Mi kell a szabadsághoz? Mihez kell a szabadság?

A szabadságot - legyen az egy egyén vagy egy nép szabadsága - sokan célként ragadják meg; pedig a szabadság "csak" egy eszköz, a boldogság elérésének egyik rendelkezésre álló eszköze. Alighanem a leghatékonyabb. A boldogságunk elérését szolgáló saját erőfeszítéseink ugyanis rendszerint nagyságrendekkel hatékonyabbak, mintha egy külsődleges erő működésére bíznánk magunkat, elvégre nekünk van meg a legmegbízhatóbb (bár nem feltétlenül tökéletes) tudás arról, hogy mi tenne minket boldoggá, és az indítékunk arra, hogy ezt a tudást használjuk is - míg a külső erőnek más motivációi lehetnek (pl. birtokosainak saját boldogsága). Végső soron a szabadság az az állapot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a kétféle tudást követve cselekedjünk. Hogy ez az állapot előállhasson, annak kétfajta feltétele van: az egyik korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, a másik pedig korlátozottan.

A szabadság korlátlanul hozzáférhető összetevői azok, amelyekből, ha neked több van, másoknak nem lesz kevesebb. Ezeknek a többsége klasszikus "kötőjeles szabadság". Szólás-, véleménynyilvánítás-, világnézeti, gyülekezési. Az identitásképzés olyan elemei, mint az etnikai, politikai, vallási és szexuális. Vagy éppen a független igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és a politikai részvétel szabadsága. Ezekre nézve gyakorlatilag nincs érvényes indok, ami jogossá tehetne egy korlátozási igényt (kivéve talán a katonai és a titkosszolgálatok működésével kapcsolatos információkhoz való hozzáférés korlátozását, ami világunkban egyelőre elkerülhetetlen), pláne azon esetekben, amelyek nem is állnak az egyén teljes irányítása alatt (beleértve akár a világnézet kialakítását is, melynek alapjait gyermekkorban határozza meg a külső behatások olyan özöne, amellyel szemben még nem tudunk sok kritikai érzéket szegezni). Általában idetartoznak az önrendelkezés szabadságának olyan tényezői is, mint az élethez és a méltósághoz való jogok (amelyek csak mások védelmében és a megszabott törvényi keretek között korlátozhatóak, ha erre szükség van, pl. bűnözők és veszélyes őrültek esetében), illetve a munkaerőnkkel való szabad rendelkezés. A legfontosabb tényező mentalitásbeli - hajlandónak kell lenned arra, hogy kiállj a jogaidért. Ha nem akarsz (vagy nem tudsz), rabszolga maradsz egészen addig, amíg valaki más ki nem vívja neked a jogaidat (ha akad ilyen ember). Bármiféle elnyomás legjobb táptalaja a beletörődés.

A szabadság összetevőinek másik feléből a többi személy annyiban részesedik, amennyit te hagysz nekik - mint a torta: ha elveszed a negyedrészét, a többieknek összesen a háromnegyede marad. Ezeket a korlátos szabadság-összetevőket úgy kell elosztanunk, hogy minél több embernek minél több jusson. A büntetőtörvénykönyvek nagy része azokat a tetteket sorolja fel, amelyek az általában fennálló cselekvési szabadság alól kivételt képeznek, mert végrehajtásuk aránytalan sérelmet okoz másoknak. De nem csak a béke,  biztonság és a cselekvési szabadság ilyen korlátos feltétele a nagybetűs Szabadságnak. Ide kell tartozniuk az anyagi javak közül azoknak is, amelyek a méltó élethez szükségesek. Ezek egy része munka nélkül is felhasználásra kész, mint a földterület és a levegő oxigénje; másokat csak közös erőfeszítéssel hozhatunk létre - ilyen a táplálék, illetve lakásaink és eszközeink. Végül egyes szolgáltatások, mint az oktatás és az egészségügy, csaknem kizárólag emberi munkából állnak, elhanyagolható anyagi ráfordítással - a szolgáltatás lényegét nem a felhasznált eszközök adják, hanem a tudás arról, hogy ezek közül mikor, melyiket és hogyan kell alkalmazni. 

A politikai ideológiák közötti legfőbb törésvonal itt, az anyagi javak elosztásának kérdésében húzódik. Ezekben ugyanis tárgyiasult munkaerő rejlik, amely felett, mint fentebb kimutattuk, elvileg annak kellene rendelkeznie, aki azt belefektette; másrészt pedig ezen javak némelyike nélkülözhetetlen életfeltétel, amelyet emiatt úgy kellene elosztani, hogy mindenki részesülhessen belőle. Ma a tulajdon szabadsága élvez elsőbbséget. A magam részéről viszont ebben a kérdésben Robespierre-rel tartok, aki szerint a szabadság illúzió ott, ahol az emberek egyik csoportja büntetlenül éheztetheti a másikat. Az éheztetés mellé nagyon szívesen odateszem a kilakoltatást, a tudáshoz jutás korlátozását, és végső soron az olyan gazdasági körülmények létrehozását is, amelyek között két választási lehetőség közül az egyik a munkanélküliség, a másik pedig az olyan terhelő foglalkoztatás, amely mellett a dolgozónak már nem marad ideje-energiája kultúrához és tudáshoz jutni, a társadalmi problémákat vitatni, de még a saját gyermekeivel törődni sem.

Ha egyszerre akarjuk mind a munkaerő feletti rendelkezést, mind pedig a szabadság anyagi feltételeinek a megfelelő elosztását, akkor (az átmeneti és tűzoltás jellegű intézkedések után, mint az adóztatás és a központi újraelosztás egy alkalmas szintjének beállítása) azt a kérdést kell feltenni, hogy hogyan kerültek az utóbbiak előállításához szükséges természeti feltételek - az étel és a faanyag megtermeléséhez szükséges földterület, illetve a többi használati tárgy anyagát képező ásványi anyagok - magántulajdonba. Ezek a dolgok millió évekkel az ember létrejötte előtt ott voltak már, nem kellett munkaerő az előállításukhoz, és ugyanúgy állt rendelkezésére az emberiség minden egyes egyedének, mint a napfény (amely remélhetőleg hamarosan szintén termelőerővé fog válni). És ennek megfelelően mindenki többé-kevésbé szabadon használhatta is őket egészen addig, amíg meg nem jelent egy állam - lényegét tekintve egy olyan cég, amelynek fő termelőeszközei fegyverek -, és erőszakos önkénnyel, fegyverrel és  fenyegetéssel nem ragadta magához az adott terület és az alatta lévő ásványkincsek kizárólagos tulajdonjogát. Lényegét tekintve ez ugyanolyan abszurd és erőszakos támadás, mintha adót szednének a bőrünket érő napfény után (nem akarok ötleteket adni). Aztán az így megszerzett javakat - lopott holmit! - a monarchikus vagy köztársasági állam (egyre megy) megfelelő ellenszolgáltatásokért kiadta más társulásoknak, illetve magánszemélyeknek.

Ha a földterület és a nélkülözhetetlen szükségleti cikkekhez való ásványkincs közösségi tulajdonban van, akkor viszont egyszerre áll fenn mind a munkaerővel való szabad rendelkezés (amit egyénileg, piaci alapon bocsáthatunk mások rendelkezésére, vagy megtarthatjuk magunknak), mind pedig a létfeltételekhez való egyenlő hozzájutás (velük közösségileg rendelkezünk, illetve arányosan elosztandó ellenértékért bocsátunk egy vállalkozó rendelkezésére). Az így létrejövő rendszerben az erőforrások igazságosan állnak rendelkezésre mindenki számára, megszüntetve a mesterséges nélkülözést. Ez a szabadság legfőbb ma hiányzó feltétele.

Cseri Benedek

A cikk a szerző véleménye, nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.

2014.03.16. 14:00 sokkishal2


Szólj hozzá!

Címkék: vélemény március 15

Szabad, mint a madár?

A szaba200215_1715551252534_5801652_n.jpgdság legalább olyan nehezen meghatározható fogalom, mint a szerelem, vagy a boldogság. Mi az, amire először eszembe jut, ha arra gondolok, mi az, hogy szabadság? Két dolog: azt tenni, amit én szeretnék és a repülés. Talán ami közös ebben a kettőben, az a korlátok nélküliség. Nem véletlenül a madár a szabadság szimbóluma, nekik megadatik az, ami nekünk soha nem fog: úgy létezni, hogy csak a saját ösztöneik szabnak nekik határt.


A mi, emberi életünkben ez a teljes szabadság soha nem lesz elérhető, de azért megpróbálhatjuk megközelíteni. Mindenki másképp igyekszik a szabadsága felé, van, aki a pénzben látja, mások a természetben keresik. Van, akinek a családjában vagy a párjával találja meg a szabadság érzését, de azt hiszem, a legközelebb mégiscsak egymagunkban lehetünk hozzá. Magam részéről pontosan tudom, mikor érzem magam a legszabadabbnak. Lehet, hogy giccses lesz, de azért leírom. Van egy nagyon szép völgyben egy hosszú mező, ahova időről időre ellátogatok a lovammal. Ilyenkor csak a nyakába dobom a szárat, széttárom a karjaimat és elindulunk. Abban a tempóban megy, ahogyan szeretne, többnyire olyan sebességgel, amikor már könnyes lesz a szemem a széltől, már-már olyan érzés, mint a repülés lehet. Na, ameddig a mező végére nem érünk, nekem az a teljes szabadság. Szerencsém van, száz százalékig bízhatok a lovamban, ismerem minden mozdulatát, mi így, együtt vagyunk szabadok.


Az az emberek világában a legritkább esetben van így, ami leginkább korlátozza a szabadságunkat, azok az embertársaink. Megszabjuk egymás határait az egészen jelentéktelen helyzetektől kezdve, mint a reggeli tömeg a buszon, egészen odáig, hogy néhány ember azt gondolja, határozhat más emberek életéről, haláláról. Függünk egymástól, nem élhetünk egymás nélkül, de együtt élni nagyon nehéz. Kezd kicsi lenni nekünk ez a bolygó, de ahogy az emberiséget ismerem lehet, hogy univerzum is kicsi lenne. Mindenesetre azt gondolom, úgy kellene élnünk, hogy megtaláljuk a szabadságunkat, úgy, hogy közben a lehető legkevésbé korlátozzuk másokét. Gondoljuk végig, hány ember szabadsága van a kezünkben és hány embertől függ a miénk. Főnökök, alkalmazottak, szülők, párok... minden irányban határok között élünk, kérdés, mit kezdünk a határainkkal és milyeneket falakat állítunk mások elé. Fizikai korlátaink, legyen az a testünk, a távolság vagy a gravitáció, sokkal könnyebben leküzdhetők, mint azok, amiket egymás köré vonunk. Ott végződik a mi szabadságunk, ahol a társainké elkezdődik. Lehet, hogy idealista vagyok, de azt hiszem, ha képesek lennénk több teret adni egymásnak, azzal nem kevesebb lenne a hely ebben a világban, hanem éppen ellenkezőleg - talán együtt lehetnénk szabadok.

Somló Eszter

A cikk a szerző véleménye, nem a Hallgatói Hálózat álláspontja.

2014.03.16. 09:00 sokkishal2


2 komment

Címkék: vélemény március 15

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc