"Nem orvoshiány van, csak pénzhiány"

Kis színes a magyar orvostársadalomról.

Múltkor három frissen végzett orvosismerősömmel borozgattam a Ferenciek terénél, két pohár között szóba jött az egyetem, a kezdődő felnőtt élet, a kórházak állapota, az egészségügyi ellátás és persze fárasztó munkakeresés.Többször hallottuk már, hogy Magyarországon orvos-, természettudós- és mérnökhiány van, ezért támogatni kell ezeket a képzéseket. Támogatni valóban kellene (mondjuk szerintem nem csak x képzést, hanem a komplett felsőoktatást), de a tendenciák ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A BME szép megszorításokkal kezdheti a következő félévet, a vidéki egyetemek helyzetéről nem is beszélve.  A kezdő mérnökök és az orvosok sem látják ezt a fene nagy támogatást, sem a betöltendő munkahelyek ezreit.

20081107burnout1.jpg

Megtudtam, hogy a Semmelweis Egyetemen lassan diplomanyomtatásra se futja, hiszen az egyetem kb. 400 frissen végzett hallgatója nem kapta meg a diplomáját, két hete a diplomaosztón a Hippokratészi eskü letétele után volt professzoraiktól egy meleg kézfogást kaptak. A papírt a TO a jövő héten - talán - kiadja.

Hat év tanulás után sem jár sok pihenés, hiszen a rezidenshelyekért nagyban folyik a verseny, akinek már biztos helye van az nem meglepő módon valakinek a valakije. “A tanulmányi eredményem senkit nem érdekel, pedig keményen végigtanultam ezt a hat évet. Most nem tudom eldönteni, hogy megérte-e.” - panaszolta egyikük. Első körben mindhárman budapesti kórházakban kerestek állást, de a hírek alapján más városokban se jobb a helyzet, a legtöbb helyet már betöltötte valamelyik főorvos fia/lánya/unokája - avagy nagyban folyik a rezidensmutyi. A kórházak több orvost is felvennének, de az a helyzet, hogy “igazából nem orvoshiány van, csak pénzhiány. Azért nincs elég orvos és ápoló, mert a kórházak nem tudják őket megfizetni. Nem csoda, hogy a legtöbben külföldre mennének.” Az augusztust mindhárman ingyenmunkával fogják tölteni, hiszen egy helyre öt jelentkező akad minden osztályon, szeptemberben a főorvos fogja eldönteni kit vesz fel, a többiek mehetnek amerre látnak.

Szóval ilyen ez a kis magyar valóság. Kinyomtatlan diplomák, a kórházaknak nincs pénze orvosokat felvenni, az épületek mállanak, a sürgősségin átlagosan hat órát kell várni, hogy ellássanak, ágyból sosem volt elég, a hálapénz elvárás.

 Tóth Fruzsina Márta

2013.07.15. 14:26 tfm


11 komment

Címkék: diploma SOTE hallgató?

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr395416294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.07.21. 16:02:23

"Megtudtam, hogy a Semmelweis Egyetemen lassan diplomanyomtatásra se futja, hiszen az egyetem kb. 400 frissen végzett hallgatója nem kapta meg a diplomáját, két hete a diplomaosztón a Hippokratészi eskü letétele után volt professzoraiktól egy meleg kézfogást kaptak. A papírt a TO a jövő héten - talán - kiadja."

Ez hajszálra ugyanígy történt a mi évfolyamunkkal is 1994-ben, úgyhogy ez nam annyira új jelenség.

Eszter-csongi 2013.07.22. 09:43:27

Kedves Hálózat!

Nagyon örülök neki, hogy vagytok és itt posztolgattok meg a Bánki tónál fesztiváloztok, DE ne feledkezzetek el arról sem, hogy miért jöttetek létre.
Amiről itt írtok az sajnos nem egyedi eset!

Az egyik műszaki egyetem kihelyezett vidéki tagozatán végeztem idén februárban!
Pénzhiány miatt itt se kaptuk meg a diplománkat csak egy igazolást, hogy elvégeztük a főiskolát és a diplománk kiállítása folyamatban van! Ép folyamatban volt egy álláspályázatom amit pont e miatt buktam el! Az álláshely betöltésének feltétele a diploma megléte volt! -Méghozzá az eredeti, bőrkötésű bizonyítvány megléte. Hát pont ez nem volt meg se nekem se másik száz végzősnek. (Akinek a nyelvvizsga hiánya miatt nem lehetett diplomája azok még igazolást sem kaptak! Mondván, papírra sincs pénz.) A leendő főnököm mondta, hogy ha márciusig meglesz a kutyabőr hívjam fel! Hát márciusban sem lett meg. Április végén kaptam meg de addigra ezt a munkát fújhattam. Így is elég nehéz munkát találni, főleg vidéken. De itt nettó 250 ezret fizettek volna! Találtam munkát, de nem a szakmámban és a töredékét keresem annak amit ígértek, és nem itt helyben van, hanem Győrben így albérletet is fizetnem kell! és mind ez azért, mert az egyetemnek nem volt pénze a diplomákat kinyomtatni. Slussz poén, hogy kis vidéki kihelyezett tagozatként nagyon szoros volt a kapcsolat a tanárok és diákok között. (már amennyire egy tanár-diák kapcsolat hivatalosan is lehet) nem értem miért nem szóltak erről. Lehet össze tudtuk volna valahogy dobni a pénzt a diplomák kinyomtatására. Nem lett volna olcsó menet, de így, hogy én és sok más szaktársam is bukta a jó ajánlatokat megérte volna! Mert nem csak én jártam hasonlóan! Felvettük a kapcsolatot a HÖOKkal, természetesen válaszra se méltattak. Írtunk nektek is, de valamiért ti sem válaszoltatok. Most, hogy egy nagy egyetem került ilyen helyzetbe érdekes egyből lehoztatok egy cikket, de ezen túl mást nem csináltok!
Pedig komoly a baj és ha így mennek tovább a dolgok akkor majd fesztiválozhatunk meg blogolhatunk a híd alatt! Értékelem a galamb lelketeket, de ezzel nem sokat fogtok a jelenlegi helyzeten segíteni!
Tapasztalat, hogy ahová diplomát kérnek ott a valódi bőrkötésű papír kell és nem fogadnak el semmilyen igazolást, se azt amit nyelvvizsga hiányában, se azt amit a diploma kiállításáig adnak! Ennek köszönhetően még több állástalan és kilátástalan helyzetű fiatalt sikerült teremteni! És se ti se más nem lép semmit! Magánemberkét szívesen bevertem volna a rektorunk képét és rájuk borítottam volna az asztalt, de azt hiszem azzal buktam volna az erkölcsit is. Mehettem volna utcát söpörni és priuszosként még jobban tett volna rám mindenki. Szaktársaim nagy százaléka meg azért nem segített volna mert tőletek vagy a HÖOKtól várta a megváltást ami persze nem jött! Hiába írtunk nektek első körben mint józan gondolkodású civilizált értelmiségiek! De lehet jobb lett volna ha elveszítjük a fejünket és magunk akciózunk-talán arra jobban felfigyelt volna ország-világ!

Remélem, hamarosan tényleg léptek valamit mert különben magatoknak maradtok!

Továbbra is (egyre lanyhuló de) bizalommal: Eszter!

Natália pécsi 2013.07.22. 10:34:47

Eszter!

Felesleges kaffognod!
Ha nagy ember vagy, van pénzed, vagy van valakid aki nagy ember és pénzes, esetleg jó nő vagy simán el tudsz bármit intézni, diplomát vizsgákat zsíros állást!
Ha mind ezek nincsenek meg ott és úgy rúgnak valagba ahogyan kedvük szottyan. És nincs az a HÖK vagy HaHa de még lelkiismeretes rektor sem aki ettől meg tud védeni! A HÖK-ről pumpás pistáék óta tudjuk, hogy miféle emberek gyülekezete és miért vannak!
A Hallgatói Hálózatról sincs sokkal jobb véleményem, igaz róluk még disznóság nem derült ki. De az kétségtelen, hogy fotelforradalmárok-semmi több. Te meg ha kisember vagy jobb ha beletörődsz, hogy ott és akkor ejtenek fejre amikor csak akarnak, és hogy vigasztaljalak nem vagy ezzel egyedül! Van még pár száz ezer-ha nem millió sorstársad. És ez azért van így mert tűrünk mert hagyjuk mert félünk egy újabb 56-tól, emlékeinkben él még 2006, pedig arra is gondolni kéne, ha tovább tűrünk ezeknél csak rosszabb fog jönni és akkor feltehetjük a kérdést megérte e a galamb lelkünknek?
Beiratkoztál egyetemre? Megcsináltál minden vizsgát, de nem kaptál diplomát? Ráment a nadrágod? Így jártál! Lefejelted volna a rektort rád hívták volna a TEKet! Börtön aztán az utca! Nem tettél semmit, ugyan úgy nem lesz diplomád és vár rád az utca! Ez van! Senki nem fog semmit se tenni se érted se másért. Magadért se fogsz tudni semmit és másért se fogsz tudni tenni semmit, mert mi magyarok ilyenek vagyunk. Hőbörgünk egyet majd fejest ugrunk a kútba ha a hatalom ezt kívánja tőlünk.
Vagy megszoksz, vagy megszöksz, vagy átszoksz. Ezek közül választhatsz, de hogy itt bárki is bármit tenni fog érted, vagy másért esetleg a közösségért. Vagy a közösség lép fel saját magáért, azt felejtsed el! Arra se várj, hogy majd a Hálózat fog forradalmat csinálni! majd jön az ellenzék ígér valamit, mi megszavazzuk mert tele a tökünk a mostaniakkal, ők lehet nekünk köszönhetően megnyerik a választásokat és majd ők is jól a fejünkre ejtenek. majd újabb négy év múlva jön a következő politikai erő akik ugyan ezt el játsszák velünk. El fogják játszani mert tudják, hogy megtehetik velünk mert hagyjuk, mert nem lesz következménye, mert félünk, mert nem akarunk 56-ot és 2006-ot. Mert nekünk jó ez így!

Erre gondolj mikor bárkinek is panaszkodsz akár HÖK akár a Hálózat!

Eramiki 2013.07.22. 11:17:28

@Natália pécsi:

Idekinn Németországban átlag öt évente van egy-egy degenerált oktatáspolitikus aki hasonló dolgokat művel mint amik odahaza vannak. Itt érdekes ki meg több tíz ezer ember menni az utcára. Nem félnek barikádot emelni, intézményeket elfoglalni. De ami a legfontosabb itt egy jól szervezett és ellenőrzött diák önkormányzat működik. Ott az ilyen pumpás pisták rövid úton repülnek és az egyetemek közelébe nem engedik. és itt mindig célt érnek a diákok, persze követeléseik is mindig az ésszerűség és a törvényesség keretei között vannak! nem követelnek ingyenes felsőoktatást és diplomát mindenkinek, de pl pár éve mikor a tandíjakat meg akarták emelni és szigorítani akarták a felvételi követelményeket bizony az utcára vonultak!

Egy jó példa:
Odahaza a falumban a szüleim utcájában volt néhány család akik nem fizették a villanyt! Nem azért mert nem volt pénzük! A szolgáltató már többször kikötötte náluk a vezetéket de egy éjszak alatt mindig visszakötötték és lopták tovább. A szolgáltató megelégelte és az utca sarkán lévő trafót leszerelte. Három utca maradt áram nélkül! nem érdekelte a szolgáltatót, hogy a többség rendesen fizetett. Az utca lakói természetesen morgolódtak, de estére elő kerültek a gyertyák és a zsebrádiók. Így éltek hetekig mire a szolgáltató saját magától újra visszahelyezte a trafót!

Itt Németországban a faluban szintén volt néhány ilyen renitens család- míly meglepő magyarok voltak! Itt is kikötötték tőlük az áramot, ők este visszakötötték! Mikor a szolgáltató kilátásba helyezte, hogy az egész utcát áramtalanítják, az utcában összegyűltek az emberek, közösen felkeresték ezeket a családokat, bementek a kertjükbe, hoztak létrát, felmásztak a házfalra és ők maguk tépték ki a vezetéket! Este mikor látták, hogy mászik fel az ürge a villanyoszlopra többen odamentek, lerángatták és jól meg is rugdosták. Természetesen kihívta a rendőröket, de egyből lett vagy száz tanú akik tanúsították, hogy az illető nem lett megrugdosva hanem leesett az oszlopról mert önhatalmúlag akarta visszakötni az áramot amit azért kapcsoltak ki mert nem fizetett. Nosza egyből kattant a bilincs! Azóta csend van! Itt az ilyen renitens notórius nemfizetőknél kerül elő a gyertya!

Nagy különbség a két ország és én azt mondom, hogy itt csinálják jól az emberek! Itt elvétve van csak fekete foglalkoztatás 1200 euró a minimálbér és ezt a tanulatlan konyhai kisegítő is megkapja! Itt is volt olyan világ mint odahaza még a 70-es években, de itt az emberek összefogtak, utcára mentek nem féltek autókat borogatni rendőrt verni és láss csodát ennek köszönhető az a jó világ ami itt van.

A magyar embereket itt egyszerűen csak tyúkembereknek hívják! Véletlenül sem birkáknak! Sértő de ez van.

Mert hogyan él a tyúk:

rakja a tojást amit vagy elvesznek tőle vagy nem, mindent megeszik amit beszórnak az ólba, néha a kakas meghágja és néha jön valaki aki nyakon ragadja és viszi a levesbe! és az élet megy ugyan úgy tovább!

Odahaza nem ez van?

Egyik évben erről szól a hallgatói szerződés, a másikban arról?
-Egyik párt ezt ígéri a másik azt. Hisztek nekik, de soha nem kéritek számon, ha ígéretét nem teljesíti! -Elvégzitek az egyetemet és ha kaptok diplomát boldogok vagytok, ha nem és e miatt munka nélkül maradtok így jártatok.
-Elvonják a pénzt az egyetemeitektől, kirúgják a tanáraitokat. És ha szeptembertől lesz egyetem akkor tanultok tovább, buliztok, szórakoztok vizsgáztok, ha nem lesz egyetem meg szép csendben mentek a híd alá, vagy haza ahonnan jöttetek!

Nem ez van?

TYÚKEMBEREK!

tfm 2013.07.22. 11:42:35

@Eszter-csongi: Kedves Eszter nem azért posztoltam ezt a bejegyzést, mert egy nagy egyetemen történt, hanem azért mert én még csak erről hallottam (sörözések közben merülnek fel általában az ilyen sztorik). Előfordul, hogy a levelek elsikkadnak, nem győzök az ilyen esetekért elnézést kérni - persze ez nem mentség, rendszeresen figyelnünk kéne a postafiókokat. Megkérdezhetem, hogy melyik egyetemen végeztél?

tfm 2013.07.22. 11:49:15

@α Ursae Minoris: Azóta azért eltelt 19 év, én is eljutottam a nagykorúságig. Megnyugtató volna, ha valamiféle javulás és fejlődés tapasztalható lenne :)Sajnos úgy tűnik erre még várnunk kell.

Eszter-csongi 2013.07.22. 14:58:41

@tfm:

A BGF egyik vidéki tagozatán végeztem!
-de szerintem mellékes, hogy hol végeztem, ahogy ez a cikk is bizonyítja ez nem egyedi jelenség. Biztos máshonnan is fognak majd ilyen hírek érkezni. De a nagy lényeg, hogy senki nem tesz semmit! Nem ez az egyetlen probléma a felsőoktatásban, sőt egyre több és több lesz miközben a foci csapatok és a stadionok híznak! Több vidéki egyetemet a bezárás fenyeget, ahogy ezt a kihelyezett tagozatot is. És akik még aktív hallgatók és itt élnek nem tudják szeptembertől mi lesz.
Szívesen az utcára vonulnánk berúgnánk a Parlament ajtaját, de úgy, hogy nincs hátszelünk, nincs egy szervezett egység mögöttünk, még a levelünk is süket fülekre talál ráadásul többségünk levelezős családos ember akiknek még van munkájuk nehéz bármit is tennünk. Ha olyan sok levelet kaptok akkor az annak a jele, hogy nagyon sok probléma van! Örülök, hogy nektek még van időtök és pénzetek sörözgetni és sztorizgatni! Szomorú, hogy ezek csak egy pofa sör mellett jönnek elő. De amíg ti azt a temérdek mennyiségű levelet olvasgatjátok addig csak rosszabbodni fog a helyzet. Itt nem tudjuk, hogy mi lesz szeptembertől. A Kecskeméti főiskola szintén hasonló helyzetben van, de a székesfehérvári egyetemet is a bezárás fenyegeti. A pécsi hallgatókat szélsőségesek fenyegetik miközben a PTE dolgozói is az utcára kerülnek. Olvastam Hammer Ferenc facebook bejegyzését!

Ezt így nem lehet tovább csinálni. Addig kellene lépnünk míg van miért harcolni.
Akik itt élnek máig nem tudják hogy oldják meg a tanulmányaikat, ha bezár a kar. Hová fognak járni? lesz e pénzük idejük az utazásra. Sok a kérdés, de süket fülekre találunk!

Eszter-csongi 2013.07.22. 15:01:29

@Natália pécsi:

Árad a fröcsögés szavaidból, de sajnos igazad van!
Lehet veszem a kapalom és távozom az országból! Hiába születtem ide, nem érzem a magaménak. De szívesen ott lettem volna a Bánki tónál! De se időm-se pénzem nem volt rá. Fontosabb a megélhetésem-mert ez csak nekem fontos.

tfm 2013.07.22. 15:43:50

@Eszter-csongi: Kedves Eszter. A probléma része az is, hogy várod, hogy valaki lépjen helyetted, és ha ez nem következik be akkor azon kezdesz el gondolkodni, hogy szedd-e a sátorfádat. Az önszerveződés lényege éppen az, hogy nem várom a számba repülő sült galambot, hanem elkezdem feltérképezni a problémákat, ismerősökkel beszélek stb. Tudom hogy a Hallgatói Hálózat mára egy brand-é vált, sokan tőlünk várják a nagy megváltást és nem győzöm kiábrándítani őket, hogy nem vagyunk többek, mint szimpla egyetemisták, akik az önszerveződés útjára léptek. Szerveztünk tüntetéseket, foglalásokat, adtunk ki közleményeket, többször kurvaanyáztunk a kormánynak. Enyhültek dolgok, sok dolog változott, de ez nem a HaHa, hanem minden egyetemista, középiskolás, szülő, nagyszülő, tanár érdeme, akik kimentek az utcára, elmentek egy-két fórumra és közben nem hagyták, hogy a kormányzati bullshit megfertőzze őket. Hogy mi abbahagyjuk-e a szerveződést? Nem. Meg tudjuk-e oldani az oktatás problémáit? Nem. Ahhoz, hogy itt változás legyen egy jobb felsőoktatás irányába, ahhoz nem csak egy maroknyi haha aktivista kell, hanem több ezer ember az utcán. Akarunk-e további tüntetéseket szervezni? Igen és reméljük sokan eljönnek rá. Én személy szerint úgy érzem néha talán többet is tehetnék, de nem mindig van erre időn vagy energiám. Sok munkát fektettem a hahába, ahogy a legtöbb aktivista, de tudom, hogy ez nem elég. Szerinted mit kellene még tennünk, nekünk egyetemistáknak, a szüleinknek, a nagyszüleinknek, a tanárainknak? Hogy fogunk változást elérni? Érdekel a véleményed, a kritikád, a tanácsaid.

Eramiki 2013.07.22. 16:10:35

@tfm: Kedves tfm!

Külföldre szakadt magyarként lenne néhány ötletem ami itt bevált!

Itt nem egyszer voltam annak tanúja, hogy spontán néhány diák csak úgy kivonult egy forgalmas főútra és megbénították a forgalmat. Ráálltak a villamos sínekre, leállt a tömegközlekedés! Autókkal vagy amijük volt a városban több helyen blokádokat állítottak fel! Nem kellett hozzá sok ember csak néhány, de fél órán belül több ezren csatlakoztak a megmozduláshoz. Újabb és újabb úttorlaszokat emeltek. Persze jó előre értesítették a tervről a sajtót és burkolt üzenetként a közösségi portálokra is kiposztolták! Nektek oda haza még az az előnyötök is megvan, hogy a rendőrség a 2006-os zavargások miatt valószínűleg nem fog közbeavatkozni. csak el kellene indítani. csokorba szedni az elmúlt évek ígéreteit és botrányait. Újra kiposztolni majd megindulni. Sokan fognak hozzátok csatlakozni, csak el kell kezdeni és nem törődni azzal, hogy ez vagy az mennyire törvényes. 2006-ban foglalkozott ezzel valaki? Nem. Elhangzott az a bizonyos beszéd, kiderült, hogy hazugsággal nyertek választást, nem törődtek az emberek semmivel csak utcára mentek, székházat teret, hidat foglaltak!
Annak lett az eredménye a 2008-as népszavazás és a mostani kormány 2/3 többsége. Ugyan ezt most is meg lehet csinálni!

kvadrillio 2013.09.02. 14:44:46

az egészségügyből kivont milliárdokat NEM STADIONOKRA KELL KÖLTENI, HANEM SÜRGŐSEN VISSZA KELL TENNI !

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása