Újra tiltakozik a Hallgatói Hálózat - sajtóközlemény

A Hallgatói Hálózat egy hete, február 15-én megtartott tüntetésén és az azt követő első magyarországi egyetemfoglaláson a résztvevők a keretszámok emelése, a hallgatói szerződések eltörlése és a tandíj mellé rendelt átfogó szociális ösztöndíj rendszer mellett álltak ki.

A kormány által adott reakciók a korábbi cinikus álláspontot tükrözték: Hoffmann Rózsa felsőoktatási államtitkár elzárkózott a változtatásoktól, Orbán Viktor pedig úgy nyilatkozott, hogy több radikalizmust várna el ettől a nemzedéktől. A Hallgatói Hálózat továbbra is kitart a polgári engedetlenség békés formái mellett, fő célja a mostani felsőoktatási törvény megváltoztatása, valamint a demokratikus, részvételre alapuló országos érdekérvényesítés elindítása. Tagjai elutasítják a felsőoktatás lerombolását, a társadalmi mobilitást ellehetetlenítő intézkedéseket, amelyeket társadalmi támogatottság és az érintettek beleegyezése nélkül hoztak meg.

A kormány tagadó álláspontja miatt február 22-re újabb hallgatói fórumot hívtunk össze. A Hálózat frissen alakult sejtjei mozgósításával délután 5 órakor találkozunk az ELTE Bölcsészkar Múzeum körúti udvarán.

2012.02.22. 09:49 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: esemenyek

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr724169274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

HaHa Hasznos Hivatkozások

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása