Aktivistánk, Aradi Hanga beszéde az okt. 5.-i pedagógus tüntetésen

Kedves Tanáraim!

Decemberben, diákként, azért mentünk utcára, mert tudtuk: nincs vesztenivalónk. Nincs mit féltenünk, elvették tőlünk a jövőnket, a kiugrási lehetőségeinket; iskoláinkat, álmainkat feldúlták.  Azt mondtuk, nincs mitől tartanunk, csak Mi vagyunk, és amit képviselünk, az érdekeink.

maynrd.jpg

Önöknél nem ez a helyzet. Önöknek családjuk, munkahelyük van, de az Önök felelőssége mégsem csak CSAK a szűk családjukra terjed ki, hanem nemzedékek jövőjére is. És most azért vannak itt, hogy mindezt megvédjék. Felelős állampolgárként nem is tehetnének mást, most mégis úgy tűnik, ez a rendszer nem kér felelős állampolgárokból.  Önök is választhatnák az új gyermekkort, amikor megmondják, mit tegyen, hol, hogyan, mikor és egyetlen felelősségük, hogy a parancsok be legyenek tartva, cserébe el vannak tartva, ki vannak szolgáltatva szüleik szeszélyeinek. Ennyi. Azt hiszem, Önök, akik itt vannak, sokkal bátrabbak, mint mi voltunk.

Az, hogy ma ilyen kevesen vagyunk itt, nem kudarc. Épp csak jelzi, szavak nélkül, hogy miért vagyunk ma itt. Azért, mert félünk. Félünk kimenni az utcára, felemelni a hangunkat, akár itt kint, akár az iskolában, félünk elmondani, hogy nekünk ez az egész rendszer úgy ahogy van, nem tetszik.

Nem tetszik, hogy diákként csak azt tanulhatom, ami Állambácsi ízlésének is megfelel, nem tetszik, hogy mindezt olyan formában kell tennem, amiben sem én, sem a tanárom nem lehetünk kreatívak, nem figyelhetünk egymásra, nem lehetünk partnerek. Nem tetszik, hogy egy olyan rendszerben kell tanulnom, ami minden korszerű szakmaiságot nélkülöz, amit parancsolni akaró, hozzá nem értő politikusok tákoltak össze röpke hónapok alatt, és kényszerítették ránk, mint egy kinőtt babaruhát. Nem tetszik, hogy visszafelé tolnak minket, miközben minden jogunk megvan ahhoz, hogy fejlődjünk, tágítsuk módszereinket, hogy haladjunk a korral.

Köszönöm, nem kérek az erkölcstanból, ahol azt tanítják, mi a jó, mi a rossz, mi a család, miért betegség a homoszexualitás, egyáltalán, miért bűn Másnak lenni. Köszönöm, nem kérek a szegregált oktatásból, ami társadalmi széthúzást szül, ahelyett, hogy lehetőséget kapnánk arra, hogy megtanuljuk, milyen Együtt, egy társadalom tagjainak lenni, milyen egymást segítve, támogatva, szeretve élni. És nem, nem kérek a folyamatos megaláztatásokból, a semmibe vételből, a leszólásból sem.

Az, hogy közel egy éve, amikor diákként, őszintén, magunkért, a jövőnkért, kimentünk az utcára, a kormányzati propaganda csürhének, bajkeverőknek, hazug, felülről pénzelt demagóg uszítóknak titulált minket, mond valamit. Az, hogy azóta is „Minden rendben van, a közoktatási reform sikertörténet, a KLIK elérhető, és létezik, nem csak fantom, a Kello meg előre leszállította a még meg sem rendelt könyveket is, csupa jófejségből.” az is.
Az, hogy vannak olyan emberek, akik továbbra is különösebb lelkiismeret furdalás nélkül nyilatkoznak nap mint nap a közoktatás kifogástalan helyzetéről, példálóznak a boldog diákokkal és a még boldogabb tanárokkal, hogy bizonyítsák igazukat, szintén elmond valamit.

Nos, ezeknek az embereknek üzenném, hogy ezek a diákok pontosan tisztában vannak a tanáraik helyzetével, és pontosan tudják, miért nem boldogok most. 

Amit tanárainkkal művelnek, az megaláztatás, az emberi- és morális értékek megcsúfolása. 
Nem értjük, miért nehezítik meg a munkájukat, ahelyett, hogy segítenék őket. Nem értjük, miért veszik el tőlük a tanítás örömét, szorítják őket nevetséges és felesleges keretek közé, megfosztva őket a kreatív, egyéni, személyre szabott oktatás örömétől. Nem értjük, miért nem bíznak meg bennük, miért követik nyomon minden lépésüket, miért kezelik Őket dilettáns, lusta, dolgozni nem akaró tömegként. Engedjék felnőni a tanárainkat! Engedjenek felnőni minket is!

Nem, ma nem vagyunk sokan. Lehetnénk többen is. De azt hiszem, a jelenlegi helyzetben ez egy óriási szám. Egy olyan országban, ahol a tanárok nem merik felemelni a hangjukat, mert minden egyes elejtett szóval, elégedetlen mondattal az állásukat teszik kockára, ahol a kormány nyíltan röhög a markába, amikor meghallja, hogy a pedagógusok tüntetni akarnak, mert pontosan tudja, hogy az általa ellehetetlenített helyzetben soha nem fog vesztesként kikerülni a csatákból. A kormány pontosan tudja, hogy elérte a célját. A tanárok félnek. Félnek, és hallgatnak. Némán lenyelik a legmegalázóbb helyzeteket is, némán tűrik, hogy a kormány megszüntesse a munkahelyüket, megduplázza a munkájukat, semmibe vegye a tudásukat, eredményeiket.

Pontosan tudom, melyik tanáromnak, miért kellene most itt állnia. Pontosan tudom, miért vannak most kétségbeesve, miért aggódnak, miért dühösek. És pontosan tudom, miért nincsenek mégsem itt. 

Nekünk, diákoknak, Tanároknak félre kell tennünk a bennünk megbúvó kisgyereket. Félre kell tennünk, a tegnapi igazságtalan matek 1-es miatt érzett tehetetlen dühünket, a tanítást ellehetetlenítő intézkedések miatt érzett, elfojtott haragunkat, és ki kell állnunk egymás mellett! És ha mi is itt vagyunk, azokkal a tanárokkal, akik vállalták, hogy ma elmondják, ami hónapok óta belülről feszíti őket, többen kapnak bátorságot tőlük, azok is, akik ma otthon maradtak…

Köszönöm a figyelmet!

 

(Kép: Maynard Dixon: Shapes of Fear)

2013.10.08. 11:17 Anti000


1 komment

Címkék: tüntetés tanárok pedagógusok középiskolások elegünk van!

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr255556652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lovászi Fruzsina 2013.10.09. 10:38:03

Nagy volt a szombati felhajtás! Volt pár ezer résztvevő, de hol volt a több száz ezer másik pedagógus, és a több száz ezer interneten tiltakozó diák? Hol volt az a sok HaHás és KiHás akik a facebookon osszák az észt? És arról miért nem beszéltek, hogy egyik szervezőtök neki támadt a villamoson a köztereseknek mert nem volt se jegye se bérlete, sőt még egy másik bliccelőt is kimentett?

Ha jobban utána olvastatok volna a törvénynek akkor tudnátok, hogy a kormány elkötelezte magát a pedagógus életpálya modell mellett, melynek első lépéseként jelentősen megemelte a tanárok fizetését. Elismeem ennek némi árnyoldala, hogy a pótlékok és juttatások ezzel párhuzamosan megszűntek, de az emelések így is bőven kompenzálják, sőt meghaladják az ebből fakadó veszteségeket. Arról se feledkezzünk meg, hogy sok vidéki kis településen ezt megelőzően pótlékok sem voltak, így sok pedagógusnak kifejezetten előnye származik az új bértábla modellből. A gazdasági és munkanélküli helyzet következtében nagyon sok munkahely-munkakör és szakterület van ahol nem voltak pótlékok, csak fix fizetések, ugyan akkor legalább annyi munka és felsősség hárult a dolgozókra mint a tanárokra és fizetésük se sokban tért el a pedagógiai pályán dolgozókétól. Érdekes ezen szakmák képviselői soha nem vonultak az utcára és nem uszítottak a közösségi oldalakon. Örültek annak ami van és végezték a dolgukat.
A tanároknak is ezen kellene iparkodniuk. Nem kifogásokat gyártani, hanem a lehetőségeket felkutatni, hogy a törvényi előírásoknak ők és intézményük megfeleljen:
Ha nincs tornaterem akkor keresni kell egy sportközpontot, és nem azon siránkozni, hogy a szegény gyerekek a hideg folyosókon tornásznak. Mivel a tanárok a jövő generációjáért felelősek ezért nekik kellene jó példával a fiatalok előtt járnia. Nem tüntetni és demonstrálni kell, hanem a felmerülő problémákat tantestületileg a szülőkkel közösen megoldani: Ha nincs pénze az iskolának fűtésre akkor a tanárok-szülők dobják össze közösen a pénzt. (bár ez igazán csak azokat az iskolákat érinti, ahol pazarló túlköltekezések folynak -minek egy kis iskolának plazma tévé és házimozi rendszer) Nem gyorsétteremekre, plázákra, és szórakozásra kell a pénzt költeni, hanem arra amire szükséges. Iskolaidőben az iskolára! Senki se halt még abba bele, ha kimaradt a hamburger, vagy nem látta a legújabb filmet a moziban. Úgy látszik a pedagógus társadalom a jelenlegi emelésnél többet akar úgy, hogy közben kevesebb érdemi munkát szeretne végezni miközben elvárják, hogy minden a fenekük alá legyen csúsztatva. Ezzel a jó példával szeretnének a fiatok elé vonulni?
Dolgozz kevesebbet és követeljél többet?
Ha a gyerekek az iskolában nem szoknak hozzá az egész napos tevékenykedéshez, akkor felnőtt korukban is problémáik lesznek a munkavállalással. A tanári pályának meg ez a velejárója, hogy a fiatalabb generációt fel kell készíteniük a nagybetűs életre, ahol nem délután kettőig kell majd dolgozniuk, nem biztos, hogy haza érnek az esti mesére, és hétvégén se biztos, hogy lehetőségük lesz a délig tartó szunyókálásra. És ez sajnos, de azzal jár, hogy ha kell reggel 7-től este 6-ig az iskolában kell dolgozni, hogy a következő generáció minél talpraesettebb legyen, és ez bizony a tanárok felelőssége. Aki erre képtelen az ne menjen pedagógusnak. A tanári fizetéseket illetően sincs okotok panaszra. Bőven száz ezer felett van még a kezdő tanárok fizetése. Sokan három műszakkal se keresnek ennyit. Ahhoz képest a tanároknak szabad a hétvégéjük, őszi, téli, tavaszi és két hónapos nyári szünet is van. Mutassatok még egy ilyen szakmát, ami ennyi szabad időt biztosít? Bár meglátásom szerint ezek a szünetek is mind a tanári szakma mind a gyerekek elkényelmesedéséhez vezet. Az országban nagy a munkanélküliség, ez tény! De csak a töredékük azért munkanélküli, mert nem talál munkát. Nagyon sok munkalehetőség van, de az elkényelmesedett társadalom válogat, hála az elmúlt évtizedek oktatáspolitikájának: Ha nem ér haza az esti szappanoperára akkor inkább el se vállalja a munkát. És ennek tudható be országunk siralmas gazdasági állapota. kevesebb dolgozó ember, kevesebb adó. Kevesebb adó kevesebb elosztandó pénz. Kevesebb elosztandó pénz-kevesebb pénz az oktatásra. A kör bezárult, de a pedagógus társadalom a jelek szerint ezt nem fogja fel. Csak követelőzni tudtok miközben akarva akaratlanul, de magatok és a társadalom alatt vágjátok a fát.

Igaza van Egres Bélának és azoknak akik szigorítani akarnak! Rá fér már a regula a fiatalságra és a tanárokra:

www.peticiok.com/szigoritsunk_a_magyar_oktatasi_rendszeren_es_a_fiatalok_nevelesen

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása