A december óta tartó HaHa elleni kormánypárti lejárató kampány engem személyesen nagy büszkeséggel tölt el, hiszen nem minden nap szemel ki a kormánypropaganda egy csapatnyi huszonéves diákot és szidja őket hónapokon át. A támadások színvonala nem túl magas (lásd: soros-bajnai-gyurcsány-szdszes háttérhatalom ármánykodása), de a nap mint nap szajkózott rigmusok, idővel megteszik a hatásukat azok között, akik csak az egyik oldalt hallják. Most viszont, ha kérhetném: szót kér a vádlott. Aki még nem döntötte el, hogy hogy mi is a Hallgatói Hálózat, -a "liberálbolsevikok" újabb trükkje, hogy hatalomra jussanak, vagy a kormányt végre megbuktató hős forradalmi ifjúság- az hallgasson meg minket is (mert természetesen egyik sem igaz az előbbi kettő közül). Sok tévhit és rosszindulatú vád kering rólunk.
Először is nem vagyunk a FIDESZ ellenzéke! Nem akarunk helyette senkit se kormányra juttatni, mi a kormány elhibázott oktatáspolitikája ellen harcolunk elsősorban, és nem is a jelenlegi status quo-t akarjuk fenntartani. Kritikát fogalmazunk meg, és ha esetleg mások lesznek kormányon 2014 után, akkor őket is kritizálni fogjuk, ha kell, még akkor is, ha nem vonnak ki milliárdokat a felsőoktatásból és ha nem akarják drasztikusan csökkenteni az egyetemek autonómiáját, mert a köz- és a felsőoktatás ezen durván elhibázott lépések nélkül is átfogó reformra szorul.
Nem normális dolog, hogy aki kritizálja a kormányt és nem akarja, hogy körülötte a felsőoktatást szétverjék az a kormány szerint rögtön "idegenszívű bajnao-gyurcsányista zavarkeltő" és persze mivel tüntet, vagy kordont bont akarom mondani: beül egy pártszékház udvarára tiltakozni (és nem fogadja el a „halálra rémült”, amúgy mosolygó Selmeczi Gabriella által kínált süteményt) az rögtön anarchista is. Ha egy rendszer, egy intézmény vagy jelen esetben a kormány nem hallgatja meg a kritikát és nincs semmiféle kontroll fölötte (vagy alatta…), akkor szükségszerűen indul romlásnak és biztosan hanyatlani fog a teljesítménye. A civil szférának és az öntudatos állampolgároknak pont az a feladatuk és felelősségük, hogy véleményükkel és hangjukkal biztosítsák a kontrollt és a konstruktív kritikát. A Hallgatói Hálózat ezt csinálja az oktatás és az ifjúságot érintő kérdésekben.
Nem támogatunk egy pártot sem, mi nem szekértáborok, hanem ügyek mentén politizálunk. Nem pénzel, és nem irányít minket senki a háttérből. Ez utóbbi rágalmat különben senki nem is gondolhatja komolyan, aki volt már tüntetésünkön: hallotta például, hogy milyen minőségű a hangosítás és látta, hogy egy asztalra, esetleg kerítésre felállva mondjuk el a beszédeinket, egyik aktivista barátom például karácsonyra kapott hangosbeszélőt a párjától. Azt meg nagyon unjuk, hogy folyamatosan cáfolhatjuk az ilyen vádakat és egyre kevésbé reagálunk ezekre, mert egyértelmű, hogy csak a befeketítésünk a cél és minket nem érdekelnek a politika effajta mocskos játékai. Nem akarunk áldozatul esni a nagypolitika árokásási mániájának, de úgy látszik a FIDESZ-nek ellenség kell és ezek most mi lettünk. Sokan azt nem értik meg, hogy mi alapvetően nem egy pártpolitikai szervezet vagyunk: nem szavazatokat és hatalmat akarunk szerezni (mint a pártok), hanem az elveinket és a diákság érdekeit próbáljuk képviselni, de azt lehetőleg a szokásosnál hatékonyabb eszközökkel.
A másik fő célunk az öntudatos állampolgárság és a részvételi demokrácia eszméjének a terjesztése. Ez pedig nem áll szemben a képviseleti demokráciával, sőt! Minél tudatosabbak és minél inkább részt vesznek az állampolgárok a képviseleti demokráciában az annál jobban működik. Azt szeretnénk, ha minél több emberben tudatosodna, hogy nem négyévente van demokrácia! A HaHa bázis-demokrata és hierarchiamentes eszközeit is kritizálják páran (gyakran ezt jó indulatból, segítő szándékkal). Őket szeretném megnyugtatni, hogy igenis hatékonyak vagyunk, nézzék csak meg, milyen gyorsan reagálunk az egyes eseményekre és mennyi mindent csináltunk az elmúlt hónapokban. Ez pedig azért lehetséges, mert nincsenek köztünk olyan érdekkülönbségek, mint a pártokon belül, nem bizottsági helyekért és megrendelésekért teperünk. Mi szenvedélyből és öntudatosságból vagyunk aktivisták, nem érdekből! Ezért nincs szükségünk szigorú szervezetre és hierarchiára. Önkéntesek vagyunk és (természetesen) nem kapunk semmit azért amit teszünk, így nem is dirigál nekünk senki, mi mindannyian határozzuk meg, hogy mi a Hallgatói Hálózat. Mi, a sok kis hal állunk össze egy hatalmas hallá, egy nagy működő szervezetté, aminek nincsenek kézzelfogható keretei, cserébe viszont rugalmas és önálló. A hosszan tartó vitákra és a gyakori szavazásokra (időnként újraszavazásokra), pedig azért van szükség, mert konszenzusra törekszünk, nem leszavazni akarjuk az aktivista társainkat, hanem meggyőzni, mert így érhetjük el azt, hogy végül mindenki magának érezhesse a döntést és részt is vegyen a megvalósításában. Ezért hangozhat el például olyan, hogy „szavazzunk, hogy szavazzunk-e róla”. Ez valóban komikusnak tűnik, de ez kell ahhoz, hogy a konszenzus felé közeledjünk nehéz kérdésekben és mindenki elmondhassa, amit gondol. Mi így szeretjük ezt csinálni és ez kell ahhoz, hogy szeressük is csinálni, mert mindenki a saját szabadidejében aktivista, és azért mert fontosnak tartja a civil politizálást nem pedig érdekből. Egy pártban meg lehet mondani felülről, hogy mit gondoljanak a párttagok, mert ezért cserébe sok mindent kaphatnak (persze többnyire közpénzből, de ez már egy másik téma), mi maximum meggyőzzük egymást, ehhez pedig érett vitakultúra és hosszú beszélgetések kellenek. Természetesen nem kell más szervezeteknek hozzánk hasonlóan működniük, de örömmel látjuk, hogy sokaknak példát mutatunk (például a romániai egyetemfoglalóknak).
Leginkább azonban annak örülünk, hogy közbeszéd tárgya lett az oktatás és a civil politizálás az utóbbi hónapokban, mert igenis nekünk, mindnyájunknak kell öntudatosnak lenni, megbeszélni az ügyeinket, vitázni, érvelni és kimondani a véleményünket. Jó hangosan, hogy meghallják fent a kormányban is! A Hallgatói Hálózattal és a diákok önszerveződésével kapcsolatban, pedig csak annyit mondanék, hogy „Ez még csak a kezdet!”.
Dóra Márton
