Mi az alap? – Egy határokon túli konferenciáról

       Vajon sor kerül-e idén is – immár tizenkettedik alkalommal – a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciára? Ha a Bethlen Gábor Alapon múlik, akkor sajnos úgy tűnik, hogy nem. A következő pár sorban azt próbálom meg röviden összefoglalni, hogy ezzel a döntéssel mit veszíthetünk – mi, mindannyian.

      A napokban látott napvilágot a hír, miszerint az Újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék egyetlen „nagyprojektumához” sem kapott támogatást a Bethlen Gábor Alaptól. Utóbbi egy 2011-ben elkülönített állami pénzalap, melynek – honlapjuk szerint – „kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása”. Ezt a nemes feladatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – szintén a honlapjuk alapján – egy „átlátható pályázati rendszer” működtetésével valósítja meg, mellyel hozzájárul „a magyar-magyar kapcsolatok ápolásához”.

   Nem véletlen, ha ezekről a sorokról akármelyik korábbi résztvevőnek a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia jut eszébe, ugyanis ha van valami, ami szinte vegytisztán megtestesíti a Bethlen Alap által preferált szempontokat, akkor az VMTDK, ez a 2001 óta minden évben – Zentán, Szabadkán és Újvidéken – megrendezett, a magyarországi Tudományos Diákköri Konferenciák mintájára szervezett, számos művészeti programot is felvonultató interdiszciplináris konferencia. A konferencián csaknem minden tudományterület képviselteti magát, az egyes szekciók zsűrijében pedig a helyi oktatók mellett kitűnő magyarországi szakemberek ülnek. A konferencia tudományos jelentőségét jól érzékelteti, hogy a 2011-es, 10. VMTDK nyitóelőadását Pálinkás József, az MTA elnöke tartotta.

   Az MRK (Magyar Rektori Konferencia) és az OTDT (Országos Tudományos Diákköri Tanács) valamint a VMFK (Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium) és a VMAT (Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács) 2011-es megállapodásának köszönhetően ez az a konferencia, amely a vajdasági magyar hallgatóknak kijutási lehetőséget biztosít az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (az OTDK-ra), a magyar egyetemisták legfontosabb tudományos megmérettetésére. Emellett a VMTDK-án nem csak vajdasági hallgatók adnak elő: példamutató vendégszeretettel fogadják a szlovákiai, romániai, ukrajnai és magyarországi hallgatókat. A konferenciára rendszeresen érkeznek egyetemisták Pécsről, Szegedről, Debrecenből és Budapestről, akik gyakran itt alakítanak ki olyan szakmai kapcsolatokat, melyekre Magyarországon nincs, vagy alig akad lehetőségük. Úgy tűnik, hogy a VMDTK-nak nem csak a vajdasági tudományos életet sikerült integrálnia a hazai tudományos életbe, hanem magát a hazai tudományos életet sikerült integrálnia.

   Ugyanis bár tény, hogy minden szekcióban oklevelet kap a legjobb előadó az „egyetemi hallgató” és a „fiatal kutató” (PhD) kategóriában, a VMTDK elsősorban mégsem a hallgatók közötti versengésről, hanem az új ismeretségekről és a tapasztalatszerzésről szól. Nem véletlen, hogy a programról megjelent kritikák gyakran kiemelik a konferencia remek hangulatát, légkörét. Nemcsak az együtt érkezők kovácsolódnak csapattá itt, hanem a jelenlévők is. A szekciókban és a művészeti programok megbeszélésekor, a színdarabok és a koncertek között a színházban, a plenáris előadások előtt és után a díszteremben, a szekciók között a folyosókon, a konferencia utolsó estéjének közös vacsoráján, Szabadka és Újvidék utcáin folyamatosan „zajlik” az, ami a VMTDK lényegét adja. Ez pedig a párbeszéd: a hallgatók és a hallgatók, a hallgatók és az oktatók, a tudományterületek, a különböző országokban élő, különböző módon gondolkodó emberek között.

AndrasCsabi_1.jpg

    Ahogy Csányi Erzsébet, a konferencia főszervezője is kiemeli, „a VMTDK az egyetlen olyan fórum, amelyen a vajdasági magyar egyetemi hallgatók és doktoranduszok tudományos-művészeti eredményeikkel bemutatkozhatnak egymásnak, tanáraiknak és a világnak”. A VMTDK ráadásul csak az egyik olyan projekt, amit idén nem támogat a Bethlen Gábor Alap. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszéke – mely 1959-es alapításától 2006-ig az egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézmény volt a Vajdaságban – nem rendelkezik saját forrásokkal, a szükséges támogatást eddig a magyarországi ernyőalapítványok (Illyés, Szülőföld, Bethlen) biztosították. Külön cikket érdemelne az összes többi fontos tevékenység, amit most magukra hagynak: az 1969 óta létező Hungarológiai Közlemények és a Tanulmányok című folyóiratok, a készülő magyar-szerb, szerb-magyar nagyszótár és az az infrastrukturális beruházás, melynek segítségével fejleszteni lehetne a Magyar Tanszék szakkönyvtárát, ahol a hallgatók évek óta mindössze két számítógépet használhatnak.

   Amikor az ember egy ilyen témában ír bejegyzést a HaHa blogjára, akkor folyamatosan érzi a kísértést, hogy „meglóduljon a keze”, hogy megfogalmazzon pár jól irányzott általános érvényű ironikus mondatot – többek között – a magyar pályáztatási rendszer visszásságai, vagy az állam jelenlegi oktatáspolitikája kapcsán. Én ettől most a lehető legtudatosabban tartózkodtam, ez a kérdés ugyanis nem lehet a hazai vagy a vajdasági politikai játszmák terepe. A VMTDK pótolhatatlan, hiszen a tudomány és a kultúra jelentőségéről és a párbeszéd fontosságáról szól, és azt hiszem, manapság semmi sem lehet ennél előremutatóbb.

András Csaba

2013.07.24. 15:40 Anti000


3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr545423143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy, Janos.Zsolt 2013.08.05. 10:11:01

Tisztelt Hallgatói Hálózat!

Mivel ez a legutóbbi bejegyzésetek ezért ide írnám panaszomat! Tudom nem a témához tartozik, de így talán hamarabb eljut hozzátok.

A Salgótarjáni Főiskola egyik hallgatója vagyok. Olvastam a facebookon Eszter levelét. Én nem vagyok a facebookon, de ha ott lennék se biztos, hogy eljut hozzátok levelem.
Mint azt ti is tudjátok főiskolánkat a bezárás fenyegeti. Hiába itt az augusztus, még mindig nem tudni, hogy mi lesz szeptembertől. Levelem apropójául Eszter levelére érkezett bejegyzések szolgálnak.

Ez a főiskola, bár csak egy kihelyezett tagozat, az elmúlt években-évtizedekben rengeteg embernek biztosítottak kitörési lehetőséget városunkban jelenlegi élethelyzetükből. (remélem Nógrád megyét nem kell előttetek bemutatni) Sokan nem véletlen, hogy ezt a felsőoktatási intézményt választották még akkor is, ha fizetni kell érte. Helyben van, nem kell másik városba utazni, ott albérletet fizetni! Sajnos ha az ember elhagyja a lakóhelyét ezek mind plusz költségként mutatkoznak amiről a felvételi tájékoztatók nem szólnak.
Már tavaly decemberben tudható volt, hogy főiskolánk nem biztos, hogy megéli a következő tanévet. Gondoltuk csak lesz valahogy, de azóta több hozzánk hasonló vidéki intézmény is egy csónakba került velünk. Írtunk egy hosszú levelet, melyben vázoltuk a problémánkat, de válasz nem érkezett rá. Februárban mi is összeálltunk páran, és szerettünk volna akciózni. Meghirdettük a facebookon az eseményt, és elküldtük nektek is, de nem raktátok ki az oldalatokra. Viszont a hatóság emberei jelentkeztek. Ahogyan aktivistáitokat is felkeresték a lakásukon, lekapcsolták a metróban úgy hozzánk is hamar eljutottak. Végül érdeklődés hiányában lefújtuk az akciónkat és azóta is sodródunk az árral! Főiskolánk hallgatóinak nagy része esti vagy levelező képzésben vesz részt. Lényegében szabad idejükben tanulnak. Családanyák és apák. Támogatnak minket, de érthető, hogy helyzetükből adódóan nem akarnak a hatóságokkal konfrontálódni. Arra is felkészültünk, hogy esetleg felmegyünk Budapestre és ott akciózunk. Sajnos itt Salgótarjánban egyedül Győzikének van hírértéke ami sajnos nekünk szégyen. Erről is beszámoltunk egy másik levélben, amire szintén nem kaptunk választ, de most már nem is várunk. Sajnos így nehéz akciókat szervezni-ahogy azt a facebook oldalon is tanácsoljátok a hozzászólóknak- ha még csak válaszra sem méltatjátok az esetlegesen felmerülő elképzeléseket. Nagyon nagy a baj itt vidéken és elképzelhetitek, hogy mennyire nehéz lehet innen megszervezni egy budapesti akciót amire a részünkről jó ha száz ember el tud menni. De ha ti felkaroltátok volna akciónkat és mozgósítottatok volna akkor már lehet egy több ezres tömeg élén tudtunk volna az EMMI vagy a Parlament elé vonulni, felhívva a vidéki felsőoktatási intézmények problémájára a figyelmet. Attól se riadtunk volna vissza, ha Parlamentet kell foglalni, de kb száz emberrel úgy, hogy csak magunk vagyunk ez kivitelezhetetlen lett volna! nekünk ez a főiskola az egyetlen esélyünk- lehetőségünk, és most lehet elvész a stadionépítések közepette. Bármire képesek lennénk érte, de száz emberrel neki menni a hatalomnak nem gyávaság hanem ostobaság. Szükségünk lett volna rátok, de mikor kellett nem voltatok ott. Igen megcsinálhattuk volna egyedül is, de nagy valószínűséggel nem képviseltünk volna túl nagy hírértéket. Száz ember az nem ember! A rendőrség vagy a TEK hamar felszámolt volna bennünket úgy, hogy ti lehet nem is tudtok rólunk. Ezek után kicsit felháborított reakciótok Eszter levelére. nekünk itt lehet annyi, de mielőtt még kényelmesen hátradőlnétek és folytatnátok az eddigi punnyadásotokat jelezném, hogy több nagy egyetem is bajban van. Ha a vidéki felsőoktatást felszámolták szerintetek mi következik a sorban? Lehet hamarosan nem lesz létjogosultságotok sem, ha felsőoktatás nélkül marad az ország. Csak néhány szerencsésnek a felső tízezerből lesz lehetősége diplomát szerezni mint Gáspár Evelinnek, de őket nem fogja se a tandíj se a hallgatói szerződés érinteni, így ők tenni fognak majd arra ami esetlegesen még a Hallgatói Hálózatból meg fog maradni. Ezen gondolkozzatok el.

Nagy János Zsolt
Salgótarján 2. éves hallgató

Ui:

Szerintetek Hujber Feri hogy jutott be hamis érettségivel a felsőoktatásba?
Hogy tudott egy plagizált szakdolgozattal leállamvizsgázni?
Honnan szerzett nyelvvizsgát a diplomájához?
Ez segítség nélkül nem ment volna neki!
Sok olyan tehetős és befolyásos ember szerzett így papírokat -olyanok akiknek a mostani felsőoktatási rendszer ki lett találva!

Gondolkozzatok, ha már ti is egyetemre jártok!

Madibainges 2013.08.05. 20:03:51

Ne haragudj, ha megsértettünk. Annyit akartunk mondani, hogy pont úgy fogtunk hozzá a szervezkedéshez, mint ti, és nem vagyunk olyan nagy előnyben, mint amennyire látszik. A HaHa jelenleg aktív tagjainak nagy része 2012-13 telén csapódott a mozgalomhoz. Kezdők vagyunk ebben, és a sikereinket az a helyzeti előny adja, hogy nagyon sok diák rájött, hogy nagy baj van, kimentek az utcára, továbbá, hogy Budapestre koncentrálódik az ország anyagi és társadalmi tőkéjének nagy része, továbbá a média (ami a figyelmet adja).

Ez pedig marha sajnálatos dolog (én például folyamatosan ekézem), de ne állítsd be kérlek főváros-"vidék" ellentétnek a dolgot, a mi részünkről abszolút nem élvez érdekelsőbbséget Budapest, vagy a "nagy egyetemek", nem minden HaHás budapesti, és a sokan vagyunk, akik kisebb településekről jöttek nagyobb városokba tanulni. Egyébként a HaHa nem olyan erős, mint amilyennek látszik (ezt talán nem a publikus blogon kéne írnom...). Ami az erőt adja, az a rugalmasság, ötletesség, bátorság, és ez száz kapható emberrel összeadva gőzhengert jelent. Bizakodni kell.

Ez persze nem menti a mulasztásainkat. A nagy kapkodásban, amikor próbáltunk valami rendszert vinni az egészbe össze nem szokott emberekkel, akik korábban nem is csináltak semmit, ami aktivizmushoz lenne hasonló, csomó levél elveszett, és csomó dolgot elmulasztottunk. Ezt kimondhatatlanul sajnáljuk, és elnézést kérünk.

Viszont most sem késő még! A PTE-n 11 szak veszíti el az önállóságát, a Kecskeméti Főiskola is haldoklóban, és szinte minden intézmény hasonló helyzetben van. Ne gondold, hogy ezt nem érezzük át egytől-egyig (hiszen saját bőrünkön is érezzük), és ne lennénk hajlandóak bármelyik percben az utcára menni.

Ez az e-mail-címem: catchcamatian@gmail.com

Kérlek bocsássátok meg a korábbi ügyetlenséget, és próbáljunk meg valamit összehozni, írj, hogy mit gondolsz, mit lehetne most tenni, és miben segíthetünk mi.

Birtalan Gergő
elsőéves hallgató, ELTE

Eramiki 2013.08.06. 09:19:06

@Madibainges:

Kedves Birtalan Gergő!

Néhány napos hír, hogy Nigériában az utcára vonultak a diákok mert ott is spórolni próbálnak az oktatáson!
-történik ez egy olyan országban, ahol simán a tömeg közé lőnek!
Tőlünk nyugatabbra, volt, hogy hosszú hetekig megszállva tartottak a diákok egész egyetemeket, gátolva az oktatást. Utcai torlaszokat állítottak megbénítva a közlekedést, és minisztériumi épületekben barikádozták el magukat.

Ok van rizikója a dolognak, de odakinn el is érték a diákok a céljaikat! Ott is volt hasonló politikai helyzet mint ide haza az 50-es 60-as években, mikor a demokrácia elkezdett kibontakozni. De ott az emberek meglépték azt amit mi nem merünk. Ennek köszönhető, hogy tripla annyi a fizetésük és minden ami költségekbe kerül az átlag keresethez van igazítva- lásd tandíjak, ahol vannak! És sehol sem annyira túlszigorított és túlbonyolított az oktatási rendszer mint nálunk. És ez köszönhető annak, hogy az emberek nem féltek az utcára vonulni, megbénítani az egész országot, neki menni a karhatalomnak.
Nekünk itt még plusz előny, a 2006-os zavargások, aminek történetét talán ti is ismeritek, bár feltételezem akkor ti még csak az általánost tapostátok!
Ha ennek ellenére nektek megy a hatalom akkor viszont már számíthattok ország világ támogatására.
Oké kezdők vagytok, de még is ti vagytok az egyetlen alternatív szervezett diák képviselet. Nektek van facebook oldalatok amit mindenki ismer, a ti cselekedeteiteknek nyilatkozataitoknak van hírértéke. Ha Salgótarjánban az utcára vonul néhány ember és lezár egy útszakaszt arról max egy rövid cikk, ha megjelenik.
Össze kellene fognotok a többi sejttel és egyszerre egy országos akciót szervezni. Most nyár van még egy hónap. De egy hónap múlva lehet a főiskolátok vagy egyetemetek majd azzal fog fogadni, hogy sorry, nincs pénz nem tudjuk elkezdeni a tanévet. És akkor mi lesz? Akkor már késő lesz bármit is lépni. Aki vidékről jött az haza fog menni, ha nem lesz még munkája se és nem tudja a saját költségeit, lakhatását fedezni. A Szent István Egyetemen közel 300 embert szeretnének leépíteni! -egyik barátomtól tudom aki ott tanársegéd. Hogy honnan akarnak ennyi embert leépíteni (mert kb ennyi az össz munkaerő) nem tudom, de ő se tudja, hogy mi lesz szeptembertől.

Most kell lépni, és mivel nektek van szervezett formátok, titeket ismernek nektek kell azt a bizonyos gyújtó zsinórt meggyújtani.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása