A kormány folytatja ködösítést, a diákok folytatják a tiltakozást - Részsikerek garancia nélkül

A kormány mai bejelentése szerint a felsőoktatásban az állam által finanszírozottan felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyi 55 ezernél, a pontszámokat ennek megfelelően fogják meghúzni. Értetlenül állunk a bejelentés előtt, hiszen pár napja a miniszterelnök eltörölte a keretszámokat, most pedig mégis a felvehető hallgatók számát állapították meg. A tényt, hogy a kormányzat végre a diákok követeléseinek teljesítése irányába indult el, üdvözöljük. Azonban a kormány továbbra sem tud garanciát adni az ígéretére, nem tudják megmondani, hogyan oszlanak majd el ezek a helyek az egyes szakok között. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy változatlanul úgy tűnik, a közgazdász és jogász képzésekre nem jut államilag támogatott hely.

Üdvözöljük a többszörösen előnytelen részösztöndíjas konstrukció eltörlését, azonban továbbra is követeljük, hogy a keretszámokat az érintettek bevonásával és egyetértésével határozzák meg. A beígért plusz 24 milliárdba beleszámítanak a PPP konstrukciók és az EU-s pályázatok, amelyek nem fordíthatók oktatásra, ezek beruházási, fejlesztési pénzek, ezzel a forráskivonás problémája nincs megoldva. A normatív támogatás ebben a helyzetben 10 480 hallgatóra szól, míg az állam 55 ezer embert kiván felvenni. Ugyanakkor a fenntartói, kutatási és hallgatói juttatások továbbra is szűkülnek. Ezek az intézkedések csődbe juttathatnak számos magyar egyetemet.

A Hallgatói Hálózat követeli, hogy a kapkodás és ködösítés helyett a kormány egyeztetéseken alapuló, átfogó reformmal javítsa a felsőoktatás helyzetét. A ma bejelentett új döntések kialakításában nem vettek részt az érintettek: se az oktatók, se a rektorok, se a diákok képviselőivel nem egyeztettek. Ne állítsák, hogy teljesítették a követeléseinket, mert ez számos ponton hazugság! A kizárólag Fehéroroszországban létező röghöz kötés eltörlésére továbbra sem mutatkozik kormányzati szándék. Nem látszik a forráskivonások leállításának, a hátrányos helyzetűek segítésének szándéka. Arra sincs garancia, hogy minden szakon lesznek államilag finanszírozott helyek. Így a ma bejelentett változtatások, ha meg is valósulnak majd, csak részsikert jelentenek számunkra.

A Hallgatói Hálózat ezért továbbra is sztrájkra, tiltakozásra hívja fel az érintetteket. Szerda délután a vidéki városok mellett Budapesten, az MTA előtt 4 órakor kezdődő, gimnazisták által szervezett tüntetésen és felvonuláson is részt veszünk.
Gyertek el ti is, ott találkozunk!
https://www.facebook.com/events/511683732196449/

2012.12.19. 14:46 sokkishal


83 komment · 2 trackback

Címkék: közlemény keretszámok középiskolások hoffmann rózsa felsőoktatási törvény

Sztrájkfelhívás és fontos infók a szerdai tiltakozásokról - ADD TOVÁBB!

Tünt.jpg

Az elmúlt másfél hét történelmi pillanatai nem értek véget: az országos diáktiltakozásoktól megrettent kormány kommunikációs trükkökkel próbálkozik, és egyik ötletet a másikra halmozva próbálja menteni a menthetetlent. A hétfői többezres budapesti és folyamatos vidéki tiltakozások után a diákok a felsőoktatás szétrombolása elleni tiltakozásul december 19-én szerdára sztrájkba hívnak minden oktatásban érintettet és szimpatizánst!

A hétfői fórum felhívása videón: http://www.youtube.com/watch?v=Mv5610hmJlg

Hívd meg ismerőseidet az országos sztrájk eseményére: https://www.facebook.com/events/123598304469291/

Orbán Viktor romkocsma pr-ja után Balog Zoltán miniszter kedden álkonzultációra hívta a hallgatói szervezeteket, a Rektori Konferencia és a pedagógus szakszervezetek azonban kiálltak követeléseink mellett. A szerdai sztrájkot többek közt az Oktatói Hálózat is támogatja. Arra hívunk fel minden diákot, tanárt, oktatót és érintettet, hogy szerdán reggeltől tagadja meg a munkavégzést, tiltakozzon oktatási intézményeiben és városa utcáin. Budapesten délután 4-kor menjünk ki a gimnazisták tüntetésére az MTA elé (Lánchíd, pesti hídfő): https://www.facebook.com/events/511683732196449/ !

Az iskolai tüntetések jogi oldaláról itt olvashatsz: http://bit.ly/VO20pu

Így szól a Felsőoktatási Egyeztető Fórummal meghozott 6 pontunk:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
2. Követeljük, hogy legalább 44.000-en kezdhessék meg állami ösztöndíjas formában felsőfokú tanulmányaikat!
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba!

2012.12.18. 21:47 sokkishal


42 komment · 4 trackback

Címkék: sztrájk keretszámok hoffmann rózsa felsőoktatási törvény

A Hallgatói Hálózat és fórum 5 + 1 pontja

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

 

A tiltakozást addig folytatjuk, amíg követeléseink nem teljesülnek!

1. Az oktatási kormányzat jelenlegi döntéseit gúny reformnak nevezni. Ami folyik, azt rombolásnak hívják. Új, a magyar társadalom hosszú távú igényeit és érdekeit szem előtt tartó oktatáspolitikára van szükség mind a közoktatás, mind a felsőoktatás szintjén. Követeljük, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, és követeljük, hogy az oktatás jövőjét érintő döntéseket az érintettek bevonásával hozzák meg!

2. Az összes képzési területen központilag meghatározott keretszámok kizárólag a kormány felsőoktatást illető homályos elképzeléseit tükrözik. A keretszámok év közbeni módosítgatása lehetetlen helyzetbe hozza a felsőoktatásba jelentkezőket, fittyet hány sok középiskolás sokéves kemény munkájára és álmaira. Csak a felső 10480-nak lesz elérhető az ingyenes felsőoktatás, ami megszűnteti a társadalmi mobilitást. Pedig a minél szélesebb körű felsőoktatás az egész ország érdekét szolgálja, mivel míg a teljes lakosság körében 11%-os a munkanélküliség, a diplomások között ez az arány csak 4%. A keretszámok drasztikus csökkentésével a kormány szembemegy az ország korábbi, nemzetközi megállapodásban rögzített célkitűzésével, mely 40 százalékra emelné a diplomával rendelkezők arányát. Követeljük, hogy minden képzési területen legyen államilag támogatott hely, hogy ne diszkriminálják az intézményeket azzal, hogy a csak bizonyos intézmények képzéseit támogatják, hogy a végleges keretszámokat legalább egy évvel a felvételik előtt tegyék közzé, valamint követeljük, hogy legalább annyi államilag finanszírozott férőhely legyen a felsőoktatásban, mint 2011-ben volt! Követeljük, hogy a változtatások előtt két és fél évvel kezdjenek tárgyalást a keretszámok átírásáról.

3. Az állam olyan mértékben von el forrásokat az oktatási intézményektől, hogy az már nem csak a működőképességet veszélyezteti, nem csak a minőséget rontja, de intézmények ellehetetlenülésével, teljes megszűnésével is fenyeget. Nem fogadjuk el, hogy a kormány a gazdasági válsággal indokolja ezeket a kivonásokat, miközben látjuk, hogy ezeknek a pénzeknek a többszöröse millió és egy helyen ömlik ki a rendszerből, nem ritkán szűklátókörű személyes preferenciák által irányítva. A köz- és felsőoktatás minősége és a minél szélesebb körű képzés az ország jövőjének egyik záloga.Követeljük, hogy az elvett pénzeket adják vissza és az oktatás színvonalának javítása érdekében nyújtsanak többletforrásokat az intézményeknek!

4. Nem látjuk értelmét és felháborítónak tartjuk, hogy adminisztratív eszközökkel itthon tartják a diplomásokat. A hallgatói szerződés a személyes szabadság korlátozása. Ettől nem a foglalkoztatottság, hanem az elégedetlenség fog nőni. Ez a szabályozás szembemegy az Európai Unió szabad munkaerőáramlásról vallott elveivel. Követeljük a hallgatói szerződés eltörlését!

5. A kormány egyre kisebb döntési szabadságot hagy meg az egyetemeknek, a rektorokat gúzsba köti a pénzügyi kényszerekkel. A gazdasági döntésekért felelős kancellárok kormány általi kinevezése az egyetemi autonómia súlyos megsértése. A kancellárok a példátlan forráskivonások miatti leépítések és intézménybezárások központilag vezérelt végrehajtói lesznek. Úgy gondoljuk, hogy az egyetemeknek biztos anyagi háttérrel, a mindenkori kormányzat önkényes döntéseitől törvényileg védett, szakmailag és anyagilag független, választott vezetőkkel kell működniük. Követeljük az egyetemi autonómia tiszteletben tartását!

+1: Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy az alsóbb osztálybeli családoknak is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.

A kormányzat eddig galád módon nem csak minket hagyott ki teljesen a döntési folyamatokból, de már az érintett szakmai szervezetekkel és testületekkel sem egyeztet. Ezért úgy érezzük, radikális módszerekkel kell nyomást gyakorolnunk a döntéshozókra. Tiltakozó akcióink sorozatát addig nem fogjuk abbahagyni, míg a kormány meg nem hallgat minket, és nem teljesíti követeléseinket. Nem alkuszunk meg, lefektetett elveinkhez hűek maradunk.

Hallgatói fórum 

Budapest 2012.12.10.

2012.12.11. 11:58 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: sztrájk keretszámok esemenyek hoffmann rózsa hallgatoi forum

Hangulatjelentés

-Milyen a hangulat tifelétek?
-Hááát...azt olvastam, kitűnő.
-Hol olvastad?
-A hangulatjelentésben.
-Akkor biztos kitűnő!


Péntek este van, a Cirko-Gejzír mozi nagyobbik termében épp a zágrábi egyetemfoglalásról szóló Blokád" című filmet vetítik. A leghátsó sorban ülök (merengek a félhomályban), és a horvát diákok küzdelmét figyelem. Annyira ismerős a helyzet, s mégis távolinak tűnik az egész. Pedig nem Kanadáról, vagy Chiléről van szó.
Zágrábtól a magyar határ csak egy óra kocsival, Budapest három és fél (vonattal hat, ezt az utat stoppal kb. egy délután alatt meg lehet tenni). 350 km. Sem időben, sem térben nem nagy távolság. 800 év közös történelem, s valószínűleg a horvát demokratikus kultúra is ugyanúgy megszenvedte a majd félévszázadnyi államszocializmust, mint a miénk. A film utáni beszélgetésből az is kiderül, hogy küzdelmük során hasonló problémákkal szembesültek, mint mi: helyenként cinikus médiával, az ügyben érintett politikusok mellébeszélésével, cselekvésképtelen hivatalos érdekképviseleti szervekkel. Bár eredeti célkitűzésüket, az ingyenes felsőoktatást nem sikerült elérniük, mégis, akcióik hatására Horvátországban olyan felsőoktatási törvényt hoztak, mely messze igazságosabb, mint a jelenlegi és az ezt megelőző magyarországi rendszer volt. Csak a példa kedvéért: az első év mindenkinek ingyenes, akit felvettek, utána pedig csak azok fizetnek, akik nem tanultak elég jól. Véleményem szerint egy ilyen, a hallgatók tudása alapján szortírozó rendszer, mely mindenki számára megadja a lehetőséget, hogy bizonyítsa szorgalmát és tehetségét, a felfelé való társadalmi mobilitás igazi záloga. Szemben a jelenlegi magyarországi rendszerrel, mely a legjobban teljesítők egyre szűkebb rétegén túl csak azok vehetnek részt a felsőoktatásban, akik képesek kifizetni a többszázezres (van, ahol az egy millió forintot is meghaladó!) költségtérítésnek vagy részösztöndíjnak csúfolt tandíjat. 

Tehát a horvátoknak a hangjuk hallatásán túl is sikerült valami nagyot elérniük. Mi mit csináltunk rosszul?

Lelkes zágrábi “kollégáinkat”  hallgatom, s közben lepörögnek előttem az év eseményei: ahogy felfelé futunk az ELTE ÁJK lépcsőin, nyomunkban több száz emberrel, azt skandálva, hogy az Egyetem a miénk!”, a fórum, ahol hangot adunk követeléseinknek és nemet mondunk Hoffmann Rózsának, a márciusi nap, amikor forradalmi hangulatban bevonulunk a SOTE rektori hivatalába, és egy maroknyi emberrel bent töltjük az éjszakát, hogy így gyakoroljunk nyomást a szenátusra Schmitt Pál ügyében. És kiráz hideg. Még semminek sincs vége. Épp, hogy csak elkezdtük! Ez még csak a kezdet!

                                             Fénykép forrása: index.hu

Tudjátok mi a legjobb az egészben? Hogy a film után nem csak én gondoltam így. Persze hetek, sőt hónapok óta a levegőben lógott a csináljunk már végre valamit”-hangulat, mégis úgy látszik, ez a 90 perc adta meg azt a lökést, amire eddig mindenki várt. Hirtelen felpörögnek az események, és két héttel a film vetítése után már egy egészen vegyes, ám nagyrészt ismerős társaságban találom magam. Szociológia, kulturális antropológia, nemzetközi kapcsolatok, történelem, filozófia, genetika és informatika szakos hallgatók ülnek körülöttem, és a felsőoktatásról beszélgetünk.

Elegünk van. Elegünk van a keretszám csökkentésekből. Elegünk van a hallgatói szerződésből. Elegünk van a felsőoktatást érintő milliárdos elvonásokból, mellyel az egész ország jövőjét teszik kockára. Elegünk van abból, hogy folyamatosan a válságra hivatkoznak, pedig nagyon is jól látszik, hogy mire szórják el a pénzt!
Persze egymás gondolatainak megismerése nagyon fontos dolog, de mi nem csak beszélgetni akarunk, hanem végre tenni is valamit! Ezért döntöttünk úgy, hogy összegyűjtjük a környezetünkben lévő hasonló gondolkodású hallgatókat és oktatókat és, heti rendszerességű találkozókon, fórumokon beszéljük meg, hogy mégis hogyan szervezhetnénk meg egy, a horvátokéhoz hasonlóan sikeres tiltakozást. Ezek kicsi, de nagyon fontos lépések egy olyan folyamatban, melynek célja a jelenleginél és az ezt megelőzőnél igazságosabb és hatékonyabb felsőoktatási rendszer.
Egy olyan törvény, melyet nem a pillanatnyi politikai akarat diktál, hanem olyan hozzáértő független szakemberek készítenek el, akik megértik, hogy a válságból kivezető út, sőt országunk jövője az oktatáson múlik, nem pedig a rövtávú költségvetési sikereken.
Társaságunk most még csak egy lassan, de biztosan növekvő kör. Remélem, ahogy telnek a napok, majd elmondhatom, hogy csak egy a sok közül. Mert egy igazán hatásos akcióhoz viszont tömegekre lesz szükség, és ezért, miután elolvastátok ezt kis hangulatjelentést, nézzetek és kérdezzetek körbe, beszélgessetek hallgatótársaitokkal és oktatóitokkal, aztán válaszoljátok meg nekem a kérdést:

                        Milyen a hangulat tifelétek?
 

2012.11.25. 20:25 zsoltiuszprime


Szólj hozzá!

Címkék: horvátország sztrájk keretszámok hoffmann rózsa felsőoktatási törvény hallgató?

Hálózatok összefogása

Ma délután, a három hálózat (az Oktató Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Hallgatói Hálózat) egy jelképes bizonyítvánnyal együtt átadta az egész éves oktatáspolitikai értékelésünket az Emberi Erőforrások Minisztériumában Hoffmann Rózsának. Az  értékelést elküldjük az Európai Bizottság magyarországi képviseletének, illetve az Európai Bizottság oktatási biztosának is.

A HAT, az OHA és a HAHA közös oktatáspolitikai helyzetértékelése.doc

Bizonyítvány.pdf

Itt pedig az eseményről készült Index videó és HVG cikk!

2012.06.14. 19:01 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: eu esemenyek halozat hoffmann rózsa

A Hallgatói Hálózat állásfoglalása dr. Hoffmann Rózsa megkeresésével kapcsolatban

A Hallgatói Hálózat február 15-i tüntetését megelőző este, Dobi Ágnes, dr. Hoffmann Rózsa államtitkár asszony sajtóreferense az alábbi információt juttatta el hozzánk: A szaktárca elolvasta a Hallgatói Hálózat szakmai állásfoglalását, s erre a tüntetésen államtitkár asszony reagálni szeretne. A megkeresést nagyon megtisztelőnek tartjuk, ugyanakkor az alábbi nyilatkozatot adjuk ki.
A felsőoktatási törvényt a parlament elfogadta, a rendeleteket a kormány kiadta, melynek következtében a magyar társadalmat kész helyzet elé állították. Több helyen elmondtuk, hogy a felsőoktatás átalakítását szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül elképzelhetetlennek tartjuk, ám a kormányzat sem a szakmai szervezetek, sem az érintettek felvetéseire érdemben nem reagált. A társadalmi párbeszédre a törvény elfogadása előtt kellett volna lehetőséget teremteni; az egyeztetés nélkül elfogadott törvény elleni tüntetés nem a megfelelő helye és ideje annak, hogy államtitkár asszony kifejezze egyet nem értését szakmai anyagunkkal kapcsolatban. A fenti okokból dr. Hoffmann Rózsa megkeresését nem áll módunkban teljesíteni.
A Hallgatói Hálózat az egyeztetés egyetlen lehetséges módjának azt tartja, hogy a társadalmi párbeszédet kiterjesszük a szakmai és civil szervezetekre, a szakértőkre és az érintettekre. Ennek azonban az a feltétele, hogy a jelenleg hatályos felsőoktatási törvényt és a keretszámokat tartalmazó rendeletek végrehajtását a kormány mielőbb felfüggessze, hogy értelmet nyerjen az egyeztetés; hívjon össze felsőoktatási kerekasztalt, melyben a politikai pártok mellett független szakértők, civil szervezetek és érdekképviseletek is döntési jogot kapnak. Mindez ne zárt ajtók mögött történjen, hanem a média jelenlétében.
Úgy véljük, hogy a felsőoktatás szerkezete, minősége rövid és hosszabb távon is meghatározza Magyarország fejlődését, így a róla való érdemi egyeztetés hazánk jövőjének záloga.


Hallgatói Hálózat

 

2012.02.15. 01:55 sokkishal


Szólj hozzá!

Címkék: esemenyek hoffmann rózsa felsőoktatási törvény

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc