A tegnapi hivataloschabb beszámoló után itt egy személyesebb perspektíva egy HaHás résztvevőtől a "Demonstráció az együttműködésért" nevű eseményről. Eredetileg egy belső fórumra szánta az írója, de úgy döntöttünk, hogy kitesszük, mert jobb, ha a véleményeink "kifelé" is megjelennek, és publikus felületeken tudunk beszélgetni/vitázni.

Valójában sokkal kevesebbet vártam ettől a találkozótól, mint amennyi ténylegesen történt. Az Occupy Hungaryt ideológiailag teljesen felvállalható, ám alapjában véve (nemzetközi viszonylatban) kudarcos szervezetnek tartottam - ami egyben személyes kudarcom is, hiszen én magam is belefolytam a szervezkedésbe annak idején -; ami a Koppány Csoportot illeti, azt tartottam felőle, hogy pocakos, kihullott fogú, avítt eszméket valló és zárt elméjű öregemberek próbálnak alapjában véve jó célok érdekében fellépni erre teljesen alkalmatlan eszközökkel és tudás nélkül. Nem tudtam elképzelni, hogy ezek ketten (plusz a HaHa) értelmes párbeszédet tudjanak folytatni egymással. Ez még mindig kevésbé kritikus álláspont, mint a húgomé, aki nálam sokkal jobban hozta a második generációs értelmiségiek elitista beállítottságát. Bár a HaHát (legalábbis annak "csakoktatás"-szárnyát) szereti, de már az Occupyt - természetesen engemet is beleértve - a szociális demagógiára fogékony (és dolgozni nem akaró) balos fanatikusok tévelygésének tartja, irántam érzett testvéri szeretetétől indíttatva pedig arról győzködött, hogy ne menjek el, mert ez szerinte a szélsőjobbosok csapdája, akik meg akarják verni a hahásokat. 

Ehhez képest, amikor megérkeztem a negyven fokban izzó parkba (és közben csendben átkoztam a marhaságomat, hogy nem inkább a bányatóhoz mentem fürödni), vidám, kedélyes embereket, jólelkű csevejt és diverzitást pillantottam meg - családokat, csinos fiatal lányokat, kutyákat, gyerekeket, egy kendős muzulmán hölgyet, és persze lázasan gesztikuláló középkorú, szakállas férfiakat. A különböző szervezetekből érkező emberek különösebb gátlás nélkül keveredtek el; senki nem bajnaigárdázott, de nem is buzizott vagy zsidózott - azok sem, akik amúgy láthatóan korábbról is ismerték egymást. És lám, a koppányos (valójában Otthonvédő Fórumos) Laci meg az occupy-os Dani mellett a hahás Gergő lett a harmadik moderátor, és amikor bemutatták a kézjeleket, magától értetődő természetességgel sajátították el, hogy majd a megfelelő időszakban alkalmazzák őket ("Ez a rendszer javíthatatlan, ezt a rendszert meg kell dönteni!").

Ha közös nevezőt kellene találni, akkor talán a rendszerellenességet, az elmúlt huszánhárom évvel való szembehelyezkedést lehetne annak tekinteni. Végülis ez volt az, ami összehozta a koppányosokat, a nemadomaházamatosokat, a Rendszerváltó Fórum egy képviselőjét (aki egyébként elhatárolódott a 2006-os események erőszakos zavargásaitól), a Radikális Bankellenes Csoportot, a bankellenességtől elhatárolódó ikszedik "jobbos" csoportot az Occupyjal, a Buzi Újhullámmal, a munkáspártos pólót viselő öregúrral. És szembetűnő volt a nyitottság: a "véresszájú szélsőjobbosok" megtapsolták a vallásos zsidó fiút, aki elmondta nekik, hogy a "Magyarország a magyaroké" felirat őt feszélyezi, mert olyan emlékeket kelt benne, amikor kellemetlen identitáspolitikai vitákra kényszerítették; majd biztosították - ha nem is túl meggyőző, a szavak újraértelmezésén alapuló érvrendszer segítségével - hogy őt természetsen a magyarok közé értik, mert ez a szó csak olyan személyeket jelent, akik készen állnak arra, hogy mások érdekében cselekedjenek. Aztán nekiláttak új, kevésbé kirekesztő szlogent keresni, hogy a jövőben ne ijesszék el azokat, akik csak a tévében látják őket! (És igen, aztán megvitattuk, hogy az árpádsáv és a nyilaszászló között a sávok száma alapján lehet és kell különbséget tenni. A nyilaszászló kilencszer vágott, a történelmi pedig hétszer.) Amikor felvetődött, hogy az egyetemisták társadalomtudományi kurzust tarhatnának a (magukat, úgymond, "bunkónak" minősítő) koppányosoknak, lengtek az igenlő kezek minden irányból. És (ahogyan azt már az előttem szólók elmesélték), megtapsolták a Buzi Újhullámot felkonferáló leányt is.

Egyáltalán, a "szélsőjobbos" kifejezés innentől fogva nagyon inadekvátnak érződött. Az a kevés, ami a (saját maguk által bevallottan is nem túl alaposan kidolgozott) gazdaságpolitikai elképzeléseikről kiderült, egyértelműen baloldali szimpátiákról árulkodott. Másfelől egyértelműen kiálltak a (részvételi!) demokratikus döntéshozatali formák, sőt, az etnikumokon túlnyúló jogegyenlőség mellett, még ha ezt Szent Koronába csomagolva tették is. Az a benyomásom támadt, hogy ezen a dzsemborin több történt azt illetően, hogy különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek meghallgassák egymást és megismerjék egymás szempontjait, mint a mi eddigi összes szabadegyetemünkön. Olyan emberek, akik közül sokan százszor szarabb helyzetben vannak, mint bármelyikünk, arról vitatkoztak, hogy hogyan vonhatnának be több csoportot és szervezetet a politikai részvételbe, és hogyan lehetne mindannyiunk érdekeit rákényszeríteni (méghozzá amennyire lehet, békés eszközökkel!) a tőlünk réges-rég elszakadt politikai-gazdasági elitre. És rájöttek, hogy ehhez meg kell ismerni a másik problémáját, és aztán az érintetteknek közösen kiállniuk. 

Persze elismerem, hogy a HaHa bal (vagy szélsőjobb?  ) szárnyához húzva elfogult lehetek,. és túl szépnek tüntetem fel az egészet - látva, hogy a Koppány Csoport éppen abba az irányba tart a másik oldal felől, amerre (szerintem) a HaHának már decemberben el kellett volna indulnia.

Cseri Benedek