Fischer Iván: vonzó álláslehetőségek esetén itthon maradnának a legtehetségesebbek

Múlt hétvégén Fischer Iván meghívására nagyjából 30-an részt vehettünk a Midnight Music koncerten, ahol szuperül éreztük magunkat, majd kb. fél 3-ig beszélgettünk. Egy - főleg a röghöz kötésről szóló - interjút is csináltunk a nemzetközi hírű karmesterrel, amit itt olvashattok.

HaHa: A kormány szerint a közpénzen taníttatott hallgatók erkölcsi kötelessége, hogy magyarországi munkavállalással fizessék vissza az adóforintokat a közösségnek. Ön mit gondol a hallgatói szerződésről?

Fischer Iván: Ez a kérdés személyesen érint, mert évtizedek óta azon dolgozom, hogy Magyarországon tartsam a kiemelkedően tehetséges muzsikusokat. Elemi érdekünk ez, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar a világ élvonalába tartozik, és meg kell fordítanunk azt a trendet, hogy sokan a legjobbak közül külföldre szerződnek. Természetesen nem mindenki, mert ez elsősorban érzelmi döntés. Van, akit családi szálak kötnek erősebben Magyarországhoz, van, aki máshol nem tudja elképzelni az életét. Azokat, akik mindenképpen itthon maradnak, nem befolyásolja egy esetleges hallgatói szerződés, mert amúgy se mennének el. Azt kell megvizsgálnunk, hogy mi van azokkal, akikben megvan az érdeklődés és a képesség is, hogy a nemzetközi versenyben mérettessék meg magukat.

582387_571606852853077_930115189_n.jpg

2013.01.15. 22:06 chanimano


29 komment · 1 trackback

Címkék: interjú zenész művészet fischer iván

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc