A választások kapcsán két vitaindító cikket raktunk ki a szavazás értelméről és értelmetlenségéről. A vitaindító sikeresnek bizonyult, hatásukra egy olvasónk, Pőcze Borbála az érvénytelen szavazás mellett érvelt, Turai Eszter posztjára a Kettős Mércén írtak válaszcikket. Most egy másik olvasónk, Kiss Csaba írt egy nagyobb lélegzetvételű cikket a részvételi demokráciával kapcsolatos dilemmáiról és a választásokról. 

Kommentelni, további cikkeket beküldeni továbbra is ér, a dilemma nem vasárnap ér véget!

A Hallgatói Hálózat blogján három írás jelent meg arról, hogy vajh elmenjünk-e szavazni április 6-án, vagy sem. Turai Eszter szerint mivel a választás merő hétfátyoltánc s a többi néma csend, így nem csak hogy nem érdemes elmennünk a szavazófülkék magányába, hanem ráadásul még káros is, mert így abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy tettünk is valamit a demokráciáért, holott csak pocakos mamelukokat küldözgettünk a parlamenti patkóba. Somló Eszter szerint viszont a demokrácia ott kezdődik, hogy az említett magányban húzunk egy ikszet – ha jól veszem ki, ez az iksz akár az egész szavazólapot is átfoghatná –, mert ha még ezt sem tesszük, a demokrácia műve veszve. Pőcze Borbála lényegében az utóbbi álláspontot képviseli, ama konkretizálással, hogy a szóban forgó iksz valóban terjedjék ki a szavazólap egészére.

Abban mindhárman egyetértenek, hogy demokrácia ≠ x, hanem „keress új eszközöket és végre ténylegesen szólj bele a közügyekbe” (Turai E.), „hallassuk a véleményünket, hiszen ezt jogunk van megtenni. Nem csak négy évente, mindig” (Somló E.), „a politikai szerepvállalás, a demokrácia nem a fülkében kezdődik és ér véget, hanem minden nap folyik az életünkben” (Pőcze B.). A különbség nézeteik között az, hogy Turai Eszter szerint a választás ellene van a valódi demokráciának, mert ellankadásra buzdít minket, a másik Eszter és Borbála szerint viszont ez szerves része vagyon a népuralomnak, ám az mégis valami ennél több.

Mivel Turai Eszter nagyon markáns és provokatív álláspontot fogalmaz meg, s azt kellő alapossággal meg is érveli, és ha ezt elfogadjuk, sutba kell dobnunk a rendszerváltás óta eltelt emberöltőt, mi több, a reprezentatív demokrácia több évszázados történetét (mely nálunk nem igazán tekint tovább vissza 1990-nél), az ő írására érdemes elsősorban vigyázó szemünket vetnünk.

Először is azt írja: „A részvételre buzdító videók, cikkek érvelése (vagy csak szlogenje) mögött az az előfeltevés áll, hogy a 4 évenkénti szavazáson alapszik a demokrácia. Másképp: az a demokrácia, amikor az emberek négyévenként elmennek szavazni.” Eszter szerény véleményem szerint helyesen látja meg, hogy azok, akik szerint a demokrácia „a 4 évenkénti szavazáson alapszik”, alaposan tévednek. A négy évenkénti szavazáson ugyanis nem a demokrácia, hanem a képviseleti kormányzás alapszik (meg még több minden máson is). A demokrácia a nép uralmán alapszik, jobban mondva a demokrácia a nép uralma, ahogy a görög szó eredete is mutatja (démosz=nép, kratein=uralkodni). A kérdés csak az, hogyan uralkodik a nép.

Nem mennék bele itt hosszas demokráciaelméleti és –történeti fejtegetésekbe, csak azt az egyszerű állítást tenném, hogy a nép vagy közvetlenül, vagy közvetve uralkodhatik. Ha végigpásztázzuk a történelmet, hosszabb ideig működő közvetlen demokráciákra alig találhatunk példákat, s ahol igen, ott is jellemzően a nép csak a nép egy részét jelentette (pl. Athén, de a végrehajtó hatalmat ott sem a nép gyakorolta). Az úgynevezett képviseleti demokráciák viszont Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már évszázadok óta relatíve sikeresen működnek.

Eszter mindazonáltal olyan demokráciát tartana kívánatosnak, „ami a nép tényleges hatalmát, a beleszólás valódi lehetőségét jelenti”, és jelzi, hogy ehhez hasonló már megvalósult a világon, csak ezek bemutatása „több külön posztot érdemelne”. Nos, én kíváncsi lennék, mik íratnának le ezekben a posztokban, mert – lehet, hogy csak ismereteim szegénysége miatt – én még olyan demokráciával nem találkoztam, ahol a népnek tényleges hatalma, beleszólásának valódi lehetősége lenne, bárhogy is értsük ezeket. Valóban történtek erre irányuló kísérletek, de ezek sajnos gyorsan elbuktak. A politikai osztály mindig és minden körülmények között kiválasztódik, a nép szükségképpen delegálja hatalmát egyes tagjaira. Egy közvetlen demokráciában is lennének aktívabbak és passzívabbak, utóbbiak egy idő után ráhagynák a dolgok intézését előbbiekre. Az összesség a gyakorlatban soha nem tud uralkodni maga felett, nem lehet egyszerre uralkodó és alattvaló, ahogy azt egykor egy genfi polgár elképzelte.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy jó, hogy így van. Azt állítom csupán, hogy nem lehet máshogy. Az úgynevezett népnek nem is mutatkozik igénye arra, hogy minden percben a hatalmát gyakorolja. Márpedig a hatalmat nem lehet hétfőn 10 és 12 óra között gyakorolni, a hatalomgyakorlás folyamatos munkát jelent. Már csak ezért is kénytelenek vagyunk másokra testálni a gyakorlást. Továbbá a modern politikában egyszerűen praktikusan kivitelezhetetlen a közvetlen hatalomgyakorlás. Nézzük a törvényhozói hatalmat. Náncsi néni nem fog az interneten igennel vagy nemmel szavazni az adótörvényekre, melyekről azt sem tudja, hogy micsodák. Persze a képviselők nagy része sem tudja, de valójában nem is ők gyártják a törvényeket, hanem egy szakértői agytröszt. A képviselő csak megszavazza, amit mondanak neki. De Náncsi néni is csak ezt tenné. A végrehajtó hatalom nép általi gyakorlása pedig már tényleg a tudományos fantasztikum világába tartozik.

Nézzük ezek után Eszter három érvét a képviseleti demokrácia ellen.

1. A véleménynyilvánítás pontatlansága. Eszter szerint azzal, hogy teszek egy ikszet, lényegében semmilyen véleményt nem mondtam, mert egy politikai vélemény összetett, s én nem érthetek egyet annak az összetételnek minden egyes pontjával, ami egy párt – khm – programját jelenti. Nos, ez igaz, de nem szerencsés abszolút értelemben venni. Egyrészt az egyik párt által kínált komplexummal jobban egyetértesz, a másik által kínálttal kevésbé. Tehát az egyik párt programja mégis jobban képviseli a véleményed, mint egy másiké. Egy közvetlen demokráciában persze közvetlenül nyilváníthatnál véleményt. De a sok különböző vélemény között ott is kompromisszumnak kéne kialakulnia, s a közösen eldöntött politikai programmal megint számos ponton nem értenél egyet.

Másrészt az állampolgári vélemények is formálják egy párt programját vagy ideológiai habitusát. A kínálatot meghatározza a kereslet. Igaz, sokszor negatív irányba, lásd olcsó populizmus, de ez is épp azt igazolja, hogy a vélemények hatnak a politikára. Persze ez visszafele is működik: propaganda, ideológiai indoktrináció stb., vagyis a keresletet is meghatározza a kínálat. Sajnos Magyarországon inkább utóbbi érvényesül, mint előbbi, ezért érzik úgy sokan, hogy nincs kire szavazni. De ha elég sokan érzik így, előbb-utóbb a kereslet kínálatra talál.

2. A beleszólás közvetettsége. Eszter szerint a parlamentbe beküldött képviselő nem tudja képviselni a te akaratodat, mert – választókerületi képviselő esetén – nem tudja képviselni területe lakosainak érdekét, hisz 1. mert nincs ilyen érdek, max a többség érdeke van, 2. valójában a pártérdeket képviseli, nem a választókerületét. Ez is igaz. A te érdekedet csak te tudod képviselni. De még ha mindenki maga is képviselhetné az érdekeit, eme érdekeket akkor is össze kellene hangolni: százfelé nem mehet a szekér. A végeredmény ugyanaz lenne: a te érdeked nem egyeznék meg azzal az összérdekkel, ami kijönne az egészből. Az is az említett genfi polgár illúziója volt, hogy az általános akarat valójában a te igazi akaratod. Közvetlen beleszólásod csak akkor lehet, ha 1. te vagy a góré, vagy 2. azt gondolod, hogy amit az általad választott vezetés akar, azt akarod valójában te is.

„A te x-ed egy abból a sokmillió x-ből, amely alapján semmit nem tudunk meg arról, hogy mit akarnak az emberek” – foglalja össze a két pontot Eszter. De ha mindenki közvetlenül beleszólna, akkor a te x-ed és a sokmillió x azonos lenne? (Itt x = közvetlen beleszólás.) És az így kijött eredményből megtudhatnánk, hogy mit akarnak az emberek? Így is egy az egyes emberekétől különböző akarat jönne létre, ahogy a képviseleti rendszerben. Lehet, hogy jobban a magadénak éreznéd az összakaratot, mert közvetlenül formálhattad. De ez éppúgy nem a te akaratod lenne.

3. A cselekvés illúziója. Eszter szerint a szavazás lényegében arra jó, hogy az ember letudja állampolgári kötelességét, „utána kussoljon”. Vagyis – s ez legprovokatívabb állítása – azzal, hogy a szavazás a cselekvés illúzióját adja az embernek, leszoktatja a közügyekben való munkálkodásról, mondván, már megtette kötelességét, s ráadásul a politikusok érdeke is éppen ez, jelesül, hogy kussoljon a jónép. Utóbbi állítással egyetértek, előbbivel nem. Miért lenne szükségszerű, hogy bekövetkezzék, amit Eszter anticipál? Jobban működő képviseleti demokráciákban épp azt látjuk, hogy az állampolgár igenis bele akar szólni a politikába a választások között is. Eszter szerintem tévesen látja a logikai viszonyt. Azt mondja, a négy évenkénti szavazás megadja a cselekvés illúzióját, utána az állampolgár már semmit nem akar tenni. Én meg azt mondom: ahol az állampolgár nem akar semmit tenni, ott max elmegy négyévente szavazni, s ezzel letudja a kötelességét. Ahol viszont akar valamit tenni, ott először elmegy szavazni, utána meg teszi a többit.

Mondandómat összefoglalva: a képviseleti demokráciával számtalan probléma van, de mivel a közvetlen demokrácia kivitelezhetetlen, ezért – ha meg akarjuk őrizni a demokráciát mint a nép uralmát – kénytelenek vagyunk elfogadni a képviseleti rendszert. De ez a rendszer egyrészt nem zárja ki azt, hogy a jónép közvetlenül is beleszólhasson a politikába, másrészt önmagában nem szoktatja le az embert a közvetlen beleszólásról: a demokráciát csak ott fogják fel négy évenkénti szavazásként, ahol nem is akarnak beleszólni. Aki bele akar szólni, az beleszól az iksszel és még sok minden mással is.

És hogy menjünk-e április 6-án szavazni? A véleményem az, hogy menjünk. Semmi nem jelzi jobban a közönyt, a beleszólás utáni vágytalanságot, mint az otthon maradás. Más kérdés, hogy milyen a kínálat. Mondhatjuk, hogy szarra nem teszünk. De az iksz az egész szavazólapot is lefedheti. Igaza van Borbálának: a sok érvénytelen szavazat az elégedetlenség lakmuszpapírja lehet. Az alacsony részvétel nem az elégedetlenséget mutatja, hanem az érdektelenséget. Abból pedig tényleg soha nem lesz valódi demokrácia.

Kiss Csaba