Ülősztrájk a SOTE Rektori Hivatalában

„Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak. (...) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni.” (Orbán Viktor, 2012. február 7.)

Hallgatói Hálózat – Sajtónyilatkozat

 

Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítják, akik nem figyelmeztették Schmittet, hogy „szokatlanul nagy arányú átvett szövegen” alapul a dolgozata. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a tények feltárása után nem egyértelmű következmény a csaláson alapuló doktori cím visszavonása.

Pontos hivatkozások nélküli, 90%-ban másoláson alapuló dolgozat egy elsőéves hallgatótól is elfogadhatatlan, nemhogy egy doktori dolgozat esetében.

A kormány a felsőoktatás minőségének javításának hangoztatásával készítette az új felsőoktatási törvényt, most pedig azt látjuk, hogy következmények nélkül lehet magyar felsőoktatási intézményben plagizált kisdoktori disszertációt készíteni, akkor is, ha az később kiderül. Az ember, aki csalással szerezte a doktori címét, nem hogy megtarthatja azt, de az ország legfőbb méltósága és képviselője is maradhat.

Ez az ügy minősíti a teljes magyar felsőoktatást és minden egyes diplomát leértékel, hiszen Magyarországon akár doktori címhez is lehet jutni plagizáláson keresztül. Sőt, az elkövetőt mentesíti, hogy nem volt tisztában a szabályokkal és nem figyelmeztették. Ne legyen doktori címe olyan embernek, aki nincs tisztában egy doktori disszertáció elkészítésének elvárásaival!

A Hallgatói Hálózat tiltakozik a következmények nélküliség ellen. Tiltakozunk, hogy a köztársasági elnök más elbírálásban részesül, mint mások. És felháborítónak tartjuk, hogy az egyetemek és az érintettek nem mernek nyilatkozni az ügyben, senki nem meri kimondani a nyilvánvaló tényeket. Világosan látszik, hogy a politika félelemben tartja az egyetemi élet szereplőit.

Ezért a Hallgatói Hálózat tagjai ülősztrájkot hirdetnek a SOTE Rektori Hivatalában addig, ameddig az egyetem vezetése nem tesz egyértelmű lépéseket a doktori cím visszavonása irányában.

Mindenkit várunk 15 órától a SOTE Rektori Hivatalába (Üllői út 26), hogy csatlakozzon hozzánk!

2012.03.28. 14:48 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: esemenyek

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr934345888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc