Kilépni a komfortzónából: fájdalmas, de muszáj

- avagy hogyan lett idióta náci a HaHa

Mióta pénteken egy sok vitát kiváltó szavazás eredményeként a Hallgatói Hálózat részt vett az "Élőlánccal az elszegényedés" ellen nevű tüntetésen, megállás nélkül kapjuk a fejmosást. A HVG névtelen publicistája teljesen fogalom nélkül kb leidiótázza a szépreményű diákmozgalmat, azt állítja többek közt, hogy a Koppány Csoporttal együtt tartott tüntetés miatt tömegesen lépnek ki a tagjaink (nem igaz). A Magyar Narancs leolt, hogy hibázott a HaHa, hasonlóan a kritikusabb Alternatívához és a több hahás által is szerkesztett, mégis kicsit tájékozatlan Átlátszó Oktatás bloghoz. De még olyanoktól is kapja a szervezet az anyázást, akik eddig a "barátaik" voltak.

Az ok: Szerintük nettó futóbolondokkal, mi több, A Nácikkal kötött vérszerződést a Hallgatói Hálózat.


mandela.jpg

Kár, hogy a tagokat nem nagyon sikerül megkérdezni, esetleg hiányos tudósítások, ottsemvolt megmondóemberek által pontatlanul idézett és lehülyézett mondatokat sikerül csupán kiemelni. Utóbbi esetben egyébként tök vicces, hogy azon röhög a szupermenőfüggetlenalterballiberális webtábor, hogy valakik ki merik mondani, a társadalmi problémák nem szekértáborok mentén dőlnek el és ha nem beszélünk róluk akár tök különböző emberekkel, akkor nem is fognak megoldódni.

"Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy az alsóbb osztálybeli családoknak is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba."

A tiltakozó diákok 6. pontja, 2012. december

Igaz igaz, a tüntetés nem volt valami fényes. Rossz időpontban, kevés emberrel, nem igazán sikerült megfogalmazni, amit a HaHa akart. Azt, hogy miközben egyre nő a szakadék szegények és gazdagok között, egyre nagyobb tömegek élnek szegénységben, az oktatáspolitika csak ront ezen a helyzeten. Ehelyett a csillogó szemű kedves diákok egy lapra kerültek a médiamunkások által ultragáz nácinak nevezett devizahitel károsultakkal, akik lám csak összeesküvéselméletekkel és ezoterikus hungarizmussal tudnak válaszolni az őket érintő problémákra. Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket. Sőt, néha sokkal nyitottabban viseltetett a HaHás aktivisták tapasztalatai, vagy akár a Buzi Újhullám tagjainak történetei iránt, mint azok, akikkel esetleg közös iskolapadot koptatnak.

És miért a Koppányosok tüntetésén szólalt fel a HaHa? Mert nem az ő tüntetésükön szólalt fel, csak épp a főszervezőt nem ismerték a tudósítók és senki nem kérdezte meg, hogy mégis ki az. Amúgy szervezhetett volna szegénység miatti tüntetést az amúgy tényleg fontos munkát végző Város Mindenkié csoport, vagy a székházfoglalók, vagy az Alkotmány Nem Játék is. A HaHa sosem kötött vérszerződést senkivel, az együttműködések civil szervezetekkel jellemző mindig eseti jellegűek. Nemrég például a romák szegregációja ellen tüntettek más szervezetekkel.

Könnyen félre lehet söpörni az árpádsáv vagy éppen Kádár-címer alatt felvetett szociális problémákat, ha azokat  nem összetett, kifinomult, szupertrendi módon tálalják. Miért? Mert máshonnan jöttek, más kulturális és társadalmi tőkéből gazdálkodhatnak, ebből következően másképp beszélnek, mint barátaink az elitből.

Miközben a kedvenc kocsma bezárása miatti tiltakozás kvázi konszenzusos dolog, az, hogy valakinek elveszik a házát, miközben nincs pénz a gyerekeknek tankönyvre már hihetetlen válaszokat szül. Pedig az adott ember hibáztatása és megbélyegzése még nem oldja meg a helyzetét, csak rontja, jobban beletaszítja akár a szegénységbe, akár a nácizmusba, akár mindkettőbe. Ez a hozzáállás balosoktól különösen furcsa.

Mióta a HaHa a tavaly decemberben indult diáktüntetések motorjaként felrázta a magyar közéleti langymeleget, sorra keresik meg a szervezetet különféle csoportok, akik rajtuk akarnak felmászni. Hívták már fákat védeni, kiállni elnyomott kisebbségek mellett, és hívták most a szegénység ellen tüntetni. Ekkor még a magát baloldalinak, demokratának nevező média a tenyerén hordozta a HaHát, mint egyfajta szépszemű ifjúságot, aki esernyőt tart az ország fölé, miközben hull a barna eső. (A kormánypárti médiáról most nem ejtünk szót, az ottani bolsevik típusú ellenségkép gyártástól tényleg nincs mit várni) Vettek részt tagjaik székházfoglaláson, Pride-on, focimeccsen, egyetemfoglaláson, fesztiválon, lapátoltak a gátakon, tanultak és vizsgáztak.

De most hirtelen ezek az emberek idióta seggfejek lettek. Idióta seggfejek, mert megpróbálták azt, amit sok jogvédő, balos, toleráns ismerősüknek nem sikerült: felszólalni olyan problémákban, amivel szemben az értelmiségi réteg vak. Amit elhanyagoltak és mások lecsaptak rá. Hangot próbáltak adni annak, hogy oktatással küzdhetünk a szegénység ellen, hogy megfelelőbb, elérhetőbb oktatási rendszer mellett talán nem vesznek fel emberek hiteleket, ha pedig bedőlnek, akkor nem fogják a magyargyilkoló európaiuniós-transzatlanti bankárösszeesküvésre a helyzetet. Nem biztos, hogy sikerült, de a szándék ez volt.

Persze könnyű azt mondani, hogy akik mellett ezt mondani akarták, azok nácik, idióták, meg minek vették fel a hiteleiket, de a tényen nem változtat: miközben a belvárosban egyre több menő helyen lehet kétpofára zabálni a yolót, milliók vannak a létminimum alatt. Míg a Balaton Sound-on mókás dolog hideg gyros-t enni ezresér, addig egyre többen nem nyaralni/ fesztiválozni, hanem túlórázni mennek, hogy legyen pénzük tankönyvekre, könyvtári belépőre, és a többire. Míg le lehet idiótázni azokat, akik nem születtek szerencsés helyre, akik máshogy szocializálódtak, addig a Hallgatói Hálózat inkább jobb oktatásért próbál harcolni, hogy a helyzet megváltozzon.

Amíg pedig a neolib blogoszféra a magát balosnak nevező megmondókkal kánonban hülyézi le a szegény és műveletlen tömegeket, addig főleg hiába várjuk, hogy ők ne az akasztófák környékén találják meg gondjaikra a szörnyű megoldást.

A minap a Hallgatói Hálózat megpróbált az oktatáson keresztül egy jelentős társadalmi problémával foglalkozni, nem jött be. Majd máskor, máshogy is megpróbálja. Akár végleg leírták őket, akár nem. Sem a HaHa, sem az őket erkölcsi és tanítói magaslatokból lehordók nem tapasztalt világmegváltók, de a HaHa tagjai hajlandóak ezt vállalni is.

Viszont nem hajlandóak teljesen kiürült sémákban gondolkodni. Nem hajlandóak vakok maradni, amíg az ország nagyobb része kurvára messze él az átlag HaHás életszínvonalától.

A Hallgatói Hálózat tagjai hajlandóak kilépni a komfortzónájukból és vállalni a következményeket akár szervezeten belül, akár tágabb szinteken. Próbálkoznak, tanulnak, ha egy esetben elbuknak, akkor felállnak és mennek tovább.

Ez az igazi yolóka.

 

(ps: tudjuk, hogy komfortzónázni so 2011, a kiröhögéseket kommentben várjuk, köszi)


(ps 2: ez itt fent egy hahás magánvéleménye volt, nem a szervezet álláspontja.)

2013.08.17. 16:39 Puch Lajos


87 komment · 2 trackback

Címkék: tüntetés szélsőjobb szegénység

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr245464879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Belépni a homályzónába: A HaHa, a HaHa kritikusai, és az elitizmus 2013.08.22. 17:28:46

Augusztus 17-én jelent meg a Hallgatói Hálózat blogján Puch Lajos válasza a HaHát a Koppány csoporttal közös tüntetés miatt érő, a sajtóban megjelent kritikákra. "Nem a szervezet álláspontja, csak egy hahás magánvéleménye," mégis úgy gondolom, jó pár á...

Trackback: Kilépni a komforzónából: fájdalmas, de muszáj 2013.08.18. 08:52:01

Könnyen félre lehet söpörni az árpádsáv vagy éppen Kádár-címer alatt felvetett szociális problémákat, ha azokat nem összetett, kifinomult, szupertrendi módon tálalják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.18. 09:25:00

Igen, nem szabad bárkivel szövetkezni. Én pl. homofób vagyok, de nem szövetkeznék nyilasokkal a homoklobbi ellen. Nemcsak a cél fontos, hanem az oda vezető út is.

Rwindx 2013.08.18. 09:47:50

Ha szerinted a Koppány csoport náci, akkor igen, tényleg idióta vagy és náci is. Ugyan nem te írtad, te már határolódsz is el.

Na ilyen amikor a ballibeknek akar az ember megfelelni és a fagyi visszanyal.

tobeor 2013.08.18. 10:07:01

@Rwindx: Idézd már be azt a mondatot a cikkből, amelyikben a Haha lenácizza a Kcs-t.

tobeor 2013.08.18. 10:25:00

Nem tudom ki a cikk írója, de tiszta szívből gratulálok.

Ez a kezdeményezés kb. 20 évet késett ebben az országban, ha jól tudom ti vagytok az elsők akiknek ez komolyan az eszébe jutott, és meg is próbálkoztok vele. Nem is szaporítom a szót, pontról pontra egyetértek az egésszel.

Igazából én is gondoltam már ilyenre, bár más, szervezettebb, országos formában. Pl. ami a devizahiteleseket illeti, én sok egyéb középkori jelenség mellett azt is elhűlve nézem, ahogy a magyar elit (teljes konszenzus, minden párt) teljesen megspórolja a választ erre. Mi lehet annál nagyobb válságtünet, mint hogy egymillió ember bajba jutott? Hogy a népesség bő tizede, a háztartások negyede képtelen volt felfogni hogy mit csinál, hogy devizaspekulációba kezd, hogy számára befolyásolhatatlan kockázatot vállal? Még most se értik.

Ezért természetesen nem ők a hibásak, hiszen a rendszerváltás pénzügyi analfabéta-állapotban érte a magyar népet. Akkor ez még magyarázható volt, de most is ez van, és ez ma már kimagyarázhatatlan.
A gond az, hogy a pártokat (jobb- és baloldalon egyaránt) még ez a hatalmas belső hitelválság sem indította arra, hogy talán kezdeni kéne valamit ezzel a pénzügyileg kétszáz évvel lemaradt, pénzügyileg tök analfabéta néppel. Egy pártnál se látom, hogy követelné tiszta erőből a kötelező pénzügyi képzés bevezetését az iskolákban, minden szinten, hogy országszerte felnőttiskolákat szerveznének erre, hogy a tévékben mennének a felhomályosító filmetűdök, és még lehetne sorolni.

Tán direkt akarják, hogy a sok egyéb teljes sötétség mellett (mik azok a jogok és mikre jók, mi a demokrácia, milyen az ország nemzetközi környezet, stb.) pénzügyileg is hülyék, és manipulálhatóak maradjanak a magyarok.

A szocik korrupt autópályákra nyomták a pénzt, a fidesz Orbán-piramisokra (stadionok) meg a simics-haverok kitömésére, de a jónép szellemi felvilágosítására valahogy egyik sem akaródzik költeni. Sőt, a mosatni maffia még el is vont egy halom pénzt az oktatásból. Úgy látszik összpárti konszenzus van a magyar nép szellemi elmaradottságának konzerválásában.

Csii 2013.08.18. 11:08:38

"Ehelyett a csillogó szemű kedves diákok egy lapra kerültek a médiamunkások által ultragáz nácinak nevezett devizahitel károsultakkal"

Az MI, hogy károsult?
Kaszinókárosultak is vannak? Akik elveszítették a pénzüket, mert rossz helyre tették, piros helyett fekete jött és ezáltal KÁROSULTAK lettek?
Hagyjuk már...

Elveszítem a pénzemet az itt a piros - hol a piros - játékon, aztán hisztizek az utcán, ordítok és pénzt követelek?

Igen, mondjuk ki, ezek nácik. Nem dolgoztak és spóroltak, hanem spekuláltak, aztán miután nem sikerült, ordítanak, mint a fába szorult féreg.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.08.18. 11:14:19

Nácikkal és hasonlókkal összeállni?
Nem hinném, hogy létezhet a világon olyan fontos dolog, aminek érdekében ilyenekkel szabad lenne normális embernek összefogni.
Szóval mehettek a halál faszára ti is.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.08.18. 11:15:00

@Rwindx: tudjuk, tudjuk, ti nem vagytok nácik, csak úgy néztek ki, mintha... :D

Moin Moin 2013.08.18. 11:21:54

Kedves HaHások, egyszerűbb lett volna ehelyett a hosszas és kacskaringós magyarázkodás helyett csak ennyit írni: "Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!":-)

Már az induláskor látszott rajtatok, hogy a politikai érzéketek tart nullához - a szervezőkészségetekkel együtt. javaslom: vissza az iskolapadba, szorgalmasan tanulni, elfelejteni a neobalos divatot, aztán dolgozni 20 évet a versenyszférában, lehetőleg fejlett nyugat-európai országokban is - és utána esetleg jöhet majd a politika! De az egyetemről a politikába ugrottakból elég nekünk a Fidesz!:-)

ftk 2013.08.18. 11:45:14

Jesszusom, micsoda rosszindulat ezekben a kommentekben. @tobeor: ezt lájkolom. Én nem is tennék hozzá semmit.
@Moin Moin: A hahások nem wannabe politikusok. Ha azok lennének, akkor inkább belépnének az illetékes HÖK-be, EHÖK-be stb, az kecsegtet politikai pályával. De szemmel láthatóan nem ezt teszik. A hahások bizony fiatal civilek, és amit tőlük látunk, az a sokat hiányolt civil kurázsi. De persze mi aztán boldogan húzzuk vissza azt, aki esetleg kimászna az üstből :(

Moin Moin 2013.08.18. 11:56:34

@ftk: Hm... A civilek. Hát persze!

Ha tréfálkozni akarnék, akkor azt mondhatnám, hogy Magyarországon a világ legbékeszeretőbb országa: itt mindenki csak civil akar lenni!
Nem árt tisztázni néhány dolgot a civilpolitizálással kapcsolatban, mivel egyre többen gondolnak arra, hogy a magyar politika jövőjét ezek a civil szerveződések fogják megváltoztatni, jobbá tenni.
Mindenek előtt: onnantól kezdve, hogy egy civil szervezet bekapcsolódik a politikába, vagy pláne ha eleve politizálási szándékkal jön létre, már tulajdonképpen nem is lehet „civil”. Civilként lehet kritizálni, de ha valakik aktívan akarnak politizálni, azt már csak rendszeres tevékenységként lehet – és csak megfelelő felkészültség birtokában, a kellő átgondoltsággal érdemes.
„Rendszeres tevékenység”: ez nem csupán azt jelenti, hogy rendszeres időbeosztással végezni valamit, hanem azt is, hogy rendszerként. És ezzel ott is vagyunk a civilpolitizálás legalapvetőbb problémájánál: a dilettantizmusnál.
Gyakran elhangzik, hogy a jó kormányzat feltétele az, hogy a „civilek” a kormányzás minden részletét ellenőrzésük és befolyásuk alatt tartsák… Csakhogy: egy modern állam kormányzása korántsem egyszerű feladat és nem elég hozzá a tisztesség, hanem tudást, áttekintést és rengeteg időt is igényel.
Kik is a „civilek”: olyan emberek, akik főhivatásszerűen nem a politikával, nem a társadalom működésével és az azt meghatározó törvényszerűségek tanulmányozásával foglalkoznak – ebből következően teljes áttekintésük sincs a társadalom irányításához szükséges tudnivalókról és azok összefüggéseiről. Ezek hiányában pedig csakis „katasztrófapolitikát” lehet csinálni.
A „civilek” szerepe, feladata egy jól működő és jól kormányzott társadalomban nem az, hogy „mindenbe beleszóljanak”, hanem az, hogy egészséges emberi ösztöneik, tapasztalataik révén azok kezébe helyezzék a hatalmat, akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni. A „civil kontroll” tehát elsősorban önmagunk kontrolját kell, hogy jelentse, „vágyaink, szükségleteink és lehetőségeink” összehangolásának képességét, hogy megtegyük, amit tenni módunkban áll, de ne tegyünk és ne várjunk el olyasmit, ami hosszú távon csak ellenünk fordulhat. Mások kontrolljához tehát az út önmagunk kontrollálásának képességén át vezet. Ehhez higgadtság, türelem és bizalom szükséges. „Civil kontroll” előtt tehát, ami a hatalmon lévők kontrollálását jelenti, „civil önmagunk” kontrollja kell. Hogyan is várhatnánk el másoktól önkontrollt, ha magunk erre nem vagyunk képesek?
A civilség jó és hasznos, mert az ad „szövetet” a társadalomban – de mit is jelent politikai tekintetben „civilnek lenni”? Azt, hogy nem alakítóként, hanem kritikusként veszünk részt a politikában. Ez jól működik, ott, ahol a hatalom gyakorlói általában tisztában vannak a társadalommal, annak igényeivel és a szerint is politizálnak. Ott működik jól a civilvilág és a civilkontroll, ahol „kisiklásokat” és anomáliákat kell kordában tartani, de alapvetően az irányok jók.
Nálunk, most, Magyarországon nem ez a helyzet – és ezért nem csupán kontrollálni kell a hatalmat, hanem helyette újat állítani! Ez pedig nem lehetséges kívülállóként – ez csak résztvevőként lehetséges. Nem elég csak figyelmeztetni és visszaterelni, hanem pozitív programot kell megalkotni, majd azt végre is kell hajtani!
A pozitív program végrehajtása pedig csak a politikai hatalom birtokában lehetséges. Ez – demokratikus viszonyok közepette – parlamenti többséggel képzelhető el. A parlamentben pedig pártok vannak, pártok, még akkor is, ha elnevezésükben esetleg nem ez a szó áll. Funkciójukban és működésükben mindenképpen azoknak kell lenniük…

nandras01 2013.08.18. 12:08:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: birca, basszus, rövid időn belül másodszor vagyok kénytelen egyetérteni veled.
nem lesz ennek jó vége :)
nincs és soha nem lehet olyan ügy, aminek érdekében zsebnácikkal, ezobolondokkal, vagy bármilyen egyéb szalajtottakkal szabad lenne összefogni.
egyrészt, mivel ezután mindenki össze fog keverni velük, másrészt ezek a futóbolondok immunisak minden racionális érvre és célra.

a haha céljainak értelmességét nem vonom kétségbe, a jószándékukat sem, de az alkalmazott eszközeik és a -kvázi- szövetségeseik felvállalhatatlanok és kontraproduktívak.

meggyes alfonz 2013.08.18. 12:12:15

Normálisak vagytok?
Nincs olyan nemes cél, amiért nácikkal vagy velük kapcsolatban álló bármely szervezettel össze szabad fogni, mert ezzel csak őket legimitáljátok!
Aki köztetek ezt az összefogást kapacitálta nettó náci! Vigyázzatok, mert rossz felé mentek!

nandras01 2013.08.18. 12:17:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: de azért meleg- ügyben ne reménykedj ilyen jó eredményben :)

nandras01 2013.08.18. 12:20:14

@me__ga:
"Aki köztetek ezt az összefogást kapacitálta nettó náci!"

nem gondolnám, hogy nettó náci lenne az illető, mindössze(?) naív és tájékozatlan.
persze, ettől még oltári nagy marhaság volt ez a lépés.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.08.18. 12:20:23

Azért azt érdemes tisztázni, hogy a Hallgatói Hálózat egy, a hallgatók érdekeit - tágabb értelemben a társadalmi mobilitást - pártoló szervezet, vagy pedig egy ideológiailag mélyen elkötelezett, balliberális politikai csoportosulás. A neve alapján az előbbire, _eddigi_ tevékenysége alapján az utóbbira tippelnék. (Csak a tényszerűség kedvéért, én egyik célt sem támogatom, bár haszontalanság szempontjából tudnám őket rangsorolni...)

Ha most tettek egy lépést az előbbi irányába, akkor értelemszerű, hogy ez csakis úgy tehetik, hogy felvállalnak több olyan célt is, amit jellemzően a szélsőjobb tűz a zászlajára. Egész egyszerűen azért, mert az egyetemisták (aka. "hallgatók") körében a Jobbik a legnépszerűbb párt. (Éppen ezért roppant életszerűtlen, mi több röhejes a Magyar Narancs cikke, amiben a szélsőjobb egyetemekről való kiűzésének kívánalmát fogalmazza meg...)

Persze a HaHa maradhat a ballib posványban is, ebben az esetben rendszeresen begyűjtheti a baráti média buksisimogatását, csak épp ilyen mozgalmakkal Dunát lehetne rekeszteni - ezt nem félreérteni ;) -, így értelme nem lenne sok...

Rwindx 2013.08.18. 12:24:42

@tobeor: fuss neki mégegyszer annak amit írtam.

@álfirkász: Ti meg nem csak hülyének néztek ki, de valóban azok is vagytok. Egyébként meg semmi közöm a Koppány csoporthoz.

tobeor 2013.08.18. 12:36:05

@Rwindx: Megtettem. Továbbra is kérdem, hogy melyik mondat az, amelyikben szerinted a szerző lenácizza a Kcs-t.

Szélmalomharcos 2013.08.18. 13:16:06

A hazai politikai spektrum úgynevezett baloldalán semmi sem világos, legkevésbé a baloldaliság fogalma, meg az, hogy mit kéne csinálni tulajdonképpen egy baloldalinak

Ez a szedett-vedett, levitézlett társaság saját magát is az ellenségképen keresztül tudja csak meghatározni, ez világosan látszik a megnyilvánulásaikból. Ellenség mindenekelőtt Orbán a felcsúti gonosz törpe diktátor, meg a fasiszták. Persze lázas igyekezettel próbálják már Orbán 1992-es kegyvesztése óta ezt a kettőt összekötni. Saját magukat így "demokratikus ellenzéknek" tudják aposztrofálni, és a fasiszta-komenista Orbán megdöntése egy ideológiai célt adhat az egyébként teljesen céltalan és értelmetlen ajvékolásuknak. Ennek a bátor és nemes küzdelemnek máris tucatnyi önjelölt vezetője akad

Aki szereti a friss levegőt, jobb ha messze elkerüli ezeket a saját kakijukban tapicskolókat

Rwindx 2013.08.18. 13:40:19

@tobeor: bocs, funkcionális analfebétákra nincs időm.

tobeor 2013.08.18. 13:49:00

@Rwindx: Aha, szóval eddig olvastad újra és újra kétségbeesve hogy melyik mondattal igazolhatnád a butaságot amit írtál, majd beláttad hogy nincs ilyen.

Tudni kéne méltósággal veszíteni, de te még ehhez is kicsi vagy.

Rwindx 2013.08.18. 14:03:13

@tobeor: Na jó, megpróbálok fényt gyújtani a sötétségben, azaz a fejedben.
Ha elolvasod a második mondatot :
"Ugyan nem te írtad, te már határolódsz is el.", ugyan van benne egy elütési hiba, te=de, de ez nem számít.
Kiemelném az első részt: "UGYAN NEM TE ÍRTAD,..."

Szóval ezek után ki az a hülye, aki felkér hogy mutassam meg hogy hol írta hogy náci, mikor már én leírom hogy ő sem írta le? Úgyértem rajtad kívül ki az a hülye.

Tényleg csak ennyi időt tudok csak ostoba emberekre szánni, egyszerűen nem térül meg.

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.18. 14:04:09

@tobeor:

Hagyd már csendben eltekeregni. Lásd mondjuk a 'méltósággal "győzni"'-részt. ;-)

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.18. 14:06:36

@Rwindx:

És erőlteti a szerencsétlen.

"Ha szerinted a Koppány csoport náci, akkor igen, tényleg idióta vagy és náci is. Ugyan nem te írtad, te már határolódsz is el."
Pont írta a poszt szerzője, hogy 'nem náci', meg nincs miért elhatárolódni, dehát a fránya hívószavak, nemde?

tobeor 2013.08.18. 14:10:42

@Rwindx: Egyre viccesebb a kapálózásod. Miután rájöttél, hogy nincs semmi amivel alátámaszthatnád a butaságodat, most egy elütés mögé akarsz bújni, és még te vagy felháborodva amiért mások nem tudják hogy nem tudsz rendesen gépelni.

A logikád alapján a következőt mondom neked:
Ha te náci vagy, akkor egy idióta is vagy. Ugyan nem te írtad, te már határolódsz is el.

tobeor 2013.08.18. 14:13:37

@milyen szép a Vértes, ó:
van egy réteg, mint az ilyen Rwindx félék, akik kényszeresen azt akarják hogy lenácizzák őket, hogy aztán jól felháborodhassanak.

Ne kérdezd miért, vagy ez ez összeegyeztethető-e a normalitással, de ők ilyenek. Imádnak a lenácizott ártatlan áldozat szerepében szenvedni. Na az ilyenektől néha meg kell kérdezni, hogy ember, ki nácizott téged le? Hátha rájönnek, hogy épp senki.

nemigenértem 2013.08.18. 14:18:09

Nekem tetszett a rendezvény!

Bár az élő láncból élő félkörív lett :))
Senki nem jött rá, mi a cél?
Mi a mondanivaló?
Mit keresnk egymás mellett a különböző szélsőségek?

Mindenesetre megnyugtatóan érdektelenségbe fulladt az egész bohóctréfa.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.18. 14:28:02

@Moin Moin: "Kik is a „civilek”: olyan emberek, akik főhivatásszerűen nem a politikával, nem a társadalom működésével és az azt meghatározó törvényszerűségek tanulmányozásával foglalkoznak – ebből következően teljes áttekintésük sincs a társadalom irányításához szükséges tudnivalókról és azok összefüggéseiről. Ezek hiányában pedig csakis „katasztrófapolitikát” lehet csinálni."

Na mert aztán a politikusoknak van áttekintésük... Ugyan már. Ennek a szöges ellentétét láttuk az elmúlt 3 évben, dilettáns össze-vissza kapkodást. Az általad leírt katasztrófapolitika folyik már 23 éve, átitatva egy jó adag populizmussal a hatalmon maradás érdekében.

"A pozitív program végrehajtása pedig csak a politikai hatalom birtokában lehetséges."
Pont ez a legnagyobb probléma jelenleg. Az, hogy politikai tőke nélkül lehetetlen bármit is kezdeni, így viszont egy szűk elit kiváltsága marad a politizálás, mert az emberek mindvégig felülről várják a változásokat, ahelyett, hogy ők maguk kezdenének bele valamibe.

Az a helyzet, hogy pont azt a rendszert próbálod igazolni, ami látványosan nem működik már évtizedek óta ebben az országban. Gyakorlatilag az egész képviseleti demokrácia itt haldoklik a legjobban, erre tényleg nem lehet más értelmes választ nyújtani, mint ezeket az alulról szerveződő, civil mozgalmakat.

Rwindx 2013.08.18. 14:40:13

@tobeor:
Én kapálózók, mert te nem tudsz szöveget értelmezni? :D Te farok, mondtam hogy az elgépelés nem változtat semmin, attól a lényeg a te szempontodból még ott van. Persze ezt sem érted. Na mindegy.

@milyen szép a Vértes, ó: Na te régi hülye vagy, téged ismerlek. Lehet hogy a másikat is, csak nicket váltott.

Bereznay A. 2013.08.18. 14:42:35

@Moin Moin: @danialves:

Hihetetlen! Egészében követhető, összefüggő, józan, lényeglátó hozzászólások egy magyar blogban! Véleménykülönbségetek szerintem csak látszólagos és félreértésen alapul.

Nagyon hasonlókat gondoltok, fogadjátok együtt lelkes egyetértésemet.

Bereznay A. 2013.08.18. 14:46:59

Ja, és mondanom sem kell, a cikk maga is kitűnő

tobeor 2013.08.18. 14:47:49

@Rwindx: Siralmas látvány ahogy itt állsz szltcáfolva, kigúnyolva, de te hajtogatod dedós módjára, hogy de nem - de nem.

1. Ha nem tudsz gépelni, szépen beírod, hogy elnézést, elbasztad, ezt és ezt akartad írni.

2. A cikkben konkrétan ezt írják:
"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

Tehát nem csak arról van szó, hogy nem tudsz gépelni, és az elgépelés után nem vagy képes magadat korrigálni sem, de eleve az egész amit beírtál alaptalan volt, mert a cikkben kifejezetten leírják, hogy nem tartják nácinak a Kcs egészét.
Azaz funkcionális analfabéta vagy, mert nem voltál képes értelmezni egy világos mondatot.

Nem érted, hogy mennyi hülyeséget hoztál össze, vagy olyan törpe vagy, hogy kapálózol tovább a menthetetlen álláspontod mellett?

♔batyu♔ 2013.08.18. 14:48:46

De mielőtt örültök az új liberális gyülekezetnek, kifizetitek a régi adósságát, ami kb. félmilliárd Ft.

Ennyi maradt az SZDSZ után.

"A Híradónak nyilatkozó alkotmányjogász szerint, ha jogutód nélkül szűnik meg egy párt, az adósságát az államon keresztül végül is az adófizetők egyenlítik ki. „Ha olyan tartozás, amely ilyen módon az államra száll, behajtható az államon, és ez által az adófizetők gyakorlatilag azok, akik fedezik ezeket a tartozásokat" – mondta ifj. Lomnici Zoltán."

Mert megérdemlitek.

Bereznay A. 2013.08.18. 14:49:42

@Moin Moin:

Én nagyon nagyon ellene vagyok, minden fölülről jövő - pláne, ha értelmiségi – kezdeményezésnek. Attól, hogy egyetimsták, a HaHa még nem olyan. (Amennyire látom.)

Rwindx 2013.08.18. 14:56:00

@tobeor:
Siralmas :DDDD na trollkodj tovább idióta, amíg van rá keret a pártközpontban. Engem ezért nem fizetnek.

tobeor 2013.08.18. 15:00:58

@Rwindx: Mivel már meg sem próbálsz érvelni, úgy látom végre-valahára neked is leesett, hogy mekkora hülyeséget írtál funkcionális analfabétizmusodból kifolyólag.
Tehát nem arról van szó, hogy nem érted milyen buta vagy, mert már érted, ezért nem érvelsz a menthetetlen álláspontod mellett - a második esetről van szó tehát, a személyiséged kicsinysége miatt teszel úgy, mintha velem lenne a gond (előbb faroknak hívtál, most trollnak).

Ha esetleg mégis képes lennél felnőni, erőt venni magadon, szembenézni azzal milyen hülyeségeket írtál, akkor majd gyere vissza.

Rwindx 2013.08.18. 15:07:32

@tobeor:
miért is? ezt nem értem.

tobeor 2013.08.18. 15:11:38

@Rwindx: Te sok mindent nem értesz. Hogy épp most mit nem a sokból, azt nem tudom kitalálni, ha esetleg konkretizálnád.

De kezdjük ezzel:
"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

Birtokában vagy-e olyan szintű magyar nyelvtudásnak, hogy felfogd, ez a mondat a cikkben egyértelműen cáfolja, a szerzője nácinak tartaná a Kcs-t mint szervezetet, a Kcs-t úgy általában?

Ezt legalább érted, vagy még ezt sem?

Rwindx 2013.08.18. 15:14:15

@tobeor: de ez most honnan jött?

tobeor 2013.08.18. 15:27:01

@Rwindx: Az idézett mondat a cikkből, a többi pedig az eddigi előzményekből következő logikus válasz, illetve kérdés.

Ugye nem akarsz most dedós szétkérdezősös módszerhez folyamodni?

LallyPop 2013.08.18. 15:30:47

Élőlánccal még egy szegény se lakott jól.

Rwindx 2013.08.18. 15:47:34

@tobeor:
És ez érdemben mit befolyásol? úgyértem a hátterét figyelmbe véve?

Húsleves 2013.08.18. 15:51:06

Őszintén szólva eddig nekem is meglehetősen egyoldalúan negatív volt a véleményem a HaHa-ról, ha kiderül hogy tévedtem, ennek a tévedésemnek csak örülni tudok. Az biztos, hogy ez a cikk jó.

tobeor 2013.08.18. 15:55:39

@Rwindx: Mégiscsak az örök kérdezgetésbe menekülsz... azt befolyásolja, hogy alaptalan volt már az első kommented is.
Sikerült már felfognod az idézett mondat értelmét?

Rwindx 2013.08.18. 15:59:31

@tobeor:
Talán ha jobban kifejtenéd. És látod ez nem kérdés.

tobeor 2013.08.18. 16:02:38

@Rwindx: Áruld már el, mit nem bírsz felfogni? És hányszor kérdezzem még meg, hogy érted-e a bemásolt mondat értelmét? Válaszolni bírnál?

Rwindx 2013.08.18. 16:26:33

@tobeor: ha összehasonlítod a 3 írást, kiemelve az enyémet látod hogy nincs igazad, csak nem mered bevallani magad előtt sem.

tobeor 2013.08.18. 16:31:14

@Rwindx: :D :D :D Idefigyelj te hülye. Írtál egy baromságot. Lebuktál vele. Azóta kevered a szart. csak mert törpe vagy ahhoz, hogy beismerd mekkora hülye voltál. Az összes olyan kérdést gondosan megválaszolatlanul hagyod, ami nyilvánvalóvá tenné, mekkora hülyeséget írtál.

Ismét megkérdezem: fel bírod-e fogni, hogy a cikkből ez a mondat egyértelművé teszi, hogy a cikk írója nem tartja nácinak a Kcs-t?:
"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

tobeor 2013.08.18. 16:32:10

Fogadok megint nem fogsz válaszolni...

Rwindx 2013.08.18. 16:33:51

@tobeor:
Emeld ki az enyémből is amit kell. Majd járd körbe legalább 2 nézőpontból, először a tiédből, majd az enyémből.

tobeor 2013.08.18. 16:37:15

@Rwindx: Frászkarikát fogok én ugrálni a te terelős hülyeségeidre.

Adj végre egyértelmű, igenlő vagy tagadó választ a kérdésemre:

fel bírod-e fogni, hogy a cikkből ez a mondat egyértelművé teszi, hogy a cikk írója nem tartja nácinak a Kcs-t?:
"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

Rwindx 2013.08.18. 16:39:58

@tobeor:
Tehát nem mersz idézni tőlem, szembesülni önmagaddal.

tobeor 2013.08.18. 16:45:55

@Rwindx: :D :D
te menekülsz a sokadjára feltett kérdésem elől, te menekülsz a szembesüléssel önmagaddal, de még jár a szád :D

ritka gyáva alak vagy, bár ezt levettem már korábban is, mér rég tudod hogy mekkora marhaságot írtál, pont ezért nem mersze egy rohadt igent vagy nemet írni a kérdésemre válaszul.
Na, bizonyítsd be hogy tévedek, válaszolj egyértelműen a kérdésemre :D nyihaha, úgyse fogsz :D

Rwindx 2013.08.18. 16:50:03

@tobeor:
Nahát, nahát, ez kevés lesz.

tobeor 2013.08.18. 16:52:56

@Rwindx:
fel bírod-e fogni, hogy a cikkből ez a mondat egyértelművé teszi, hogy a cikk írója nem tartja nácinak a Kcs-t?:

"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

Rwindx 2013.08.18. 16:54:13

@tobeor:
Ezt nem én írtam. Vagy szerinted igen?

tobeor 2013.08.18. 16:54:19

"nyihaha, úgyse fogsz :D"

és igen!, mennyire igazam volt :)

(na jó, a sportértékéből levesz, hogy már a sokadik alakalom volt hogy nem válaszolt, szóval nem volt nagy dolog megjósolni :)

tobeor 2013.08.18. 16:56:07

@Rwindx: Többször leírtam, hogy ezt nem te írtad, hanem a cikkből másoltam ki. Eleve ezzel az állítással vezettem fel a kérdést. Erre most megkérded, hogy szerintem te írtad-e :D

Lépjünk vissza az egész dedós szintre, az én kérdésemet felbírod-e fogni, hogy mit jelent? ezt a kérdésem:
"fel bírod-e fogni, hogy a cikkből ez a mondat egyértelművé teszi, hogy a cikk írója nem tartja nácinak a Kcs-t?"

Rwindx 2013.08.18. 16:58:42

@tobeor:
Teljesen spekulatívan közelíted meg a témát. A kérdés az hogy ez szándékos-e?

tobeor 2013.08.18. 17:01:42

@Rwindx: Eddig hányszor voltál gyáva egy sima igennel vagy nemmel válaszolni a kérdésre? :) Tízszer? Hússzor?

Na kisfiam, majd ha felnősz és mered vállalni a felelősséget a saját szavaidért, akkor gyere vissza.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.08.18. 17:02:53

Azért elég hamar kiderült, hogy a Bajnai és persze Soros Gyuri bátyánk van a HaHa mögött. Egyébiránt a szónokaitokon is látható volt eddig mindig, hogy a budai villákból lekocsikáztatott ifjoncok, akiknek akkor volt nehéz utoljára, amikor a világra jöttek.

Egy hiteltelen szervezet vagytok tősgyökeres liberális hátszéllel. Az ilyen, és hozzátok hasonló SZDSZ reinkarnációkból nem kérek, és nem kérünk. Ennyi.

Rwindx 2013.08.18. 17:22:28

@tobeor: Úgy látom meghátrálsz éppen. Ezek szerint belátod hogy tévedtél?

tobeor 2013.08.18. 17:28:09

@Rwindx: :D Vicces gyerek vagy, na lássuk válaszolsz-e a kérdésre:

fel bírod-e fogni, hogy a cikkből ez a mondat egyértelművé teszi, hogy a cikk írója nem tartja nácinak a Kcs-t?:

"Eközben azok a HaHások, akik sok véleményformálóval ellentétben ismeretséget kötöttek az erősen eltérő közegből érkező Koppány Csoportosokkal, arról számoltak be, hogy bár tényleg sok turbónacionalista jelenik meg a rendezvényeiken, a szervezők nagy része alapvetően nem vall náci eszméket."

CSAK egy igen, vagy egy nem, ennyit kéne válaszolni :)

(Oké, csak vicceltem, tudom én hogy nem mersz válaszolni :) Csak tudod vicces látni a vergődésed :) Fogadok hogy a sokadik megfutamodásodból azt fogod kihozni, hogy lám, nyertél.

Rwindx 2013.08.18. 17:30:31

@tobeor: Szóval belekevedtél teljesen. Na igen, az információszervezési kézség teljes hiánya.

Húsleves 2013.08.18. 17:32:04

@Imre Laci:
De elolvastad a cikket? Mert nekem éppen az jött le, hogy náluk is kiverték a biztosítékot azok a felkarolóik, akik liberális jelszavak mögé bújva lenácizzák azokat a bajba került embereket, akiket amúgy az ő dicsőséges szakértelmük meg végtelen jóságuk juttatott koldusbotra.

maroz 2013.08.18. 17:45:25

@Húsleves: Egyszerűbb ez. Párbeszéd:

-De igen!
-De nem!
-De igen!
-De nem!
-De igen!
-De nem!

...

-Te nem is tudod, hogy miről vitatkozunk!
-De igen!
-De nem!
-De igen! ...

:))))

tobeor 2013.08.18. 17:47:05

@Rwindx: :D
Na egy dolog valóban lassan esett le nekem, hogy te már rég feladtad hogy értelmes ember módjára válaszolj (ezt még vettem), ellenben ezt pótolandó lementél dedóba, és már a korrekt válaszolás látszatával sem törődve egyszerűen arra utazol, hogy tiéd legyen az utolsó szó :D ja, mert akkor biztos igazad van, akkor nem számít, hogy a téged lebuktató teljesen nyilvánvaló eldöntendő kérdésre már vagy három órája gyáva vagy válaszolni :)

jól van kisgyerek, legyen tiéd az utolsó szó, ennyi örömöd legyen meg ha már ennyire szétégetted magad :) aztán húzd majd ki magad, hogy milyen bátor voltál és jól megmondtad a magadét :) és persze továbbra is nagy ívben kerüld a kérdést mait vagy 20x feltettem neked ;)

Húsleves 2013.08.18. 18:06:40

@maroz:
Hát igen, sajnos gyakran van úgy, hogy előbb lövünk, aztán kérdezünk. Ha nem olvastam volna el rendesen a cikket, én is könnyen beleeshettem volna ebbe a hibába, ráadásul azt hiszem, hasonló érvekkel.

De:

1. nem érdekel ha budai villákban laknak, sokkal inkább érdekel az, ha már nekik is szúrja a szemüket, hogyan tette tönkre az őket is felkarolni kívánó álszent politikai elit a kevésbé szerencsés embereket, és aztán meg még a tönkretett emberekre mutogat, mint "fasisztákra"

2. nem érdekel ha Bajnai meg Soros pénzt fektetett beléjük, most kivételesen jó célra lett felhasználva (nyilván pont ez nem tetszik nekik).

Rwindx 2013.08.18. 18:23:25

@tobeor: Majdnem. Egyszerűen leszarlak, de szemmel láthatóan kitartó vagy jól fizetett troll vagy. Én közben a barátnőmmel egy 2000-es puzzle egyharmadát kiraktam.

Az elején elmondtam mindent, azóta hülyeségeket beszélsz, amit írtam mintha ott le lett volna. Ne aggódj, amit eddig agonizáltál el sem olvastam.

maroz 2013.08.18. 19:27:31

@Húsleves: Ez a "budai villa" kábé ugyanannyira csak egy üres és értelmetlen toposz, mint az, hogy a pénteki rendezvény egy náci megmozdulás volt. No meg azért legyünk már kritikusak, ha lenne pénz téve ebbe a mozgalomba (javítson ki valaki, ha tévednék, de tudtommal a HaHa még csak nem is szervezet, a szó közjogi értelmében) az látszana. Gondolj bele, egy ilyen vérzivataros, kilépős, beduzzogós időben tutira borítaná valaki a bilit, ha lenne bili és lenne benne valami.

Inkább az van, hogy ezek a fiatalok eléggé különböző környezetekből, különböző szociális, családi és kulturális háttérből röffentődtek nagy hirtelen össze, és az amint szokott lenni hozták szorgalmasan magukkal otthonról a mintákat. Ilyen, olyan és amolyan mintákat. Amikor megnyilvánulnak, olyankor jó eséllyel nem valamiféle átgondoltság, megfontoltság szól az adott fiatalból, hanem az a minta, amit magával hozott. Ha abban nőtt fel, hogy apuka-anyuka tele szájjal nácizott otthon akkor jó eséllyel a gyerek is ezt fogja tenni. Most az a kaland, az a kihívás, hogy képesek-e ezen túllépni, képesek-e az atyáik ostoba harcai helyett valami mást találni.

Ez egy nagyon nehéz munka, és ehhez minden szükséges hátráltatást megkapnak a felnőttektől, hála a kurvaistennek. Ott a média, ott vannak a megmondóemberek, a véleményvezérek, és abban a minutumban, ahogyan mernek a srácot bármi olyant tenni, írni, mondani, gondolni, ami nem illeszkedik passzentosan az ő elvárásaikba már megy is a telefon, a ledorongolás, a kísérlet arra, hogy a "megtévedt" báránykát visszaterelgessék az Egy Igaz Útra. Ezzel szemben ha olyasmit csinálnak, ami tetszik nekik, akkor tenyerükön hordozzák, kapnak hatalmas médiahájpot, egyből ők lesznek a jövőnk reménysége, szeretet, bis zum tövig. Kicsit olyanok ők, mint az elvált szülők gyermekei. Milyen kár, hogy a szülők mára teljesen és totálisan elitták azt a maradéknyi csöpp józan eszüket is, ami még esetleg volt...

Húsleves 2013.08.18. 19:53:49

@maroz:
Tökéletesen igazad van, én is hasonlóan gondolom, csak nem fogalmaztam meg ilyen jól.

maroz 2013.08.18. 20:41:55

@nandras01: De, nettó náci, ne aprózd el. Ez van, most itt állunk a borzalmak borzalmának a kellős közepén, mert ha elkapja a HaHa is a nácikórt, akkor nézhetsz új pokémon után. Tragédia.

Poroszkai Attila 2013.08.18. 22:20:58

Mellébeszélés, hogy a devizahitelesek miatt támadnak titeket, azért támadnak - jogosan - mert szövetkeztetek a nácikkal. Minden tisztességes ember tudja a második világháború óta, hogy a náciknak halál a neve. Óriási hiba volt, éppen olyan jelentéktelenné váltok most mint a koppány csoport.

Húsleves 2013.08.19. 00:02:45

@Poroszkai Attila:
De a tisztességes emberek azt is tudják, hogy nem attól náci valaki, hogy egy hozzád hasonló paranoiás debil állat azt mondja.

semmiextra 2013.08.19. 01:32:47

Gratulálok. Eddig a HaHa hellyel közzel meg tudta védeni a pozícióját. Akar mennyire ra nyomódott a balliberális bélyeg. Ennek az ellen szeretnek egy erős konzervatív csoport lett volna.
Most egyedül a jobbikosok örülhetnek mert megették az ellenséget. És még legitimációt is kaptak.
Ugye felfogtátok, hogy innentől akar ki lesz kormányon nem fog veletek szóba állni? Szóval könnyű lesz így érdeket érvényesíteni.
Esetleg ki kellett volna találni a szervezet céljait...
Remelem megért!

Kolb Ace 2 2013.08.19. 10:18:05

A szövegből ítélve ez egy cigánykommunista (orsósviktoros) blog, asszem ennyi elég is a "hitelességből, el se olvasom."

panelburzsuj 2013.08.20. 02:04:42

@Bereznay A.:

ProgMoin missziójából:

"A „civilek” szerepe, feladata egy jól működő és jól kormányzott társadalomban nem az, hogy „mindenbe beleszóljanak”, hanem az, hogy egészséges emberi ösztöneik, tapasztalataik révén azok kezébe helyezzék a hatalmat, akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni."

Ha ez a Bereznay A. erre bólogat, akkor valaki bitorolja a Kibulizott ország szerzőjének nevét.

Olvastad az Együtt Megfeneklett Osztozkodásról szóló híradást? "A felek végül – az Együtt-PM a nyilvánosság bevonására vonatkozó javaslatával ellentétben – abban állapodtak meg, hogy a tárgyalások részleteit nem hozzák nyilvánosságra."

Megöregedtél, meghülyültél - vagy csak belefáradtál?

Bereznay A. 2013.08.20. 10:58:31

@panelburzsuj:

Ez miért lenne vagy-vagy? A három nagyon jól megférhet egymás mellett. Anélkül, hogy bármelyik lehetőségét (külön-külön, vagy együtt) ki akarnám zárni (bár, ha nagyon meggondolom, belefáradásról mégsem lehet szó, mert akkor minek foglalkoznék az effélével?), az történhetett, hogy olyan pillanatnyi agyállapotomban olvastam és szóltam hozzá, amikor – ha jól értelmezed az idézettet – jobb lett volna, ha mással foglalkozok. Sikerülhetett átsiklanom dolgok fölött.

Szóval amit kiemeltél, egyes összefüggésekben, amikben olyanokról beszélt, amik körül nekem is járnak gondolataim, úgy fogtam föl – lehet, hogy hibásan –, hogy amikor olyanokról beszél „akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni”, ugyanarra gondol, amire én, hogy a rendszer kívánatos lebontása után, ha alulról fölfelé végre újra épül az ezúttal nem ál, hanem tényleges demokrácia, akkor majd ilyen eredettel az orszég stb javával törődve természetes, hogy egészen új emberekből álló, egészen új pártok alakuljanak, és, hogy ő ezekre gondolt. De mintha tényleg mondanál valamit és megpróbálok mindjárt újra jobban belemerülni. Ezután itt további várható. Kösz, hogy szóltál.

panelburzsuj 2013.08.20. 11:13:50

@Bereznay A.:

(Bocsánat, ha egy kicsit nyers voltam, de sok kommenttárssal csak úgy lehet kommunikációs interakcióba lépni, mint a bivallyal: csizmaorr, vellanyél - és ilyesmire talán elbődül... )

Bereznay A. 2013.08.20. 11:36:31

@panelburzsuj: (@Bereznay A.: )

Igazad van. Ezek után kénytelen vagyok visszavonni amit arról mondtam, hogy félreértik egymást. Szó sem volt erről @danialves: esetében. Én értettem félre (légy irgalmas, hogy mivel magyarázhatóan!),amit @Moin Moin: mondott. @danialves:-sel értek egyet. @Moin Moin: -nál megfogott, hogy szerintem helyesen mutat rá arra, hogy a Civil szó túlhasznált, de arra is, hogy „Nálunk, most, Magyarországon ...nem csupán kontrollálni kell a hatalmat, hanem helyette újat állítani!” és, hogy a bizonyítványom magyarázzam, ha lehet, ez segített úgy látszik elhomályosítani a látásomat arról, hogy valójában egészen más szemszögből mondta ezt, mint én mondanám. Aztán az előlegezett túl nagy bizalommal, meg egyebekkel amiről már mondtam egy keveset, átsiklottam mindenfélén. Töredelmes beismerés.

Itt lassanként kijönnek – a sajátjaimtól eltekintve – az ilyen beszélgetés korlátai. Már látom, hogy van amit alapvetően tévesen fog föl, de nem mindent, és érdemes lehetne (nem így) hosszabban megvitani vele, különféle összefüggéseket.

Bereznay A. 2013.08.20. 11:40:57

@panelburzsuj:

Nem voltál indokolatlanul nyers. Amit mondtál, járt. Meg tudom különböztetni, hogy valaki barátként emlékeztet az esetleges hülyeségemre, vagy mindenáron köteledő trollként. Sajnos az utóbbi az elsöprő többség.

Még arra nem válaszoltam, hogy olvastam-e az Együtt megfeneklett .... Nem. Sőt, nem is tudom, mi az. Miről van szó?

panelburzsuj 2013.08.20. 11:51:25

@Bereznay A.:

Moin-Moin még mindig úgy őrizgeti, ápolgatja, fényesítgeti az "élcsapatos" önhittségét, mint a dzsungelben rekedt japán harcos a megmaradt három töltényét.

Bereznay A. 2013.08.20. 11:57:55

@panelburzsuj:

Ja, hogy úgy. Nem követtem a munkásságát, csak azt láttam amiért most fél napot tölthetek a sarokban. (Kukoricán.)

A linket kösz. Nem láttam, de nem is volt nagy kihagyás ezt nem olvasni. Hasonlókat általában pár rápillantás után ugrok át, annyira érdektelen, hogy miken ál-vitakoznak egymás közt.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása