatni a parkot a szomszédodban, és létrehoztok a szomszédokkal egy Hálózatot és panaszt tesztek stb. akkor mennyire éreznéd jogosnak az érvet a polgármestertől, hogy menjetek a pi cs á ba, titeket senki sem választott.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:11:05

@Saga:
Bocs, lehet hogy csak én nem figyeltem eléggé, de ez már az SZDSZ hivatalos programja? Mert ahogy látom pontról pontra megegyezik

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 17:13:32

@DezInf: Tudtommal ez a "aki nincs velünk az ellenünk van" szlogen, most épp a Bajnai-MSZP koala összes mondandója.

Legalábbis az LMP és Schiffer valamint a blogbejegyzések kapcsán, nekem nagyon úgy tűnik.

Saga 2013.02.11. 17:13:59

@Együtt 2014 különítmény: Ismered az összes nevet? Listát vezetsz róluk és raksz rájuk sárga csillagot?

Ha mondjuk én vagyok Biszku Béla és látom, és látom, hogy valaki lop, akkor az én tanúvallomásom érvénytelen?

Gondolkozzál el azon, miért vagy ennyire kirekesztő és dolgozzál rajta.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 17:14:46

@Együtt 2014 különítmény:
Nem teljesen..
Régebben az egykulcsos adó is közte volt. ;)

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:17:18

@Saga:
"kormányzatnak, mint a nép által választott parlament felkentjeinek kötelességük tárgyalóasztalhoz ülni mindenkivel akiről döntést hoz"

Ez a "mindenkinek megvan a kötelessége, és én mondom meg mi az, de nekem csak jogaim vannak" olyan hamisítatlan ballibsi mozgalmár tempó

De legyen ha akarod. Aztán mégis, hogy képzelitek, milyen alapon történik a delegálás részetekről? Ki tárgyalhat egyenrangúként a kormánnyal, kinek a nevében és milyen alapon?

moophlander 2013.02.11. 17:17:40

Szeretném megkérdezni a sipákolókat, hogy miért nem foglalják el a telefonszolgáltatókat! Ja hogy ott természetesnek veszik, hogy x év hűségnyilatkozatot írnak alá pár ezer forint kedvezményért!

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:19:26

@Saga:
Az OH támogatóinak neve nem titkos. Bárki kedvére csemegézhet benne

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.11. 17:20:02

@Együtt 2014 különítmény:
Ezt én se teljesen értem..
A diákoknak van érdek képviselete, akivel tárgyal is a kormány.
Akivel meg is állapodtak.
Fura módon velük pl a HaHa is tök elégedett, és eszük ágában sincs oda beférkőzni, hogy legálisan tárgyalhassanak a kormánnyal és képviselőkkel.

De engem pl ki képvisel, mint röghözkötés pártit ?
Vagy csak az ellenzőknek jár a képviselet ?

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.02.11. 17:21:25

A HÖOK tüntetni ment, az Emmivel egyeztetni nem

Az Emmivel eddig rendszeresen egyeztető hallgatói tervezet egyelőre fontolgatja, hogy a jövőben is részt vesz-e a felsőoktatási kerekasztal munkájában

Saga 2013.02.11. 17:21:56

@Zabaalint: Csak finoman. Fico nem nyúlt az alapokhoz. Demagóg, de nem hülye. Nem szopatja szét a bankokat és nem adja el mint a nép érdekét. Nem harcol az IMF ellen. Nem volt persze 2/3-a sem.

De a lényeg, hogy ott volt értelmes kormányzás, amit nem gátlástalanság és komplett idiotizmus követett.

Kár hitelteleníteni a szlovák eredményeket. Mondhatnám a Lengyeleket is, ahol lassan építkeznek, pedig ott is megvolt a "jobbos" fordulat idiótákkal, de aztán aludtak rá egyet.

moophlander 2013.02.11. 17:22:23

@Saga: Ha te lennél Biszku Béla a te tanúvallomásod nem számítana! Hogy miért? Mert eleve megkérdőjelezhető a szavahihetőséged, akár egy drogosnak, vagy visszaesőnek! ... legalábbis ez lenne a normális!

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:24:56

@Trompf:
"az egykulcsos adó "

Lehet hogy összekevertem Bajnai Gordon programjával? Könnyen összezavarodik az ember, olyan kicsik a különbségek

Saga 2013.02.11. 17:25:16

@Együtt 2014 különítmény: Te kategorizálsz és amikor felhívom rá a figyelmed, érvként használod, hogy na lám hát ilyenek ezek.

Hát ezért alattomos nem a témáról beszélni, hanem azt minősíteni aki beszél.

És mi van ha a kézikönyv téved. Szoktál néha out of box gondolkodni?

Saga 2013.02.11. 17:26:17

@moophlander: Sikerült a lényeget megragadnod. Köszönöm.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:27:57

@Saga:
"Nem harcol az IMF ellen"

Ja megvan már! Az IMF feljegyzésében szerepelt a társasági adó minimalizálása a lakosság progresszív adóztatása mellett. Akkor helyben vagyunk

Saga 2013.02.11. 17:31:35

@Együtt 2014 különítmény: Ez max konzervatív program, de konzervativizmusról az elmúlt 60 évben itthon példát nem nagyon láthattál, hiszen most is nemzeti bolsevik hatalom van.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:32:33

@Saga:
" Te kategorizálsz "

Szerintem inkább a poszt szerzője kategorizálta magát számos korábbi írásában

Miért akarjátok elhitetni, hogy nem a balliberális értékrend elkötelezettjeként lép fel, amikor mindig is azt tette?

DezInf 2013.02.11. 17:32:45

@Saga:

Kár vitáznod egy lendvai utcai fizetett trollal:))))
Neki ez a munkája,ő választotta,nem is érdemes sajnálni:)))

Saga 2013.02.11. 17:33:55

@Együtt 2014 különítmény: Ja és megint jössz az SZDSZ-es dumával, pedig nem is csináltak liberális gazdaságpolitikát, mert idióták voltak.

Amit leírtam nézd meg működik-e angliában, svájcban, dél-koreában.

DezInf 2013.02.11. 17:34:22

@Együtt 2014 különítmény:

A neved nagyon hajaz a fehér különítményesekre kicsike kunbéla:D
Nem is vagy átlátszó:)))))

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:34:26

@Saga:
"most is nemzeti bolsevik hatalom van"

Nanemár! Egykulcsos szja-val?

moophlander 2013.02.11. 17:35:03

@Saga: Az ördög a részletekben rejlik. Aki az apró dolgokban homályosan lát, ne osszon észt nagyobbakban! Amúgy tőled is kérdezem, amit az elöbbiekben feltettem: "Szeretném megkérdezni a sipákolókat, hogy miért nem foglalják el a telefonszolgáltatókat! Ja hogy ott természetesnek veszik, hogy x év hűségnyilatkozatot írnak alá pár ezer forint kedvezményért! "

Saga 2013.02.11. 17:36:58

@Együtt 2014 különítmény: De csak homályosítasz és sejtetsz. Írj róla egy hosszabb cikket, hogy szerinted ki miért hiteltelen.

Ez így sanda megbélyegzés.

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 17:40:26

@Trompf:
Fura hogy olyanok reklamálnak az őket érő "erőszak" ellen (amin a "röghöz kötést" érti az ifjú titán), akik el akarnak foglalni hidakat, középületeket, fel is gyújtanának ezt-azt, például nekik nem tetsző szerkesztőségeket

Van nekik öntudat, nem vitás

_most_ 2013.02.11. 17:41:03

@moophlander: hát szerintem a hűségnyilatkozat maximum két év lehet és mondjuk nincs beírva az alkotmányba, legalábbis tegnap még nem volt. Másrészt a telefonálás meg a tanulás nem teljesen ugyanaz a kategória, igaz mindkettő "t" betűvel kezdődik, de ez ne zavarjon meg :D

MEDVE1978 2013.02.11. 17:41:59

@Zabaalint: Ja, lehet, hogy kimegy Angliába és röhögve visszafizeti a pénzt. De akkor legalább kifizeti az oktatása költségeit, amiből mást esetleges lehet képezni - tehermentesíti a költségvetést.
Ez nem tartja majd itthon, de még mindig jobb megoldás, mintha semmit nem fizetne.

Saga 2013.02.11. 17:44:53

@Együtt 2014 különítmény: Közgazdaságilag helyesen. De nyilván nálad nem érv, ha valamit nagyon sok közgazdász mond.

Lehet a munkabér adója 0% és a cégeké 50%, de akkor nem lesz munkahely és a 0%-os SZJA-t a hajadra kenheted. Nem a munkavállaló teremti a cégeket, és amíg ez így van, addig a közgazdász ennek megfelelően kalkulál.

Lehet ez ellen tenni, ahogy a fidesz is megpróbálja, de annak az a logikus következménye, hogy nem lesz növekedés és csökken a munkahelyek száma.

Ok-okozat.

Ne a gravitációt hibáztasd, ha kivágod a fát és rád dől.

rodeo36 2013.02.11. 17:47:30

egy valami alapvető kimaradt, (nem vitatom a tandíjat) a kötelezettséget az államra is ki kell terjeszteni mely szerint köteles, záros határidőn belűl megfelő munkát biztosítani a végzett hallgatónak amely a hallgatónak megfelel akkor és ahol azt felajánlják, ha nem akkor a hallgató szabad utat kapjon nemzetközi mezőre lépni, ugyanígy kimaradt az, hogy bárki vagy bármi műintézet sponsorálhasson egy vagy több diákot a felsőfokú tanulmányai kapcsán és annak befejeztével munkát biztosítson a sponsor szerződésben foglaltak szerint

ha az állam nem képes felelősséget vállalni az állampolgárok megfelelő szakképzésére akkor el kell tűrnie hogy a hallgató vagy az állampolgár szabadon keressen neki megfelelő tanulmányokat/munkát bárhol a Föld nevű bolygón
brühühühü

Saga 2013.02.11. 17:49:13

@Együtt 2014 különítmény: Igen, hiszen nehogy már kizsákmányolják szegény munkavállalókat. Államosítunk nyakra főre, manyup rekvirálva. Ellenvélemény korlátozva (kommentért eljárás - bravo), alkotmány hackelése. Választási törvény testre szabása. Ezek mind növelik a versenyt és a szabadságot! TAPS

Tovább is van mondjam még?

moophlander 2013.02.11. 17:51:23

@_most_: Látom vág az eszed! Megvilágosításként egy adalék! Tegyük fel vállalkozó vagy és van egy kis üzemed! Mondjuk 10 ember dolgozik nálad! Szükséged van utánpótlásra, mert nyugdíjas lesz nemsokára valaki! Felajánlasz egy tanulónak ösztöndíjat, hogy nálad legyen gyakorlaton, ami alatt megtanítod neki a szakmai fogásokat, szakmai titkokat, hogy mikor elvégzi az iskolát képzett munkaerőként tudd alkalmazni! Fizeted a suliját, ösztöndíját, aztán végez a suliban! Erre ő nem hozzád megy dolgozni, hanem elmegy egy másik munkahelyre! Te nem íratsz vele olyan szerződést, hogy ez esetben vissza kell fizetnie a rá költött pénzt?

Együtt 2014 különítmény 2013.02.11. 18:04:24

@Saga:
Nem kell tovább mondanod. Amit eddig leírtál, abból is egyértelmű hogy az éppen aktuális ballib kánont ismétled

Ezek után tök mindegy minek hirdetitek magatokat, hallgatói demonstrációnak vagy éhségmenetnek, a kettőt ugyanaz az érdek mozgatja, ugyanakkor és ugyanott. A "forradalom napján" ahogy kifecsegte néhány ifjú forradalmár

_most_ 2013.02.11. 18:04:34

@MEDVE1978: de miért az oktatáson kell spórolni a költségvetésben, a jó oktatás befektetés a jövőbe, ami megtérül, inkább a nyugdíjakon kéne spórolni, hiszen a nyugdíjasokból már semmi haszna nincs a társadalomnak.

Saga 2013.02.11. 18:08:06

@moophlander: Én értem logikádat és értem, hogy igazságtalanságnak érzed, ha valaki "ingyen" diplomával külföldre megy, de amit írsz az így csúsztatás.

1. Nem ingyenes, mert feltételezhető, hogy a diák szülei adó formájában hozzájárultak a költségekhez. Ráadásul most nem hogy az adója nem csökkent, még tandíjat is kéne fizetni. (Az átlagbér 200 eFt, tehát ne az egykulcsost és az eleve jól keresőket hozd fel ellenérvként, mert nem ők a tömeg)
2. Az állam nem tud állást garantálni úgy mint egy cég.
3. Jelen pillanatban az a kilátás, hogy évtizedekig stagnálás lesz, a foglalkoztatás csökken.

Ha jól értem, akkor az a megoldás, hogy fizessen tandíjat és ne is mehessen el, de munkája az nem lesz. Szerinted melyik szülő szánja ezt a gyerekének?

Saga 2013.02.11. 18:13:25

@Együtt 2014 különítmény: Csak te nevezed ballib kánonnak. Csak te cimkézed. Viszont ezt te szitokszóként használod. Egyébként konzervatív, ha a saját pontjaimat kellene kategorizálni.

moophlander 2013.02.11. 18:15:12

Nem vagyok fidesz fan, de a Hillert utálom! Ettől függetlenül én most azt mondtam volna: Mit is javasolt az MSzP nevében Hiller? Hogy az első év legyen ingyenes, utána pedig a tanulmányi eredmény függvényében kelljen fizetni! Na akkor ezt vezessük be, hiszen ezzel a Szocik is egyet értenek ezek szerint! Na akkor nézném meg a hallgatók arcát! :)

moophlander 2013.02.11. 18:29:48

@Saga:" Ha jól értem, akkor az a megoldás, hogy fizessen tandíjat és ne is mehessen el, de munkája az nem lesz. Szerinted melyik szülő szánja ezt a gyerekének? " Na ez inkább csúsztatás! :) Amit írtál abban az a logikai buktató, hogy nyilván a céged olyan szakmát támogat, amire szükséged lesz! Tehát nem fog egy adminisztrátort támogatni, ha neki esztergályos kell! Tehát!!! Ha valaki olyan szakmát akar amiben nehéz elhelyezkedni, akkor nagyon jó tanulmányi eredményt kell elérnie, hogy esélye legyen! Hiába tartasz 20 tyúkot otthon, ha nem kell a tojás otthon senkinek és a húsát se szeretitek! ....Adalék: Műszaki egyetem levelező szak! Olyan osztálytársaim voltak, akik tolómérőt is akkor láttak először! Volt már egy-két diplomája a többségnek! Ez normális??? Még a kedvem is elment ha rágondoltam, hogy ezek terveznek majd meg valamit! :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.11. 18:32:45

@Saga:
Nem.. A javaslat az, hogy fizessen tandíjat, és ha itthon önhibájából nem tud elhelyezkedni akkor nem kell visszafizetnie, de ha külföldre megy dolgozni, akkor bizony fizesse vissza a képzés költségeit.

Mert énem szívleljük ha ellopják az adófizetők pénzét.
Márpedig ez lopás.
Lopás és cserbenhagyás.

Ingyen taníttatni magad, aztán cserbenhagyni azokat akik ezt fizették, magukra hagyni leendő nyugdíjasainkat, és taníttatandó gyermekeinket.

Persze tegye nyugodtan.
Csak dobja vissza a lóvét elötte.

DezInf 2013.02.11. 18:43:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Húzz már vissza vezéred fenekébe,egyszerűen viktorszagú vagy :))))))

DezInf 2013.02.11. 18:44:31

@rodeo36:

Rodeo,ez nem semmi:)))
Új billentyű?
tyűűűűű

hogyne,persze,igazad van! 2013.02.11. 18:46:05

@rodeo36: Te mi a dagadt anyad otvaros pitsaaert teszel minden frocsogesed utan egy :" bruhuhu" -t ??!!
Beteg vagy vagy mi a kurvaanyad?

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.11. 18:47:45

@rodeo36: keressen!
Tolem a holdon is tanulhat, de akkor fizesse is ki.

DezInf 2013.02.11. 18:48:56

@hogyne,persze,igazad van!:

Moderáld magad picipaci. Anyád azt hitte gyereke lesz,oszt téged kapott ki :)))

brumeszkosz 2013.02.11. 18:53:03

Mit vártok ettől a cigány vajdától??? A sok kis hülye egyetemista rá szavazott,hát most egyék meg amit főztek!!!!

DezInf 2013.02.11. 19:01:06

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

Te meg fizesd vissza az összes eddigi taníttatásod költségét,mert látható,csak a romkocsmákban henyéltél,és sötét maradtál mint az éjszaka :)
Jahh,és fizesd be a tagdíjad a fidesz párttitkárnak mert kizárnak:D

angyalföldi partizán 2013.02.11. 19:04:54

@DezInf: te miért gyűlölsz mindenkit? molesztáltak kisklampó korodban?

DezInf 2013.02.11. 19:09:43

@angyalföldi partizán:

Abba kötök bele akibe akarok!!!
Közöd semmi!!!!
mit partyzánkocc itt ? :))))

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.11. 19:23:36

@DezInf:
Néhány szerencsétlen ballibet a libsi apja segbekúrt, oszt hülye lett, meg DezInf.

Ezért írkál hülyeségeket, meg ezért nyalják Bajnai és az MSZP seggét, a HaHa-val.

DezInf 2013.02.11. 19:27:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Nagyon beteg ember lehetsz:)
Erre a nicked az élő példa.
Példának is okádék:)

rodeo36 2013.02.11. 19:35:31

@hogyne,persze,igazad van!:

én sohasem írtam azt, hogy "bruhuhu" én mindíg azt írom, hogy brühühühü és ha neked nem teccik akkor nyasgem...más kifogásod nincs? esetleg netántán bekaphatnád és előtte kinyalhatnád...dagadt anyád neked lehetett
mert ekkor ótvart kihordani nem semmi...azonkívűl mint láccik nem tucc olvasni...mikor tanúcc meg?

brühühühü

rodeo36 2013.02.11. 19:38:29

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

ahhoz neked semmi közöd ki mikor kinek és hogyan fizet, a Holdon ugyan több oxigén van mint Levédiában és akkor gyünnek a zilyen jimmy-k és azt is elszíjják...te ilyen szopós vagy?

te mit fizettél a két faiskoládért? ingyen volt mert még oda is retardáltnak fogtak föl

kár

brühühühü

rodeo36 2013.02.11. 19:44:43

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

neked ez idénymunka a fidesznek trollozni? és jobban fizet mint a havi 47000?

ha keressen? akkor ott keres ahol neki jobb hát nem Levédia és akkor dugádba dőltél és le is szoptad magad

arról milyen ötleted van, hogyha megtaníttyák egyetemi szinten kapálni és mikor elvégzi nem lesz kapa, adnak neki? vagy kifizettetik a kapálási oktatási díjat és ha nem fizet mit tesznek vele?

mert ugye nincs állása nincs bevétele nem tud fizetni...marad a börtön, ahol kapálni kell de továbbra is hiánycikk a kapa mert a sok KDNP-s mind hord egyet a pofájában ki is lóg a nyele a pofáájukból és akkor mi lesz a börtönben etetik itatják megbasszák szívattyál és ugrattyák?

te már ebben nagy lehecc, sok sok gyakorlattal

brühühühühü

rodeo36 2013.02.11. 19:47:33

@DezInf:

ja...teljesen

ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ

űűűűűűűűűűűűűűűűű

ÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜ

üüüüüüüüüüüüüüüü

br

és máris komplett

brühühühü

kis márvány Windows17.5 vityának

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.02.11. 20:33:51

Javaslat: iratkozzon be mindenki valamilyen felnőttképzésre az egyetem után/mellett/előtt és végezzen el egy szakmát.

Amúgy belegondolva _elméletben_ nem lenne hülyeség a röghözkötés, mert az valahol mégis úgy igazságos, hogy ha az állam "saját költségén" kiképzett téged, akkor ő is profitáljon belőle, ne valamelyik másik állam.

Na de hogy a túróba akarják ezt kivitelezni és milyen módon?

Lehet, nem ismerem eléggé a törvényjavaslatot/alkotmánymódostást, ezért világosítson fel valaki ha jobban tudja:

Teszem azt, informatikus szakot végeztem, majd úgy döntök, Hollandiában próbálok szerencsét. Most akkor amikor átléptem a határt, jön a magyar állam automatikusan, hogy ácsi, fizessek, de izibe? És akkor mondjuk mosogatok Hollandiában, erre föl jön az állam, hogy de hát ők fizették az informatikus szakomat, mi az hogy ott adózok? Függetlenül attól, hogy a képzettségemnek semmi köze nincs a munkakörömhöz. És végül: mi van ha tíz hónap után megunom a banánt és kitalálom, hogy akkor leszek inkább otthon informatikus és hazamegyek, akkor is legombolja rólam a zsét az állam, a lényegében nem létező kiesése miatt?

Vagy hogy?

tábormegsemmisítő 2013.02.11. 20:55:14

@Gábor (Gee Halen):

DerWish 2013.02.11. 15:10:09-nél már megírta mi lenne a következetes megoldás.

Mindenki tandíjköteles, és van egy befizetési kontója a tanulmányai kezdetétől. Ha befejezi a képzést, akkor ez adótartozássá alakul, amit viszont az idehaza szerzett jövedelemből jóvá lehet írni.

Ha nem fejezi be a tanulmányait, akkor kifizeti az addigi költséget oszt jónapot.

Ez durvább ugyan mint a jelenlegi hallgatói szerződés, de abszolút követhető elveiben is és a gyakorlatban is.

cila001 2013.02.12. 12:47:48

Csak így tovább fiatalok!!Nem szabad senkitől megijedni,Ti vagytok a jövő,Mi bennetek bízunk!!!
Ti elsöpritek,ezt a kormányt,van ész,erő,és tehetség!!
Mi nyugdíjasok,csak Bennetek bízhatunk!
A kétharmados bagázs csúnyán átvert mindenkit,Benneteket,és Bennünket is!!!
Drukkolok Néktek:cila001

bkkzol 2013.02.14. 15:07:44

@Saga: Én nem pattogok!Pattognak a felreszeg egyetemisták a Ráday útcai kocsmákban. Társadalmi olló mindenütt van. Mert Svájcban a kopasz seggű hontalan megy az egyetemre?!

Bálint Balázs 2013.02.14. 16:17:44

Ti egyetemisták csupán egy csúnya politikai játszma részesei vagytok, vegyétek már észre! A következő kormány eltörli a hallgatói szerződéseket... Melyik az MSZP-é? Lehet és bevezet helyette tandíjat. Aztán jön egy újabb kormány és újra lesz szerződés.
Azt mondjátok, nem "röghöz kötés" kell, hanem EU-s bérek és munkalehetőség. Viszont sok olyan szak van (kommunikáció, jogi) ami sokkal több hallgatót képez ingyen, mint amennyire szükség van, így persze, hogy nem könnyű álláshoz jutni. Ami pedig a fizetést illeti, sajnos a Norvégiába készülő orvostanhallgató képzését az adójából fizető kétkezi munkás jövedelme sem Norvég szintű. Jó ideig nem is lesz az, legyen bárki kormányon.
Ti szolidaritást vártok el, azt, hogy támogasson az állam a mi adónkból. Rendben, de akkor mi is elvárhatjuk, hogy legalább egy ideig hasznunk legyen a tudásotokból. Amennyiben ez nem tetszik, fizessetek a saját képzésetekért és akkor oda mehettek dolgozni, ahová csak akartok!

KovA 2013.02.14. 16:35:00

Elég rég írtam valahol e még mindig aktuális támában a következőket:

Feltétel/ellenszolgáltatás nélkül nem várható el, hogy bárkinek bármit is adjanak.
A közösség zsebéből sem.

Furamód attól a fura nemigen definiált államtól szeretik ezt elvárni :-) amibe mindent beleálmodnak sátánt, feketebárányt stb.
Érdekes módon eszükbe se jut ilyesmit a munkaadójuktól várni.
Az állam legyen a hülye (hogy aképp viselkedik az más kérdés - az állam "hülyesége" sok hozzánk hasonló ember
ravaszságának és gyarlóságainak és korlátolt érdekeinek a megnyilvánulása).
Az állam adjon a máséból (is többet mint amennyivel én hozzájárulok) úgyhogy tőlem ne várjon semmit - az államot nézzük hülyének - akkor nem vesszük észre,
hogy mi magunk vagyunk azok.

"Bírom" ezt a fajta korlátoltságot, ami bedob egy ilyen fogalmat a köztudatba mint "röghözkötöttség" - így elégy egyszerű ahhoz,
hogy a szajkók szajkózhassák agyatlanul.

Én már rég átgondoltam ezt a dolgot és erre jutottam:
Én szigorúan tandíjellenes vagyok - és diákhitel ellenes is.
A véleményem az, hogy a társadalomnak indokolt számú és képességű jelentkezővel szerződést
kell kötnie hogy adott szakokon jó eredménnyel elvégzi az egyetemet/főiskolát.
A tanköltségeit - beleértve egy olyan ösztöndíjat ami teljesítményarányos
és amiből szerényen fenn tudja tartani magát az állam állja - és kölcsönadja kamatmentesen.

A szerződés azt is tartalmazza, hogy a számára kölcsönzött tanköltséget megtérítheti
a) zsebből
b) az idehaza befizetett adójával
c) ha közalkalmazott pl. orvos/tanár - akkor az adott foglalkozásra Európában jellemzó átlagbérhez
képesti jövedelemkülönbözetét lehet jóváírni tartozása ellenében.

A szerződés tartalmazza azt is, hogy a tanulás költségeinek vállalásának feltétele a jó teljesítmény,
ezalatt az oktatás száméra fizetőssé válik. Fölötte pedig több ösztöndíjat kap.

Ez egy olyan konstrukció ami a legigazságosabb és egy környezetéhez képest fizetésekben versenyképtelen közösség érdekeinek
és lehetőségeinek - tehetséges fiataljait nem elveszíteni leginkább megfelel.

A felsőfokú szakirányú taníttatásba befektetni társadalmi/közérdek.
Ennek társadalomnak (ebben a helyzetben) akkor van hatása arra hogy ki ne vérezzen,
ha szerződést köt a tanulókkal, de akkor szerződőképes, ha maga is kínál/ad valamit.
A közösség által támogatott felsőoktatás szerződéses jogviszony kell, hogy legyen
diák és közösség között - a közösség befektetésének (adójának) védelmében és az
diákot anyagi hátterétől függetlenítő esélyegyenlőség okán - mint ahogy az is társadalmi érdek,
hogy egyéni anyagi háttér hiánya miatt a legtehetségesebbek el ne vesszenek a társadalom számára.

Miután (meglehetősen időtállóan) ez a dolog valódi természete és igazából
az egyenesen alkotmányban kellene ilyesmit rögzíteni - a sok fennkölt hülyeség helyett.

Az elvándorlókkal egyébként nemcsak a felsőoktatási tanköltség vész el,
hanem ennek a többszöröse a közösség befektetése amíg egy gyerek egyáltalán odáig eljut.
Ha nagyjából kiegyensúlyozott lenne mennyiségben és minőségben az el- és bevándorlás - nem volna probléma.
De nem az és nem lesz az.
A közösségnek erkölcsi joga (s ha nem hülye meg is teszi) kiállítani a számlát a befektetései után - más kérdés,
hogy mit és kivel szemben képes érvényesíteni.
Neki lehetne/kellene szegezni a kérdést a fogadó államoknak is, ahol élni és adózni fog.
Én pedig amondó vagyok az állam (az emberek közösségi képviselete) se legyen hülye.

KovA 2013.02.15. 10:10:22

A lényeg az volna, hogy a diákság olyan reformjavaslattal álljon elő, ami a közösség előtt védhető, sőt Magyarország (adózó) közösségének érdekeit képviselje.
azzal maga mögött tudhatja a társadalmat és végetvethet az politikusok(ok) demagógia-ámokfutásának.

Nem olyan nehéz dolog ez - hiszen a jövő értelmiségéről feltételezhető, hogy képes logikusan gondolkozni és tényeket latbe vetni és mérlegelni.
Amit talán meg kell tanulnia, hogy ne csak saját önös érdekeiben gondolkozzék, hanem azokéban is, akiktől az erkölcsi és anyagi támogatásuk függ - az pedig az adózó nép, ésa annak minden tagja - azok is akiknek nem jutott ki afelsőokulás, viszont a diákság napi betevő krumliját kapálják és összkuporgatott adóforintjaikból az okulásuk anyagi fedezetét előteremtik.
Égő hozzáállás - főleg a társadalomtudományiak (?!) részéről bármely kormányt önös és egyoldalú érdekérvényesítés céljából ellenszolgáltatásvállalás nélküli sarcra kényszeríteni.

Ésszerű közérdeket lehet tartósan és szívósan képviselni, annak egy ország mögé áll - pártérdekek fölött átívelően.
Ennek ami most megy: nem.
Nem üti meg azt a minőséget.
Ez csak muníciónak alkalmas egy meglehetősen alattomos politikai játszmában.
Igazából égő miatta diáknak lenni.
Pediglen az egyetem - és a felsőoktatás éppenséggel hagyományosan szellemi konyhája is a közösségnek... világot megvált(ani akar)ó tiszta ötletekkel és eszmékkel...
Ám amit most főznek - padlóra kiköpni való.
Ha már most híjával vannak egészséges (köz)jóakaró idealizmusnak - mi lesz később ?
Mire fognak emlékezni, mibe fognak megkapaszkodni a gazdasági élet (megalkuvás)kényszerei között ?

KovA 2013.02.15. 13:42:02

@FOLHERGELVE:
Persze, hogy kezd - nem lehet kellemes diáknak lenni, ha az ember azt érzi, hogy az utcán szembejövők úgy méregetik, hogy vajjon ez is azok közül egy aki jogot formál lelépni (a népből kisarcoltatott tanköltséggel)...

DieNanny CH 2013.02.24. 19:30:44

10 napos a cikk, de talán a véleményem még nem elavult.
'96-'99-ig, levelezőn diplomáztam, félévente 45ezer Ft volt a tandíj. Ami 270ezer Ft. Most, ha az Állam gondolja, szívesen kifizetem, ugyanis külföldön dolgozom. Akár kamatostól. Vagy, inkább legyek "röghöz kötve", akkor közmunkáért kapnék 3 hónapig 45-45ezer Ft-ot. Képzettségemnek megfelelően nem tudok elhelyezkedni, minden máshoz túlképzett vagyok... Magyarországon.
Ennek így mi értelme?

KovA 2013.02.25. 13:56:45

@DieNanny: A tandíj az nem a taníttatásod költsége. Azzal hogy te megfizetsz valami tandíjat - messze nincs az megfizetve amit a közösséged belédfektet.
A tandíj max arra "jó", hogy
1.) kerüljön neked is valamibe, hogy értékeld
2.) kirekesztődjenek a felsőoktatásból (versenyből) a nincstelen( tehetségek)ek, a tehetősek javára.

Semmi akadálya egyébként, hogy amit ez a közösség belédfektetett a másik közösség törlessze/térítse meg, ahol hasznot hajtasz képzettségeddel.

A lényeg az, hogy megtérüljön valahogy.
Ha egyensúly volna az el és bevándorlás között minőségben és mennyiségben - kicsinyeskedés volna vele foglalkozni.
Ám ez így kivéreztetés - és nagyon unfair egy amúgy is sokkal szegényebb közösséggel szemben.
Röviden:
Koldustól elvenni: aljasság.
Ha koldustól nagyvonalú adakozást vár magának a gazdag - az pofátlanság.
És emellett papolni vagy hülyeség vagy szemétség.

Lehet mondani, hogy miért nem biztosít a közösség megfelelő feltételeket, úgy kell neki - ez meg cinizmus főeg ugyanannak a közösségnek tagjaként...
Nem biztosít mert nem tud.
És aki szövegel, azt sem tud.

Egyet tud: maradék eszét, közösségi szuverenitását felhasználva nekiáll gátat szabni a kifosztásának.
Ott kezdődik a dolog.
Mert többek közt azért tart ott ahol tart, mert túl sokáig hagyta magát kifosztani - és mert ilyen az értékrendje... nem jobb a közösség az őt alkotó egyének értékrendjénél.
Az pedig gátlástalanul haszonleső, korrupt, individualista - beteg.

Tőlünk ilyen amilyen, a saját szabadságunk és felelősségünk ebből megváltozni. Addig leszünk ütve verve - így kap értelmet Vörösmarty Szózata a jelenben. Meg Ady Nekünk Mohács kell c verse.

Vagy nem túl távoli jövőben gettó lesz itt: indiánrezervátum-lét Európa közepén.

Megértem aki elmegy.
Mert lehet, hogy kezdetben szívesen tagja a közösségnek.
Aztán megtapasztalva saját tehetetlenségét az értékrendtelenséggel szemben - vagy depresszióba esik vagy azt mondja: ezekkel nem érdemes együtt - arravalók, hogy el legyenek nyomva ki legyenek fosztva - ezzel keres magának igazolást az erkölcsileg közéjük süllyedéssel egyénileg kiemelkedni.
Nem éri meg és meglehetősen reménytelen is.
Az egyetlen remény, hogy ahol nagy a baj, ott nagy az ösztönző megoldást keresni/gondolkodni.
Végzetes nép ez. Végzetes hozzátartozni is. Megértem aki lelép e nem túl dicső végzet elől.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása