Minisztériumi vezetők szégyenlistája

Balog Zoltán - emberi erőforrás miniszter

- a tárcáját érintő elvonások legnagyobb hányadát az oktatásra terhelte
- látszategyeztetéseket folytatott az oktatásügy érintettjeivel, a rektorokat egymásnak ugrasztotta
- folyamatosan átveri tárgyalópartnereit és a közvéleményt: az egyetemek, főiskolák nem kapták meg a pénzüket, a HÖOK-kal kötött részmegállapodást nem tartotta be, a hallgatók 6 pontja sem teljesült
- a szenátusi döntéseket önkényesen felülírva rektorokat nevez ki az intézmények élére, ezzel megsértve az egyetemi autonómiát
- törvénymódosítással legalizálta a szegregációt, felzárkóztatásnak csúfolva azt

balog_orban.jpg

2013.05.31. 10:50 tfm


46 komment

Címkék: szégyenlista emmi

A Hallgatói Hálózat aktivistái politikai pályára léptek

Sajnálatos módon ma reggel 10 órakor beszüntette munkáját a 2012-ben átkeresztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrás-kivonási Minisztérium mindeddig rettenetesen végezte a munkáját.

emmiugyfelszolgalat.jpg

Köszönjük a Stadionépítésért Felelős Államtitkárság, a Forráskivonó Államtitkárság, a Békemenetért Felelős Államtitkárság, a Agitációs és Propaganda Államtitkárság, Népbutító Államtitkárság a Szegregációért Felelős Államtitkárság, a Rezidenstörvényért Felelős Államtitkárság és a Párválasztóért Felelős Államtitkárság áldozatos munkáját!

A mai napon, mint felelős állampolgárok elbocsájtottuk a minisztérium vezetőit, felelősségre vonva őket eddigi döntéseikért. A minisztérium további dolgozóit pedig felkértük arra, hogy segítsenek megszervezni az új minisztériumot, amely nem a kormány agymenéseinek, hanem az állampolgárok érdekeinek megfelelően működik a továbbiakban. 

Az elbocsájtásokat követően a Minisztérium előterében megnyitottuk Ügyfélszolgálatunkat, ahol várjuk az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslataikat a minisztérium további működésére vonatkozóan.

A minisztériumi vezetés elmozdításának szükségességének pontos okait, viselt dolgaikat június 2-án, vasárnap szakszervezetek és civil szervezetek képviselői tárják a nyilvánosság elé. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett tüntetés 14 órakor kezdődik az Eötvös szobornál, innen vonulunk át a Szalay utcai elé, ahol összegezzük az elmúlt évek kormányzati ballépéseit és felvázoljuk az oktatás helyrehozásának lehetséges módjait.

 

Várunk minden érintettet és szimpatizánst, álljunk ki közösen az oktatásért, Magyarország jövőjéért!

https://www.facebook.com/events/109083842633510/

 

2013.05.31. 10:34 tfm


3 komment

Címkék: emmi

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc