Kedves Tanáraim!

Decemberben, diákként, azért mentünk utcára, mert tudtuk: nincs vesztenivalónk. Nincs mit féltenünk, elvették tőlünk a jövőnket, a kiugrási lehetőségeinket; iskoláinkat, álmainkat feldúlták.  Azt mondtuk, nincs mitől tartanunk, csak Mi vagyunk, és amit képviselünk, az érdekeink.

Önöknél nem ez a helyzet. Önöknek családjuk, munkahelyük van, de az Önök felelőssége mégsem csak CSAK a szűk családjukra terjed ki, hanem nemzedékek jövőjére is. És most azért vannak itt, hogy mindezt megvédjék. Felelős állampolgárként nem is tehetnének mást, most mégis úgy tűnik, ez a rendszer nem kér felelős állampolgárokból.  Önök is választhatnák az új gyermekkort, amikor megmondják, mit tegyen, hol, hogyan, mikor és egyetlen felelősségük, hogy a parancsok be legyenek tartva, cserébe el vannak tartva, ki vannak szolgáltatva szüleik szeszélyeinek. Ennyi. Azt hiszem, Önök, akik itt vannak, sokkal bátrabbak, mint mi voltunk.

Az, hogy ma ilyen kevesen vagyunk itt, nem kudarc. Épp csak jelzi, szavak nélkül, hogy miért vagyunk ma itt. Azért, mert félünk. Félünk kimenni az utcára, felemelni a hangunkat, akár itt kint, akár az iskolában, félünk elmondani, hogy nekünk ez az egész rendszer úgy ahogy van, nem tetszik.

Nem tetszik, hogy diákként csak azt tanulhatom, ami Állambácsi ízlésének is megfelel, nem tetszik, hogy mindezt olyan formában kell tennem, amiben sem én, sem a tanárom nem lehetünk kreatívak, nem figyelhetünk egymásra, nem lehetünk partnerek. Nem tetszik, hogy egy olyan rendszerben kell tanulnom, ami minden korszerű szakmaiságot nélkülöz, amit parancsolni akaró, hozzá nem értő politikusok tákoltak össze röpke hónapok alatt, és kényszerítették ránk, mint egy kinőtt babaruhát. Nem tetszik, hogy visszafelé tolnak minket, miközben minden jogunk megvan ahhoz, hogy fejlődjünk, tágítsuk módszereinket, hogy haladjunk a korral.

Köszönöm, nem kérek az erkölcstanból, ahol azt tanítják, mi a jó, mi a rossz, mi a család, miért betegség a homoszexualitás, egyáltalán, miért bűn Másnak lenni. Köszönöm, nem kérek a szegregált oktatásból, ami társadalmi széthúzást szül, ahelyett, hogy lehetőséget kapnánk arra, hogy megtanuljuk, milyen Együtt, egy társadalom tagjainak lenni, milyen egymást segítve, támogatva, szeretve élni. És nem, nem kérek a folyamatos megaláztatásokból, a semmibe vételből, a leszólásból sem.

Az, hogy közel egy éve, amikor diákként, őszintén, magunkért, a jövőnkért, kimentünk az utcára, a kormányzati propaganda csürhének, bajkeverőknek, hazug, felülről pénzelt demagóg uszítóknak titulált minket, mond valamit. Az, hogy azóta is „Minden rendben van, a közoktatási reform sikertörténet, a KLIK elérhető, és létezik, nem csak fantom, a Kello meg előre leszállította a még meg sem rendelt könyveket is, csupa jófejségből.” az is.
Az, hogy vannak olyan emberek, akik továbbra is különösebb lelkiismeret furdalás nélkül nyilatkoznak nap mint nap a közoktatás kifogástalan helyzetéről, példálóznak a boldog diákokkal és a még boldogabb tanárokkal, hogy bizonyítsák igazukat, szintén elmond valamit.

Nos, ezeknek az embereknek üzenném, hogy ezek a diákok pontosan tisztában vannak a tanáraik helyzetével, és pontosan tudják, miért nem boldogok most. 

Amit tanárainkkal művelnek, az megaláztatás, az emberi- és morális értékek megcsúfolása. 
Nem értjük, miért nehezítik meg a munkájukat, ahelyett, hogy segítenék őket. Nem értjük, miért veszik el tőlük a tanítás örömét, szorítják őket nevetséges és felesleges keretek közé, megfosztva őket a kreatív, egyéni, személyre szabott oktatás örömétől. Nem értjük, miért nem bíznak meg bennük, miért követik nyomon minden lépésüket, miért kezelik Őket dilettáns, lusta, dolgozni nem akaró tömegként. Engedjék felnőni a tanárainkat! Engedjenek felnőni minket is!

Nem, ma nem vagyunk sokan. Lehetnénk többen is. De azt hiszem, a jelenlegi helyzetben ez egy óriási szám. Egy olyan országban, ahol a tanárok nem merik felemelni a hangjukat, mert minden egyes elejtett szóval, elégedetlen mondattal az állásukat teszik kockára, ahol a kormány nyíltan röhög a markába, amikor meghallja, hogy a pedagógusok tüntetni akarnak, mert pontosan tudja, hogy az általa ellehetetlenített helyzetben soha nem fog vesztesként kikerülni a csatákból. A kormány pontosan tudja, hogy elérte a célját. A tanárok félnek. Félnek, és hallgatnak. Némán lenyelik a legmegalázóbb helyzeteket is, némán tűrik, hogy a kormány megszüntesse a munkahelyüket, megduplázza a munkájukat, semmibe vegye a tudásukat, eredményeiket.

Pontosan tudom, melyik tanáromnak, miért kellene most itt állnia. Pontosan tudom, miért vannak most kétségbeesve, miért aggódnak, miért dühösek. És pontosan tudom, miért nincsenek mégsem itt. 

Nekünk, diákoknak, Tanároknak félre kell tennünk a bennünk megbúvó kisgyereket. Félre kell tennünk, a tegnapi igazságtalan matek 1-es miatt érzett tehetetlen dühünket, a tanítást ellehetetlenítő intézkedések miatt érzett, elfojtott haragunkat, és ki kell állnunk egymás mellett! És ha mi is itt vagyunk, azokkal a tanárokkal, akik vállalták, hogy ma elmondják, ami hónapok óta belülről feszíti őket, többen kapnak bátorságot tőlük, azok is, akik ma otthon maradtak…

Köszönöm a figyelmet!

(Kép: Maynard Dixon: Shapes of Fear)

A Kommunista Ifjúsági Szövetség boldogan és reménytelien üdvözli az új tanévet, s a Pártot, mely elhozta nekünk a megújulást!

Mi, akik mindvégig hűek maradtunk az MSZMP szellemiségéhez megaláztatva és dühösen kényszerültünk hallgatásba 1989 tragikus eseményei után. Nem értettük, hogy miért kell szeretett pártunknak visszavonnia számtalan kiváló intézkedését, és hagyni, hogy kivegyék a kezéből az irányítást. Főleg, hogy amikor visszaszerezte ideiglenesen, akkor is csak félgőzzel vitte előre a kommunizmus ügyét, és a Kádár alatt olyan olajozottan működő „ügyletek” is mindenféle furcsa jelszavak („privatizáció”) alatt történtek. Persze, a földalatti mozgalom erős maradt, az egyetemeket és főleg a közép- és általános iskolákat belengte a szocializmus dicső szelleme (mint ahogy más intézményeket is), de nem tudtuk elfogadni, hogy ezután „liberális demokráciának” vagy egyenesen „polgári Magyarországnak” kell hívni a létező rendszerek legjobbikát: a megvalósult szocializmust!

Keseredetten kacsintottunk össze tanárainkkal, hogy Magyarországon „demokrácia” van, hiszen mindannyian tudtuk, hogy a diákoknak nem szabad az iskolában politikai véleményt kifejteni – ami nagyon helyes, hiszen az egyetlen legitim vélemény a Párt programjának méltatása, amelyet népgyűléseken lehet és kell megtenni. Ám ennyi év elteltével végre megértettük, hogy mi volt bölcs vezetőink terve a kezdeteknél fogva. A régi nagyok átadták a stafétát az újaknak, s az új előőrs lerázva a megpuhult mensevikek korlátait szabadon bonthat zászlót a megújuló Magyar Népköztársaság eszméje mellett!

Az új tanévben diákjaink egész napjukat az állami kézbe vett iskolákban töltik, szorgalmukat és rendtisztelő magatartásukat munkásőrök fogják biztosítani. Ez idő alatt a tananyag mellett a szocialista erkölcsöket és tanokat is elsajátíthatják, egy kifejezetten erre szánt óra keretein belül. A szellemi fejlődés mellett a napi testnevelés-óra edzi majd testüket. Mivel a szorgalom ellensége a szabadidő, az egész napos tanulás után házi feladataikat végzik majd a diákok. Tankönyvnek csupán az Állami Tankönyvelosztó Szovjetunióból importált könyveit használhatják, nehogy a nyugati burzsoá propaganda befészkelje magát zsenge és képzetlen koponyájukba. Hoffmann Rózsa elvtársnő, közoktatásért felelős pártbizottsági államtitkár figyelmeztetett minket a szabotőrökre, akik megakadályoznák a marxista-leninista eszmék terjesztését.

A pedagógusok immár az egységes munkásosztály (milyen jó, hogy nem kell már „nemzeti középosztályt” írni!) nevelésének méltó felülvigyázói lesznek. Balog Zoltán elvtárs, oktatásért és népnevelésért felelős miniszter személyesen figyelmeztette őket, hogy „ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást.” Csupán a legelszántabb tanárok maradhatnak a pályán – eltökéltségük próbájaként a Párt megszüntette a túlóradíjakat és a szakköri díjakat, és nem veszik figyelembe az eddig megszerzett szakvizsgákat. Több feladat és megemelt óraszámok fogják biztosítani, hogy a tanárok valóban munkájukra koncentráljanak. Bizonyára az újonnan alakuló Szocialista Pedagógusok Szabad Szakszervezetének érdekérvényesítő hatása, hogy a tanárok mind a Pedagógusi Életpályamodell legalacsonyabb bérszintjére sorolódtak, hogy később bebizonyíthassák képességeiket. A teljes béremelés akár 2017-ben befejeződhet!

Attól sem kell félni, hogy a iskolák vezetőségébe rendszerellenes elemek szivárognak. A Hoffmann elvtársnő által kinevezett 428 igazgató közül számos a helyi ellenforradalmi mozgolódások ellenére jutott sikeresen vezetői székébe, például a budapesti Kölcsey Gimnáziumban, Jászárokszálláson, Jászapátiban, Nagykőrösön, Válon, Szigetváron, és Pilisen! A népellenes hangok egyes „plagizált” nyertes pályázatokról is beszélnek, ám ez egyértelműen szándékos hangulatkeltés. A megfontolt és takarékos igazgatók csak tudják, hogy a korábbi ötleteket érdemes újra felhasználni!

Köszönjük a Pártnak, hogy immár nem kell hazudozni Harmadik Magyar Köztársaságot emlegetve, nem is szólva az elmúlt 24 év egyéb ferdítéseiről, köszönjük, hogy elhozták az igazmondást! Mindvégig azt hittük, hogy a Magyar Szocialista Párt vall végre színt, de rá kellett jönnünk, hogy a Fidesz az MSZMP méltó örököse, s Kádár stafétáját Orbán Viktor elvtárs veheti át! Ma személyesen is megköszönjük neki Törökbálinton, ahol az ő bölcs útmutatása alapján építették fel az iskola egy új épületét!

Éljen Viktor, éljen a Párt!

„A keserű nevetés azt neveti ki, ami nem jó, ez az etikus nevetés. Az üres nevetés azt neveti ki, ami nem igaz, ez az intellektuális nevetés… Az örömtelen nevetés viszont a következetes nevetés… Ez a nevetések nevetése, a risus purus, a nevetésen nevető nevetés… amely… azt neveti ki, ami boldogtalan.” (Samuel Beckett: Watt)

 A Hallgatói Hálózat a 2012-es újjáformálódása óta jelentős belső feszültségekkel küzd. Olyan, mint egy introvertált kisgyerek, akinél szakadék áll az önképe és külvilág felé sugárzott kép között. A HaHa tettei mindig is többet mondtak, mint amelyet az aktivistái kijelentettek volna. Viszont a feszültség feloldásának legalkalmasabb módját is hamar megtalálta a diákság – és ez a humor.

 A HaHa a felsőoktatás törvényeinek egyoldalú és önkényes megváltoztatása ellen tiltakozó mozgalomként indult. Noha gyökereként a spanyolországi Indignadost, valamint a belgrádi, zágrábi és bécsi egyetemfoglalókat nevezte meg, cselekvési mintái (minisztérium- és egyetemfoglalások, flash mobok, spontán tüntetések, stb.) pedig radikális baloldali mozgalmaktól vette át,  mégsem vált rendszerkritikai erővé. A magyarországi történelmi párhuzamok és példák (például 1956; már csak ami a közvetlen demokrácia formáinak gyakorlását is illeti...) fel nem ismerése miatt sem teremtette meg a fennálló rendet kritizáló nyelvet. A diáktüntetéseket nem kötötték össze a 68-as mozgalmakkal sem, a belgrádi és zágrábi példából pedig csak egyes mozgalmi formákat, de nem a rendszerellenesség gondolatiságát emelték át. Kritikájukból nem terebélyesedett rendszerkritika. Pedig önmagában csak a köz- és fölsőoktatással foglalkozni lehetetlen: elkeríthetetlen terület ez egy a szegénység, csalódottság és a kilátástalanság uralta társadalomban. Ugyanígy elkülöníthetetlen egy államon belül a gazdaság, a politika vagy a civil szféra. Ilyesmik nem léteznek: csak emberek vannak és intézmények. Legelőbb az  intézményi hierarchia ellen vette föl a harcot a HaHa, amely az egységes bírálói attitűd nélkül is pusztán a jelenlétével megváltoztatta a rendszerváltás óta mit sem változó magyarországi politikai párbeszédet – mert engedetlen és tiszteletlen lenni.

Soha nem írt még ésszerűbb választ egy levélre a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, mint amikor a HaHa kérdéseire egy közleményt adott ki, amelyben emlékeztet arra, hogy a mozgalom aktivistái „menesztették Hoffmann Rózsát és betörtek a minisztérium irodáiba”, ne várjanak tehát választ a (megsértett) intézménytől. Csak első olvasatra nevetséges és kisstílű a levél. Másodszorra figyelmeztet, hogy a diákmozgalom a közvetlen demokrácia gyakorlásával a képviseleti (választott képviselőkön, „honatyákon” keresztül történő) demokráciát a megnyilvánulásaival nem csak bírálat alá vonta, hanem megkérdőjelezte, alternatívát mutatva lecserélhetőnek állította be. Lecserélhetőnek, mint (megérdemelték...!) a minisztériumi vezetőket, s áthághatónak, mint a Fidesz székházának kapuját. Hiszen miért is nem akkor látogatunk meg egy közintézményt, amikor akarunk? Miért nem válthatóak le a megválasztott politikusok? Hogyan is idegenedtünk el a társadalom boldogulásáért felelős diszkussziótól, a politikától? Miért nem magunk gyakoroljuk a hatalmat? Hiszen mi vagyunk azok, akikre mindvégig vártunk..., nem? Amennyiben a HaHa komolyan gondolta a tetteit, s nem az irányadó médiában szeretett volna tetszelegni, a cselekedetei már megint többet mondtak, mint amit az aktivistái állítottak. De hát ha valahogy, akkor cselekvéssel változtathatunk a körülményeinken. Ezek a cselekedetek: tüntetések, foglalások, flash mobok, az ellenállás módozatai, azok, amelyek az utóbbi fél évben megfogyatkoztak. Mi történt?

A mozgalom legfontosabb döntéshozói és végrehajtói szerve a fórum (plénum) volt. Ezeken az eseményeken adódott alkalom, hogy a fórum résztvevői közül akárki elmondhassa a véleményét és megoldási javaslatot tegyen. Itt született a pesti 6 és a pécsi 13 követelés is, amiket a hatalom a mai napig nem teljesített. Pedig alapkövetelések voltak. Mi lett volna, horribile dictu!, ha az ingyenes fölsőoktatást követeljük? (Hiszen kinek áll jogában egy közjó, a tudás hozzáférhetőségét korlátoznia?) A közvetlen demokrácia a fórumokon élt. S mivel a diákmozgalom legnagyobb újítása (tündöklő őszi rózsa...) a bázisdemokrácia volt, a mozgalom sem lehetett meg sokáig a fórumok nélkül. Kicsit hosszú, kicsit unalmas, de a miénk. Fórum hiányában a HaHa rövid idő alatt egy belterjes csoporttá vált. Egy maroknyi ember szüli meg (egyre nehezebben) a terveket, ez folytat párbeszédet (egyre gyakrabban: csak magával) és ez a magja a diákellenállásnak. A bázisdemokrácia pár (a résztvevők elégtelen arányából kifolyólag amúgy) érvénytelen szavazásban merül ki. Az új intézmények létrehozása és a fórumok gyakorlása helyett pedig avítt  intézmények és eljárásmódok felé nyúlunk. Civil egyesületet alapítunk, hogy a szerény pénzügyeinket intézhessük, s megszűnjék az aktivistákra háruló egyenlőtlen teherviselés. Civil egyesületet, mint amilyen egy befektetői közösség, egy hatalmon nem lévő politikai párt vagy tőkés társaság. „Civilkedünk”. Lesz egyesületi tagságunk, pénztárosunk és lesz elnökünk. („Botond Józsi, HaHa-elnök. Ügyfélfogadás: minden második hét harmadik szombatján 9-11 h. közt.” Vigyázz, csúszik a padló!) Az elmúlt fél évben kimondva-kimondatlanul „civilek” csoportosulásaként működő HaHa intézményesen (államilag bejegyezve, lepecsételve, aláírva) is azzá válik. Ügyeskednünk kell, hogy egy eleve adott struktúrába miként tudjuk beleoltani a saját elképzeléseinket. (Öt forintos tagdíj, minimális tagszám, a meglévő HaHa árnyékában működne az egyesület, a háromhavonta cserélődő elnök csak a végső esetben bír döntő szavazattal...) A kényszernek adózva azonban a fennálló rend tökéletlenségét igazoljuk. Vajon a civil egyesület megalapítása nem a hatalmi minta átvétele? Vajon egy arc nélküli mozgalomnak ki lesz az elnöke? Hogyan védhető ki az, hogy a HaHa ne váljon egylényegűvé a HÖOK-kal? Mintha az intézményesüléssel (nem új intézmények megteremtésével, hanem a régiek – a kritika alá vontak – átvételével) együtt a humorunkat is elvesztettük volna... Pedig jobb végzet is elképzelhető, akár úgy, ahogyan Deleuze a filozófia halálát elgondolja:

  „...a hatalmakkal szemben ha halnia kell, akkor csakis azért, mert halálra neveti magát.”

A HaHa továbbra is (régi rossz beidegződés) a kormánnyal és a hatalmon lévő politikusokkal foglalkozik. Pedig ha „leváltottuk őket” és a közvetlen demokráciát állítottuk a képviseleti demokrácia mellé (fölé?, helyébe?, vis-à-vis?), akkor mi dolgunk a hatalommal és mi dolgunk ezekkel az emberekkel? Alapköveteléseink voltak, nem trécselni jöttünk a hatalommal, hanem nyomást gyakorolni rá. Ha a társadalom szélére állítást a kormánypárti médiának nem sikerült véghezvinnie („lázongó Bajnai-anarchisták!”), akkor majd az ellenzéki megteszi („nácibarát csőcselék!”). Magyarországon két lehetőséged van, de „az a másik” is eleve az ördögtől való. És sósabbak itt a könnyek is, pedig tennivaló ismét akad. A Hallgatói Hálózat szeptembertől a tevékenyebbé válásának 2. esztendejébe lép. Olyan kérdésekre szükséges sürgősen választ találnia, mint hogy hogyan biztosítsa az ellenálló egyetemista utánpótlást? (nagy reményeket fűzünk a KiHa-hoz); hogyan biztosítsa a diákellenállás állandóságát? (hogy ne legyenek hullámvölgyek, mint Szerbiában vagy Horvátországban, ahol évek óta hallgat a diákság); sikerül-e felvenni a kapcsolatot más elégedetlenkedő társadalmi csoportokkal, hogy ez ne az "anything goes" (Medve) politikáját, hanem az ellenállás frontjának szélesítését jelentse?; a jövő évi parlamenti választások alkalmával milyen politikát képviselünk?; hogy a belső ideológiai ellentéteket és a szerkezeti kérdéseket ne említsük újra...

Vajon jövő ilyenkor is lesz HaHa, vagy már most meghalt, s helyette éljen a (nem létező) mozgalom? Vajon időben sikerül visszanyernünk a humorukat, vagy a búsulás és letargia rajtunk is erőt vesz? Mely ellenségünk ül előbb tort felettünk: a társadalmi közöny vagy tagságunk megcsömörlése? Sikerül-e életet lehelnünk az elcsendesedett munkacsoportokba és a „vidéki” (sic!) sejtekbe? Vajon lesz-e bármikor is egyetemista eszmélés, vagy csacsiként kötélen vezetgeti őket az időszerű hatalom az idők végezetéig? Mikor foglalunk újra egyetemet?

 A humor legyen velünk!

Kocsis Árpád, egy vagyok közületek és veletek

Képek: Yue Minjun: Backyard Garden és La Liberté guidant le peuple

- avagy mi sül ki abból, ha összeeresztünk 60 aktivistát a semmi közepén. 

Amíg itthon felborult a világ képzelt rendje, felzsongott a média a Koppány csoport és a HaHa együttműködése láttán, én békésen éltem internet nélküli világomat a CDN - Cooperation and Development Network Eastern Europe által szervezett nemzetközi aktivista táborban. A CDN alapvetően a kelet-közép-európai zöld mozgalmak közös platformja, de más szervezetekkel igyekeznek párbeszédbe kezdeni, így kerülhettem ide én is, a kicsit sem zöld aktivista. 

A tábor fő témái között szerepelt az oktatás, a politikai aktivitás valamint a fiatalok társadalomban és politikában betöltött szerepe, a szervezők által elküldött Inspiration Library olvasmányai is érdekesek voltak (elvileg mindenki számára elérhető a link, ha van időtök, érdemes olvasgatni). Ennek ellenére tartottam is egy kicsit a részvételtől, hiszen a "zöldek" szó hallatán egyből buggyant, random fákat ölelgető füves hippiket képzeltem el. 

Szerencsére már az első este pozitívan csalódtam, teljesen normális emberek vettek körül, Izlandtól Németországon át Grúziáig voltak részvevők (civil szervezetektől és pártok ifjúsági tagozataitól is). A legtöbben volt szocialista országokból érkeztek, akikkel hamar megtaláltuk a közös posztszocialista hangot. A valódi rendszerváltás hiányát, a demokrácia fogalmának nem ismerését, az emberi jogok részleges érvényesülését, a társadalmi párbeszéd teljes hiányát, a korrupt oligarchák és politikusok terhét nyögi mindenki, ezért egy idő után elkezdtük egységesen idézőjelbe tenni a "demokrácia" szót, ha a saját országainkról beszéltünk. 

A hivatalos program összesen 5 napból állt, reggelente csapatépítéssel és ébresztő feladatokkal kezdtünk, aztán jött a 'morning session' a reggeli nagy plénummal, majd kisebb munkacsoportokkal. Sokat beszéltünk arról, hogy mit jelent számunkra a részvételi demokrácia, a politikai aktivitás, mit tehetnénk, hogy aktivizáljuk a társadalmat és világítsunk rá a demokrácia hibáira és lehetőségeire. Délutánonként általában tapasztalatcsere folyt, mindenki beszélt a saját országáról, szervezetéről, problémákról, akciókról, tüntetésekről és lehetőségekről.

Mi is igyekeztünk összegezni a magyar helyzetet, beszéltünk a HaHa eddigi akcióiról, a felsőoktatás helyzetéről, tüntetésekről, egyetemfoglalásról és az elért eredményekről. Az új alaptörvényről is kérdeztek, majd hüledezve hallgatták a részleteket a család hivatalos fogalmáról, az Alkotmánybíróság nevetségessé tételéről, hajléktalan emberek üldözéséről és a hallgatói szerződés alkotmányosságáról. A belorusz résztvevőknek ismerős volt a röghözkötés érzése, igaz, ezek után ők már nem panaszkodnak, hiszen náluk egységesen 2 év az otthon töltendő GDP növelés. 

Ismerős arcok is akadtak, egyikük Zdravko, a 2009-es horvát egyetemfoglalásról szóló Occupation Cookbook egyik szerzője márciusban járt nálunk a BTK-n. Elmondása szerint lenyűgözte, ahogy a plénumra betörő focidrukkereket, majd a velünk egyet nem értő hallgatótársainkat kezeltünk (sárdobálás helyett türelmesen próbáltunk párbeszédet kialakítani velük több-kevesebb sikerrel), szerinte valójában többet tudunk a demokráciáról, mint hinnénk, mit ne mondjak jól esett ez a meglátás. 

Több horvát vendégelőadónk is akadt, Dubrovnikból és Zágrábból, akik egy-egy helyi önkormányzati projektet akartak megakadályozni. Dubrovnik városa a tengerpart mellett van, a világörökség része gyönyörű környezetben. Az önkormányzat kitalálta, hogy feldobják a turizmust, ezért nem éppen tiszta pénzekből exkluzív golfparadicsomot akartak felépíteni a város melletti hegyekre. A helyiekkel ezzel elvesztették volna a túrázási lehetőségeiket, később pedig nem lett volna hova terjeszkednie a városnak. Másrészt az extra magas árakat a helyiek biztos nem engedhették volna meg maguknak. A projekt és az azt körülölelő korrupció 6-7 éve kezdődött, eddig sikeresen küzdöttek ellene, felfedték, hogy kik állnak a projekt mögött és honnan szerzik a pénzeiket. Ennek hála bőven kaptak oltást a kormánymédiától, ők is 'Soros ügynökökké' avanzsáltak. A macedón aktivisták is megértően bólogattak, őket is ugyanezzel támadta a hazai média. Milyen érdekes, hogy az aktuális kormánymédia mindenhol ugyanúgy működik. 

Izlandról is érdekes dolgokat hallottunk, hiszen a helyiek 2008-ban megírták a saját alkotmányukat. Persze esélyük se volt ezt átvinni a parlamenten, de rengetegen vettek részt az akciókon és az alkotmány kidolgozásán, ami szerintem jó példaként szolgálhat. Volt egy török srác is, Vahit, aki az Occupy Gezi mozgalomról és az ellenük elkövetett rendőri brutalitásról beszélt. Az összecsapások során rengetegen megsérültek, mások meg is haltak. Majdnem sírni kezdtem, amikor felsorolta a hallottakat, akik közül a legfiatalabb mindössze 14 éves volt... 

A személyes tapasztalatokon túl szó esett a zöld gondolkodásról, fenntartható fejlődésről is. Volt egy külön munkacsoport, akik azon próbáltak dolgozni, hogy minél zöldebbé tegyék a tábort egy új szemléletet adva mindenkinek. Ennek kapcsán alakult ki a legnagyobb vita a vegetarianizmusról - avagy egyen-e mindenki vega kaját a következő öt napban. Nagy plénum előtt vitattuk meg a kérdést, eldöntöttük, hogy csak konszenzust fogadunk el. Komolyan mondom életem legrosszabb vitája volt... Mindenki lobbizott a saját álláspontja mellett, a "húsevők" visszaéltek a konszenzussal, senki nem hallgatta meg a másikat, képtelenek voltak betartani a moderációt, visszaéltek a közvetlen válasszal stb. A vita végére mindenkinek felforrt az agyvize, másnap végig erről ventilláltunk. Ezzel kapcsolatban merültek fel a részvételi demokrácia hibái és hátrányai, a munkacsoportomban mindenki egyetértett azzal, hogy ezt a módszert már több száz fős csoportokban sem lehet alkalmazni. Ez a tapasztalat kicsit lelombozott, hiszen eleinte én is oda voltam a bázisdemokráciáért, mostanság viszont egyre inkább látom a hátrányait, a szerintem totál érvénytelen szavazásokat és a rengeteg feszültséget.

Összességében viszont nagyon pozitív élmény volt számomra ez a tábor, imádtam a beszélgetéseket, a tapasztalatcserét, a hangulatot és kicsit rosszul éreztem magam, amikor az alaptörvényről beszéltem és mindenki hüledezve hallgatta, hogy mi a franc történik Magyarországon. Ajánlom mindenkinek a hasonló eseményeket, mert rengeteg hasonlóságot találni, főleg a kelet-európai blokkban és sokat tanulhatunk egymás sikereiből és hibáiból. 

#1world1struggle

Tóth Fruzsina Márta

Mivel a sajtóban és a közösségi médiában egymás után jelennek meg a különféle vélemények és spekulációk a tegnapi, a Haha és devizahiteles csoportok részvételével zajló elszegényedés-ellenes tüntetésről, szükségesnek tartom leírni, belsősként miben látom az okokat, amelyek ide vezettek.

Az Átlátszó Oktatás némileg leegyszerűsítő cikkével szemben sem nézeteimet, sem szocializációmat tekintve nem sorolnám magamat a „doktriner belvárosi liberális értelmiséghez”, ennek ellenére nemmel szavaztam, de hasonlóan döntöttek vidéki egyetemeken tanuló, vagy konzervatív nézeteket valló tagok is. Az igennel szavazók fő motivációja minden bizonnyal az volt, hogy bármi áron felhívják a figyelmet egy létező és nagyon súlyos szociális problémára. Szerintem azonban volt egy másik mozgatórugó is: kitörni abból a skatulyából, amibe mindkét nagy politikai tömb hónapok óta próbálja belekényszeríteni a Hallgatói Hálózatot.

Az elmúlt fél évben a Hallgatói Hálózattal kapcsolatos sajtóhírek alig szóltak másról, mint hogy besorolják a szervezetet valamelyik meglévő politikai-világnézeti kategóriába. A Magyar Nemzet szerint nyilván maga Bajnai klónozott minket egy sötét földalatti kamrában RuiTavares és Daniel Cohn-Bendit sejtjeiből, Soros György pénzén természetesen. Az ellenzéki sajtónál meg mi vagyunk a jövő reménysége, „a tiszta tekintetű fiatalok, akik elsöprik majd a fasiszta Orbán-rezsimet”. (Az, hogy egyetemisták egyszerűen a saját és más egyetemi polgárok érdekében tüntessenek, az egyeseknek felfoghatatlan.)

Szóval hónapokig folyta Hahadémonizálása a kormánypárti, és istenítése az ellenzéki sajtóban, miközben a Facebook-oldalát elárasztották a Szolidaritás- vagy DK-jelvényes profilképű lájkolók. Ezt elégelte meg a tagság nagy része, és elindult az ötletelés, hogyan lehetne ebből kitörni. Ekkoriban merült fel, hogy vegyünk részt különféle devizahiteles szervezetek, köztük az Árpád-sávos zászlós Koppány Csoport rendezvényén. „Na most jól megkavarjuk a Magyar Nemzetet és a szoci nyugdíjasokat” – gondolhatták sokan, és meg is szavazták az együttműködést. Volt,akiben munkált az időről-időre feltörő világmegváltási vágy is: lebontjuk a jobbos-balos megosztottság falait, közben megmentjük a szegényeket, holnaptól szeretetben fog élni minden magyar.

Mára egyértelművé vált, hogy ez egy rossz irány. A remélt össznemzeti civil megbékélés helyettannyi történt, hogy a tüntetésre eljött 70 ember (ebből is húszan szónokok voltak), és – a hahás felszólaló, Fogl Márton valóban szép beszéde mellett – olyan ostobaságokat hallgathattunk, mint hogy le kell foglalni a bankok vagyonát (ami miből is áll? ja, egyszerű civilek és más vállalatok betéteiből) és odaadni a devizahiteleseknek, illetve, hogy a hitelszerződéseket megkötő bankárokat csalásért le kell csukni, különben lángolni fognak a bankfiókok és hogy alanyi jogon járó ingyen pénzt mindenkinek. És akkor még jóindulatúan nem beszéltem például Koppány-csoport weboldalán olvasható elborultságokról.

Ittjegyezném meg, hogy Koppány-csoportot és társait egyébként tényleg igazságtalan simán lenácizni. Egyszerűen annyira zavaros, amit mondanak, hogy azt a politikai palettán el sem lehet helyezni, szélsőbalos követelések keverednek nemzeti jelképekkel (rasszista megnyilvánulásokat azonban nem találtam tőlük) és különféle elborult összeesküvés-elméletekkel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy – Magyarországon valószínűleg egyedüliként – a Koppány-csoport a Jobbikkal és a Munkáspárttal is összeborult már.

Tulajdonképpen nemes dolog lenne szélsőségek között tévelygő, elkeseredett kisemberek megsegítése, de ennek egyrészt semmi köze a felsőoktatáshoz, amiért a Haha eredetileg létrejött, másrészt ennek a módja nem az, hogy kritikátlanul támogatjuk az ő átgondolatlan, és sokszor vállalhatatlan állításaikat. A valódi párbeszéd hasznos és szükséges, itt azonban nem párbeszéd történt, hanem kritikátlan együttműködés. Egy tüntetés nem az a műfaj, ahol párbeszéd folyik. Értelmiségihez méltó az lett volna, ha a résztvevők egy nyilvános beszélgetésre invitálják az otthonvédő csoportok vezetőit, és ha elhangzik valami (szerintük) vállalhatatlan, azt szóvá teszik és vitatkoznak vele. Egy közös tüntetésen ilyesmire nincs lehetőség, ezért is kell nagyon ügyelni arra, kivel szervezünk közösen demonstrációt.

Egyébként az igazi vicc az, hogy az eredeti cél (kitörni a politika skatulyákból) nem sikerült: a Magyar Nemzet nemes egyszerűséggel a devizahiteles csoportokat is a Háttérhatalom-Soros-Bajnai-féle összeesküvés részévé tette, az atv.hu cikkében pedig egy nagy csavarral jófiú lett a máskor „cionista országhódítókról” értekező Koppány-csoport is.

Pár hete történt, hogy a Hallgatói Hálózat vitaklubot tartott a Bánkitó Fesztiválon a civil szervezetek feladatairól. A leggyakoribb tanács, amit a résztvevő, főleg egyetemista fiataloktól kaptunk az volt, hogy a Haha foglalkozzon célirányosan az oktatásüggyel és az egyetemi polgárok helyzetével. Úgy gondolom, ez a tanács megfontolandó, mint az egyetemek, mind a Haha szempontjából. Arra a problémát, hogy ki kell törni a politikai skatulyából, nem az a mód, hogy hirtelen beállunk egy jobboldali(nak tűnő) szerveződés mögé.

Úgy vélem, a válasz ehelyett a szakmaiság, amely független politikai pártoktól és ideológiáktól: a Hahának azzal kellene foglalkoznia, hogyan lehet az egyetemi polgárok érdekeit érvényesíteni, és egy, az ország jövője szempontjából is hasznos, működőképes felsőoktatási rendszert létrehozni.Ebben a Haha partnerei nem a Koppány-csoport, hanem az országban szép számmal található diák- és ifjúsági szervezetek lehetnek.

Ezt a posztot egy HaHa tag írta, a tartalom nem a szervezet hivatalos álláspontja. Ettől eltérő véleményeket is megfogalmaztunk már.

- avagy hogyan lett idióta náci a HaHa

Mióta pénteken egy sok vitát kiváltó szavazás eredményeként a Hallgatói Hálózat részt vett az "Élőlánccal az elszegényedés" ellen nevű tüntetésen, megállás nélkül kapjuk a fejmosást. A HVG névtelen publicistája teljesen fogalom nélkül kb leidiótázza a szépreményű diákmozgalmat, azt állítja többek közt, hogy a Koppány Csoporttal együtt tartott tüntetés miatt tömegesen lépnek ki a tagjaink (nem igaz). A Magyar Narancs leolt, hogy hibázott a HaHa, hasonlóan a kritikusabb Alternatívához és a több hahás által is szerkesztett, mégis kicsit tájékozatlan Átlátszó Oktatás bloghoz. De még olyanoktól is kapja a szervezet az anyázást, akik eddig a "barátaik" voltak.

Az ok: Szerintük nettó futóbolondokkal, mi több, A Nácikkal kötött vérszerződést a Hallgatói Hálózat.

Kár, hogy a tagokat nem nagyon sikerül megkérdezni, esetleg hiányos tudósítások, ottsemvolt megmondóemberek által pontatlanul idézett és lehülyézett mondatokat sikerül csupán kiemelni. Utóbbi esetben egyébként tök vicces, hogy azon röhög a szupermenőfüggetlenalterballiberális webtábor, hogy valakik ki merik mondani, a társadalmi problémák nem szekértáborok mentén dőlnek el és ha nem beszélünk róluk akár tök különböző emberekkel, akkor nem is fognak megoldódni.

"Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy az alsóbb osztálybeli családoknak is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba."

A tiltakozó diákok 6. pontja, 2012. december

Igaz igaz, a tüntetés nem volt valami fényes. Rossz időpontban, kevés emberrel, nem igazán sikerült megfogalmazni, amit a HaHa akart. Azt, hogy miközben egyre nő a szakadék szegények és gazdagok között, egyre nagyobb tömegek élnek szegénységben, az oktatáspolitika csak ront ezen a helyzeten. Ehelyett a csillogó szemű kedves diákok egy lapra kerültek a médiamunkások által ultragáz nácinak nevezett devizahitel károsultakkal, akik lám csak összeesküvéselméletekkel és ezoterikus hungarizmussal tudnak válaszolni az őket érintő problémákra. Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket. Sőt, néha sokkal nyitottabban viseltetett a HaHás aktivisták tapasztalatai, vagy akár a Buzi Újhullám tagjainak történetei iránt, mint azok, akikkel esetleg közös iskolapadot koptatnak.

És miért a Koppányosok tüntetésén szólalt fel a HaHa? Mert nem az ő tüntetésükön szólalt fel, csak épp a főszervezőt nem ismerték a tudósítók és senki nem kérdezte meg, hogy mégis ki az. Amúgy szervezhetett volna szegénység miatti tüntetést az amúgy tényleg fontos munkát végző Város Mindenkié csoport, vagy a székházfoglalók, vagy az Alkotmány Nem Játék is. A HaHa sosem kötött vérszerződést senkivel, az együttműködések civil szervezetekkel jellemző mindig eseti jellegűek. Nemrég például a romák szegregációja ellen tüntettek más szervezetekkel.

Könnyen félre lehet söpörni az árpádsáv vagy éppen Kádár-címer alatt felvetett szociális problémákat, ha azokat  nem összetett, kifinomult, szupertrendi módon tálalják. Miért? Mert máshonnan jöttek, más kulturális és társadalmi tőkéből gazdálkodhatnak, ebből következően másképp beszélnek, mint barátaink az elitből.

Miközben a kedvenc kocsma bezárása miatti tiltakozás kvázi konszenzusos dolog, az, hogy valakinek elveszik a házát, miközben nincs pénz a gyerekeknek tankönyvre már hihetetlen válaszokat szül. Pedig az adott ember hibáztatása és megbélyegzése még nem oldja meg a helyzetét, csak rontja, jobban beletaszítja akár a szegénységbe, akár a nácizmusba, akár mindkettőbe. Ez a hozzáállás balosoktól különösen furcsa.

Mióta a HaHa a tavaly decemberben indult diáktüntetések motorjaként felrázta a magyar közéleti langymeleget, sorra keresik meg a szervezetet különféle csoportok, akik rajtuk akarnak felmászni. Hívták már fákat védeni, kiállni elnyomott kisebbségek mellett, és hívták most a szegénység ellen tüntetni. Ekkor még a magát baloldalinak, demokratának nevező média a tenyerén hordozta a HaHát, mint egyfajta szépszemű ifjúságot, aki esernyőt tart az ország fölé, miközben hull a barna eső. (A kormánypárti médiáról most nem ejtünk szót, az ottani bolsevik típusú ellenségkép gyártástól tényleg nincs mit várni) Vettek részt tagjaik székházfoglaláson, Pride-on, focimeccsen, egyetemfoglaláson, fesztiválon, lapátoltak a gátakon, tanultak és vizsgáztak.

De most hirtelen ezek az emberek idióta seggfejek lettek. Idióta seggfejek, mert megpróbálták azt, amit sok jogvédő, balos, toleráns ismerősüknek nem sikerült: felszólalni olyan problémákban, amivel szemben az értelmiségi réteg vak. Amit elhanyagoltak és mások lecsaptak rá. Hangot próbáltak adni annak, hogy oktatással küzdhetünk a szegénység ellen, hogy megfelelőbb, elérhetőbb oktatási rendszer mellett talán nem vesznek fel emberek hiteleket, ha pedig bedőlnek, akkor nem fogják a magyargyilkoló európaiuniós-transzatlanti bankárösszeesküvésre a helyzetet. Nem biztos, hogy sikerült, de a szándék ez volt.

Persze könnyű azt mondani, hogy akik mellett ezt mondani akarták, azok nácik, idióták, meg minek vették fel a hiteleiket, de a tényen nem változtat: miközben a belvárosban egyre több menő helyen lehet kétpofára zabálni a yolót, milliók vannak a létminimum alatt. Míg a Balaton Sound-on mókás dolog hideg gyros-t enni ezresér, addig egyre többen nem nyaralni/ fesztiválozni, hanem túlórázni mennek, hogy legyen pénzük tankönyvekre, könyvtári belépőre, és a többire. Míg le lehet idiótázni azokat, akik nem születtek szerencsés helyre, akik máshogy szocializálódtak, addig a Hallgatói Hálózat inkább jobb oktatásért próbál harcolni, hogy a helyzet megváltozzon.

Amíg pedig a neolib blogoszféra a magát balosnak nevező megmondókkal kánonban hülyézi le a szegény és műveletlen tömegeket, addig főleg hiába várjuk, hogy ők ne az akasztófák környékén találják meg gondjaikra a szörnyű megoldást.

A minap a Hallgatói Hálózat megpróbált az oktatáson keresztül egy jelentős társadalmi problémával foglalkozni, nem jött be. Majd máskor, máshogy is megpróbálja. Akár végleg leírták őket, akár nem. Sem a HaHa, sem az őket erkölcsi és tanítói magaslatokból lehordók nem tapasztalt világmegváltók, de a HaHa tagjai hajlandóak ezt vállalni is.

Viszont nem hajlandóak teljesen kiürült sémákban gondolkodni. Nem hajlandóak vakok maradni, amíg az ország nagyobb része kurvára messze él az átlag HaHás életszínvonalától.

A Hallgatói Hálózat tagjai hajlandóak kilépni a komfortzónájukból és vállalni a következményeket akár szervezeten belül, akár tágabb szinteken. Próbálkoznak, tanulnak, ha egy esetben elbuknak, akkor felállnak és mennek tovább.

Ez az igazi yolóka.

(ps: tudjuk, hogy komfortzónázni so 2011, a kiröhögéseket kommentben várjuk, köszi)

(ps 2: ez itt fent egy hahás magánvéleménye volt, nem a szervezet álláspontja.)