White Pride, Gay Pride, etc.

A HaHa szervezeti szinten eddig nem vett részt a Budapest Pride-on, de az idei meneten több aktivistánk is részt vett, mind menetkísérőként, mind szervezőként. Ennek kapcsán három blogbejegyzés született, először önkéntes szemszögből Révész Péter írását olvashattátok.

A most következő posztnak volt egy 1.0-ás verziója még tavaly, ami akkor technikai okok miatt (elbénáztuk) nem került fel a blogra. Fogl Márton írása a kordonon belülről és túlról. 

Deák tér, 12:16. Még ezt az utolsó sört megisszuk, aztán ideje felvenni a tüntető ruhát. Menetelünk egyet bajtársiasság-napon, aztán rendet teszünk a buzik közt. Lerúgom a papucsot, nyúlok a Nemzeti Zokniért, elkezdem felhúzni a lábamra. Hihetetlen, hogy jobbra az a két libsi ennyit röhög a zoknimon, pedig címer is van rajta – ilyen hazafias dolgot még soha nem is láthattak. A Nemzeti Zokni megvan. Most jön a tüntető nadrág. Géza takarj, amíg felveszem. Jó fekete, ettől félnek a buzik. De hogy most levegyem-e a rövidnadrágom? Megint néznek, folyton néznek azok a szaros libernyákok. Zavarban vagyok, inkább ráveszem a rövidre a tüntető nadrágot. Melegem lesz, de én kemény vagyok. Most Géza is szól, menjünk inkább a többiekhez, mert ezek csak röhögnek a nemzeti érzéseinken.”

A megmondóscikk divat lett, én is írok hát egyet. De nincsenek illúzióim; amíg ez a szöveg nem szélsőjobbos portálon jelenik meg, úgysem tudna meggyőzni egy szélsőjobbost se semmiről. Úgyhogy nem is nekik írtam.

white_pride_world_wide_by_14wpww88d49ah78.jpg

Szóval, emlékszem, olvastam valami blogon, hogy „antifasizmus sucks”. Ja, persze, újszerűsködő értelmiségi leszámolgat a régi fogalmakkal... Azt mondják, fasizmus nincs is Mussolini óta, tehát az egész antifasizmus kamu. Hallottam már ilyen érvelést. Hol is?... Megvan. "Az Árpád-sávos zászlót lehet lóbálni, mert köze sincs a nyilasokhoz: akárki megmondhatja, kevesebb rajta a sáv." Történetiesítéssel oly könnyű eltagadni a kortárs jelentéseket; a történelem a legtökéletesebb eszköz illúziókeltésre. Miért mondom ezt? Mert íme, ez a valami újfasizmus igenis létezik.

 „Irány a kordon, jussunk dobálós távolságba. Minden le van zárva. A rendőrök szemtelen fejjel fordítják vissza a hazamenni akarókat, nemlehetmajdcsakdélután. Jó lesz ez, én örülök. Mert ugyan mi még a gárdával együtt is csak ötvenen vagyunk itt, de az ide szorult járókelőktől többnek tűnünk! És kifejezetten boldog vagyok, hogy az összes tisztes magyar érti, hogy a kordon a buzik miatt van. Valaki itt azt mondja, miattunk, tisztes magyarok miatt. Nem, a kordon a buzik miatt van. Mert mi csak kicsit bántanánk őket, de igazából mi is tudjuk, hogy pár rendőr egy perc alatt szétzavarhatna minket.”

Akik a Pride körül császkáltak, üvöltve kívánva Auschwitzba a buzikat, máskülönben nem keverendőek a skinheadekkel sem. Mutatja ezt: pl. aki a Füge Udvar bejáratában ül, karján tetovált újfasiszta kereszttel turkál a táskámban, ő közben nem csak a nőknek szól be, mert nők, nem csak a színes srácok után bólint a másik őrnek, hogy „még egy buzi!”; veréssel fenyegeti ő a skinheadet is, mert vörös-feketét lát rajta.
Ez egy paradigmatikus esete annak, hogy a blogger-sajtós értelmiségi kitartóan nem érti a saját miliőjén kívüli jelenségeket. A skinheadek és az ú.n. boneheadek köztegy fásult fodrász szemével nézve valóban felléphet bizonyos morfológiai hasonlóság – de csak azok számára, akik nem tudják olvasni a horogkeresztek, nyilaskeresztek, white-pride-pólók szimbolikáját. Ilyet csak bonehead-en látni.
Viszont a Pride-menetben volt egy nagy antifasiszta molinó, a környék valószínűleg minden skinheadje a mögött sétált. Kár, hogy ezt a cikkíró értelmiség – „a nemzeti érzés álcája mögé bújva felebarátját bántalmazó szkinhed” – paranoid homogenizálással honorálja...

 „Valahol balhé volt, de arról megint lemaradtam. A kordonoknál. Mindegy, azt mondják, elindultak. ... Igen, most már látom is őket. MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK! ... Jó, elmentek, egy utca szaladás a következő kordonhoz. Büszke vagyok magunkra, mert nagyon szervezetten együtt mozgunk. Kordonról kordonra, a legrövidebb úton. Mintha még a rendőrök is úgy állnának, hogy minél gyorsabban mehessünk. Így megy ez. MOCSKOS BUZIK. Remélem hallják is.”

És mi a helyzet az érpataki eszelőssel? Persze, hogy nem jöhet a legjobb szivárványos buliba. Hogyne lenne a liberális is kirekesztő azzal, aki bántja. Másrészt, a fehérerős se kímélné a liberálist, hiába hogy ő is magyar, fehér, stb. „Minden ember egyenlő”, „felsőbbrendű faj tagja”, ezek csak absztrakciók; csak akkor gondol velük valaki, ha haverokkal beszél, távol a valós élet kihívásaitól. Szóval persze, hogy érpataki eszelősökre nem vagyunk kíváncsiak. Ha máskor is így viselkednének, a sztereotipikus jobbik-keresztény bajuszkonzervatív nagymagyar családok sem engednék őket a közelükbe. De most már a lényegre kéne térnem, hiába hogy még annyi hülye részletről szívesen írnék. Mint mondjuk a szatíra esete a kontextus negligálásával, a Buzilobbi Internesönel recepciójában... Áh, a lényegre.

 „Hjaj, kifulladtam az anyázástól – most lemaradtam! A többiek valahova elszaladtak. Engem meg most körülvesz egy rakás buzi. Ezek táncolnak! A kordonon innen! Hát nem félnek tőlem?! Integetnek egymásnak a benti buzikkal! Örök hálám rendőrség, hogy nem engeditek őket is buzulni a többiekhez.
Na szaladás a többiek után. Üres utca, üres utca... Sok lezárt üres utca, ahol csak birkákkal találkozom, akik haza akarnak menni. Amerre megyek, mindenki a buzikról beszél, mindenki háborog miattuk. Úgy látszik kezdik érteni: a buzik elveszik az ő munkájuk is. Vagy a zsidók. Kérdezem a rendőrt, merre vagyunk, és megmutatja az utat. Megyek tovább, valami csajt hallok magyarázni: én 'ezeket' a köcsögöket verném meg. Kikre gondol...?”

pride_2.jpg

Kép forrása: hvg.hu

Nem hiszek a gonoszban. Gonosznak bélyegezni valakit csak alibi a gondolatnak, menedék az értelmezés kényszerétől. Ha az újfasisztákról van szó, a kérdés így most ez: van-e akinek kevés egy Nemzeti Zoknis narratíva, ha a világukról van szó? Mert ha nincs? Ha nem akarjuk megismerni, hogy valójában mi az, ami ezeknek az embereknek ökölbe szorítja, ütésre lendíti a kezét, mi az, ami elől csak az uniform tömegben menetelve érzik biztonságban magukat; akkor csak az antifasizmus nyers ereje marad ellenük. Az pedig egyszer már kevés volt a bajban, mert a fasiszta embergép éppen a nyers erőt nézve teljesít jobban másnál.

Na nem mintha egy magyargárdás máris ilyen embergép lenne. Csak épp van valami a világban, ami miatt azzá akar válni. Anómiás helyzet, privilégiumféltés, 4.6 millióan szegénységben, 1.5 millióan mélyszegénységben, a háztartások jövedelme évi átlag 2%-ot csökken... Indokolt, ha dühös valaki. Nem meglepő az sem, hogy a tehetetlen dühtől hajtva van, aki ártatlanoknak támad: illúzió a tehetetlenség érzése ellen.

Meg kéne ezt érteni – komolyan kéne végre venni a társadalomtudósokat – és teoretikusan máris kezelhetőbbé lenne a tarthatatlan helyzet.

Ha ez megvan, kedves olvasó, már nincs is más dolgunk, mint megfosztani politikusainkat a cselekvés privilégiumától, és magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Mert az enyhén szólva is aggasztó, hogy közülük még a hiperdemokraták és szuperszocialisták is nagyjából csak a gyűlölet becsatornázásának szándékáig jutottak a négyéves királyságért való versenyben. Ha csak politikusokra, rendőrökre bízzuk, még nagyon-nagyon sokáig nem lesz kordonok nélkül Budapest Pride.

„Következő kordonnál valaki azt kiabálja, hol vannak a gárdisták, jobbikosok, minek van itt lezárva minden, nincsenek is sehányan. Szólok neki: hallod?! hallod?! De nem hallja. Végre a Hősök tere mellett ismerős arcokat látok. Géza, ti meg honnan szereztetek riksát, mióta vagytok itt? Mi, hogy a rendőrökre döntöttétek a kordont? Jólvan, adj nekem is egy sört, látom belétek kár még egy. Nem, idén nincs kedvem még itt a pozsonyi csatához is. Inkább most már kapjunk el pár hazamenő buzit. Tavaly is engedték.”

Fogl Márton

A cikk a szerző véleménye nem a Hallgatói Hálózat álláspontja. 

2014.07.11. 16:41 tfm


2 komment

Címkék: vélemény pride budapest pride 2014

Gondolatok a 19. Pride kapcsán

A Budapest Pride-on a HaHa eddig szervezeti szinten nem vett részt, de az idei meneten több aktivistánk is önkéntesként dolgozott. A következőkben egyikőjük gondolatait olvashatjátok. 

Blogposztjainkban igyekszünk minél több nézőpontot és véleményt megjelentetni, ezért készülünk még két bejegyzéssel, az egyik jóval kritikusabb nézőpontból értekezik a Prideról, mint a most következő poszt, a másikról csak annyit mondok: Nemzeti Zoknik. 

pride.jpg

1. rész: Szégyen és fájdalom

A szombati Pride sok negatív és pozitív dolgot is adott - először a negatívakat írom meg, aki akarja, olvassa el - ha nem is teszi meg senki, legalább is magamnak hagyok valamiféle emlékeztetőt szombatról.

Előrebocsátom, hogy voltam párszor már önkéntes különféle tüntetéseken párszor - nem akarok többnek tűnni, mint ami vagyok, mindannyiszor leginkább a "talpas" szerepét játszottam el. Ez persze nem zárta ki sosem, hogy a helyzetnek megfelelően gondolkozzak, és ha kell, önállóan cselekedjek. Arra számítottam előre, hogy "terelgetnem" kell embereket - ezért is jelentkeztem önkéntesnek. Azonban arra semmiképpen sem tudtam felkészülni, hogy mi lesz, ha megkérdezi valaki, hogy miért kell pontosan terelnem őt. Miért nem lehet később csatlakozni a menethez? Miért nem lehet szabadon elhagyni azt? Miért kell a végén várakozni a kiengedésnél?

És a válasz a legtöbb esetben ugyanarra mutatott vissza - az ellentüntetőkre, a "csendes többség" közönyére, illetve a néha kifejezetten inkompetens rendőrségre. Aminek persze ugyanaz az alapja pontosan: az egész társadalomban hallgatólagosan jelen levő, konformista, minden eltérő dologtól irtózó mentalitás. De erről később.

Először inkább azokról, leginkább a számomra megalázó helyzetekről szeretnék írni, amikor emberek sokaságának kellett elmagyaráznom, hogy nem biztonságos elmenni a bármiféle véletlenszerű irányba, mivel lehet, hogy ellentüntetőkbe akadnak, akik bizony agresszívak. Arról a három, vélhetőleg amerikai fiatal lánnyal folytatott rövid beszélgetésemről, amikor szemlesütve kellett elmagyaráznom, hogy ha elhagynák az útvonalat, megvernék őket. Arról, amikor egy középkorú, heteroszexuális házaspárt kellett rábírnom, hogy ne akarjanak a Dózsa György úton hazafelé eltávozni a rendőrkordonon át. Amikor kutyával vonulókat kellett figyelmeztetnem, hogy vigyázzanak, mert lehet, hogy petárdával dobálják a menetet. Amikor anarchistákat kellett megkérnem, hogy ne menjenek oda a kamion tetejére felmászó ellentüntetőhöz. Vagy amikor átlagos vonulókat kellett megakadályoznom abban, hogy odamenjenek a kordonokhoz válaszolgatni a bekiabálóknak (holott én is milyen szívesen megtettem volna!).

És legvégül mindegyik közül a legfájdalmasabb feladatról: amikor a ligetből való távozáskor sorban kellett megkérnem a vonulókat, hogy saját biztonságuk érdekben tegyék el a szivárványos zászlóikat. Annál pocsékabb rész nem volt - illetve talán az, hogy a magyarok pontosan megértették ennek az okát.

Szó se róla, nagyon megértő volt mindenki, és meg is köszönték, hogy vigyáztam rájuk. De a lényeg: olyanok miatt érzek most szégyent, akik miatt itt akarom hagyni magam is az országot. Akik engem is gyűlölnek amiatt, ami vagyok - még ha konkrétan ez nem szexuális orientációm, hanem az - általuk megkonstruált - származásom. És a legrosszabb: én is átveszem a kategóriáikat, a "honfitársaim" miatt szégyenkezem, holott a nemzeteket egyértelműen elavult képződménynek tartom. Semmi sem köt össze velük, csak a viselkedésük okán érzett szégyen.

Tökéletes kápó voltam a menetben, a felvonulók pedig illedelmes rabok. Azt tettem, amit felülről helyesnek gondoltam - mintha egy pici Führer állandóan a fejemben lett volna, és instruált volna. És a résztvevők túlnyomó részének a fejében ugyanúgy ott szövegelt ez a Führer, csak talán kicsit halkabban. Kevesen voltak, akik nem hallgattak rám - pedig őszintén szólva sokkal jobban éreztem volna magam, ha nem a rajtam levő sárga mellény szimbolikus hatalma, és a túlélésre kihegyezett ösztönök szabnák meg az emberek viselkedését - akkor talán tényleg "Szabadnak" nevezhetnénk magunkat.

2. rész: Öröm és büszkeség

2014.07.10. 19:31 tfm


6 komment

Címkék: vélemény pride budapest pride 2014

Mi kell a szabadsághoz? Mihez kell a szabadság?

A szabadságot - legyen az egy egyén vagy egy nép szabadsága - sokan célként ragadják meg; pedig a szabadság "csak" egy eszköz, a boldogság elérésének egyik rendelkezésre álló eszköze. Alighanem a leghatékonyabb. A boldogságunk elérését szolgáló saját erőfeszítéseink ugyanis rendszerint nagyságrendekkel hatékonyabbak, mintha egy külsődleges erő működésére bíznánk magunkat, elvégre nekünk van meg a legmegbízhatóbb (bár nem feltétlenül tökéletes) tudás arról, hogy mi tenne minket boldoggá, és az indítékunk arra, hogy ezt a tudást használjuk is - míg a külső erőnek más motivációi lehetnek (pl. birtokosainak saját boldogsága). Végső soron a szabadság az az állapot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a kétféle tudást követve cselekedjünk. Hogy ez az állapot előállhasson, annak kétfajta feltétele van: az egyik korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, a másik pedig korlátozottan.

A szabadság korlátlanul hozzáférhető összetevői azok, amelyekből, ha neked több van, másoknak nem lesz kevesebb. Ezeknek a többsége klasszikus "kötőjeles szabadság". Szólás-, véleménynyilvánítás-, világnézeti, gyülekezési. Az identitásképzés olyan elemei, mint az etnikai, politikai, vallási és szexuális. Vagy éppen a független igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és a politikai részvétel szabadsága. Ezekre nézve gyakorlatilag nincs érvényes indok, ami jogossá tehetne egy korlátozási igényt (kivéve talán a katonai és a titkosszolgálatok működésével kapcsolatos információkhoz való hozzáférés korlátozását, ami világunkban egyelőre elkerülhetetlen), pláne azon esetekben, amelyek nem is állnak az egyén teljes irányítása alatt (beleértve akár a világnézet kialakítását is, melynek alapjait gyermekkorban határozza meg a külső behatások olyan özöne, amellyel szemben még nem tudunk sok kritikai érzéket szegezni). Általában idetartoznak az önrendelkezés szabadságának olyan tényezői is, mint az élethez és a méltósághoz való jogok (amelyek csak mások védelmében és a megszabott törvényi keretek között korlátozhatóak, ha erre szükség van, pl. bűnözők és veszélyes őrültek esetében), illetve a munkaerőnkkel való szabad rendelkezés. A legfontosabb tényező mentalitásbeli - hajlandónak kell lenned arra, hogy kiállj a jogaidért. Ha nem akarsz (vagy nem tudsz), rabszolga maradsz egészen addig, amíg valaki más ki nem vívja neked a jogaidat (ha akad ilyen ember). Bármiféle elnyomás legjobb táptalaja a beletörődés.

A szabadság összetevőinek másik feléből a többi személy annyiban részesedik, amennyit te hagysz nekik - mint a torta: ha elveszed a negyedrészét, a többieknek összesen a háromnegyede marad. Ezeket a korlátos szabadság-összetevőket úgy kell elosztanunk, hogy minél több embernek minél több jusson. A büntetőtörvénykönyvek nagy része azokat a tetteket sorolja fel, amelyek az általában fennálló cselekvési szabadság alól kivételt képeznek, mert végrehajtásuk aránytalan sérelmet okoz másoknak. De nem csak a béke,  biztonság és a cselekvési szabadság ilyen korlátos feltétele a nagybetűs Szabadságnak. Ide kell tartozniuk az anyagi javak közül azoknak is, amelyek a méltó élethez szükségesek. Ezek egy része munka nélkül is felhasználásra kész, mint a földterület és a levegő oxigénje; másokat csak közös erőfeszítéssel hozhatunk létre - ilyen a táplálék, illetve lakásaink és eszközeink. Végül egyes szolgáltatások, mint az oktatás és az egészségügy, csaknem kizárólag emberi munkából állnak, elhanyagolható anyagi ráfordítással - a szolgáltatás lényegét nem a felhasznált eszközök adják, hanem a tudás arról, hogy ezek közül mikor, melyiket és hogyan kell alkalmazni. 

A politikai ideológiák közötti legfőbb törésvonal itt, az anyagi javak elosztásának kérdésében húzódik. Ezekben ugyanis tárgyiasult munkaerő rejlik, amely felett, mint fentebb kimutattuk, elvileg annak kellene rendelkeznie, aki azt belefektette; másrészt pedig ezen javak némelyike nélkülözhetetlen életfeltétel, amelyet emiatt úgy kellene elosztani, hogy mindenki részesülhessen belőle. Ma a tulajdon szabadsága élvez elsőbbséget. A magam részéről viszont ebben a kérdésben Robespierre-rel tartok, aki szerint a szabadság illúzió ott, ahol az emberek egyik csoportja büntetlenül éheztetheti a másikat. Az éheztetés mellé nagyon szívesen odateszem a kilakoltatást, a tudáshoz jutás korlátozását, és végső soron az olyan gazdasági körülmények létrehozását is, amelyek között két választási lehetőség közül az egyik a munkanélküliség, a másik pedig az olyan terhelő foglalkoztatás, amely mellett a dolgozónak már nem marad ideje-energiája kultúrához és tudáshoz jutni, a társadalmi problémákat vitatni, de még a saját gyermekeivel törődni sem.

Ha egyszerre akarjuk mind a munkaerő feletti rendelkezést, mind pedig a szabadság anyagi feltételeinek a megfelelő elosztását, akkor (az átmeneti és tűzoltás jellegű intézkedések után, mint az adóztatás és a központi újraelosztás egy alkalmas szintjének beállítása) azt a kérdést kell feltenni, hogy hogyan kerültek az utóbbiak előállításához szükséges természeti feltételek - az étel és a faanyag megtermeléséhez szükséges földterület, illetve a többi használati tárgy anyagát képező ásványi anyagok - magántulajdonba. Ezek a dolgok millió évekkel az ember létrejötte előtt ott voltak már, nem kellett munkaerő az előállításukhoz, és ugyanúgy állt rendelkezésére az emberiség minden egyes egyedének, mint a napfény (amely remélhetőleg hamarosan szintén termelőerővé fog válni). És ennek megfelelően mindenki többé-kevésbé szabadon használhatta is őket egészen addig, amíg meg nem jelent egy állam - lényegét tekintve egy olyan cég, amelynek fő termelőeszközei fegyverek -, és erőszakos önkénnyel, fegyverrel és  fenyegetéssel nem ragadta magához az adott terület és az alatta lévő ásványkincsek kizárólagos tulajdonjogát. Lényegét tekintve ez ugyanolyan abszurd és erőszakos támadás, mintha adót szednének a bőrünket érő napfény után (nem akarok ötleteket adni). Aztán az így megszerzett javakat - lopott holmit! - a monarchikus vagy köztársasági állam (egyre megy) megfelelő ellenszolgáltatásokért kiadta más társulásoknak, illetve magánszemélyeknek.

Ha a földterület és a nélkülözhetetlen szükségleti cikkekhez való ásványkincs közösségi tulajdonban van, akkor viszont egyszerre áll fenn mind a munkaerővel való szabad rendelkezés (amit egyénileg, piaci alapon bocsáthatunk mások rendelkezésére, vagy megtarthatjuk magunknak), mind pedig a létfeltételekhez való egyenlő hozzájutás (velük közösségileg rendelkezünk, illetve arányosan elosztandó ellenértékért bocsátunk egy vállalkozó rendelkezésére). Az így létrejövő rendszerben az erőforrások igazságosan állnak rendelkezésre mindenki számára, megszüntetve a mesterséges nélkülözést. Ez a szabadság legfőbb ma hiányzó feltétele.

Cseri Benedek

A cikk a szerző véleménye, nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.

2014.03.16. 14:00 sokkishal2


Szólj hozzá!

Címkék: vélemény március 15

Szabad, mint a madár?

A szaba200215_1715551252534_5801652_n.jpgdság legalább olyan nehezen meghatározható fogalom, mint a szerelem, vagy a boldogság. Mi az, amire először eszembe jut, ha arra gondolok, mi az, hogy szabadság? Két dolog: azt tenni, amit én szeretnék és a repülés. Talán ami közös ebben a kettőben, az a korlátok nélküliség. Nem véletlenül a madár a szabadság szimbóluma, nekik megadatik az, ami nekünk soha nem fog: úgy létezni, hogy csak a saját ösztöneik szabnak nekik határt.


A mi, emberi életünkben ez a teljes szabadság soha nem lesz elérhető, de azért megpróbálhatjuk megközelíteni. Mindenki másképp igyekszik a szabadsága felé, van, aki a pénzben látja, mások a természetben keresik. Van, akinek a családjában vagy a párjával találja meg a szabadság érzését, de azt hiszem, a legközelebb mégiscsak egymagunkban lehetünk hozzá. Magam részéről pontosan tudom, mikor érzem magam a legszabadabbnak. Lehet, hogy giccses lesz, de azért leírom. Van egy nagyon szép völgyben egy hosszú mező, ahova időről időre ellátogatok a lovammal. Ilyenkor csak a nyakába dobom a szárat, széttárom a karjaimat és elindulunk. Abban a tempóban megy, ahogyan szeretne, többnyire olyan sebességgel, amikor már könnyes lesz a szemem a széltől, már-már olyan érzés, mint a repülés lehet. Na, ameddig a mező végére nem érünk, nekem az a teljes szabadság. Szerencsém van, száz százalékig bízhatok a lovamban, ismerem minden mozdulatát, mi így, együtt vagyunk szabadok.


Az az emberek világában a legritkább esetben van így, ami leginkább korlátozza a szabadságunkat, azok az embertársaink. Megszabjuk egymás határait az egészen jelentéktelen helyzetektől kezdve, mint a reggeli tömeg a buszon, egészen odáig, hogy néhány ember azt gondolja, határozhat más emberek életéről, haláláról. Függünk egymástól, nem élhetünk egymás nélkül, de együtt élni nagyon nehéz. Kezd kicsi lenni nekünk ez a bolygó, de ahogy az emberiséget ismerem lehet, hogy univerzum is kicsi lenne. Mindenesetre azt gondolom, úgy kellene élnünk, hogy megtaláljuk a szabadságunkat, úgy, hogy közben a lehető legkevésbé korlátozzuk másokét. Gondoljuk végig, hány ember szabadsága van a kezünkben és hány embertől függ a miénk. Főnökök, alkalmazottak, szülők, párok... minden irányban határok között élünk, kérdés, mit kezdünk a határainkkal és milyeneket falakat állítunk mások elé. Fizikai korlátaink, legyen az a testünk, a távolság vagy a gravitáció, sokkal könnyebben leküzdhetők, mint azok, amiket egymás köré vonunk. Ott végződik a mi szabadságunk, ahol a társainké elkezdődik. Lehet, hogy idealista vagyok, de azt hiszem, ha képesek lennénk több teret adni egymásnak, azzal nem kevesebb lenne a hely ebben a világban, hanem éppen ellenkezőleg - talán együtt lehetnénk szabadok.

Somló Eszter

A cikk a szerző véleménye, nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.

2014.03.16. 09:00 sokkishal2


2 komment

Címkék: vélemény március 15

A szabadság elemei

Ha választanom kellene a szabadság, egyenlőség, és testvériség értékei közül, a szabadság mellé tenném le a voksomat. Szabadság nélkül a többi értelmetlen, hiszen megpróbálni egyenlőséget teremteni mások szabadságának csorbításával semmi jóra nem vezet, meg lehet nézni a történelmi példákat, hogy mi történt, amikor az arra érdemteleneket erőszakkal megfosztották szabadságuktól, illetve vagyonukat és azt az arra érdemeseknek osztották vissza. Senki nem lett egyenlő, és senki nem lett szabad.

 

A testvériség végképp kiüresedik szabadság nélkül, mert ha valakinek nem önként segítesz, hanem kényszer alatt, akkor máris kiiktatásra kerül egy lényeges része, az önkéntesség. Ha úgy döntesz, hogy sátrat építesz a hajléktalanoknak, ezzel segítve őket, az testvériség. Ha erre köteleznek, az már nem az.

A szabadságodhoz tartozik, hogy keresheted a boldogulásod a legjobb belátásod szerint. Te döntheted el, hogy miben hiszel, mit olvasol, honnan tájékozódsz, hogyan élsz. Az más kérdés, hogy a többi ember mit tart elfogadhatónak és mit nem, hogy összeesküvéselmélet hívőnek tartanak-e, ha a gyíkemberekben hiszel, ez az ő szabadságuk. Törekedhetsz arra, hogy vagyonod legyen, és bízhatsz abban, hogy amit törvényesen megkerestél, azt nem fogja senki elvenni tőled. Vállalkozhatsz, tanulhatsz, véleményt mondhatsz bármiről. Úgy alakíthatod az élettered, ahogy neked tetszik. Olyan partnert választhatsz társul, amilyet akarsz.

 

Lehet és kell is arról beszélni, hogy mennyire vagy valóban szabad, a tudatod és az életed a média formálja-e, a vélemények nem pusztán előre konstruált csomagok-e. Lehet, hogy igen. De az biztos, hogy feszegetheted ezeket a kérdéseket, akár el is zárhatod magad az ilyen hatásoktól, kivonulhatsz a társadalomból, ha neked úgy tetszik. Azt pedig a közmegegyezés kell, hogy meghatározza, hogy a média, vagy a politikusok milyen keretek között mozoghatnak, hogy például a bankok hogyan hirdethetnek. Neked pedig a szabadságod, és talán kötelességed is, hogy ezeket a kereteket megpróbáld befolyásolni a saját elképzeléseid szerint. Ha hallgatsz, ne csodálkozz, ha csak azok szempontjai jelennek meg a keretekben, törvényekben akik hajlandók beszélni. Ha beszélsz, és nem hallgatnak meg, küzdj érte, hogy meghallgassanak.

A szabadság függetlenség is. Az, hogy nem kell korrupt politikusokkal jóban lenni, ha valamit el akarsz érni. Nem tartanak sakkban, nincsen gazdád, nem mondják meg, hogy mit és hogyan kell csinálnod, hanem mindezt magad döntheted el. Ez nem jelenti azt, hogy csak járatlan úton érdemes próbálkozni, csak azt, hogy te döntheted el, melyiket választod.

Lehet, hogy a szabadság csak egy idea, amit soha nem érhetek el, de az is része, hogy ezt megírhattam, aztán elmehetek sétálni, és a te szabadságod pedig az, hogy nem kell egyetértened, vitatkozhatsz velem, és te is megírhatod, hogy szerinted mi a szabadság. A szabadság mindennek az alfája és omegája.


Dabóczy Mihály


A cikk a szerző véleménye, nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.

2014.03.15. 18:15 sokkishal2


2 komment

Címkék: vélemény mácius 15

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása