„A keserű nevetés azt neveti ki, ami nem jó, ez az etikus nevetés. Az üres nevetés azt neveti ki, ami nem igaz, ez az intellektuális nevetés… Az örömtelen nevetés viszont a következetes nevetés… Ez a nevetések nevetése, a risus purus, a nevetésen nevető nevetés… amely… azt neveti ki, ami boldogtalan.” (Samuel Beckett: Watt)
A Hallgatói Hálózat a 2012-es újjáformálódása óta jelentős belső feszültségekkel küzd. Olyan, mint egy introvertált kisgyerek, akinél szakadék áll az önképe és külvilág felé sugárzott kép között. A HaHa tettei mindig is többet mondtak, mint amelyet az aktivistái kijelentettek volna. Viszont a feszültség feloldásának legalkalmasabb módját is hamar megtalálta a diákság – és ez a humor.
A HaHa a felsőoktatás törvényeinek egyoldalú és önkényes megváltoztatása ellen tiltakozó mozgalomként indult. Noha gyökereként a spanyolországi Indignadost, valamint a belgrádi, zágrábi és bécsi egyetemfoglalókat nevezte meg, cselekvési mintái (minisztérium- és egyetemfoglalások, flash mobok, spontán tüntetések, stb.) pedig radikális baloldali mozgalmaktól vette át, mégsem vált rendszerkritikai erővé. A magyarországi történelmi párhuzamok és példák (például 1956; már csak ami a közvetlen demokrácia formáinak gyakorlását is illeti...) fel nem ismerése miatt sem teremtette meg a fennálló rendet kritizáló nyelvet. A diáktüntetéseket nem kötötték össze a 68-as mozgalmakkal sem, a belgrádi és zágrábi példából pedig csak egyes mozgalmi formákat, de nem a rendszerellenesség gondolatiságát emelték át. Kritikájukból nem terebélyesedett rendszerkritika. Pedig önmagában csak a köz- és fölsőoktatással foglalkozni lehetetlen: elkeríthetetlen terület ez egy a szegénység, csalódottság és a kilátástalanság uralta társadalomban. Ugyanígy elkülöníthetetlen egy államon belül a gazdaság, a politika vagy a civil szféra. Ilyesmik nem léteznek: csak emberek vannak és intézmények. Legelőbb az intézményi hierarchia ellen vette föl a harcot a HaHa, amely az egységes bírálói attitűd nélkül is pusztán a jelenlétével megváltoztatta a rendszerváltás óta mit sem változó magyarországi politikai párbeszédet – mert engedetlen és tiszteletlen lenni.
Soha nem írt még ésszerűbb választ egy levélre a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, mint amikor a HaHa kérdéseire egy közleményt adott ki, amelyben emlékeztet arra, hogy a mozgalom aktivistái „menesztették Hoffmann Rózsát és betörtek a minisztérium irodáiba”, ne várjanak tehát választ a (megsértett) intézménytől. Csak első olvasatra nevetséges és kisstílű a levél. Másodszorra figyelmeztet, hogy a diákmozgalom a közvetlen demokrácia gyakorlásával a képviseleti (választott képviselőkön, „honatyákon” keresztül történő) demokráciát a megnyilvánulásaival nem csak bírálat alá vonta, hanem megkérdőjelezte, alternatívát mutatva lecserélhetőnek állította be. Lecserélhetőnek, mint (megérdemelték...!) a minisztériumi vezetőket, s áthághatónak, mint a Fidesz székházának kapuját. Hiszen miért is nem akkor látogatunk meg egy közintézményt, amikor akarunk? Miért nem válthatóak le a megválasztott politikusok? Hogyan is idegenedtünk el a társadalom boldogulásáért felelős diszkussziótól, a politikától? Miért nem magunk gyakoroljuk a hatalmat? Hiszen mi vagyunk azok, akikre mindvégig vártunk..., nem? Amennyiben a HaHa komolyan gondolta a tetteit, s nem az irányadó médiában szeretett volna tetszelegni, a cselekedetei már megint többet mondtak, mint amit az aktivistái állítottak. De hát ha valahogy, akkor cselekvéssel változtathatunk a körülményeinken. Ezek a cselekedetek: tüntetések, foglalások, flash mobok, az ellenállás módozatai, azok, amelyek az utóbbi fél évben megfogyatkoztak. Mi történt?
A mozgalom legfontosabb döntéshozói és végrehajtói szerve a fórum (plénum) volt. Ezeken az eseményeken adódott alkalom, hogy a fórum résztvevői közül akárki elmondhassa a véleményét és megoldási javaslatot tegyen. Itt született a pesti 6 és a pécsi 13 követelés is, amiket a hatalom a mai napig nem teljesített. Pedig alapkövetelések voltak. Mi lett volna, horribile dictu!, ha az ingyenes fölsőoktatást követeljük? (Hiszen kinek áll jogában egy közjó, a tudás hozzáférhetőségét korlátoznia?) A közvetlen demokrácia a fórumokon élt. S mivel a diákmozgalom legnagyobb újítása (tündöklő őszi rózsa...) a bázisdemokrácia volt, a mozgalom sem lehetett meg sokáig a fórumok nélkül. Kicsit hosszú, kicsit unalmas, de a miénk. Fórum hiányában a HaHa rövid idő alatt egy belterjes csoporttá vált. Egy maroknyi ember szüli meg (egyre nehezebben) a terveket, ez folytat párbeszédet (egyre gyakrabban: csak magával) és ez a magja a diákellenállásnak. A bázisdemokrácia pár (a résztvevők elégtelen arányából kifolyólag amúgy) érvénytelen szavazásban merül ki. Az új intézmények létrehozása és a fórumok gyakorlása helyett pedig avítt intézmények és eljárásmódok felé nyúlunk. Civil egyesületet alapítunk, hogy a szerény pénzügyeinket intézhessük, s megszűnjék az aktivistákra háruló egyenlőtlen teherviselés. Civil egyesületet, mint amilyen egy befektetői közösség, egy hatalmon nem lévő politikai párt vagy tőkés társaság. „Civilkedünk”. Lesz egyesületi tagságunk, pénztárosunk és lesz elnökünk. („Botond Józsi, HaHa-elnök. Ügyfélfogadás: minden második hét harmadik szombatján 9-11 h. közt.” Vigyázz, csúszik a padló!) Az elmúlt fél évben kimondva-kimondatlanul „civilek” csoportosulásaként működő HaHa intézményesen (államilag bejegyezve, lepecsételve, aláírva) is azzá válik. Ügyeskednünk kell, hogy egy eleve adott struktúrába miként tudjuk beleoltani a saját elképzeléseinket. (Öt forintos tagdíj, minimális tagszám, a meglévő HaHa árnyékában működne az egyesület, a háromhavonta cserélődő elnök csak a végső esetben bír döntő szavazattal...) A kényszernek adózva azonban a fennálló rend tökéletlenségét igazoljuk. Vajon a civil egyesület megalapítása nem a hatalmi minta átvétele? Vajon egy arc nélküli mozgalomnak ki lesz az elnöke? Hogyan védhető ki az, hogy a HaHa ne váljon egylényegűvé a HÖOK-kal? Mintha az intézményesüléssel (nem új intézmények megteremtésével, hanem a régiek – a kritika alá vontak – átvételével) együtt a humorunkat is elvesztettük volna... Pedig jobb végzet is elképzelhető, akár úgy, ahogyan Deleuze a filozófia halálát elgondolja:
„...a hatalmakkal szemben ha halnia kell, akkor csakis azért, mert halálra neveti magát.”
A HaHa továbbra is (régi rossz beidegződés) a kormánnyal és a hatalmon lévő politikusokkal foglalkozik. Pedig ha „leváltottuk őket” és a közvetlen demokráciát állítottuk a képviseleti demokrácia mellé (fölé?, helyébe?, vis-à-vis?), akkor mi dolgunk a hatalommal és mi dolgunk ezekkel az emberekkel? Alapköveteléseink voltak, nem trécselni jöttünk a hatalommal, hanem nyomást gyakorolni rá. Ha a társadalom szélére állítást a kormánypárti médiának nem sikerült véghezvinnie („lázongó Bajnai-anarchisták!”), akkor majd az ellenzéki megteszi („nácibarát csőcselék!”). Magyarországon két lehetőséged van, de „az a másik” is eleve az ördögtől való. És sósabbak itt a könnyek is, pedig tennivaló ismét akad. A Hallgatói Hálózat szeptembertől a tevékenyebbé válásának 2. esztendejébe lép. Olyan kérdésekre szükséges sürgősen választ találnia, mint hogy hogyan biztosítsa az ellenálló egyetemista utánpótlást? (nagy reményeket fűzünk a KiHa-hoz); hogyan biztosítsa a diákellenállás állandóságát? (hogy ne legyenek hullámvölgyek, mint Szerbiában vagy Horvátországban, ahol évek óta hallgat a diákság); sikerül-e felvenni a kapcsolatot más elégedetlenkedő társadalmi csoportokkal, hogy ez ne az "anything goes" (Medve) politikáját, hanem az ellenállás frontjának szélesítését jelentse?; a jövő évi parlamenti választások alkalmával milyen politikát képviselünk?; hogy a belső ideológiai ellentéteket és a szerkezeti kérdéseket ne említsük újra...
Vajon jövő ilyenkor is lesz HaHa, vagy már most meghalt, s helyette éljen a (nem létező) mozgalom? Vajon időben sikerül visszanyernünk a humorukat, vagy a búsulás és letargia rajtunk is erőt vesz? Mely ellenségünk ül előbb tort felettünk: a társadalmi közöny vagy tagságunk megcsömörlése? Sikerül-e életet lehelnünk az elcsendesedett munkacsoportokba és a „vidéki” (sic!) sejtekbe? Vajon lesz-e bármikor is egyetemista eszmélés, vagy csacsiként kötélen vezetgeti őket az időszerű hatalom az idők végezetéig? Mikor foglalunk újra egyetemet?
A humor legyen velünk!
Kocsis Árpád, egy vagyok közületek és veletek
Képek: Yue Minjun: Backyard Garden és La Liberté guidant le peuple
