Gondolatok a 19. Pride kapcsán

A Budapest Pride-on a HaHa eddig szervezeti szinten nem vett részt, de az idei meneten több aktivistánk is önkéntesként dolgozott. A következőkben egyikőjük gondolatait olvashatjátok. 

Blogposztjainkban igyekszünk minél több nézőpontot és véleményt megjelentetni, ezért készülünk még két bejegyzéssel, az egyik jóval kritikusabb nézőpontból értekezik a Prideról, mint a most következő poszt, a másikról csak annyit mondok: Nemzeti Zoknik. 

pride.jpg

1. rész: Szégyen és fájdalom

A szombati Pride sok negatív és pozitív dolgot is adott - először a negatívakat írom meg, aki akarja, olvassa el - ha nem is teszi meg senki, legalább is magamnak hagyok valamiféle emlékeztetőt szombatról.

Előrebocsátom, hogy voltam párszor már önkéntes különféle tüntetéseken párszor - nem akarok többnek tűnni, mint ami vagyok, mindannyiszor leginkább a "talpas" szerepét játszottam el. Ez persze nem zárta ki sosem, hogy a helyzetnek megfelelően gondolkozzak, és ha kell, önállóan cselekedjek. Arra számítottam előre, hogy "terelgetnem" kell embereket - ezért is jelentkeztem önkéntesnek. Azonban arra semmiképpen sem tudtam felkészülni, hogy mi lesz, ha megkérdezi valaki, hogy miért kell pontosan terelnem őt. Miért nem lehet később csatlakozni a menethez? Miért nem lehet szabadon elhagyni azt? Miért kell a végén várakozni a kiengedésnél?

És a válasz a legtöbb esetben ugyanarra mutatott vissza - az ellentüntetőkre, a "csendes többség" közönyére, illetve a néha kifejezetten inkompetens rendőrségre. Aminek persze ugyanaz az alapja pontosan: az egész társadalomban hallgatólagosan jelen levő, konformista, minden eltérő dologtól irtózó mentalitás. De erről később.

Először inkább azokról, leginkább a számomra megalázó helyzetekről szeretnék írni, amikor emberek sokaságának kellett elmagyaráznom, hogy nem biztonságos elmenni a bármiféle véletlenszerű irányba, mivel lehet, hogy ellentüntetőkbe akadnak, akik bizony agresszívak. Arról a három, vélhetőleg amerikai fiatal lánnyal folytatott rövid beszélgetésemről, amikor szemlesütve kellett elmagyaráznom, hogy ha elhagynák az útvonalat, megvernék őket. Arról, amikor egy középkorú, heteroszexuális házaspárt kellett rábírnom, hogy ne akarjanak a Dózsa György úton hazafelé eltávozni a rendőrkordonon át. Amikor kutyával vonulókat kellett figyelmeztetnem, hogy vigyázzanak, mert lehet, hogy petárdával dobálják a menetet. Amikor anarchistákat kellett megkérnem, hogy ne menjenek oda a kamion tetejére felmászó ellentüntetőhöz. Vagy amikor átlagos vonulókat kellett megakadályoznom abban, hogy odamenjenek a kordonokhoz válaszolgatni a bekiabálóknak (holott én is milyen szívesen megtettem volna!).

És legvégül mindegyik közül a legfájdalmasabb feladatról: amikor a ligetből való távozáskor sorban kellett megkérnem a vonulókat, hogy saját biztonságuk érdekben tegyék el a szivárványos zászlóikat. Annál pocsékabb rész nem volt - illetve talán az, hogy a magyarok pontosan megértették ennek az okát.

Szó se róla, nagyon megértő volt mindenki, és meg is köszönték, hogy vigyáztam rájuk. De a lényeg: olyanok miatt érzek most szégyent, akik miatt itt akarom hagyni magam is az országot. Akik engem is gyűlölnek amiatt, ami vagyok - még ha konkrétan ez nem szexuális orientációm, hanem az - általuk megkonstruált - származásom. És a legrosszabb: én is átveszem a kategóriáikat, a "honfitársaim" miatt szégyenkezem, holott a nemzeteket egyértelműen elavult képződménynek tartom. Semmi sem köt össze velük, csak a viselkedésük okán érzett szégyen.

Tökéletes kápó voltam a menetben, a felvonulók pedig illedelmes rabok. Azt tettem, amit felülről helyesnek gondoltam - mintha egy pici Führer állandóan a fejemben lett volna, és instruált volna. És a résztvevők túlnyomó részének a fejében ugyanúgy ott szövegelt ez a Führer, csak talán kicsit halkabban. Kevesen voltak, akik nem hallgattak rám - pedig őszintén szólva sokkal jobban éreztem volna magam, ha nem a rajtam levő sárga mellény szimbolikus hatalma, és a túlélésre kihegyezett ösztönök szabnák meg az emberek viselkedését - akkor talán tényleg "Szabadnak" nevezhetnénk magunkat.

2. rész: Öröm és büszkeség

Ha voltak negatív dolgok is a pride-on, méghozzá - ahogyan az világossá vált számomra, főleg a rendőri felső vezetés inkompetenciája és/vagy ambivalens viselkedése miatt - akkor az is hozzátartozik a képhez, hogy mindezek ellenére mégis talán a legjobb volt az idei a közül a négy közül, amin részt vettem.

Ennek több oka is volt. Egyrészt ott voltak a szervezők - akik elvileg a "főnökeink" voltak. Sokkal nagyobb teher nehezedett rájuk, mint rám, önkéntesre, holott ők is ugyanúgy civil aktivista ideálok mentén csinálták az egészet. Egész nap rohangáltak, egyeztettek, és veszekedtek a rendőrökkel, és állták, hogy folyamatosan őket zargatjuk az állandó információhiány miatt, ami gyakran az egyik legfőbb problémát jelentette.

Másrészt ott voltak az önkéntes társaim. Ahhoz képest, hogy legtöbbjüket nem is ismertem, kiválóan együtt tudtunk dolgozni. Egy blikkre járt az agyunk, ahol kellett, közösen, külön utasítás nélkül cselekedtünk. Ebben a pár órában elég jól megvalósult a "szubszidiaritás" nevű dolog. Ha kellett, futólépésben rohantunk fél kilométert, mire odaértünk egy rázós helyre, csak mert a csoportvezetőnk azt mondta. Ha kellett - és amikor semmi fogalmunk nem volt arról, hogy merre járhat a csoportvezetőnk, vagy mi lehet tőlünk pár száz méterre - együtt oldottunk meg helyzeteket, a józan ész alapján. Senki sem akart közülünk biztonsági őrt játszani, és mindenki nagyon profi módon megőrizte a hidegvérét. Túlsegítettük egymást a holtpontokon, még estefelé is, amikor mindannyiunk bele kilógott, jókat beszélgettünk és viccelődtünk egymással.

És a legfontosabbként az összes közül, ott voltak a felvonulók. Akivel találkoztam csak, kiválóan tűrte a leghülyébb állapotokat is. Amikor az előző részben arról panaszkodtam, hogy milyen - számomra megalázó - kéréseket és tanácsokat kellett adnom, az is hozzátartozik a képhez, hogy mindezeket a résztvevők zokszó nélkül teljesítették, és teljes empátiával fogadták; mi több, hálásan meg is köszönték ezeket. Amikor szemlesütve magyaráztam külföldieknek a turbómagyarok és a "családvédők" várható viselkedését, inkább ők bátorítottak. Katartikus élmény volt, amikor egy idősebb, New york-i úrnak a ligetből való távozáskor elmagyaráztam a helyzetet, egy pár perces beszélgetés során kifejtette, hogy náluk sincs jobban megszervezve a biztonság, illetve hogy ne aggódjak, ha Mo-n ilyen a helyzet - náluk is volt ilyen, csak pár, hozzám hasonló ember hatására elmúlt mindez. Őszintén remélem, hogy igaza van...
A mosolyra mosollyal válaszoltak, a kérésre köszönettel; a legtöbben távozáskor is megköszönték az addigi munkánkat. Amikor tehetetlen voltam, nem erősködtek, nem volt balhés felvonuló egy sem. Torz módon, amit a korábbiakban negatív színben írtam le, pozitívumként is fel lehet fogni: tökéletesen megértették, hogy nem a mi feladatunk a fizikai védelmük, ennek megfelelően teljesen "konform" módon viselkedtek. Nem akart senki sem hős lenni, vagy megmutatni az ellentüntetőknek a Pride harciasabb felfogását. Ezzel kimondhatatlanul nagy segítséget nyújtottak.
A beléptetéskor zokszó nélkül tűrték a várakozást (legalább is az Arany János utca felé, ahol én voltam), még a kényszerű, "kortyolj bele az italba biztonsági okokból" szabályt is teljesítették, és még a (nyílt) köztéri alkoholizálás tilalmát is értették.

Az idei Pride majdnem nagyon rosszul sikerült a rendőri felsővezetés miatt. Ugyanakkor összességében nagyon jó lett - mindenki más miatt. Akiknek a feladata lenne a védelem, nem tettek semmit; akiknek nem, illetve akiket meg kellett volna védeniük, mindent megtettek maguk és társaik érdekében. Rendőrök nélkül természetesen nem lehetne megtartani a Pride-ot - még. De még pár ilyen év, amikor a közösségnek egyre nagyobb szerepet kell vállalnia saját maga megszervezéséért, nagyon pozitív változásoknak lehet a kiindulópontja - még ha ez kényszerűségből is származik.

pride2.jpg

Fotó: Angela Zillich

3. rész: Mi az egész értelme?

Eddig írtam felvonulókról, ellentüntetőkről, rendőrökről, csak magamról a legkevésbé. Pedig mostanra vált világossá számomra, hogy miért is fontos az a küzdelem, amit a Pride jelképez. A legkönnyebb válasz az, hogy a Pride az év egyik legjobb bulija. Mosolygós emberek tömege, akik nagyon jól érzik magukat, életkortól, nemtől, szexuális orientációtól függetlenül. Már csak ezért is jó volt önkéntesnek lenni.

Ezek után persze nehezebb válaszok következnek. Erre főleg egy, vonulás után lezajlott beszélgetés során döbbentem rá, amikor is egy leszbikus ismerősöm feltette azt a kérdést, hogy miért is voltam ott. Miért akarok kívülről segíteni egy közösségen, amikor az messze nem egységes, és számos tagja eleve elutasítja a "szövetségesek" nyújtotta támogatást. Miért harcolok olyan ügyért, ami nem is az enyém alapvetően? Honnan tudom, hogy mik a problémáik? Átérzem-e ezeket kellő mélységben? Vajon mi van az év további 364 napján, amikor nincs Pride? Akkor is ilyen következetesen kiállok?

A felszínesebb - és az LMBTQ+ közösségre nézve mindenképpen sértőbb - válasz az lenne, hogy csak a saját fehér középosztálybeli férfi helyzetemből fakadó rossz érzéseimet akarom kompenzálni. Ez persze azt vindikálná, hogy nem is értük, sokkal inkább magamért vagyok a pride-on, nem együttérzés vezérel, hanem a bűntudat - olyan bűnökért, amiket nem is én követtem el.

Így hát marad még egy fajta válaszlehetőség. Bizonyos szempontból ez sem sokkal jobb, mint az előző, de talán kevésbé sértő az LMBTQ+ emberek számára. Mint ahogy a legtöbb ember a Földön, én is bizonyos értékek mentén élem az életem; persze bénák ezek, de jobbakat senki sem talált ki. Számomra pedig történetesen az "élet, szabadság, boldogság keresése" jelentik az értékek azon minimumát, amik megszabják a tetteimet. Lehet, hogy régen, és innen messze, más társadalmi-politikai környezetben fogalmazták meg azokat a sorokat, de lakonikusabban és sokatmondóbban senkinek sem sikerült azóta sem talán.
Ezek mentén pedig egy lehetséges cselekvést tudok elképzelni jelen helyzetben: kimenni a Pridera, és teljes erőbedobással dolgozni a sikeréért.
Nem szeretném tagadni, egy jó nagy adag egoizmus is van benne - szeretnék "jobb", az ideáljaimnak megfelelőbb ember lenni. Elsősorban nem a társadalmat akarom megváltoztatni, hanem magamat - így talán több értelme és valósabb alapja lenne, ha másoknak beszélek toleranciáról, elfogadásról, sokszínűségről, vagy akár demokráciáról. Legalább magamnak elmondhassam önbecsapás nélkül, hogy mindent megtettem, a siker vagy kudarc nem rajtam múlt.

Másrészt persze az egész társadalmi szemléletet is szeretném formálni. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a Pride kontraproduktív, mivel csak "irritálja" a többséget, és ellenszenvet gerjeszt. Semmi megbotránkoztató dolog nem volt az idei Prideon, az ellentüntetőket kivéve. Le kellett zárni a háromnegyed várost arra a napra? Miért nem azt a kb 80 ellentüntetőt kerítették be egy jól elkülönített térre, hanem a több ezer békés felvonulót? Talán nem megbotránkoztató dolog a nemzeti jelképek kihasználása önmagukat "családvédőknek" vagy "hagyományos értékek védelmezőjének" kikiáltott emberek által? A gyűlöletben semmi dicsőséges nincs, a vakhit és a fundamentalizmus pedig súlyosan káros mindenki számára. Ezért kell megmutatni minden évben, újra és újra, hogy mekkora a különbség a felvonulók képviselte elfogadás, szabadság és béke, illetve az "ellentüntetők" gyűlölködése, agresszivitása és tudatlansága között. Idén a kordonokon kívül is elég sok szimpatizánst láttam - felismerhetőek voltak, mivel még távolról is vidáman integettek. Lehet, hogy csak apró és felszínes eredmény, de legalább valami.


Révész Péter

2014.07.10. 19:31 tfm


6 komment

Címkék: vélemény pride budapest pride 2014

A bejegyzés trackback címe:

http://hallgatoihalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr536497823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

barkaba 2014.07.11. 04:29:02

Ezek után vajon hány új tagot szervez be a hálózat? És mi lesz a régiekkel?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.11. 06:39:59

Nem értem a cikket.

Kimegy egy nyíltan deviáns csoport polgárpukkasztási céllal, majd meglepődik, hogy a többség le se szarja őket? Ugye ezt te sem gondolod komolyan, szerző?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.11. 06:40:39

"saját fehér középosztálybeli férfi helyzetemből fakadó rossz érzéseimet"

Ócska, Amerikából importált szöveg, ez valami amerikai kézikönyvből van?

barkaba 2014.07.11. 10:13:39

@maxval, a gondolkodó birca: Ráadásul a "fehér középosztálybeli férfi" duma egyetemistaként...........

PTerrr 2014.07.11. 19:33:37

@maxval, a gondolkodó birca: egyáltalán nem. Kérdezz meg véletlenszerűen néhány magyar romát, vagy feketét, esetleg Mo-n élő vietnamit, hogy a mindennapi "színlátó" gondolkodás milyen zavaró tud lenni. És akkor még nem is beszéltem a nyilvánvaló rasszizmusról.

@barkaba: Kedves a megelőlegezett bizalmad, de sajnos már nem vagyok egyetemista.

FOLHERGELVE 2014.07.23. 09:45:26

Kedves BruHAHA-sok!

Igen káros dolognak tartjuk, hogy jó dolgotokba most éppen a melegek mellett agitáltok. Tudjátok a homoszexuálisok, leszbikusok és a hasonlók senkinek nem hiányoznak. Nagyon károsak a jövőnkre nézve, a társadalomra és az ifjúságra. Ezek csak kárt okoznak miközben semmiféle hasznot nem jelentenek.
Ha valaki nem bír magával és a saját nemével él szexuális kapcsolatot, az csinálja,de ne mutogassa magát az utcán és ne provokálja a népet.
A BruHAHA-sok azt hiszik megint nagy dolgot vittek véghez amikor kiállnak a felvonulók mellett,de ez is csak a szokásos botránykeltő hülyeségeik egyike. Jó lenne ha a fölös energiájukat valami hasznosabb dolgokra fordítanák ahelyett, hogy folyamatosan lejáratják és kinevettetik magukat!!!

Hallgatói Hálózat

Önszerveződő magyar diákmozgalom.

Ne csak lájkolj, szerveződj!

Címkék

1world1struggle (1) 2014 (2) 4. Alaptörvény-módosítás (1) alternatív iskolák (1) antipopulizmus (1) árvíz (1) Athén (1) autonómia (2) Bajnai (1) Bánkitó (3) bázisdemokrácia (1) bizonytalanság (1) budapest pride 2014 (2) CDN (1) CEU (1) civil politika (1) Corvinus (1) demokrácia (2) demokratikus bázis (1) demokratikus ifjúságért alapítvány (1) demokratikus iskolák (1) demokratikus nevelés (1) diák (1) diákhitel (1) diploma (1) disputa (2) educatio (3) egyetemfoglalás (3) egyiptom (1) elegünk van! (1) élő (2) elte (3) ELTE BTK (1) emmi (2) érvénytelen szavazat (1) esemenyek (31) eu (4) európa (1) felsőoktatási törvény (17) fischer iván (1) forradalom (1) G. Szabó Dániel (1) generációk (1) Gordon (1) Görögország (1) HaHa (1) haha sejtek (1) hallgató (1) hallgató? (10) hallgatoi forum (8) hallgatói szerződés (3) hallgatók (1) halozat (10) hangout (1) hoffmann rózsa (6) HÖK (1) horvátország (2) humor (1) igazgyöngy alapítvány (1) interjú (1) international (2) jog (2) kancellár (1) keretszámok (15) korrupció (2) középiskolások (6) közlemény (8) közvetlen demokrácia (1) küldöttgyűlés (1) külföld (1) lék (2) március 15 (2) művészet (1) NAV (1) nemzetközi aktivizmus (1) nyílt fórum (1) nyugdíjas (1) occupy (4) pártok (5) pécs (1) pedagógusok (1) pénzügyek (1) plénum (1) politechnikum (1) pride (2) reformpedagógia (1) rendszerkritika (1) röghöz kötés (4) sejtek (2) SOTE (1) szabadegyetem (11) szakmai (7) szavazás (3) szegénység (2) szégyenlista (1) széles (1) szélsőjobb (2) sztrájk (7) tanárok (1) történelem (1) tudás érték (1) tüntetés (4) undefined (1) választások (3) vélemény (5) vendégposzt (1) videó (14) zenész (1) zöld fiatalok (1) Címkefelhő

Feedek

Creative Commons licenc

Creative Commons Licenc