A Hallgatói Hálózat közleménye a február 15-i tüntetésen megjelent pártpolitikusokkal kapcsolatban

Ezúton is, még egyszer egyértelművé kívánjuk tenni mindenki számára, hogy a Hallgatói Hálózat pártpolitikailag teljes mértékben független, civil szerveződés. Nem működtünk együtt és nem vettünk igénybe semmiféle anyagi támogatást semmilyen pártszervezettől, és ez ezután sem lesz másképp. Lelkes fiatalok önkéntes munkájából és szolidáris állampolgárok kis összegű adományaiból tartjuk fenn magunkat.

Nem vagyunk ellenséges viszonyban a pártpolitikusokkal, s nem áll szándékunkban a pártokban való politizálás lényegének, súlyának figyelmen kívül hagyása, de a korábbi tapasztalatokból kiindulva felhívásainkban arra kértük a pártok képviselőit, hogy ha jelenlétükkel támogatják a február 15-i tüntetésünket, úgy magánemberként tegyék. Ez természetesen a Lehet Más a Politikára is vonatkozott, amely kifejezetten támogatni szerette volna a tüntetést, de a Hallgatói Hálózat ettől egyértelműen, határozottan elzárkózott.

Ennek fényében módfelett sajnálatosnak tartjuk, hogy a tüntetésre – a kifejezett kérésünk ellenére – kihozott, tipográfiájában az Új ellenállásra emlékeztető tábláikkal, valamint a „magánemberből” hirtelen LMP-s képviselővé „változott” politikusai interjúikkal azt a hamis látszatot keltették, mintha ez másképp lett volna. Ezért a jövőben határozottan megkérjük a pártok, s itt hangsúlyosan az LMP politikusait, szakértőit és aktivistáit, hogy tartsák magukat távol a rendezvényeinktől.

Budapest, 2012. február 18. Hallgatói Hálózat

2012.02.18. 12:48 sokkishal


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr874129518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc