Kié az egyetem?

Az új felsőoktatási törvény tavasszal „véletlenül” kiszivárgott koncepcióiról és a kormány által elfogadott változatról szóló viták és tiltakozások közepette szinte alig esik szó arról, hogy mi is voltaképp az egyetem? Hogyan kellene működnie? Kié egyáltalán? Az államé? A rektoré? A diákoké? Abban még az új törvényt ellenzők is egyetértenek, hogy az eddigi helyzeten mindenképpen változtatni kell – de nagyon nem mindegy, hogy hogyan. K. Horváth Zsolt írása az Eduline-on.

A kilencvenes években kialakított, részben foglalkoztatáspolitikai célokat is szolgáló tömegegyetem eszméje – nemcsak nálunk, de szerte a világon – válságba került; a tömeges oktatás a lélektelenség és a személytelenség kultúrájának kialakítása mellett pedagógiailag sem hatékony, hiszen a kiemelkedő képességű diákokkal való további foglalkozásra egyszerűen nincsen mód, a gyengébbek felzárkóztatása ugyanígy képtelenség. Ez az állami felsőoktatás-politika felől nézve nyilvánvalóan részletkérdés: makroszintű megközelítésben, ugyan kit érdekel, hogy miképpen érzik magukat a hallgatók az egyetem falain belül, vagy hogy az egyik oktató szívesebben tartana-e 5-6 fős intenzív, magas színvonalú köröket a 200-300 fős tömegelőadások helyett. 

A „költségvetés szempontjából”, a „foglalkoztatáspolitika nézőpontjából” vagy az „oktatáspolitikai elveket figyelembe véve” kezdetű okfejtések valahogyan – többnyire hallgatólagosan – mindig arra ösztönzik az egyetemek polgárait: ne vegyék észre, hogy a 25 négyzetméteres teremben nem lehet leülni 50-en, ne érezzék magukat kellemetlenül, hogy a mellékhelyiségeket két-három hete nem takarították, s förtelmes bűzt árasztanak.

Rá se rántsanak, hogy a kurzusra feladott könyv az egyetemi könyvtárban elérhetetlen, hogy a folyosókon nincs egy pad, amire le lehetne ülni, hogy a termekben lévő székek utolsó leltári éve az 1974-es év volt, s ekképpen jó eséllyel összecsuklanak az óvatlan felhasználó alatt, hogy egyes egyetemi kampuszok udvarai fizetős autóparkolóként működnek. Erre most ugyancsak könnyű lenne rávágni, édes istenem, hiszen szinte minden ezen a színvonalon működik a mai Magyarországon, miért is kellene ezt észrevenni és szóvá tenni! Hol slamperáj van, ott slamperáj van.

Ezzel a kelet-európai slamperájjal azonban az a baj, hogy csak akkor tud üdítően hatni, termékeny lenni, ha az irodalmi groteszkről és az abszurdról van szó. Hányszor hallani, olvasni azt a kifejezést mifelénk, hogy ez a történet Örkény István (a digitális kultúra szerelmeseinek: a Hírcsárda) tollára való volna!

A helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától

Az egyetem kérdésére összpontosítva ez úgy fogalmazható meg, hogy az egyetem nem szabad tér immár, nem egyetemességet, összességet, az oktatók és a hallgatók közösségét kifejező universitas, hanem egyre inkább paramilitáris hatalmi üzem, melyet a PPP-konstrukciók nyomán többnyire egyenruhás rendfenntartók felügyelnek. Nem mindig volt ez így. És nem mindenhol van ez így.

Amikor szerte Nyugat-Európában láthatjuk, hogy egyetemi hallgatók saját egyetemük elfoglalásával, köztéri tüntetéssel, felvonulással, az egyetem épületén belüli politikai vitafórumok, szervezésével igyekeznek érdekeiket kifejezni és érvényesíteni, mifelénk miért evidens az, hogy a hallgatók és az oktatók megkérdezése nélkül ki lehet sajátítani az egyetem tereit (termek, aulák, folyosók, stb.)?

Miért nem használhatják az egyetemi polgárok intézményük társadalmi tereit önszerveződő módon oktatási, politikai, kulturális célokra? Az egyetemi szervezet belső elbürokratizálódásának elidegenítő hatása miatt szinte lehetetlenné vált alulról szerveződő programok megrendezése, ráadásul az egyetemi terek szüntelen felügyelete az egyetemet mint helyet, mint az oktatás, a művelődés, a tanulás céljára létrehozott fél-nyilvános társadalmi teret kellemetlenné, idegenné is tette.

A tavasszal, új tagokkal újraalakult Hallgatói Hálózat, mely a kiszivárogtatott felsőoktatási tervezet okozta felháborodásból született meg, épp azt gondolja, hogy nemcsak strukturális átalakításra szorul a felsőoktatás (bár korántsem úgy, ahogyan előbb Hoffmann Rózsa, vagy utóbb a módosításokkal felpuhított változat készítője gondolja), hanem újra kell gondolnunk az egyetem intézményét is, benne a hallgatók, az oktatók, az adminisztráció és a vezetők egymáshoz való viszonyának kérdését. Ha ezt a sürgető kérdést nem rendezzük, akkor még „n” számú esetben megtörténhet az, hogy az egyetem vagy a kar vezetője bezáratja az egyetem kapuit az egyetemisták előtt.

Ezt történt a Hallgatói Hálózat (HaHa) hőskorában, 2006-ban, s ez történt idén június 16-án is, amikor a Corvinusra tervezett „Virrasztás a felsőoktatásért” című programot, annak vélelmezett politikai jellege, az esetleges atrocitások, valamint a más egyetemeken tanuló hallgatók várható megjelenésének ürügyén az utolsó pillanatban betiltotta az intézmény vezetője. Az egyetemi hallgatókból és oktatókból álló, az egyetem épületéből kiszorult HaHa tüntetést tartott, majd az éjszakára tervezett workshopokat kitüntetően nagy érdeklődés mellett megtartotta a Kossuth Klubban. Egyetlen szék, orr és pohár sem tört el vagy be; a várva várt botrány elmaradt, s a felelőtlen gyermekként kezelt egyetemi hallgatók megmutatták: tudnak hajnali 1-2-ig feszülten figyelni, kérdezni, vitatkozni.

Kié tehát az egyetem? A felügyelő, biztonsági cégek embereiéi? A rektoré? A dékáné? A kampuszigazgatóé? A gazdasági vezetőé? A portásoké? Vajon miért abból a teljesen megalapozatlan vélelemből indulnak ki felsőoktatási vezetőink, hogy az egyetemisták képtelenek az önkontrollra, s ha – a szó szoros és átvitt értelmében – teret engednek alulról jövő kezdeményezéseknek, akkor bizonyára botrány vagy tragédia történik? Miért ragaszkodnak ehhez az elképzeléshez, dacára annak, minden tény ennek az ellenkezőjét bizonyítja? Másképpen fogalmazva: miért van inkább a tétlenség, a tenni-nem-merés, a semmi, mint a tett? Miért van inkább a groteszk feletti csendes morajlás, mint a felháborodás?

Háborodjatok fel! Mit akar a Hallgatói Hálózat?

A Hallgatói Hálózat éthosza abban áll, hogy nem hajlandó ezt a képmutató konszenzust evidenciának tekinteni, s lándzsát tör amellett, hogy – amúgy 18 év felettiként, vagyis választópolgárként – egyebek mellett politikai véleményt formáljon az egyetemet, az oktatást, az új felsőoktatási törvényt illető dogokról. A Hallgatói Hálózat tagságának jelentős része egyetemi, adott esetben doktori tanulmányait – részben vagy egészében – nyugat-európai egyetemeken végezte, ahol elsajátította a direkt érdekérvényesítés és politikai véleményformálás eszméjét és nyelvezetét. A HaHa abból indul ki, hogy aktív, felelős állam- és egyetemi polgárokként természetszerűleg tiszteletben tartja a képviseleti demokrácia alapelveit mindaddig, amíg a képviselet nem válik üressé és formálissá, hovatovább egyenesen kirekesztővé – mint amikor a vezetőség bezáratja az egyetemet saját hallgatói előtt. 

Ám ha a képviselet nem működik, sőt egyenesen diszfunkcionálissá válik, akkor élünk a felháborodás jogával. Stéphane Hessel nemrégiben magyarul is megjelent kis pamfletjében (Háborodjatok fel!) úgy fogalmaz, hogy a felháborodás: a társadalmi ellenállás mozgatórugója. Ennek jegyében tehát a politikum más eszközeihez kell nyúlni, vagyis az erőszakmentes polgári engedetlenség kelléktárából kell meríteni, mely – a nyugat-európai tapasztalatokból kiindulva – a felsőoktatás esetében az egyetem elfoglalása, megbénítása szokott lenni.

Az elfoglalt tanszékek, intézetek, laboratóriumok, sőt könyvtárak ebben az esetben a diákok felügyelete alá kerülnek, melyet többnyire olyan előadókkal, témákkal, workshopokkal töltenek be, melyek az aktuális politikai, egyetempolitikai kérdéshez kapcsolódnak. Kérdés persze, hogy Magyarországon, a biztonsági őrökkel biztosított terek esetében működőképes-e ez az alulról szerveződő, részvételen (és nem képviseleten) alapuló bázis-demokratikus modell? Az ilyen kérdésekben ugyancsak álszemérmes magyar politikai kultúra rögtön suta sztereotí-piákkal szokott élni („szétverik az egyetemet!”) – ennek oka: a félelem.

Élünk a gyanúperrel, hogy nem elsősorban az épület állagát féltik, mint inkább a maga értelmére támaszkodó egyetemi hallgatóságtól tartanak. Attól, hogy direkt módon (rossz) véleményt formálnak, hogy – adott esetben – kimozdítják a közös ügyek elintézési módját a megszokott, kényelmes mederből. Mert egyeztetni, egyezkedni, érvelni, meghallgatni, konszenzust kialakítani sokkal nehezebb, fáradságosabb, mint tollvonással, autoriter módon dönteni. A Hallgatói Hálózat eminens céljának tartja, hogy újra és újra tudatosítsa azt az elfeledett evidenciát az egyetemi hallgatók-kal és oktatókkal, hogy joguk és lehetőségük beleszólni a saját életükbe, vagyis annak a környezetnek az alakításába, mely éveken keresztül formálja, alakítja, oktatja őket. Másképpen fogalmazva tudatosítanunk kell, hogy az egyetemi polgár: gondolkodó és cselekvő politikai szubjektum. Ennek tevőleges részét azonban nem a passzív képviseletben, hanem az aktív és direkt cselekvésben látja a HaHa.

A demokrácia fáradságos dolog, ám a Hallgatói Hálózathoz beérkező érdeklődő levelekből az derül ki, hogy komoly igény van erre a „fárasztó”, „időigényes” látásmódra Magyarországon. A HaHa jelenlegi, hálózati formájában mikroszinten elsősorban ennek a megnyilatkozó igénynek óhajt formát, keretet adni, melyet újonnan érkező tagjaink és alszervezeteink fogunk tartalommal megtölteni, míg általánosabb, politikai szinten közösséget vállal a demokrácia értékeinek megőrzéséért (október 23-i tüntetés), vagy a szociális jogok megnyirbálása elleni demonstráción (október elsejei megmozdulás). Napilapi hír, hogy tagjaink egyike, Polgár Dóra profi politikusi pályafutást választotta a bázis-demokratikus, önigazgató civil kezdeményezésünk helyett. Távozása fájó pont, de a Hallgatói Hálózat kitart eredeti éthosza mellett, s tovább végzi munkáját: a küzdelem folytatódik.

2011.11.16. 13:55 sokkishal


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr283387164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc