A Hallgatói Hálózat felsőoktatási szakmai anyaga

Érvek a felsőoktatás jelenlegi átalakítása ellen, javaslatok a kormányzatnak

A Hallgatói Hálózat a felsőoktatást érintő, nemegyszer botrányos színvonalú átalakítási tervek, koncepciók napvilágra kerülése óta folyamatosan bírálja a jelenlegi kormányzat szakpolitikai szándékait. A Hallgatói Hálózat természetesen maga is a felsőoktatás és az egyetem intézményének megújítására, jobbá tételére törekszik, ám megítélésünk szerint a jelenlegi törvény és a hozzá tartozó rendeletek aránytalanul több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. A kormány mind a szakemberek mind az érintettek megkérdezése nélkül megalapozatlan és átgondolatlan intézkedéseket hozott és ezeket igyekszik fejvesztett sietséggel végrehajtani. Ez olyan helyzetet fog teremteni a felsőoktatásban, ami sem a diákoknak, sem a tanároknak, sem az egyetemeknek nem lesz jó.
    A helyzet elleni tiltakozásul a Hallgatói Hálózat február 15-én tüntetést szervez; e tiltakozás előkészítéseként oktatáspolitikai szakértők bevonásával szakmai anyagot készítettünk, mely pontokba szedve tárgyalja, miért elfogadhatatlan a szaktárca szándéka, egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a tarthatatlan elemek korrekciójára.


1. A törvény dilettáns
A törvény az alkotók és néhány nagyhatalmú ember, erős lobby-csoport hiedelmein, szólamain, és nem egy tényekre és adatokra támaszkodó, átfogó, koherens és korszerű stratégián alapul.

Korszerű, átfogó, tényekre alapozott, rövid és hosszú távra is szakmapolitikailag jól megtervezett felsőoktatási reformot!

2. Nem számol azzal, hogy az érintettek el tudják-e fogadni
A törvények társadalmi elfogadottságát a parlamentáris legitimitáson túl az érintettekkel való alapos, türelmes egyeztetés garantálja. Ez különösen igaz az olyan, nagy társadalmi hatással és politikai befolyással bíró szektorban, mint a felsőoktatás. Bár formális egyeztetések hellyel-közzel voltak, az nem helyettesíti a szükséges, a tervezés különböző fázisaiban megismétlendő, minden érdekelttel történő véleménycseréket. Emiatt a jó irányú kezdeményezések sem élvezik azt a támogatást, amely a sikeres megvalósításhoz szükséges.

Semmit rólunk, nélkülünk! Követeljük a Felsőoktatási törvény visszavonását, a mögötte álló közpolitikai célokról, elképzelésekről pedig valódi vitát az érintettekkel!

3. A finanszírozás kiszámíthatatlan és függő helyzetet okoz
Egyértelmű, hogy miután az állam is fizeti a felsőoktatást, a kormánynak és országgyűlésnek beleszólása van a felsőoktatási intézmények működésével kapcsolatos stratégiai jellegű gazdasági (de nem a konkrét kutatási vagy oktatási) kérdésekbe. Ugyanakkor az intézményekben folyó munka hosszú távon érik be, a tudomány autonómiája, a kritikai gondolkodás képességének kifejlesztése és ébrentartása függetlenséget kíván: ez pedig világos, stabil szabályzási és finanszírozási kereteket követel meg. A most bevezetett finanszírozási rendszer, amely az intézményeknek jutó költségvetési forrásokat nagyrészt évről évre, ad hoc kormányzati döntésektől teszi függővé, kiszolgáltatottá teszi az intézményeket. Mostantól kezdve büntetni lehet a bármilyen szempontból „elhajló” intézményeket, míg a kormányt kritikátlanul szolgálók jutalmazhatókká válnak.

Nem akarunk szolgaegyetemekre járni! Követeljük a felsőoktatás finanszírozásának visszaterelését a világos, hosszú távon kiszámítható keretek közé!

4. Indokolatlan forráskivonás, átgondolatlan és elsietett keretszám csökkentés
Rossz döntésnek tartjuk, hogy a kormány részben a felsőoktatási források megnyirbálásával próbálja a költségvetést helyrebillenteni, bár természetesen nem vitatjuk el az országgyűlés jogát, hogy erről döntsön. Ezek az intézkedések azonban elkapkodottak: a jelentkezési határidő előtt kevesebb, mint egy hónappal, egy sor szakon radikálisan csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát és megnövelték a tandíj összegét. Akármit is gondolunk a tandíj szükségességéről, ekkora változtatások ilyen gyors bevezetése a középiskolásokkal szembeni kötelességek felháborító felrúgása, a kiszámíthatóság jogos elvárásának sárba tiprása.
    Az állami felsőoktatási ráfordítások Magyarországon jóval az EU átlag alatt vannak: nem érik el a GDP 1%-át. Ráadásul a Diákhitel 2.-ben állami kamattámogatást ígérnek. Ez azt jelenti, hogy összességében vagy nem lesz megtakarítás (és ezzel az új rendszernek ez a kétes előnye sem mutatkozhat meg), vagy nem lesznek fenntarthatók a Diákhitel 2. beígért feltételei – ami tovább növeli az esélyegyenlőtlenséget.

Követeljük 2012 szeptemberére a keretszámok visszaállítását és az állami finanszírozás kereteinek fokozatos, előre látható, érvekkel alátámasztott, az érintettekkel megvitatott kialakítását!

5. A felsőoktatás most még kevésbé fog illeszkedni a munkaerőpiachoz
A diplomás túlképzés tévhit. Minden kutatás azt mutatja, hogy a diplomások (köztük a pályakezdők) foglalkoztatási aránya jóval nagyobb, munkanélküliségi aránya pedig jóval kisebb, mint a középfokú végzettségűeké. A diplomások bérelőnye a középfokú végzettségűekhez képest nálunk a második legmagasabb az OECD országok között, továbbá a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozások aránya több mint kétszeresére nőtt az elmúlt években. A munkaerő-piac tehát keresi a diplomásokat. Ráadásul Magyarországon jóval alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek aránya, mint az EU országok átlagában, és lemaradásunk a fiatalabb korcsoportokban még nagyobb is, mint az idősebbek között.
    A NEFMI-nek nincsenek megbízhatóbb információi a munkaerő-piaci igényekről, mint a felsőoktatásba jelentkezőknek. A jelenlegi munkaerő-piaci igényeket a keresetek, a foglalkoztatási arányok, és az álláskeresési idő mutatja meg, a jövőbeli igényeket pedig nem ismerjük. (A vállalatok, munkáltatók sem tudják három évre előre megmondani, mi lesz velük.)
    Az állami finanszírozású felvételi keretszámokat azokon a képzési területeken korlátozták leginkább, ahol a hallgatók nagyobb aránya jelentkezett költségtérítéses képzésre. Az érettségizők kimutathatóan rendre azokra a területekre jelentkeznek kisebb arányban költségtérítéses képzésre, ahol az átlagosnál rosszabbak a kereseti lehetőségek, kisebb a foglalkoztatási arány, és hosszabb az álláskeresési idő. Azokra a területekre tehát, amelyek iránt kisebb a munkaerő-piaci kereslet. Mivel e területeken kisebb mértékben csökkentették a férőhelyek számát, ezért ott relatíve javulnak a bekerülési esélyek. Sokan, akik nem tudnak fizetni tanulmányaikért, kényszerhelyettesítésként ezeket a képzési területeket fogják választani, tovább rontva ezzel a képzési ág végzőseinek munkaerő-piaci helyzetét. A nem támogatott ágakban, a keresett szakmákban, pedig lassítják a kínálati alkalmazkodást, vagyis a szabályozás akadályozza, hogy a felsőoktatás kínálata alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez.

Ne az állami hivatalnokok próbálják megszabni a munkaerőpiac igényeit!

6. Tandíj? Diákhitel?
Az elfogadott intézkedésekkel két teljesen eltérő díjfizetési rendszer működik majd párhuzamosan. (Az egyik ösztöndíjat kínál és visszafizetést követel, a másik a képzés teljes költségének vállalását követeli meg, cserébe diákhitelt „kínál”.) E két rendszer feltételei és kedvezményei teljesen különbözőek. Az utóbbinál most kell fizetni, de a hitelhez mindenkinek ad az állam kamattámogatást; az előbbinél utólag kell fizetni, ha nem teljesülnek a feltételek, de a teljes összeget kamatostul. Ha a kormányzat – korábbi ígéreteivel szemben – ragaszkodik a tandíj bevezetéséhez, úgy egyszerűbb, igazságosabb és átláthatóbb lett volna egy általános tandíjrendszer bevezetése – de nem a felsőoktatás állami támogatásának pótlására, hanem azon felül! A költségekhez való hozzájárulás gondolatát pozitív lépésként is értékelhetnénk, ha ésszerű, átgondolt módon került volna bevezetésre; ha hosszabb távon a felsőoktatás fejlesztését és a minőség emelését szolgálná, illetve ha a tandíj kifizetését (bármilyen hitelkonstrukcióban) vállalni nem tudó jelentkezők számára szociális ösztöndíjak állnának rendelkezésre.

Nem akarjuk az életünket eladósodással kezdeni, a hitel nem megoldás! Ha muszáj tandíjat fizetnünk, az jelentsen többletforrást az intézményeknek, az abból befolyt összeget maradéktalanul fordítsák a felsőoktatás minőségi fejlesztésére! Követeljük egy szociális alapú ösztöndíj-rendszer kidolgozását, mert a Diákhitel 2. nem az!


7. Mobilitás? Röghöz kötés?
A magyar kormányok és parlamentek, köztük kiemelten az első Orbán-kormány, az Európai Unió rendszerébe integrálták az országot, megadva a jogot minden állampolgárnak, hogy Európában szabadon munkát vállalhasson. Ugyanígy, a magyar felsőoktatást egy közös, nyitott, átjárható Európai Felsőoktatási Térségbe illesztették. Tudjuk, hogy ez kihívást is jelent mind a felsőoktatási intézményeknek, mind az államnak, hiszen sokkal jobban meg kell küzdeniük a diákokért vagy például az orvosokért. Mindez egyúttal a magyar fiataloknak egy soha nem látott, páratlan lehetőséget is jelent, hogy külföldön tanulhassanak, dolgozhassanak. Ezt akarja a magyar állam most korlátozni. Az állam felelőssége az, hogy segítsen megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között a tehetséges fiatalok itthon tudnak maradni. Nem lekötni kell minket, épp ellenkezőleg, minden hallgatónak biztosítani kell, például a külföldi egyetemi csereprogramok megsokszorozásával, hogy világot lásson, legalább egy fél évet külföldön tanulhasson, majd hazajöhessen, hogy itthon kamatoztassa a kint elsajátított tudást.
    A röghöz kötés technikailag kivitelezhetetlen, amúgy rendkívül drága és nagy hibaszázalékkal működtethető kísérlet. Az egyik ilyen kísérlet a 2000-es évek elején már kudarcot vallott (a határon túli, Magyarországon tanuló magyarok diplomaszerzés utáni visszakényszerítése anyaországukba ösztöndíjuk visszafizetésének terhe mellett). A legjobbak és a tehetősebbek mindenképpen elmennek külföldre tanulni. Az itthon diplomát szerző ösztöndíjas legjobbak pedig elmennek majd a röghöz kötés ellenére is hiszen magas külföldi fizetésükből könnyedén visszafizetik az ösztöndíjat.

A magyar állam ne zsarolással, hanem fejlődő gazdasággal, magas fizetésekkel igyekezzen minket itthon tartani! Külföldre távozó honfitársainkban pedig ne ellenséget, hanem lehetőséget lásson, és annak megfelelően viszonyuljon hozzájuk!


8. A józan és ésszerű irányítás segítheti elő a minőségi javulást
Ez a törvény is osztozik elődei legnagyobb hibájában: súlyosan túlszabályoz olyan kérdésekben, amelyeket az egyes intézmények döntési kompetenciájába kellene utalnia. Ezek közé tartozik:

• az intézmények belső szervezeti struktúrája, felépítése, döntéshozó testületei összetétele és működési szabályai;
• az oktatók kiválasztási, alkalmazási, munkáltatási és elbocsátási feltételei és szabályai;
• a tanulásszervezési és oktatási tevékenységek részletszabályozása (300 oktatandó óra egy félévben, vizsgaszervezési, -ismétlési kérdések stb.).

Nem értjük, hogy ehelyett a törvény miért nem tesz olyan intézkedéseket, amelyek az oktatás színvonalának és hatékonyságának javítását szolgálnák. (Ilyenek lehetnének: egy külső eredményességi célokat meghatározó minőségbiztosítási rendszer bevezetése, az oktatók javadalmazásának minőségi kritériumokhoz kötött jelentős emelése.) Az intézményrendszer átalakításának (egyes intézmények – ilyen módon – elkerülhetetlen bezárásának) előkészítése zavaros: az beavatkozás az intézmények leegyszerűsítő és önkényes kategorizálásán alapszik, és nem teszi nyilvánossá, vitathatóvá a szakpolitikai érveket és ellenérveket. Az intézményi különbségek elismerésére kitalált címek miniszteri osztogatása pedig függő helyzetet alakít ki, igazodási kényszert okoz.

Autonóm egyetemet és nemzetközi viszonylatban is versenyképes magas színvonalú felsőoktatást akarunk!


9. Esélyegyenlőség, társadalmi mobilitás
A változtatások súlyosan sértik az esélyegyenlőséget, mivel a legjövedelmezőbb képzési ágak egy részét elzárja azon szegényebb sorsú, de tehetséges és szorgalmas diákok elől, akik érthető módon kerülik a hitelfelvétel kockázatát.
    A felsőoktatásnak elengedhetetlen a szerepe a társadalmi felemelkedés esélyének biztosításában! Ezért nem szabad olyan helyzetet teremteni, amely a hátrányos helyzetű, szegényebb tanulókat még az eddigieknél is jobban korlátozza. Épp ellenkezőleg: kiemelten segíteni kellene őket ösztöndíjakkal, képzési támogatással, ingyenes felvételi előkészítőkkel, és a diszkriminált csoportokat előnyben részesítő, de nem stigmatizáló intézkedésekkel.

Követeljük, hogy az egyetem a társadalmi felemelkedést is szolgálja! Az egyetem mindenkié! Senki ne maradjon ki a felsőoktatásból anyagi okok miatt!