Orbán Viktor sem érti a tiltakozó diákok érveit

A Hallgatói Hálózat örül, hogy Orbán Viktor végre meghallotta az országos tiltakozást, viszont nagyon sajnáljuk, hogy Hoffmann Rózsához hasonlóan nem érti, miről beszélnek a diákok. A miniszterelnök ahelyett, hogy szerdán több ezer egyetemista hívásának eleget téve előadta volna ötleteit, ma Terrorelhárítókkal körülvéve tartott megrendezett beszélgetést ismeretlen fiatalokkal egy szórakozóhelyen, majd ködösítő nyilatkozatot adott ki a facebook-on. A Hallgatói Hálózat üzeni a miniszterelnöknek, hogy az érintettek bevonásán alapuló konzultációt nem válthatja fel semmilyen pr akció, csak nyílt tárgyalásokon megszületett átalakítást fogadunk el! 

Elfogadhatatlan, hogy a kormány a felvételi jelentkezési határidő előtt két hónappal, tízezrek több éves munkáját és álmait a kukába dobva szórakozik az ország jövőjével. A Hallgatói Hálózat nem azért tiltakozott a keretszámok drasztikus csökkentése ellen, hogy pár héttel a jelentkezési határidő előtt Orbán azt egy még kiszámíthatatlanabb rendszerrel cserélje fel. A kormány legújabb titkos terve széleskörű konzultáció és nyilvánosságra hozott tanulmányok híján nem jelenthet megoldást a felsőoktatás, a fiatalok problémáira. 

Csak tippelni tudunk, hogy milyen csomaggal áll elő szerdán a kormány, de mivel eddig sem hihettünk a saját ígéreteivel szembeforduló vezetésnek, folytatjuk küzdelmünket a diákok hétfőn elfogadott 6 pontjáért. Ez a hat pont egyértelmű üzenet a kizárólag káoszt felmutatni képes kormánynak, Orbán kiszámíthatatlan következményekkel járó bejelentése viszont nem ad garanciát ezek teljesülésére. 

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba. 

A Hallgatói Hálózat továbbra is támogat minden akciót, amely kiáll a diákok érdekeiért, és külön üdvözli, hogy az ország sorsáért aggódó egyetemisták mellett gimnazisták is felemelték a szavukat. Hétfőn mi is ott leszünk a Humán Platform Szalay utcai tüntetésén, a Pécsett és Győrben szervezett megmozdulásokon, szerdán pedig a gimnazistákkal együtt fogunk reagálni a miniszter bejelentésére.

2012.12.15. 19:28 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: közlemény keretszámok felsőoktatási törvény

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr104970932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc