Magyarországon nem igazán lehetett hallani arról, ami az észak-amerikai médiában viszont nagyot szólt: a 2012-es évben a kanadai Québec szövetségi állam diákjai hat hónapon keresztül folytattak tiltakozó akciót, mely magában foglalta a diáksztrájkot, a felvonulásokat, az utcai barikádépítést és hivatali helyiségek elfoglalását. Egy igazi, rendes sztrájkot láthattunk társadalmi összefogással, győzelemmel.
A megmozdulások közvetlen kiváltó oka a tartományi Charest-kormány arról szóló döntése volt, hogy a tartományban szedett tandíjat 2012 és 2017 között kb. a kétszeresére emeli. A québeci diákok elutasították a kormány tervét - az Észak-Amerika-szerte növekvő diákeladósodottság ekkor már erőteljesen a közbeszéd része volt. Részben azért, mert az előző év Occupy-tiltakozásai, melyek emléke még frissen élt az emberek fejében, erre az ügyre is ráirányították a figyelmet, mint a pénzügyi elnyomás egyik eszközére. (A történethez hozzátartozik, hogy Kanada más részein jóval magasabb tandíjak vannak a québeci kormány akkori, 2015-re vonatkozó terveihez képest is, Québec viszont a szövetségi költségvetési újraelosztás nettó haszonélvezője - Kanada más tartományainak lakossága ezért nem feltétlenül támogatta a diákmozgalmat.)
Miután az egyeztetési kísérletek nem vezettek eredményre, február 13-ától a diákok jól szervezett diákszövetségeik vezetése alatt sztrájkba léptek. Kanadában, és különösen Québecben jelentős hagyománya van a diák-önszerveződésnek: 2005-ben szintén a Charest-kormány elvonásai ellen léptek fel jobbára sikeresen - többek között 100 élő egeret engedtek el a kormány irodájában-, 1996-ban pedig az akkori tandíjemelési terveket sikerült részlegesen megakadályozniuk. ('89-ben sikertelen sztrájk volt ugyanezen célból. A szervezkedés hagyományai a '60-as évek frankofon ellenállására vezethetők vissza.) Az események fő szervezője a CLASSÉ (Coalition Large de L'Association pour une solidarité syndicale étudiante - ,,A Diákszervezeti Szolidaritás Társulásának Nagykoalíciója"-ként fordíthatjuk) nevű szervezet volt. Ez mintegy 30 diákszervezet ideiglenes összefogására épült, jórészt ugyanazokéra, melyek a 2005-ös sztrájkot szervezték. Ami ezeknek a szervezeteknek a felépítését illeti, Kanadában sokkal inkább a HÖOK-ra, mint a HaHára emlékeztetnek. Létüket törvények szabályozzák, a tagság kötelező, pénzügyi forrásaik pedig a tandíj egy számukra átirányított kis részéből származik. Mindennek ellenére a CLASSÉ következetesen kitartott a diákérdekek képviselése mellett, és mozgósított is. A diákszervezet belső felépítése elég demokratikus - a sztrájk megkezdéséről és befejezéséről, illetve a támogatott álláspontról a diákok szervezettségüknek köszönhetően papír alapú szavazással nyilváníthatták ki véleményüket.
Február közepétől tízezres tiltakozó gyűlések követték egymást, emellett napirenden voltak a flashmobok, a kormányhivatalok (köztük pl. a québeci lottóigazgatóság) megszállásai, de az általunk már jól ismert hídfoglalások sem hiányozhattak. A diákságon kívül a neoliberális politikai irányvonalat, a megszorításokat, a közszolgáltatások privatizációját ellenző szervezetek is támogatásukról biztosították a mozgalmat.
A több tízezres lélekszámú - márciusban 200 000 fős is előfordult - felvonulások tömegéről olykor kisebb csoportok szakadtak le, hogy direkt akciókat hajtsanak végre. Az elkövetkező hetekben egyre keményebb rendőri fellépés próbálta elbátortalanítani a mozgalom támogatóit - tömegoszlatás történt békés felvonulókkal szemben, eltúlzott méretű bírságokat szabtak ki a résztvevőknek. A kanadai és a magyar politikai közélet némileg rokonná váltak egymással, hiszen az ottani közbeszédnek is részévé vált a történtek megvitatása, miután két diák is maradandó szemsérülést szenvedett különböző rendőri akciók folyamán. A keménykezű fellépés a diákokat is radikalizálta, és még több támogatót késztetett arra, hogy részt vegyen a megmozdulásokban. A CLASSE kifejezetten kereste a kapcsolatot a munkások, illetve munkanélküliek szervezeteivel. A diákügyről, mint osztályharcról beszélt, és támogatta a munkanélküliek, az elbocsátott közszolgák akcióit. A diákkövetelések támogatásának céljából némely szakszerveti szövetségek maguk is sztrájkra készülődtek.
Májusban lemondott Québec oktatási minisztere. Míg a tiltakozó akciók tovább folytak, a kormány egy olyan törvénnyel válaszolt, amely jelentősen szűkítette a véleménynyilvánítási és a gyülekezési jogot. A '78-as törvény, azaz a ,,Bill 78" megtiltotta a tiltakozó megmozdulásokat az egyetemen, hogy "megvédje" a diákok oktatáshoz való jogát. Azokra az esetekre hivatkoztak, melyek során a sztrájkoló diákok megakadályozták, hogy a nem-sztrájkolók beüljenek óráikra. A város más egyéb részeire tervezett, 50 főnél nagyobb tiltakozó megmozdulások útvonalának engedélyezését is rendőrségi jóváhagyáshoz kötötték. (A tüntetés alatt maszkot viselő személyeket innentől fogva 10 év börtönbüntetésre is ítélhették.) Ezt a törvényt a Québeci Munkaadók Szövetségén kívül senki sem támogatta, remekül alátámasztották ezzel a diákmozgalom "osztályharcos" értelmezését. A tiltakozások mindezek hatására nem hogy alábhagytak volna, csak fokozódtak: május 22-én 300 000 fős tömeg gyűlt össze Montreal központjában, természetesen kifejezetten arra törekedve, hogy ne feleljenek meg a Bill 78 előírásainak.
Az egyik demonstráció útvonalának bejelentéséhez
mellékelt térkép a 78-as számú törvényre reagálva
(forrás: The Sydney Morning Herald)
Azzal, hogy a diákok mellett más résztvevők is megjelentek, a célkitűzések listája is kibővült - általános megszorítás-ellenes és demokratikus felhangot kapott a megmozdulás. A következő hetekben a tömeggyűlések naponta ismétlődtek, olykor erőszakossá fajultak, de általában megmaradtak békésnek. 
Éjszakánként spontán zenélés követte az akciókat, ahol edényekkel és evőeszközökkel csaptak zajt az emberek a dél-amerikai társadalmi igazságtalanság-ellenes megmozdulások mintájára.
Nyár végén Québecben választásokat tartottak, amin Charest pártja vereséget szenvedett. A megválasztott új kormány hivatali idejének első napján bejelentette a Bill 78 visszavonását, valamint az egyetemi tandíjak befagyasztását. A sztrájk során félbemaradt szemeszter is ekkor folytatódott - a diákok egységes fellépésüknek köszönhetően nem vesztették el azt a fél évet, amit a saját és az utánuk következők jogainak megvédésére áldoztak fel.
Benedek
