Kérésünk a miniszterelnökhöz

Tisztelt Orbán úr!

Mint arról önnek is tudomással kell bírnia, a rendőrség műveleti területté nyilvánította és lezárta a Sándor-palota előtti teret. Mint arról Önnek is tudomással kell bírnia, "Az alkotmány nem játék!" című tüntetés szervezői és résztvevői a tiltakozás folytatásaként ma estére a Sándor-palota elé hirdettek demonstrációt, amit a lezárás eléggé megnehezít. Szájer Józseftől tudjuk, hogy ezzel a tettével a kormány "sunyi és gyáva", a rendőrség mögé bújik, és önkényesen korlátozza a gyülekezési jogot. Azt egyenesen öntől tudjuk, hogy ilyenkor mit kell tennie egy felelős, a hazája sorsáért aggódó állampolgárnak. Tisztelt Orbán úr, mivel mi, a Hallgatói Hálózat aktivistái is támogatjuk a ma esti civil megmozdulást, és zömmel kispénzű egyetemisták, fiatalok vagyunk, ezért tiszteletteljesen megkérnénk önt, hogy a 2007-es kordonbontási akciójuk után vélhetőleg megmaradt villáskulcsokat nekünk térítésmentesen kölcsönadni szíveskedjék.

Köszönettel:

Hallgatói Hálózat

2013.03.11. 15:24 sokkishal


6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr765127949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ynd 2013.03.11. 17:44:51

Nagyon jó! Bíztatnálak titeket, hogy menjetek kordont bontani, csak külföldön vagyok, és nem akarom másokéval verni a csalánt. De akármit is fogtok csinálni végül, együttérzek veletek, és drukkolok nektek.

lobster thermidor 2013.03.11. 17:49:36

Azokat a szerszámokat már rég elvitte a simicska.

reszeg tengeresz 2013.03.12. 09:53:00

Rohadt libsi gyurcsanyista bolcsesz gecik vagytok, semmi masok.

szíj 2013.03.12. 21:09:42

@reszeg tengeresz: Kevesebb rumot, tengerész!

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása